50 éves a Jupiter óvoda

Csepel.hu

Kerti mulatsággal ünnepelte 50. születésnapját a Jupiter óvoda. A 16 órakor kezdődő rendezvényen közel 100 gyerek lépett fel dalokkal, mondókákkal, népi játékokkal.

Az ünneplőket Gugcsóné Nagy Judit óvodavezető köszöntötte: „Az emlékeket az öreg falak, képek, tárgyak őrzik; no meg az itt felcseperedő és azóta családot alapító gyermekeiket, unokáikat ránk bízó volt óvodásaink.” 

Morovik Attila alpolgármester nem érkezett üres kézzel: Balogh Zoltán emberi erőforrások minisztere elismerő oklevelét nyújtotta át az óvodavezetőnek. Ünnepi beszédet mondott az egyik anyuka, aki szintén az óvoda falai között cseperedett. Kiemelte: egykori óvodásként és anyaként is azt tapasztalja, az óvodapedagógusok és a dadusok szeretettel, gondoskodással veszik körbe a gyerekeket. Egykori óvodások nívós produkciókkal készültek, így hallhattunk gitárzenét, láthattunk jazz-balettet és akrobatikus rock and rollt is.

A műsor végén egy 50 szál gyertyával díszített torta mellett énekelték el a Jupiter óvoda indulóját és Halász Judit Boldog születésnapot című slágerét. A jó hangulatról a Csurgó zenekar és a napfényes szép idő gondoskodott.

Angel Marianna – csepel.hu

2 hozzászólás “50 éves a Jupiter óvoda” bejegyzésre

  1. Kedves Ünnepelt!
    Két hete ott Voltam, most sajnos nem tudtam menni, de gondolatban igen! Nagy élmény volt végigjárni az ovit, az udvarról lefényképezni Anyukámat a folyosón, még most is borzongás tölt el. Remélem a bilis képeket kirakták a falra amit múltkor vittem.Anyu mesélte, hogy sokan voltak az udvaron. Az a jó kis zsíros deszka lila hagymával amit ettünk jó darabig nem felejtem el!!!! Köszönök Neked mindent ovi, itt kezdődött el az életem!!! Faragó Jánosné (Csizmadia Julika).

  2. fodor ábel szerint:

    Köszöntök mindenkit ez alkalomból.Külön Bencust és Marcikát. Ábel papa és Ica mama.

Itt lehet hozzászólni !