A csinos magyar énekesnő pályája Kanadából indult

Zene.hu

 

Rozman

A mostanában Mark duettpartnereként feltűnő Rozman Alexandra első látásra átlag tinilánynak tűnik, de annak ellenére, hogy kortársaihoz hasonlóan iskolába jár (negyedikes egy csepeli gimnáziumban), ideje nagy részét a zene szeretetének és művelésének szenteli gyermekkora óta. Zeneiskolába jár, zongorázik, szolfézst tanul, tehetsége és kitartása gyümölcseként pedig 18 évesen már első lemeze felvételein dolgozik!


Alexandra 7 éves kora óta tanul táncolni – első óráit Zoltán Erikánál vette, majd a Dáridóban folytatta táncos pályafutását. A színpadra termett karizmatikus lány szépségére már egész kis korában felfigyeltek – 10 éves kora óta modellkedéssel is foglalkozik és a versenyekből többet meg is nyert már.

Hazatérés után folytatta

A lány sztárság felé vezető útja érdekes módon Toronto-ban kezdődött – a hatodik osztály elvégzése után Kanadába költözött szüleivel – ahol a gimnáziumi énekkar tagjaként lehetősége adódott hangjával is magára hívni a figyelmet. Magyarországra való visszatérésük után sem adta fel álmait, ezért első dolga volt felkeresni Karda Beát, akinél 2 éven keresztül folytatta a hangképzést, majd Szatmári Orsi és Éliás Gyula vette szárnyai alá a tehetséges lányt, aki számtalan amatőr színpadi szereplése során már sokak kedvencévé vált.

Alexandra nagy örömmel vállalta el a nagysikerű Disney High School Musical 2 magyar nyelvű betétdalának, Ez a mi dalunk már eléneklését, amelyet Mark-kal énekel. A fülbemászó dal már látható a zenetévén és hallható a rádiókban.

Alexandra és Mark szeptember folyamán a Jetix tv High School Musical táncversenyének válogatásán vettek részt, ahol zsűritagként jutott szerepük a szerencsés és tehetséges táncosok kiválasztásában. A nyertesek részt vehetnek majd második klipjük, a Szerelemnyár forgatásán, így igazi sztárok háttértáncosaivá válhatnak!

A következő cél a Zeneművészeti Főiskola

Alexandra emellett dolgozik élete első nagylemezén, melynek dalaiban kedvenc műfajai, az R’n’B, gospel és soul is hatással lesznek. Eme egyvelegből egyedi, könnyen emészthető , izgalmas hangzások születnek, amit a sokoldalú lány kirobbanó hangja tesz igazán ütőssé! Alexandra széleskörű zenei ízlése és művészi nyitottsága kedvenc előadói és példaképei – Whitney Houston, Chaka Khan, George Benson, George Michael, Anastacia, Alicia Keys és Beyoncé – nyomdokaiba emelheti őt!

Ez egy új fejezet kezdete a lány életében, melyben a következő cél a Zeneművészeti Főiskola.

– zene.hu –

18 hozzászólás “A csinos magyar énekesnő pályája Kanadából indult” bejegyzésre

  1. Laja szerint:

    Nagyon csinos!

  2. Csaba szerint:

    blokkolnám…

  3. Bombi szerint:

    Nagyon guszta:)

  4. AnNus szerint:

    Wláááh deh utálom ezt a csajt …

  5. Roberto szerint:

    Én szerelmes vagyok ebbe a csajba

  6. Kiss Alexandr szerint:

    Szerintem tök csinos bár énis ilyen lehetnék mint ő

  7. $$$$Trixy$$$$$ szerint:

    naon szép ez a csaj

  8. kittike szerint:

    oké szép meg minden de cigány :s

  9. ÉN szerint:

    ÉLŐBEN EGY GUSZTUSTALAN

  10. ÉN szerint:

    teszi magát mintha ki ha ő nem

  11. baba szerint:

    a szüleinek kőszőnheti mert full gazdagok… egyedül semmire se vinné habiszti még szalonja van hagyad máá magadat te

  12. baba szerint:

    ha rajta mullana a csicska havrjaival logna drogozna meg stb…..mit tett h igy felkapták le kellett feküdnie pár nagy emberrel…fuj de undoritó egy kurvinc látsik is rajta h olyan….én ismerem jol

  13. kiki szerint:

    de utálom azt alányt uristen

  14. kiki szerint:

    jaja roma a kajábol!

  15. aa szerint:

    szerintem jól illene zentai márkhoz!!!

  16. Szandíííh szerint:

    ÁÁh …
    Fujj+o(
    1 cigány…2 csúnya lófejű…3 magától szartsem tud…
    Hülye kis ribanc…

  17. valaki98 szerint:

    bírom a kiscsajt
    sztem jól énekel és jó modell

  18. valaki98 szerint:

    mi köze van az éneklésnek a cigánysághoz???!!!!!!! :@
    a parasztok se külömbek!

Itt lehet hozzászólni !