Böszmeháború az MSZP-ben: egymást vádolják hazugsággal

Mesterházy ledarálta Gyurcsány borítékját

MTI, Blikk, Origo, Index, Csepel.info

Bár korábban csak egy emberről volt tudomása, csütörtöki levelében három MSZP-s párttársát nevezte meg az őszödi beszéd lehetséges kiszivárogtatójaként a Mesterházy Attilának átadott levelében Gyurcsány Ferenc volt kormányfő – írja pénteki számában a Blikk. Nem igaz Gyurcsány Ferenc nyilatkozata, miszerint egy korábbi frakcióülésen már felajánlotta, hogy elmondja, kire gyanakszik az őszödi beszéd kiszivárogtatása miatt, de a képviselők szerinte erre semmit sem válaszoltak – mondta Iváncsik Imre MSZP-s képviselő a Blikknek.

Gyurcsány Ferenc levelét megírta! A volt miniszterelnök internetes közösségi oldalán jelentette be: levelet küldött Mesterházy Attila MSZP-elnöknek, amelyben megnevezte, kiket gyanúsít az őszödi beszéd kiszivárogtatásával.

A politikus azt állítja, egy korábbi frakcióülésen már felajánlotta, hogy megmondja, kire gyanakszik, de a képviselők semmit sem válaszoltak. A Blikknek nyilatkozó Iváncsik Imre szerint ez így nem igaz.

– Eddig a percig csak zárt körben beszéltem arról, mi volt úgy öt hete az ülésen, de ebből elég – mondta Blikknek a szocialista képviselő.

– Amit Gyurcsány állít, annak az ellenkezője igaz. Többen követeltük tőle, árulja el, kire gyanakszik, ne éltesse a legendát, hogy őt elárulták. Végül azt mondta, majd leadja az elnöknek a nevet.

Lapunk megtudta, Gyurcsánynak korábban állítólag csak egy emberről volt tudomása, tegnap három párttársa nevét küldte el Mesterházynak. Nincsenek százszázalékos bizonyítékai, ezért nem vállalta a nyilvánosságra hozatalt. Ám miután képviselőtársa a napokban épp őt vádolta meg ezzel, szükségesnek látta, hogy lépjen az ügyben. Így mostantól a pártelnök dönthet arról, hogy miként zárja le az ügyet.

Úgy tudjuk, Gyurcsány  főleg korábbi vizsgálatok, különböző szervek megállapításai alapján következtetett a kiszivárogtatók személyére.

Forrás: Blikk

Mesterházy ledarálta Gyurcsány borítékját

Az MSZP elnökének elege van a vádaskodásból, ezért egy mozdulattal véget vetett a borítékügynek. Egyúttal a belügyminiszterhez fordult, hátha neki több információja van az őszödi beszédről.

Mesterházy Attila olvasatlanul megsemmisítette azt a borítékot, amelyet Gyurcsány Ferenctől kapott, és amelyben a volt kormányfő állítása szerint azoknak a neve szerepel, akik feltételezése alapján kiszivárogtatták az őszödi beszédet.

Gyurcsány csütörtökön közölte: valószínűsíti, hogy kik adták át a sajtónak az őszödi beszédről készült hangfelvételt, döntő erejű bizonyíték híján azonban nem nevezi meg őket.

A pártelnök pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: ha Gyurcsány Ferenc, akinek zárt körben elmondott beszéde nyilvánosságra jutott, nem érzi megdönthetetlennek, és ezért nem hozza nyilvánosságra információit, nem vállalja ennek felelősségét, akkor tőle sem várható, hogy ezt a volt miniszterelnök helyett megtegye. Ezért Mesterházy Attila újságírók előtt felbontotta, majd olvasatlanul egy iratmegsemmisítőbe tette és ledarálta a korábbi kormányfőtől kapott borítékot.

“Talán még a Fidesznek is érdeke”

Az MSZP elnöke felszólította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tegyen nyilvánossá minden, az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos, rendelkezésre álló információt. Elmondta: talán még a Fidesznek is érdeke, hogy kiderüljön, “ki volt az a személy, amennyiben a jelentésekből ez kiolvasható, melyik szocialista politikus lehetett”, aki kiszivárogtatta az őszödi beszédet. Hozzátette, ha az információk között minősített adatok vannak, azt kezdeményezi: a nemzetbiztonsági szolgálatok a parlament szakbizottságának zárt ülésén adjanak róluk tájékoztatást.

A kérdésre, hogy ha vizsgálatot kér, a Gyurcsány Ferenctől kapott borítékot miért nem adta át a titkosszolgálatnak vagy a nyomozó szerveknek, a pártelnök úgy felelt: azért, mert a volt kormányfő beismerte, hogy nem tudja bizonyítani, amit leírt, “a vádaskodásból pedig éppen elég volt”.

Gyurcsány a Facebookon azt írta: “a legutóbbi olyan frakcióülésen, ahol előkerült Őszöd ügye és kérésre újra elmondtam, amit akkor tudtam, azt kérdeztem a jelenlévőktől, hogy kívánják-e, hogy kimondjam az érintett(ek) nevét? (A frakcióülés időpontjában még csak egyetlen emberre vonatkoztak ismereteim. Azóta megváltozott a helyzet.) A frakció nem válaszolt kérdésemre. Ezt követően azt ajánlottam, hogy zárt borítékban átadom a nevet az MSZP vezetésének, és döntsék el ők, hogy vállalják-e a nyilvánosságra hozatal összes ódiumát? Erre a felvetésre sem volt válasz.”
Iváncsik másként emlékszik

A Blikknek nyilatkozó Iváncsik Imre szocialista képviselő szerint viszont ennek éppen az ellenkezője igaz. “Többen követeltük tőle, árulja el, kire gyanakszik, ne éltesse a legendát, hogy őt elárulták. Végül azt mondta, majd leadja az elnöknek a nevet” – idézte a lap Iváncsik Imrét.

A lap úgy tudja, hogy Gyurcsánynak nem voltak 100 százalékos bizonyítékok a kezében a kiszivárogtatóról, ezért nem vállalta a nyilvánosságra hozatalt, de miután a napokban éppen őt vádolták meg párttársai ezzel, szükségesnek látta, hogy lépjen az ügyben.

Forrás: mti, index

19 hozzászólás “Böszmeháború az MSZP-ben: egymást vádolják hazugsággal” bejegyzésre

  1. TI szerint:

    Hazudtak reggel meg este meg mindig amikor kinyitották a szájukat.

  2. Jeniszej szerint:

    Van min rágódni a Fideszeseknek. A gyurcsán dobott nekik egy kis csontot. ))) 😀 (((

  3. Manitu szerint:

    Királyerdei, nem rossz a videó 🙂

  4. TI szerint:

    Jeniszej et.!
    A fideszesek nem rágódnak, hanem nyugodtan szemlélik a szoci és libsi banda tajtékzását. Esetleg egy kicsit mulatnak rajtuk. És ez így van jól.

  5. "?!" szerint:

    A kisebb böszme Mesterházy felbontatlanul megsemmisítette a nagy böszme Gyurcsány által átadott borítékot, amely három kiszivárogtató mszp-s böszme nevét tartalmazta!

  6. kilgore trout szerint:

    Hála az Istennek, hogy végre egymást darálják le!
    Bárcsak eltűnne ez a milliárdosok által pénzelt posztemeszempé.
    Ha eltűnnének, akkor is résen kell lenni. Olyanok, mint a nem megfelelően kezelt rákos sejtek, ti. újra felüthetik fejüket.

  7. Tóth Mária szerint:

    ..és az elvtára felfalják egymást, ahogyan szokták volt!

    Sztálin-Kun Béla, Rákosi-Rajk László,Kádár-Nagy Imre–hajráááááá!

  8. Tóth Mária szerint:

    pardon: elvtársak

  9. Toth Kati szerint:

    Kit érdekel ki szivárogtatta ki.Az a lényeg,hogy mit mondott és még lényegesebb,hogy mit tett.Tönkretette és nyomorba döntötte a hazánkat.Egyébként kezd elhatalmasodni Gyurcsányon az elmebaj.Miért gondolja Gy.F.,hogy bárkit is érdekel,hogy ki szivárogtatta ki azt a beszédet!Remélem még kivégzi az mszp-t mire félreállítják!

  10. guriga szerint:

    Jellemtelen majmok.

  11. GONDOLKODÓ! szerint:

    Gondolkodjunk!
    Amíg van min marakodni, (mert bőven van még), addig megy ez a látszat elterelő cirkusz!
    Majdan az összes vagyonától kifosztásra került “zsákmányszerző szervezet” elsorvad.
    Mindenekelőtt azt a hatalmas vagyont, amelyet a mai napig magukénak tudnak, aki kapja marja alapon előbb kigörgetik “saját személyes használatra, miközben mindenki csámcsog rajta,” és tétlenül nézi a folyamatokat.
    Milyen érdekes? Mennyi bűn van, tettes azonban szinte nincs!

  12. grün szerint:

    Fletó!
    Miért csinálod ezt?!
    Vedd már észre nem megy!
    Csinálj egy másik pártot nélkülük és három év alatt a fityusz segítségével meg van a kétharmad!

  13. Perspektíva? szerint:

    T. Grün úr!
    Tessen szíves elolvasni a 23:23 GONDOLKODÓ írását! Lehet, hogy Ön erre nem is gondolt?
    Pedig hát nincsen benne semmi féle “nyelvtechnika” Mint azt a gerinctelen féreg kérdőjel írta, aki mindenkibe csak belemarni hivatott, mert a gyűlölet elborította rendkívül szerény elméjét!

  14. Királyerdei szerint:

    Vegyék már tudomásul a söpredék komcsi férgek,hogy az orosz tankok nélkül ők
    egy nagy “0”-ák!!!

    http://www.mno.hu/portal/791538

  15. "?!" szerint:

    Kedves “Perspektíva”!

    A 08:27-kor általad leírtakra válaszolva tájékoztatlak, hogy normális és tisztességes véleményt nyilvánító fórumozóba még soha nem martam bele.
    Csak a hazugságokat, rágalmakat és sértegetéseket (valamint a tévedéseket) tartalmazó írásokra szoktam reagálni, és ezután is ezt fogom tenni!

Itt lehet hozzászólni !