Csepel.info

Fn.hu

Than Mór: A mohácsi csata

Mohács örök viták tárgya, mérföldkő a magyar történelem menetében. A csata miatt bukott el a független magyar állam, vagy a vereség már csak a hanyatlás tünete volt? Az összefogás akkor sem ment zökkenőmentesen, a magyar elit csődöt mondott, pedig talán meg is lehetett volna egyezni a törökökkel – a mohácsi csatára emlékezünk.

1526. augusztus 29-én kora délután az Oszmán Birodalom szultáni hadserege legyőzte a II. Lajos király (1516-1526) vezette magyar hadsereget. Maga a csata menete és eseményei sem ismertek teljes mértékéig, ugyanakkor a szak- és közvélekedés gyakran komoly indulatokkal reagál a „Mohács” hívószóra. Ennek oka az, hogy bár a csata végeredménye sajnos kevéssé vitatható, tekintve, hogy II. Lajos és számos magyar főúr és püspök lelte halálát, de a vereség után a Magyar Királyság életútja drámai fordulatot vett: az ország középső felének törökök általi megszállása, annak következményei, illetve a hosszú távon sokszor vitatott Habsburg-magyar politikai összefonódás létrejötte.

A Mohács körüli viták főként a következő kérdésfeltevések mentén indultak el: hogyan jutott a Magyar Királyság odáig, hogy ekkora vereséget szenvedjen el? Milyen felelősség terheli a magyar vezetést ezért az eredményért? Valóban a mohácsi csatában omlott össze a magyar állam vagy előbb, esetleg csak később? Lett volna-e esély megelőzni vagy elhárítani a mohácsi csatavesztést és annak következményeit? Hogyan magyarázható a törökök azon katonai magatartása, hogy „csak” 1541-ben és „csak” az ország középső területeit szállta meg?

Bukás Mohács után

Nemeskürty István akkor nagy vihart kavart könyvében (Önfia vágta sebét. Ez történt Mohács után: tudósítás a magyar történelem tizenöt esztendejéről: 1526–1541. Bp., 1966.) azt fejtette ki, hogy a Magyar Királyság nem a mohácsi csatában bukott meg, hanem utána. Mivel a magyar uralkodó osztály a kettős királyválasztással, vagyis Habsburg Ferdinánddal és Szapolyai János küzdelmével volt elfoglalva, az adott történelmi, politikai és gazdasági helyzetben megoszlott, vezetésre képtelenné vált, ráadásul nem ismerte fel a történelmi helyzetet és a politikai realitásokat. Ezáltal az egységes és független középkori magyar állam véglegesen megbukott. Ebből a nézőpontból a Magyar Királyságnak lett volna esélye a törökök ellen, ha a nemesi vezetés megfelelően működik.

Székely Bertalan: A mohácsi csata

Bukás Mohács előtt

Szakály Ferenc történész azt emelte ki, hogy a magyar állam már a csata előtt megbukott: az oszmánok 1521-ben elfoglalták Nándorfehérvárt, megnyitva az ország déli végvárrendszerét, és hídfőállást szereztek egy későbbi támadáshoz. A Magyar Királyság öt év alatt nem tudta visszaszerezni ezt a területet, megelőzve a bajt. A mohácsi csatát követő időszak, amelyben 1526-1541 között a törökök átjáróház szerűen használták Magyarországot, Buda 1541-es elfoglalásával és az ország középső részének török általi megszállásával járt. Ezt Szakály a „szakaszos hódítás” elméletével írta le a balkáni példára alapozva. A hódítás lépésről lépésre zajlott, kihasználva a célország belső széthúzását, sőt kollaboránsokat toborozva a hódítás elősegítésére.

A mohácsi csata egy XVI. századi török miniatúrán

A „szulejmáni ajánlat”

Perjés Géza történész azzal magyarázta a mohácsi vereséget követő eseményeket, hogy még a hatalmas Oszmán Birodalomnak is megvoltak a katonai határai, limitációi (actio radiusz elmélet), hiszen a logisztika a 16. században komoly nehézségekkel küzdött, mint például élelmezés, vonulási út és idő. Ennek megfelelően teljesen logikusnak tűnik, hogy a törökök akár alkut is kötöttek volna a magyarokkal a szabad átvonulásért, hogy elérjék fő hódítási céljukat, Bécset.

A harmadik út

Az elmúlt negyven évben többen cáfolták vagy éppen kombinálták össze a fenti két nagy elméletet. B. Szabó János az ezredforduló után kifejezetten hadtörténeti szempontból, európai kontextusba helyezve elemezte a mohácsi csatát és körülményeit. Így számos elmarasztaló vélemény alól „mentette fel” a magyar haderőt: például az 1521-es és 1526-os veszély idején a magyar kormányzat lassan mozgósította a csapatokat. Ezért később rengeteg kritika érte a történészek részéről.

B. Szabó szerint mégis érdemes figyelembe venni, hogy régebben sem volt gyorsabb a mozgósítás, illetve nyugaton is hasonlóan lassú volt, ami a kor lehetőségeiből és hagyományaiból fakad. A Mohács-vita során többen hangsúlyozták, hogy a magyar haderő kicsi volt, illetve hiányzott a Fekete Sereg a mohácsi síkról. B. Szabó úgy vélte, Mátyás zsoldosserege már saját korában is fenntarthatatlan volt anyagilag, illetve nyugaton sem voltak nagy létszámú hadak állandóan fegyverben. A mohácsi csatában részt vevő sereg tapasztalatlansága ellenére is nagy létszámúnak számított a korabeli európai viszonyok között.

Mérföldkő

A mohácsi csatavesztés mind a történészi, mind a közgondolkodás szerint mérföldkő a magyar történelemben. Előzményeinek és következményeinek értékelése sokszínű, hatalmas és komoly irodalmat, szakirodalmat, publikációs, de még internetes blogokat, hozzászólásokat is „termelt”.

Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása

Válaszutak

A fenti elméletek és azok kombinációi közül szinte lehetetlen egy olyat választani, amely minden felvetődő kérdésre maradéktalanul választ ad, illetve semmilyen módon nem cáfolható. Ugyanakkor mégis mindenki választ a „lelke mélyén”. Hiszen a mohácsi csata értékeléséből következik sok minden más is: például, ha az actio radius és „szulejmáni” ajánlat-elmélet alapjait választjuk, abból következik, hogy az Oszmán Birodalom és vezetője Nagy Szulejmán (1520-1566) egy racionálisan tervező, mindent kiszámoló „gépezet” volt, amely felmérte, hogy logisztikailag nem lehetséges az egész Magyar Királyságot elfoglalni.

A szakaszos hódítás elvét elfogadva viszont egy kevésbé racionális, de a hagyományokat és a fokozatos hódítás hagyományát ismerő és betartó birodalom képe bontakozik ki. Magyar szemszögből viszont az első esetben egy éppen a hódítási sugár határán lévő államról van szó, amely ebben a tekintetben szerencsés, míg a második elméletet elfogadva egy nagy terv tehetetlen áldozata tűnik fel. Ráadásul minden teória, amely a mohácsi csata előzményeit és következményeit elemzi, „nagyban” gondolkodik és kicsit „determinista”: mintha esély sem lett volna arra, hogy más, vagy más végeredménnyel történik.

A témáról bővebben Illik Péter októberben megjelenő könyvéből: Történészek, viták a 16-17. századi magyar történelemről. Bp., L’Harmattan, 2011.

Forrás: Fn.hu

This entry was posted on 2011. augusztus 29. hétfő at 08:34 and is filed under Történelem. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.