Átadták az Audi új kísérleti központjának épületét

InfoRádió

Felavatták az Audi Hungaria kísérleti motorgyártó központjának új épületét – áll a járműgyár pénteki közleményében. A több mint 2,8 milliárd forint értékű beruházás – amelynek célja a hatékonyság növelése és a folyamatok-optimalizálása – mintegy 30 új munkahelyet teremt a meglévő 90 mellé az év végéig.

Az új kísérleti motorgyártó központ “optimális feltételeket teremt a fejlesztés és termelés hatékony együttműködéséhez. Ez különösen fontos új, hatékony motorjaink bevezetésénél” – idézi a közlemény Achim Heinflinget, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős ügyvezető igazgatóját.

A közlemény szerint az új központban a munkatársak az új motorok sorozatgyártásra alkalmas fejlesztésével és a termelési folyamatok optimalizálásával foglalkoznak, kísérleti motorok építése, vizsgálata és sorozatgyártáshoz szükséges előkészítése folyik majd itt.

Az új, mintegy 7300 négyzetméteres épület a műszaki fejlesztés és gyártástervezés területeinek közvetlen szomszédságában épült. A kísérleti motorgyártó központ munkatársai nemcsak az Audi Hungaria és Audi AG projektjein dolgoznak, hanem a Volkswagen-konszerntől is kapnak megbízásokat.

inforadio.hu

4 hozzászólás “Átadták az Audi új kísérleti központjának épületét” bejegyzésre

  1. J szerint:

    Nem azért mondom, de ez a +30 munkahely az óriási állami támogatás mellet elég soványkának tűnik….

  2. Jeniszej szerint:

    Nem derül ki a híradásból, hogy hol is van ez az üzem.
    Azt monya Fater, – ha Csepelen volna akkor Ö tudna róla.
    Lehet, hogy ez megint kamu az egész, – mint a lány elrablása valahol egy tengeri szigeten.- Legyint rá a Faterom. 🙂

  3. meghát.... szerint:

    nagyapó szerint:
    2012. július 26., csütörtök – 23:11

    Az igazi barom kocsi Té-Gé, már megint böfög.
    Mondja, hogy vállalkozó!
    Mire vállalkozik? Arra, hogy Gyurcsány(i) előtt énekeljen?
    Vállalkozó, adott szó! Ezekért a Té-Gé féle adott „szókért” van az óriási körbetartozás.
    „Miután a szomszédom felhívta a kivitelezőt, ígéretet tett ,hogy a következő héten kezdenek….”. Mit ígért a szomszéd? Egy sört? Kinek? A „kormány melletti” Strabagnak?
    Ne írjon, ha iszik! Tudja: vezet, vagy iszik, ír, vagy iszik.
    Mint „szakértő” vállalkozó, mit kell tenni a Temesvári utcában, hogy gyorsabban menjen a munka? Tudom, majd megírja szeptemberben, mint a szakértő MSZP a gazdasági programot.
    A trágárság, meg sajnos kommunista sajátosság, a 71 év szocialista erkölcsének terméke.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  4. meghát.... szerint:

    Elnézést ,ez acsatornázási ütemterv poszthoz ment volna.

Itt lehet hozzászólni !