A hét legjobb budapesti lakásbiznisz

Forrás: Ecoline.hu

Látkép

 

Nem is gondolnánk, hogy mennyit lehet keresni azzal a lakással, amiben lakunk – főleg, ha ez a Havanna, az Újlipótváros, Csepel, az Opera, a történelmi zsidónegyed, a Belváros, illetve Kőbánya környékén található. A XVIII. kerületben több mint 50 százalékot lehetett nyerni öt év alatt, a XIII. kerületben pedig az utóbbi 12 hónap hozott tíz százalékot.


Az idei év harmadik negyedében mért budapesti kínálati lakásárak közel 20 százalékos drágulást mutatnak az öt évvel ezelőtti szinthez képest. Az origoingatlan.hu 2001 óta gyarapodó, jelenleg mintegy 30 ezer lakás kínálati árát tartalmazó adatbázisában szereplő árváltozások elsősorban tendenciák bemutatására alkalmasak, ugyanis igen nagy a szórás, és természetesen az sem garantált, hogy ugyanazok a lakások vannak jelenleg a listán, mint 2002-ben.

Topon a Havanna és környéke

Az elmúlt öt év adatait górcső alá véve kiderül, hogy ilyen időtávon a sokak számára csak a Havanna lakótepelepről ismert, ám kellemes kertvárosi résszel is rendelkező XVIII. kerület van az élen, itt 50,1 százalékkal emlkedett az átlagos négyzetméterár. A második 38,9 százalékos árnövekedéssel a XIII. kerület, majd a XXI. kerület következik 38,4 százalékos drágulással. A negyedik helyen a VI. kerület végzett, ahol jelenleg 38,1 százalékkal kínálják magasabb áron lakásaikat a tulajdonosok, mint 5 évvel ezelőtt. A szomszédban, vagyis a VII. kerületben mindössze 0,1 százaléponttal alacsonyabb a dinamika, ez pedig az ötödik helyet jelenti a rangosrban. A hatodik a Belváros, az V. kerületben ugyanis 36,7 százalékos áremelkedés látszik, a hetes toplistánk utolsó helyén pedig a X. kerület áll, a kőbányai ingatlanok esetében 36,6 százalékos pluszt mutat a statisztika.

Mérsékelt áremelkedés a budai elitkerületekben

Érdekes, hogy a leginkább visszafogott változás a legdrágább városrészeknek számító kerületben volt, ugyanis a II. kerületben 11, a XII. kerületben pedig kevesebb mint 14 százalékos volt a növekmény – azaz bőven az ötéves időtávon mért közel 20 százalékos budapesti átlag alatt. A kifejezetten drága V. kerületben több mint harmadával emelkedtek az árak, mert a jó elhelyezkedésű, jellemzően klasszikus épületekben előszererettel rendeztek be irodákat, miközben a külföldiek is ezen a terepen keresnek maguknak ingatlant, és több helyen luxuslakásokat alakítottak ki a korábbi átlagos lakóotthonokból, ezzel is feljebbb srófolva az árszínvonalat.

Zuglói meglepetés

Szintén meglepő lehet, hogy a 2007 harmadik negyedéves adatok alapján a legmagasab négyzetméterárat a XIV. kerületben találjuk, az egyik ingatlan 1,951 milllió forintba kerül négyzetméterenként – amúgy ebben a kerületben az átlag 290 ezer forint. A négyszázezer forintos álomhatár felett van a XII. kerület átlagára, pontosan 60 ezerrel haladja meg az említett szintet, a II. kerület 439,3 ezer forintos árat mondhat magáénak, míg az ötödik kerületben 424 ezer forint körül mozgott az árszint. A sereghajtó kerület a XXI., itt ugyanis 214,9 ezer forint volt az átlagos árszint, a szomszédos XX. kerületben pedig valamivel kevesebb, mint 220 ezer forinttal lehet számolni.

Négyezer forint plusz

Egy éves távlatban a budapesti átlagár 1,2 százalékkal, 4 ezer forinttal emelkedett, a kerületek többségében 1-5 százalékos volt a drágulás, csak néhány városrészben volt ennél jelentősebb emelkekés. Így például az I. kerületben 6,1, a VIII. és XV. 6,6, a XIII. kerületben pedig 10 százalék, vagyis ez utóbbiban 30 ezer forinttal nőtt az átlagos négyzetméterár – ez egy garzonlakás esetében mintegy 1 millió forintos pluszt jelent.

Ecoline.hu

3 hozzászólás “A hét legjobb budapesti lakásbiznisz” bejegyzésre

  1. Gabca szerint:

    Csepeli panelomat társas házra vagy királyerdei családi házra cserélném… Állítólag a csepeli Kis-Duna parti luxuslakóparkban 40 millió egy lakás. Nem tudom, hogy igaz-e, de – hála a töketlen önkormányzatnak – bombaüzletet csinál a beruházó. A telket is jóval a meghirdetett ár alatt vették meg.

  2. atata szerint:

    Bomba majd akkor lesz az üzlet ha a lakásokra lesz vevő is nézzük már meg , hány eladatlan lakás maradt már Csepelen a bíznyákolok nyakán.

  3. János szerint:

    Egyáltalán kinek épül ez a sok lakás? Biztos nem a még dolgozó embereknek mert azok maximum minimál bérért dolgoznak. Nem hiszem hogy a hajléktalanoknak épülnek – akikből sajnos egyre több van – mert azok pláne nem vesznek. Maradnak a kiváltságosok, akiken bizony jól keresnek a befektetők. Ezt úgyan nem bánom, fizessenek minél többet! Nehogy szomorú legyen a beírásom vége ,egy ” jó hír ” az első leggazdagabb magyart már jegyzik a dollárosok listáján a maga kis 26o miliárd forintos vagyonával. A százas listán a legutolsó is 4 miliárdal kullog. !!! Kérdezem én miből, hogyan? És ez csak az az összeg amiről tudnak . És amiről nem. Egy kis érdekesség : a 26o milárd forint, egy év alatt 13o miliárdból lett ennyi. !!! Nesze neked szegény magyar! Ha nem tetszik el lehet menni, mondá a miniszterlnök. Nagyon nem tetszik, de nem megyek sehová.

Itt lehet hozzászólni !