Eltörték a bordáját Szita Bence gyilkosának

Blikk.hu

Illusztráció

Kaposvár—Sopronkőhida – Kiderült, hogy cellatársa a bordáját törte össze Szita Bence egyik gyilkosának, Bogdán Józsefnek a sopronkőhidai fegyházban – tudta a meg a Blikk.

A nagydarab férfit június 11-én verte meg a rabtársa. Bogdánt azonnal kórházba vitték, ahol megállapították, hogy sérülései súlyosak, ezért a börtön azonnal feljelentést tett.
– Súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás – közölte Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Információink szerint már meg is gyanúsították a veréssel a cellatársat, aki tagadta, hogy nekiesett volna Bogdán Józsefnek kétszemélyes cellájukban. Azt egyelőre nem tudni, mitől gerjedt éktelen haragra a rab. Nem zárható ki az sem, hogy a férfi ekkor tudta meg, kivel is kell megosztania a pár négyzetméteres celláját. Köztudott, hogy a gyerekgyilkosokat üldözik a börtönökben, pedig a rácsok mögött az őrök mindent megtesznek, hogy elkerüljék a rabok közti önbíráskodást.

– Engem is megkeresett már számos fogvatartott rokona. Elárulták, családtagjaik már fenik a fogukat Bence gyilkosaira – sóhajtott Gyöngyi Sándor, akinek elégtételt jelent, hogy nevelt fia kivégzőit nem kímélik a börtön falai mögött. – Újra és újra feltörnek a gyötrő emlékek. Amíg mások a gyerekeiket nyaralni viszik, én a lányommal a temetőbe járok a kisfiam sírjához – mondta a nevelőapa.

Úgy tudjuk, a sopronkőhidai börtönben azonnal elkülönítették Bogdánt és bántalmazóját. A szintén ott raboskodó Kertész Józsefnek az elsőfokú ítélet óta haja szála sem görbült. Értesülésünk szerint ő is kétfős cellában várja a jogerős ítéletet.

Mint megírtuk, a bestiális gyilkosság kitervelője, P. Erika és két bűntársa, K. József és B. József legfeljebb koporsóban szabadulhat a börtön falai közül. Azért kapták a legsúlyosabb büntetést, mert leitatták, megkínozták, majd élve elásták Bencét. A gyerek bűne annyi volt, hogy útjában volt a nevelőanyjának, P. Erikának, aki fizetett a fiú kivégzéséért.

Forrás: Blikk.hu

9 hozzászólás “Eltörték a bordáját Szita Bence gyilkosának” bejegyzésre

  1. Doki szerint:

    Ismételten azt mondom amit a múltkor: MEGÉRDEMELTE!

  2. csepel szigetlakó szerint:

    kívánok mielőbbi gyógyulást és visszatérést egy többszemélyes cellába ahol hasonló élményekben lehet része, főleg miután 120 kilóról visszafogyott 60ra.
    remélem megússza a magánzárkát és minden napja a börtönlakók népes társaságban fog telni.

  3. Sancy66 szerint:

    Dögöljenek meg mind a hárman!

  4. felix szerint:

    Szerintem veszélyben van a lelki üdvötök , vagy ma is elmentek gyónni mint a múltkor?
    Amíg van gyónás addig büntetlenül lehet vétkezni!

  5. Gordon szerint:

    Felix a gyermekgyilkosok pártjára áll!?
    Van bőr a pofáján!???

    Van, mert Mszp tag volt…

  6. J szerint:

    Jó amikor egy ateista prédikál a lelki üdvről, meg a gyónásról!:)

  7. nagyapó szerint:

    Gyurcsány(i) “szokott bérmálkozni”. Ennyit a szocik műveltségéről. Ha hazudnak (reggel, este, meg éjjel), legalább a témának nézzenek utána!
    Azonban elgondolkoztató, hogy mi a rosszabb, az életfogt., vagy a halál?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. John Doe szerint:

    Volt egy filmben, mikor mexikóban a delikvensnek egyszer látták el a baját. Könyökök és térdek szilánkosra törve. Utána érdekes a szarás és a seggtörlés. Ezt csak egyszer kelene elvégezni a cellatársaknak is.

  9. Jeniszej szerint:

    ))) 😀 (((

Itt lehet hozzászólni !