Jön Gyurcsány, és összefog

Origo, Csepel.info

Egyelőre ez az imázs él Gyurcsányról a legtöbb emberben

Plakátkampányt indít a Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc lesz a főszereplő. Támogatókat, összefogást és köztársaságot szeretnének. A Fidesz villámgyorsan reagált a hírre.

Mint ismert, az ATV internetes oldala korábban úgy értesült, Gyurcsány Ferenc semmilyen formában nem indul a 2014-es választásokon, a párt részéről azonban hevesen tagadták ezt. A DK-elnököt sokszor szapulják a balliberális oldalon, Juhász Péter, Bajnai Gordon millás szövetségese szerint például Gyurcsány Ferenc ugyanúgy egy elnyomó rendszert szimbolizál, mint Orbán Viktor. Sokak szerint az sem véletlen, hogy közvélemény-kutatók már nem pusztán a választási küszöb alatt, hanem egyenesen a hibahatár szintjén mérik a Gyurcsány-pártot – miközben Bajnai új pártját jelentősen felértékelik. Ez azt is eredményezheti, hogy a balliberális “összefogásból” kiejtik a DK-t, legfeljebb egy-két ismertebb politikust mentenek meg belőle. Így már érthető, miért kezdte meg elsőként a választási kampányt a hazugságairól és trükkjeiről elhíresült volt kormányfő. Az alábbiakban az Origo cikkét olvashatják.

Most ezt az imázst találták ki, ő lenne hát az összefogás kulcsfigurája

Imázskampányt indított csütörtökön a Demokratikus Koalíció (DK). Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke és kampányfőnöke szerint a Gyurcsány Ferenc elnököt ábrázoló, Összefogással a Köztársaságért feliratú óriásplakátokkal folytatott akcióval összefogásra szólítják fel az ellenzéki pártokat, másrészt jobban meg szeretnék ismertetni a DK nevét a közvéleménnyel.

Bár Bajnai minden tekintetben Gyurcsány embere volt, mostanában nincsenek jóban

A kampány a Facebookon folytatódik, majd szórólapozással és kitelepülési sorozattal fejeződik be. Az akció során több mint ötszáz plakátot tesznek ki, elsősorban vidéken és kistelepüléseken. A plakátkampány mintegy nyolcmillió forintba kerül, amit adományokból, valamint a DK vezetőinek és országgyűlési képviselőinek személyes felajánlásaiból finanszíroz az állami támogatásban nem részesülő párt.

A Fidesz villámgyorsan reagált a DK hírére. Közleményük szerint Magyarország nem kér többet a bukott baloldal imázsából, Gyurcsány pedig hiába ragasztja tele az országot plakátokkal és szép szavakkal a bukott baloldal, a magyar emberek jól tudják, hogy a baloldalon semmi sem változott: ugyanazok vannak újra együtt, akik egyszer már tönkretették az országot. A Gyurcsány-Bajnai-korszak “imázsából” nem kérnek többet a magyar emberek, mert az egyenlő a korrupcióval, a maffiabaloldallal, a hazudozással, a szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikával, a munkanélküliséggel és az eladósodással.

Forrás: Origo

44 hozzászólás “Jön Gyurcsány, és összefog” bejegyzésre

  1. csaba péter szerint:

    ez ugye nem a gyűlölet kampány része ? Ha nem Szent Pál szeretet himnusza .

  2. Tóth Mária szerint:

    Csaba úr vehemensen védi gyf-et, ez rendben van? Pedig neki is voltak hibái, de ez már feledésbe merült! Azért kíváncsi lennék/lettem volna, hogy amikor ő ‘elk…’, akkor Ön hogyan vélekedett?
    Vagy csak a másik oldal sima ekézése a cél?

    Ne legyen már kettős mérce!

  3. csaba péter szerint:

    Nincs kedves Tóth Mária 2007 ben ezért léptem ki az MSZP ből .
    De azóta is azt kérdezem minden elvetemült elvakult királypártitól :
    Mennyivel jártunk jobban ,azzal , hogy lecseréltük a törzskönyvezett idiótákat , a hivatásos gengszterekre?
    Esetleg megmagyarázná?

  4. ebihal szerint:

    Nincs kettős mérce. Épp ezért lehet a Fidesz gyűlölet beszédjét olvasni!

  5. Simon mondja szerint:

    Ülj le fiam, te már megbuktál!

    Nincs valami új a Nap alatt?? Állandóan csak a régi gumi-cicákat vesszük elő, ami nem lenne baj, csak haladjunk már!!!

  6. ... Grün szerint:

    “A Gyurcsány-Bajnai-korszak “imázsából” nem kérnek többet a magyar emberek, mert az egyenlő a korrupcióval, a maffiabaloldallal, a hazudozással, a szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikával, a munkanélküliséggel és az eladósodással.”
    .
    Nagyon jó ez a duma, csak nem annak, aki itt élt “azemúttnyócév”-ben és az utóbbi három és fél évben! Itt szorongatták a nadrágszíját jövedelem átstrukturálások és adókiigazítások leple alatt!
    Akiknek már tele a csomagja az unortodoxia sikert-sikerre halmozásával az már nem etethető! ((( 😛 )))

  7. Gordon szerint:

    Mit jelent az, hogy “összefogással a köztársaságért”?

  8. ... Grün szerint:

    Röfike!
    Kb. azt jelenti, hogy ha összefogással sikerül visszaállítani a kádári (nép) köztársaságot a mostani ismeretlen eredetű katyvasz helyett, már jelentős előre lépés történik! 😛

  9. Gordon szerint:

    De akkor miért “a köztársaságért”?
    Vagy az csak egy lépcsőfok a népköztársaság felé?

  10. joságos szerint:

    Megkérdezhetem, hogy mi a baj a népköztársasággal?

  11. ... Grün szerint:

    Fityeszes hitvallás!
    1.) Az igazi fityeszes nem kérdez és nem gondolkozik.
    2.) Az igazi fityeszes vakon hisz.
    3.) Az igazi fityeszes bármikor békemenetel és van nála kokárda.
    4.) Az igazi fityeszes Wass Albertet, Nyírő Józsefet olvas és napját a Székely himnusszal kezdi.
    5.) Az igazi fityeszes csodálja Orbán bölcsességét, Kövér kedvességét, Lázár szerénységét, Simicska tisztességét.
    6.) Az igazi fityeszesnek dedikált Orbán kép lóg az ágya felett és nézi a közszolgálati híradót.
    7.) Az igazi fityeszes hiszi és tudja, hogy az EU és az IMF valamint a komcsik ősi ellenségeink.
    8.) Az igazi fityeszes bárgyú birkaként él és birkaként hal meg!!! 😛

  12. ... Grün szerint:

    “Gyurcsányék nem bírnak magukkal, minden eszközt bevetnek”
    http://mno.hu/data/cikk/1/17/59/75/cikk_1175975/nhnhnh.jpg

  13. nagyapó szerint:

    Eetásak! Nem tűnt fel, hogy honnan az eredi cikk? Origó. Ez a vad gyűlölködő orgánum?
    Apropó! Visszafizetjük adósságunkat és még nyerünk vele 5 milliárdot. Lehet lélegzettőgépet…!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. ebihal szerint:

    A nagy lószerszámot nyerünk! Jóval nagyobb kamatra veszünk fel pénzt, hogy ezt
    visszafizessük. Azt a kamatot is vissza kell egyszer fizetni!

  15. ... Grün szerint:

    Vén Hüje!
    “a Magyar Nemzeti Bank honlapja szerint Magyarország 2009 szeptemberéig 8,8 milliárd eurónyi változó kamatozású hitelt hívott le az IMF-től. Ezt 2010-ben 2,5 százalék, 2011-ben 2,6 százaléknyi kamat terhelte, ami – az eredeti összeghez viszonyítva – 2012-re 2 százalékra csökkent.
    Ezt fizetjük dollárkötvények euróra cserélésével! Az előbbi papír forrásköltsége 4, utóbbié 5,2 százalékos volt!”
    .
    Nagy lótúrót nyerünk! Számold ki! Te vagy a mérnök! 😛
    .
    http://www.dehir.hu/gazdasag/nem-biztos-hogy-megeri-a-sietos-vegtorlesztes/2013/07/31/

  16. Doki szerint:

    A héten kezdődik az MSZP és az Együtt-PM tárgyalódelegációi között az érdemi egyeztetés a 106 egyéni választókerület megosztásáról és a közös-, illetve külön listás indulásról.

    A Népszabadság úgy úgy tudja, a szocialisták részéről Tóbiás József frakcióigazgató és Pest megyei elnök, valamint Molnár Zsolt, a választási ügyekben felelős budapesti elnök kapott mandátumot a tárgyalásra, az Együtt-PM oldalán pedig Karácsony Gergely és Szigetvári Viktor ül az asztalhoz.

    A tárgyalás nem tűnik egyszerűnek, nehezíti egyebek mellett, hogy a 106 egyéni körzet felosztásának arányszámában leginkább a miniszterelnök-jelölt és vele együtt a közös lista kérdésének eldöntése után lehet csak megállapodni – jegyzi meg a Népszabadság.

    Az MSZP egyértelművé tette, hogy a közös lista mellett foglal állást, míg az Együtt-PM részéről más hangokat is hallani.

    Vajon megfojtja-e egymást az MSZP és az Együtt-PM? Remélem igen.

  17. felix szerint:

    Szemétláda!
    Már megint gátlástalanul hazudsz.
    Azt adod, mi lényeged.

  18. felix szerint:

    Ami a cikket illeti.
    Még hibahatár alatt is fo tok tőle?

  19. bonifác szerint:

    Zöldike! Hitvallás másolatod vészesen hasonlít a megfelelő elvtársi követelményeknek.
    Ugye nem volt nehéz a “Fityesz”nyakába varrni? Ezt, Fletó testvéretek szerint (is) jól
    elkúrtátok, és ebből nehéz jól kijönni. Ha majd tiszta lesz, hogy változtatásaitok nem a
    magyarok kárára történik, (mégis, ki fizeti a révészt?) A bal(?) oldal hazudik,és nem tud
    kikeveredni belőle.Reméljük, Soros úr nem áldoz annyit, hogy még a látszatot sem fogják
    tiszteletben tartani. Akkor pedig… De mit mondott Kovács testvér: nem közvéleménykutatást, választást kell nyerni.Na. Itt igaza van.

  20. Vazul néni szerint:

    Unom a reakciós baloldali szájtépést https://www.youtube.com/watch?v=h2otbDgd77g

  21. Vazul néni szerint:

    Eltásak a hittel nem lehet vitatkozni ,és én azt hiszem hogy mindig hazudtok mindegy, hogy fidESESS vagy jobbikos vagy akármi vagyok,………

  22. Gordon szerint:

    “A héten kezdődik az MSZP és az Együtt-PM tárgyalódelegációi között az érdemi egyeztetés a 106 egyéni választókerület megosztásáról és a közös-, illetve külön listás indulásról.”

    Kíváncsian várom, dobákHajóst alkalmasnak találják-e.
    Szerintem teljesen alkalmatlan.
    Meglátjuk, hogy az etánsai hogy vélekednek róla.

  23. nagyapó szerint:

    Kíváncsian várom a zelőválasztási csatát Dobák és az anonim DK-s között. Lehet, hogy olyan lesz, mint Szigetszentmiklóson, ahol mindig Varga nyert, de le kellett mondania Kuncze javára? Majd Miklós is elesett, mert a zeetásak is megunták a hülyítést.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  24. felix szerint:

    Szemétláda, Gordon. /lehet, hogy a vesszőre nincs is szükség/
    Azt elhiszem, hogy kíváncsiak vagytok, hiszen nálatok ilyen demokratikus dolgok nem fordulhatnak elő.
    Persze nálatok is van választás.
    Igen, vagy egzisztencia vesztés.

  25. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Igaza van. Nálunk nincs kapkodás. Van jelöltünk, régen bejelentették, Németh Szilárd. Nem kell mutyizni, hogy adok egy V. kerületit, egy csepeliért, vagy kit adtok Dobákért? Hol a DK jelölt? Ki a zEgyütt valami jelöltje?
    Eetásak folyik a parasztvakítás?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  26. ... Grün szerint:

    Vén hülye!
    Könnyű olyan sakktáblán jáccani ahol kétszer több a sötét paraszt! 😛

  27. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Hajrá Gyurcsány!

  28. felix szerint:

    Szemétláda!
    Kádár idejében sem volt kapkodás.
    Akkor is bólogattál és most is azt teszed.
    Ennyire erős “jellem” vagy.

  29. Gordon szerint:

    Kádár idején – ha jól emlékszem – sokáig csak egy jelölt volt.
    Nem volt verseny, biztos volt az etánsak “sikere”, “kapkodni” se kellett.
    Az etánsak szerint akkor volt demokrácia (igaz “népi”)…
    Most – mikor több jelölt és versenyhelyzet van – veszélyben a demokrácia.

    Érdekes, etánsi logika ez.

  30. felix szerint:

    Gordonka!
    Baj van a fejedben?
    A csepeli fideszről van szó.
    Okostojás.

  31. robi szerint:

    Grün nem várhatja el egy gondolkodás nélkül írogató bérfirkásztól, hogy utána számoljon az MNB végtörlesztéssel foglalkozó cikkének.

    A központ megmondja a tutit, a mikulás legfeljebb magát égeti baromságaival.
    Neki már úgy is mindegy.

  32. John Doe szerint:

    Gordon megmondta a tutit, még nem is szavazhattál “Kádár idején”, mert ’89-ben is még csak 11 éves voltál. 🙂

  33. John Doe szerint:

    nagyapó is megérdemelne egy külön történetet. Csak az a hihetetlen nála, hogy tükörbe tud nézni és miket tud komcsizni, az külön nevettető. 🙂

  34. ... Grün szerint:

    Szerintem esténként beöltözik a “zacélszürké”-be és a tükör előtt beint a gaz árulóknak! 😛

  35. csaba péter szerint:

    Nekem is van viktoros lábtörlőm

  36. csaba péter szerint:

    No csakúgy pártsemlegesen , ezekből melyik a gyűlölet beszéd?

  37. bonifác szerint:

    Hajóskám! Annyira szeretnél egy hazug tolvaj(24 órán át a világ leghazugabb miniszterelnöke) alattvalója lenni? Hallottad, mit mondott Öszödön?”Ha megfeszültünk,sem
    tudtunk jobbat” Magyarul: úgy voltak tehetetlen hülyék, ahogy voltak.Mit gondolsz, most
    mennyivel lennének jobbak? Ezen az idióta nemzetellenes liberbal oldalon csak Soros úr
    segíthet, de vajjon mért lehet jó ez nekünk?!

  38. bonifác szerint:

    Eddigi ismereteim szerint a demokrácia a cuci dialektika szerint arra való,hogy a PÁRT
    ki tudja játszani, (Mensevik- bolsevik) Zöldike! Kontrázz!!

  39. ebihal szerint:

    bonifác!
    Sokat kell még tanulnod!

  40. ... Grün szerint:

    bonifác!
    Umca-umca-umcacca……! 😛

  41. nagyapó szerint:

    Szerencsétlen, botcsinálta közgazda, idióta Dr. grün t.t.! Megint talált egy maffiabaloldali szennylapot, ahol különböző vad számokat írtak az IMF hitelre. Elárulom, hogy az IMF-hitelek lehető legalacsonyabb kamata ugyan csak 1,09 százalék éves szinten, de az összeg emelkedésével és a futamidővel ez 3,09-4,09 százalékra is felszökik. A kamat ráadásul változó és emelkedhet is, közben futamidő viszonylag rövid. Azonkívül az IMF különböző követeléseket (1/2eszű1/2x! elvárásokat) fogalmaz meg. Lásd Bajnai és Románia.
    A kormány a nemzetközi piacról hasonló kamatozású, hosszú lejáratú kölcsönöket vett fel a szocik által oly szeretett IMF kölcsönök kiváltására.
    A visszafizetés lerövidítésével 5 milliárdot takarítunk meg. Hány lélegeztetőgép…!
    Idióta Dr. grün t.t.! Maradjon a zemberezésnél! Ahhoz kitűnően ért.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  42. felix szerint:

    Szemétláda!
    Tőled is csak azt kérem amit a nagypofájú Gordontól.
    Adj egy forrást az IMF követeléseiről, persze magától az IMF,-től.
    Figyelj, te pénzügyi analfabéta.
    A hozzáértők /nem te/ a pénzt “megdolgoztatják” azaz haszonnal képesek forgatni.
    Aki erre nem képes az hamarabb törlesz, hogy legalább valamit hozzon a kamatos kamaton.
    Persze ennek is csak akkor van értelme, ha nem hitelből törlesz.
    Magánembereknél ezt büntethetik is, kivéve ha direkt erre találták ki a hitelkonstrukciót.

  43. felix szerint:

    Apropó szemétláda!
    Mit szólsz a pénztárgép mutyihoz?

Itt lehet hozzászólni !