Börtönre ítélték Kolompár Orbánt

Mno.hu

Bencze József országos rendőrkapitány és Kolompár Orbán találkozója 2008-ban (fotó: Népszabadság)

Első fokon 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnökét a Kecskeméti Városi Bíróság csütörtökön.

Mátyásné Polereczki Éva tanácsvezető bíró kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny bűntettében, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek Kolompár Orbánt.

Az ügyészség az OCÖ egykori elnökére, valamint a másodrendű vádlott Kolompár Lászlóra letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte. A vádhatóság Kolompár Orbánt többek között sikkasztással, okirat-hamisítással, csalással, az Európai Unió pénzügyi érdekeinek megsértésével, illetve a számviteli fegyelem megsértésével vádolta. Az utóbbi vádpont szerint Kolompár az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökeként a szervezet pénztárából csaknem tízmillió forintot vett fel 2004-ben, majd azzal sajátjaként rendelkezett.

Korábban valamennyi vádlott tagadta bűnösségét. Kolompár Orbán az utolsó szó jogán június 27-én azt mondta: a politika ültette a vádlottak padjára, egy magánember nem került volna bíróság elé az ügyészség által előterjesztett vádak alapján.

Forrás: Mno.hu

8 hozzászólás “Börtönre ítélték Kolompár Orbánt” bejegyzésre

  1. csöves szerint:

    Büdös cigány !

  2. kkk szerint:

    családlátogatásra lett ítélve.

  3. Narancsvírus szerint:

    A másik Orbánt is elfogják ítélni csak idő kérdése!

  4. Tóth Kati szerint:

    És gyurcsányt,bajnait,demszkit,verest és a többi tolvajt is?

  5. Zoli049 szerint:

    Kati elfelejtett írni. 🙂

    Kolompárnak jó dolga lesz bent, őt nem fogják szívatni. 🙂

  6. felix szerint:

    Van itt színvonal.

  7. Té-Gé szerint:

    Lesz új főnök bent? 🙂 Katalinnál csak pimf, hogy írni nem tud, de hogy mindíg tolvajozik? Közgép, vasúti murvamosás, földosztás? Szelektív felfogóképesség! Micsoda nő. 🙂 Ez tölti ki az élet szép napjait. 🙂 Más meg zsidózik egy jót.

Itt lehet hozzászólni !