A nap híre: kilenc MSZP-s gyurcsányista lett

Index

Gréczy bejelenti a korszakváltó hírt – kis lépés kilenc embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek

Ásotthalom összes MSZP-se átállt a DK-hoz – írja a szegedma.hu. Egy 4000 fős község 9 fős MSZP-szervezetéről van szó.

A hírt Gréczy Zsolt, a DK szóvivője jelentette be:

“Az ásotthalmi MSZP szervezete a napokban megkereste a Demokratikus Koalíciót, hogy szeretnének csatlakozni a párthoz, mert úgy érzik: a DK rendelkedik megfelelő háttérrel Orbán Viktor uralmának megdöntéséhez.”

Gréczy szerint nem ez az egyetlen példa az elmúlt napokból, Mosonmagyaróvár egyik szocialista képviselője két napja szintén Gyurcsány Ferenc pártjához ment át.

A DK szóvivője szerint 1-2 hónapon belül ismét megkezdődhetnek a tárgyalások az MSZP-vel és az Együtt-PM-mel az együttműködésről, a Fidesz elváltásához ugyanis közös lista, közös miniszterelnök és közös egyéni jelölt kell az ellenzéki oldalon.

Gréczy arról is beszélt, “választójogi értelemben” jelenleg a DK a legerősebb a hazai pártok közül, mivel egyedül ők nevezték meg mind a 106 képviselőjelöltjüket, ők pedig azok is maradnak mindannyian, amíg az ellenzéki oldalon nincs teljeskörű megállapodása. Szerinte azonban ha a szükség úgy kívánja, a kormány leváltásának érdekében bármelyik képviselőjelöltjük kész visszalépni.

Forrás: Index

3 hozzászólás “A nap híre: kilenc MSZP-s gyurcsányista lett” bejegyzésre

  1. bonifác szerint:

    Tragédia történt! Néhány seggfej megvilágosodott, és csöbörből vödörbe lépett.
    Máskor nézzenek a lábuk alá4

  2. Királyerdei szerint:

    Te a pofádat befogod,mocskos,gyilkos komcsi-pribék.

  3. grün szerint:

    bonifác!
    Ezt rakd a kalapod mellé!
    Kihoztad a sodrából Hazatántorgott bácsit! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !