2006 ősze: megvádolták Gergényit és Benét

Mno.hu, Hír TV

A Hír TV Lapzárta adása az EU-s pénzekről és Bene László, Gergényi Péter vád alá helyezéséről

Megvádolta Bene László volt országos főkapitányt, Gergényi Péter volt budapesti főkapitányt és még tucatnyi rendőrt a 2006. őszi budapesti eseményekkel összefüggésben az ügyészség.

A Központi Nyomozó Főügyészség MTI-hez hétfőn elküldött közleménye szerint B. L. nyugállományú rendőr altábornaggyal és G. P. nyugállományú rendőr vezérőrnaggyal szemben elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette miatt emeltek vádat a tévészékház ostrománál 2006. szeptember 18-án este és a fővárosban 2006. október 23-án történtek ügyében.

Rendőri bántalmazás

A vád szerint a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) több tisztje, annak ellenére, hogy látta, amint alárendeltjei közül egy vagy több rendőr az intézkedés alá vont személyt bántalmazta, ezt nem akadályozta meg, és a bűncselekmény gyanújára okot adó cselekményt sem jelentette. Az ügyészségi közlemény felidézi, hogy az Országgyűlés 2002 és 2010 között, és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottsága elnökének, illetve több magánszemélynek a feljelentése alapján folyt a vizsgálat, amelynek eredményeként tizennégy, a rendőrség hivatásos állományába korábban, illetve jelenleg is tartozó személlyel szemben február 8-án nyújtottak be vádiratot a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához.

Bene Lászlónak felrója az ügyészség, hogy az általa létrehozott vizsgálóbizottságok jelentései ellenére elmulasztotta a felelősségre vonásra irányuló eljárások megindítását, nem intézkedett parancsnoki tényfeltáró vizsgálat lefolytatására, holott az időben végzett vizsgálat akár katonai bűncselekmény megalapozott gyanúját is feltárhatta volna. Továbbá a közvélemény rendőrök azonosíthatatlanságára vonatkozó kifogásai ellenére eltűrte, hogy a Rebisz ünnepnapon szolgálatot teljesítő állománya a korábbi határozott utasításával szemben nem viselte szolgálati azonosító jelvényét.

Nem viseltek szolgálati jelvényt

Ugyancsak az azonosítók hiányával kapcsolatos fellépés elmaradása miatt vádolták meg Dobozi Józsefet, a Rebisz volt parancsnokát elöljárói intézkedés elmulasztásával. „D. J. – korábbi rendfokozata szerint – rendőr dandártábornok a szolgálati jelvények viselésének elmaradása tárgykörben érdemi vizsgálatot nem rendelt el” – fogalmaz az ügyészségi közlemény, amely szerint a tábornok eltűrte, hogy a bevetésben részt vevők ruházatukon az országos rendőrfőkapitány utasítása ellenére nem viselték az ünnepnapon a szolgálati jelvényt.

A Rebisznél azokban az ügyekben, amelyekben volt gyanúsítás, de a nyomozás utóbb megszűnt, fegyelmi eljárás elrendelésére parancsnoki döntés folytán intézkedések nem történtek. Dobozi József nem indított vizsgálatot a 2006. október 23-án használt kényszerítőeszközök alkalmazási körülményei, az egyes helyszíneken felhasznált gumilövedékek, könnygázgránátok mennyisége, a feladat végrehajtáshoz igazodó arányosság kérdésében.

Gergényi Péternek azt rótta fel a vádhatóság, hogy tudott a tévészékháznál kialakult zűrzavarról, és mulasztásának következményeként több rendőr megsérült. Az eljárás adatai szerint a Szabadság téri székháznál 2006. szeptember 18-án késő este megjelent demonstrálók közül néhány száz fős tömeg megtámadta az épületet és a védelmére rendelt baranyai rendőr századot, amely hiányos védőfelszereléssel érkezett. Ezt a századparancsnok többször jelentette M. Z. rendőr alezredesnek, a Rebisz műveletirányítójának, aki azonban pótlásról annak ellenére sem intézkedett, hogy arra minden feltétel adott volt. Emiatt M. Z.-vel szemben elöljárói gondoskodás bűntette miatt emeltek vádat.

Feladatköreit nem végezte el

Az egyre szélesedő támadás miatt Gergényi Péter kijelölte M. G. rendőr alezredest, a BRFK osztályvezetőjét a székház és környéke helyszínparancsnokának. M. G. azonban ebből adódó feladatköreit nem végezte el, ugyanakkor az őt akadályozó körülményeket sem jelentette elöljárójának. A parancs ellenére sem irányította a székházban lévő rendőri erőket, emiatt az alegységparancsnokok egymástól függetlenül adtak alárendeltjeiknek parancsokat.

Gergényi Péter „a vezetési pontra beérkezett adatokból, információkból tudta, hogy a televízió székházánál szolgáló rendőri egységek irányítatlansága folytán teljes zűrzavar alakult ki. Tisztában volt azzal, hogy az általa kijelölt, a védekezésre odairányított rendőri kötelékek koordinálását a helyszínparancsnokot terhelő kötelezettségeit Dr. M. G. rendőr alezredes nem teljesítette. Az alkalmatlanná vált helyszínparancsnok leváltására, illetve helyette más, a rendőri erőket összefogni képes helyszínparancsnok kijelölésére nem intézkedett. G. P. rendőr vezérőrnagy mulasztása következményeként, mert a helyszínparancsnoki intézkedések elmaradásával a helyszínre vezényelt rendőri kötelékek túlnyomórészt felmorzsolódtak, több rendőr megsérült” – olvasható az ügyészségi közleményben, amely szerint M. G.-vel szemben parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntette a vád.

Polt Péter legfőbb ügyész tavaly októberben egy parlamenti interpellációra úgy válaszolt: ha elegendő bizonyíték gyűlik össze a november 12-i nyomozati határidő végéig, akkor nem lesz akadálya a vádemelésnek.

Forrás: Mno.hu

8 hozzászólás “2006 ősze: megvádolták Gergényit és Benét” bejegyzésre

  1. Etikus szerint:

    Miután sokan tudják az egésznek a végét, ennél fogva már nem is érdekel sokakat a téma.

  2. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. gondolom húzza a strigulákat és számolja a lebukott komcsikat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  3. kukacka szerint:

    Már éppen ideje volt, hogy megvádolták őket!

  4. ebihal szerint:

    Ilyen az “igazságszolgáltatás”! A gyújtogatókat, rombolókat elengedik!

  5. Vátesz szerint:

    Aki felelős azért hogy a rendőrök azonosítószám nélkül oszlattak, azt én tíz évre börtönbe csuknám, mert meggátolta a felelősségre vonást.

  6. bonifác szerint:

    Sokáig tartott, de remélem mindenki azt kapja amit érdemel. pedig sima ügy:ki adta ki a
    parancsot az azonosítók levételére( Görény pardon Gergényi főpribék szerint leesett.)
    A gumibotok metemorfózisa: sitty- sutty viperák lettek.A megbilincselt tüntetők feje
    labdává változott: vígan rugdalták a röhögő álarcos banditák. (rendőrruhában )
    Járókelőket vertek meg, és csuktak le. Béka poronty! Mi van, ha a fia jár arra véletlenül,
    és az ő szemét lövik ki (akarattal?!) Megvannak a képek ezekről a vérengző vadállatokról.
    A gyújtogatók provokátorok voltak,a tömeg hangosan szidalmazta őket. A Hír TV élőben
    közvetítette. Kár, hogy csak ATV-t nézel.Durva leszek: az volt a cél, hogy rendőr halott
    legyen.Én Gyurcsány helyében készenlétbe helyezném valamelyik Bárándit-stüksége
    lehet rá. Most jöhet a kígyó-béka…

  7. ebihal szerint:

    bonifác!
    Speciel a HírTv-t néztem, és korábban már felajánlottam Ábelnek is, hogy nézzük
    végig az akkori közvetítést. Ha elolvasod a cikket, rájöhetsz, itt nem igazán az
    akkor történt véres túlkapásokért vonják felelősségre ezeket a rendőrtiszteket,
    hanem mindenképp meg akarják őket hurcolni. Bármi áron!
    Szerintem Gyurcsányéknak akkor úgy hiányzott ez az esemény, mint púp a hátukra!
    A belső rend destabilizálása másoknak sokkal jobban jött, nézd meg ki profitált
    belőle!

  8. ebihal szerint:

    bonifác!
    Még egy dolog! Ugye a nyulat nem fekvő helyzetből lövik, csak mert alacsonyan
    van?

Itt lehet hozzászólni !