Obstrukcióval lassította az MSZP a parlamenti vitát

A figyelemfelkeltés volt az MSZP célja

Magyar Hírlap, InfoRádió

A szocialista Nyakó István szerint nyílt obstrukció részükről a munka törvénykönyve részletes vitájának kedd reggelig történő elnyújtása a parlamentben.

A részletes vita éjjel negyed háromkor kezdődött, és összesen mintegy száz szakaszban zajlik; reggel hét órakor még csak az első szakasz tárgyalásán vannak túl a képviselők. Lázár János a házbizottság soron kívüli összehívását kérte.

A szocialista képviselő kedd reggel az MTI-nek azt mondta: a kormány téved, ha azt gondolja, hogy egyeztetés nélkül a Ház elé lehet vinni egy javaslatot, és éjfél utánra “el lehet dugni” egy vitát a választók elől. Az MSZP minden olyan obstrukciós lehetőséget ki fog használni, amellyel a törvény tárgyalását demokratikusan megszakítja, és felhívja a választók figyelmét arra, hogy el akartak rejteni egy “ilyen rabszolgatörvényt”.

Nyakó István hozzátette: eközben megvalósult egy kormánypárti obstrukció is, a kormány képviselői folyamatosan ügyrendi kérdésekkel akarták levetetni a Ház napirendjéről a törvényjavaslatot.

Közölte, hogy a tervek szerint reggel 8 óráig, a következő ülésnap kezdetéig jelen lesznek az MSZP-s képviselők a teremben és vitázni fognak. “Méltó és igazságos” befejezés lenne, ha a fideszes képviselők megérkezése után végigmennek az ajánlási pontokon, majd áttérnek a keddi ülés napirendjére – mondta.

Lázár a házbizottság összehívását kérte

Az elnöklő Lezsák Sándor a Fidesz kezdeményezésére összehívta a házbizottság soron kívüli ülését kedden reggel 9-kor. A tanácskozáson a vezető kormánypárt kezdeményezéssel él a munka törvénykönyve vitájának folytatása tárgyában.

A munka törvénykönyve éjjelről átnyúlt részletes vitájában a kormánypárt frakcióvezetője, Lázár János kért szót, és azt mondta: tekintettel a törvényjavaslat fontosságára, a vita további folytatása érdekében szünet elrendelését és a házbizottság összehívását kéri, a Fidesz kezdeményezéssel kíván élni.

Az éjjel negyed háromkor kezdődött, és összesen mintegy száz szakaszban zajló részletes vita elhúzódása kapcsán az MSZP jelezte, nyílt obstrukciót folytatnak.

A vita során elnöklő szocialista Ujhelyi István az Országgyűlés elnökének indítványára egy vitaszakaszban javasolta megnyitni a részletes vitát, a padsorokban ülő 26 képviselő azonban 8 igen szavazattal, 15 ellenzéki nem ellenében és 3 tartózkodás mellett elvetette ezt az MSZP-s Gúr Nándor által kezdeményezett gépi szavazáson. A házszabály értelmében így törvényszakaszonként, vagyis jelen esetben mintegy száz részben nyílt meg a vita a több mint 700 módosító javaslatról.

A figyelemfelkeltés volt az MSZP célja

Az MSZP célja a figyelemfelkeltés volt azzal, hogy a munka törvénykönyvének keddre virradó éjszaka kezdődött és reggelig tartó részletes vitája alatt mindvégig biztosította az ellenzék többségét a parlamentben, meggátolva a napirendi pont tárgyalásának lezárását – hangsúlyozta Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes és Gúr Nándor, a foglalkoztatási bizottság szocialista elnöke kedden sajtótájékoztatón.

Harangozó Tamás elmondta: rá akartak mutatni, botrányos, hogy a munka törvénykönyvének tervezetéhez érkezett majdnem hétszáz módosító javaslatot éjszaka, a nyilvánosság elől elrejtve javasolta megtárgyalni a kormánytöbbség, és a vita csak éjjel negyed háromkor kezdődhetett el. Gúr Nándor szavai szerint az MSZP arra is fel kívánta hívni a figyelmet, hogy a jogszabálytervezet növeli a munkavállalók kiszolgáltatottságát, illetve arra, hogy mekkora különbség van a Fidesz korábbi ígéretei és jelenlegi tettei között.

Csúszik a szavazás

Nem kapta meg a szükséges négyötödös támogatást a Fidesz-frakció házszabálytól eltérésre vonatkozó javaslata, hogy a munka törvénykönyvére vonatkozó kormányzati előterjesztés tárgyalását péntek délután folytassák a képviselők. Ezt követően Lázár János, a kormánypárt frakcióvezetője azt kezdeményezte, összevontan tárgyalják a mintegy 100 szakaszban megnyitott vitát. Ezt a Ház többsége elfogadta, az eredményt az elnöklő Lezsák Sándor kihirdette. Az eredeti napirendhez képest csúszik a szavazás a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról, amelyet ráadásul még napirend előtti felszólalások is megelőznének.

magyarhirlap.hu

20 hozzászólás “Obstrukcióval lassította az MSZP a parlamenti vitát” bejegyzésre

  1. Zoli049 szerint:

    Van ez így… 🙂

  2. Gordon szerint:

    Tisza István rövidre zárta volna a problémát. 🙂

  3. Vátesz szerint:

    Jól teszik! Másképpen nem lehet a gátlástalan fideszes képviselőkkel bírni!

    Az a baj a fideszes suttyó képviselőkkel, hogy egynek sincs reálvégzettsége, vagy
    segédtanító/birkózó vagy jogász vagy semmilyen végzettséggel politikus!

  4. szigeti szerint:

    Örülhetnétek neki,hogy nem a saját javadalmazásukkal együtt kellett volna szavazni egy salátatörvény részeként,mert akkor már rég átment volna csont nélkül…

  5. abcd szerint:

    ” Mivel ellenzéki többség volt a bent ülők közt, Ujhelyi István, az épp elnöklő szocialista alelnök egyenként nyitotta meg a vitát a közel hétszáz módosító indítványra.

    A fideszes képviselők csak reggel kezdtek el beszivárogni az ülésre, addig mindössze heten ültek bent a kormánypárti padsorokban, a többiek meglepve tapasztalták, hogy még mindig tart a tegnapi ülés ”

    Ismételve : ” heten ültek bent a kormánypárti padsorokban ”

    Na most ki lassitott !
    És a fizetést pironkodás nélkül …..

  6. Ditte szerint:

    Szánalmas ez a Kaufer Virág (LMP), aki úgy tesz, mintha a parlamentbe ő ment volna először kötőtűvel. Már évtizedekkel ezelőtt eljátszották ezt a poént a német zöldek, amikor még Joschka Fischer tornacipőben mászkált a tisztelt házukban.
    32 óra alatt elég hosszú sálat lehet kötni.

  7. Zoli049 szerint:

    Sebaj, szombaton megint “buli”. A médiák rajtunk vannak. 🙂

    Momentán ezt a kormánypártiak megérdemelték, csak így tovább.

  8. nagyapó szerint:

    Sajnos nem közvetítette a TV az éjszakai ülést. Időnként felébredve elnéztem volna az üres székeknek (apropó a DK részt vett?) és a hét ügyeletes kormánypártinak szónokló szocikat.
    Jó vicc, igazán felelős ellenzéki hozzáállás!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha ki nyújtja kezét lop.

  9. grün szerint:

    nagyapó!
    Valaki csak felvette videjóra, hátha megsajnál és átküldi! 🙂

  10. Vátesz szerint:

    FT: amibe belép Magyarország, annak annyi

    Az unió óvatosabb is lehetett volna Magyarország felvételekor, mert amihez eddig csatlakozott Magyarország, az szétesett, megszűnt – írja a Financial Times kolumnistája.

    Ha kétségeid vannak, hibáztasd a magyarokat – ajánlja Gideon Rachman, a Financial Times kolumnistája blogbejegyzésében. A láthatóan inkább tréfálkozó, ironikus, mint komolyan veendő blogbejegyzés szerint az euróválság mélyülésével bűnbakokat kell keresni, s nemrégiben egy új jelölt hívta föl magára a figyelmet – Magyarország. Nem azért, mert rosszul csinálnák a dolgaikat, hanem mert szerencsétlenek a nemzetközi politikában – írja Rachman.

    Bármilyen szervezethez csatlakozott ugyanis Magyarország az elmúlt 150 évben, az hamarosan összeomlott. A Habsburg család egyike volt Európa legsikeresebb dinasztáinak, de 1867-ben létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, 1918-ban el is tűnt. Magyarország az első és a második világháborúban is a vesztes oldalhoz csatlakozott, majd 1945 után tagja lett a Varsói Szerződésnek és a KGST-nek.

    Az uniónak figyelemmel kellett volna lennie arra, milyen veszélyes helyzetbe keveredik, amikor fölvette Magyarországot a tagjai sorába – olvasható a nyilvánvalóan komolytalan szándékkal íródott, bár a történelmünk kudarcainak tényszerűségét illetően helytálló blogbejegyzésben.

  11. csaba péter szerint:

    Annyi biztos , hogy aki ezt a cikket írta nem azt a közvetítést nézte aholez zajlott

  12. csaba péter szerint:

    egy biztos ez a hatalom egy gusztustalan féreg

  13. csaba péter szerint:

    És az is aki őket kiszolgálja

  14. islander szerint:

    már megint hazudtok….

  15. grün szerint:

    Nem értem! Honnan vette a zellenzék a példát erre a zocsmány és trágár kormányt és Vezíírét lejárató viselkedésre?!
    Hol éltek ezek ez elmúlt nyóc évben?! ))) 🙂 (((

  16. nagyapó szerint:

    “röfög és zabálja a moslékot” (Kertész)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha ki nyújtja kezét lop.

  17. ebihal szerint:

    Gordon szerint kedd-19:18
    “Tisza István rövidre zárta volna a problémát.”
    Hát igen, ez a megoldás, az erő velük van. Gátlástalanul, mindent és mindenkit át
    lépve. Lázár konstruktivitást kér, nem jut eszébe, hogy ezt már eljátszották a
    Szilivel az alkotmánynál, hisz próbált az a szerencsétlen konstruktív lenni, de le
    szarták.

  18. Toth Kati szerint:

    Nem az erő van velük,hanem a kétharmad.Ezt mindig elfelejtik egyesek.Az mszp csak húzza meg magát és örüljön,hogy még nagy részük szabadlábon van.Elkúrtak mindent,nem kicsit,nagyon és még ők dumálnak.Igazán jó vastag bőr van a pofájukon.

  19. noname szerint:

    Katika! A hülyeség és a beképzeltség nem erény akkor sem, ha az elődök ugyanolyan hülyék és beképzeltek voltak.

    Talán ki kéne már mozdulni ebből az idióta státuszból, hogy a szocik mi mindent szúrtak el, mert ez nem mentesíti a fideszt az ostobaságai alól.

  20. Lakó1214 szerint:

    Jól csinálták. Visszanyalt a fagyi?
    Ezek ellenzékben ugyanezt csinálták. A 2/3 az nem azt jelenti, hogy nincs ellenzék, aki beleszóljon. Ez van. Remélem ma is vírrasztás lesz! 🙂

Itt lehet hozzászólni !