Eltőzsdézték a nyugdíjasok pénzét a magánpénztárak

Magyar Hírlap

Míg 1998 végén a magánnyugdíjpénztárak befektetéseinek mintegy nyolcvan százalékát tették ki a magyar állampapírok, addig 2010 közepére mindössze az ötven százalékát, amikor pedig a pénztárak elkezdtek részvényeket vásárolni, kitört a világgazdasági krízis.

A magánnyugdíjpénztárak portfólió-összetételét tekintve, a közvetlenül állampapírokban megtestesülő vagyon részesedésének fokozatos csökkenése figyelhető meg – szakértői vélekedések szerint éppen ezért nem fenyegeti „veszély” közvetlenül az államot, ha nem vesznek majd részt a pénztárak vásárlásaikkal az államadósság finanszírozásában.

A pénztárak adataiból, illetve a pénzügyi felügyelet kimutatásaiból az derül ki, hogy a magyar állampapírok aránya az 1998–2001 közötti magas szintről – nyolcvan százalék körül ingadozott – 2002-re 68 százalékra csökkent, majd kisebb emelkedés után, 2006-ra visszaesett a 2002-es szintre. Aztán 2007-től egy újabb csökkenő tendencia vette kezdetét, s 58 százalékra, 2009-re 47,5 százalékra csökkent az állampapírok aránya a pénztári befektetésekben.

A jelenlegi állapot szerint 49 százalékos az állampapírok aránya a pénztárak portfóliójában. Boros Imre közgazdász szerint annak, hogy a pénztárak hozamai elmaradnak a várakozásoktól – a cél 1997-ben négyszázalékos hozam volt, ezzel szemben a jelenlegi tízéves átlaghozam legfeljebb egyszázalékos – alapvetően szabályozási okai vannak.

Ráadásul akkor, amikor az állam lehetővé tette a nagyobb részvényhányadot a pénztári befektetésekben – az úgynevezett többportfóliós rendszer bevezetését 2007–2009-ig –, kirobbant a világgazdasági krízis. Ennek következtében az addig konzervatív politikát folytató pénztárak alacsony hozamai a zuhanó tőzsdékkel együtt negatív eredményeket produkáltak.

„A magyar piac egyébként is nagyon kicsi, és nem bizonyult képesnek a reálgazdaság tőkeigényének kielégítésére. A magánnyugdíjpénztárak külföldi befektetései összességében sem tekinthetők sikeresnek. Nemzetgazdasági szempontból tehát az állami ellenőrzés előnyös lehet” – jegyezte meg a szakértő. Borbély László András, az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgató-helyettese lapunknak azt mondta: a pénztárak a teljes forint állampapír-állomány 14 százalékát „fedik le”, ugyanakkor a jövő évtől várható esetleges keresletcsökkenésüket a lakossági megtakarításokon túl a külföldi befektetők vásárlása kiválthatja.

magyarhirlap.hu

46 hozzászólás “Eltőzsdézték a nyugdíjasok pénzét a magánpénztárak” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    Nagyon is igaz a félelem, mindenki lépjen ki a magánnyugdíj pénztárból ! az én megtakarított pénzemet már eltőzsdézték, én vissza is léptem az államiba! Rohadt trógerek!

  2. Nyugalmazott tanár szerint:

    Nekem szerencsére már nem volt kötelező, meg a feleségemnek sem.
    A nagyon okos kollégák ki is nevették miatta, megjegyzéseket tettek rá.
    Most hallgatnak, és szinte kivétel nélkül bánják az önkéntes belépésüket, mint a kutya, amelyik 12-t kölykezett.
    De én csak sajnálom szegényeket, mert olyan intenzív nyomásnak voltak szerencsétlenek kitéve, amit csak kevesen tudtunk kivédeni. Hetekig jártak toborozni az ügynökök, hetet-havat ígértek, meg azt, hogy magán + állami nyugdíjat is kapnak majd, meg az állam mintegy ajándékként kiegészíti a befizetéseiket, stb.
    Azért ezt sem kellene elfelejteni, és a tisztességtelen ügynökösködést is tisztázni kellene!

  3. vermes szerint:

    Jobbikbal-Narancsvírus-Kommentálok-Ernő a hunhíren már saját(?) pártja, a Jobbik ellen uszít. És a hunhíren hívja az embereket a Gyurcsány-Charta tüntetésére, miközben Budaházyt akarja kiszabadítani a börtönből! 😀
    Szép kis kórkép…

  4. Hugi szerint:

    Az MSZP meg az LMP most fog azért tüntetni, hogy tovább szórhassák a pénzünket, tõzsdézhessenek vele, százmilliós végkielégítéseket osztogathassanak belõle. Nekik ez a demokrácia.

  5. Tóth Mária szerint:

    Igazad van Hugi, minden szavad ok !

    az AB is csak a lopott pénzeket akarja védeni, nagyon szomorú. Stumpf is nagy csalódás nekem, bár már régebb óta figyelem, volt 1-2 keresetlen megszólalása a Fidesz ellen! Még jó, hogy ő volt valamikor a kancellária miniszter, ez a köszönet érte?! Van az ilyen embereknek gerincük? Csak a pénz az Istenük, de a sírba ők sem vihetik magukkal, idióták!

  6. Hugi szerint:

    Az AB csak az Alkotmányból tud kiindulni, és ez természetes. Az olyan Alkotmány azonban, amely a kommunisták hatalomra jutását szándékozott megalapozni, és ami tolvajokat véd, nem jó.

  7. Tóth Mária szerint:

    Most olvastam, hogy Szili Katalin is részt venne az alkotmányozásban! Hát……..nem tudom, de én ettől a nőtől is óvakodnék! Nem felejtem/felejthetem el, hogy az ő szavazata tartotta életben a gyf kormányt ! Egyébként is szerintem identitás zavaros /kereszt a nyakában , és volt mszp-s, elég morbid, és hiteltelen/. Jó lenne vigyázni!!!!!!!!!!!

  8. abcd szerint:

    “Hugi szerint:
    2010. október 29., péntek – 18:28
    Az AB csak az Alkotmányból tud kiindulni, és ez természetes. Az olyan Alkotmány azonban, amely a kommunisták hatalomra jutását szándékozott megalapozni, és ami tolvajokat véd, nem jó.”

    Mit balzézik az a néhány ember ( tanár , tüzoltó , stb ) a komcsik pénzéért !

  9. alterego szerint:

    Hali, a nyugdíjasok pénzét biztos nem, mivel el lett mondva, hogy akinek kb 10 éve van a nyugdíjig, annak nem érdemes és nincs is értelme magánnyugdíjpénztárazni.

  10. Hédy szerint:

    A fiatalokat egyszerűen belekényszerítették! A kicsi lányomnak az OTP vezeti derék módon,mert mindig közli az egyenlegközlőn.hogy sajnos a befektetés nem úgy alakult ahogyan szerették volna,így részesedés nincs!Nagyszerű dolog,éveken keresztül ingyen használni a fiatalok pénzét.Mi ez ha nem lopás?

  11. zed szerint:

    Csak Shmittnyál hiányzik a két vaníliás karika mögül! 😉

  12. csapos szerint:

    Zed!
    Csak azért hiányolod elnök urat, mert nem nézted az M1-es királyi TV híradőját. Mindnyájunk elnöke, mint a Brüsszelben tartózkodó Orbán Viktor budapesti helytartója, olyat rittyentett este nyolc előtt, hogy azt hittem, beesek az asztal alá itt a csapszékben. A vendégeim levegő után kapkodtak. Szerintem az egész már fenn van a neten. Mindjárt ide is begyűrűzik. Nézd meg, olvasd el eredetiben mindnyájunk elnökét. Még a vaníliás karikák sem fognak hiányozni.

  13. Hédy szerint:

    Azt nem tudom,hogy két ilyen derék lokálpatrióta mint csapos-zed mi a fenét keres a normális emberek között??????????????

  14. nagyapó szerint:

    Et-ak! Segítsétek a lebukottakat! Lopják a nyugdíjvagyont, de nem számít, csak a komcsiké legyen. Ezt szeretnék csapos és társai.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. csepeli szerint:

    Micsoda egy hazug cikk bazmeg, elképesztő. Már a címe is hazugság. Nem tőzsdézték el a pénzeket, megvan minden befizetett pénz, és reálhozamot is produkáltak a magánnyugdíjpénztárak. És törvény szerint is kötelesek megőrizni a befizetések értékét. Bárki megnézheti az adatokat. Kurva anyját a hazug disznó magyarhírlapos újságírónak, aki ezt a sok hazugságot leírta. És kurva anyját a rohadt disznó csepelinfó szerkesztőnek, aki meg átvette.

  16. grün szerint:

    Ez mind gyönyörű!
    De miért kapok 1.1 % inflációs nyugdíjkorrekció helyett 0.6-ot?
    No, persze ha kapok, pár nap az nagy idő!!!

  17. nem kedvenc versem szerint:

    Tőlem semmit nem kapnál.

  18. grün szerint:

    nem kedvenc versem szerint:
    2010. október 30., szombat – 09:20
    Az azt jelentené, hogy nem lenne infláció?
    Meg vagy szavazva!!!

  19. csapos szerint:

    Kedves Hédy (péntek 21:44). Amit keretem, megtaláltam, rábukkantam kiskegyedre. Híve maradok, mert olyan jól és meggyőzően érvel. 🙂

  20. fülöpke szerint:

    T. grün! Jár, jár, csak nem jut.

  21. Hédy szerint:

    Kedves csapos!
    Mit ne mondjak örülök,hogy örülsz !

  22. Tóth Mária szerint:

    Zúgó harangok GRÜNNEK, ÉS CSEPELINEK SZERETETTEL:

    Gyávák! Vakok! Símaszkos gazok!
    Haláltól remegő árulók!
    Statisztikát bújó firkászok!
    Semmi nem marad utánatok,
    pillanatlovagló öltönyök
    koremlékezetén kívül…
    Semmivé válik a hatalom
    bársonyszékének védelme:
    Halál elől nincs mentelmi jog!
    – Kötelek a villanyoszlopon,
    bírák, álmok, asszonyok, papok,
    szavak, átkok üldözik lelketek!-
    S minden utódotok elfeled.
    Elillan markotokból minden,
    pucéron lesztek kiterítve,
    s nem lesznek sirató asszonyok,
    értetek nem szólnak harangok,
    csak a semmi szele sepreget
    utánatok, s nem sírnak szemek.
    Éltetek diadala smafu,
    torz-lélekvillanás, gagyi út,
    hol értéktelen árusok
    osztják már, osztják a zsoldotok!
    Féltek? Harácsimádó koldusok!
    Emberi lelkeket kötélen
    cibáló koreszme bajnokok!
    Halál kezéből szürcsölő had,
    sosem fogtok fényben fürödni!
    Sosem jut az egekből manna,
    sosem fogtok a fényben fürödni!
    Féltek? Harácsimádó koldusok!
    Már zúgnak a lélekharangok…

    Faltátok, mint gyümölcsöt sáskák,
    faltátok lelkek tiszta házát,
    hazát szapuló korcs árulók,
    szívetek ezüstbe mártatott,
    bankszámlákon írt sok-sok nullák,
    ti vagytok az erkölcsi hullák!
    Félelem kenyeretek méreg,
    bú-bűnnek ízes ötvözete.
    Hogy nem tanított meg atyátok
    tisztelni az érzést, az élőt!
    Disznócsapáson vad csörtető,
    csillogó, csilingelő barmok
    rohannak semmi űrbe, mohón,
    ugyanúgy a szakadék felé,
    mint ti rohantok a pénz felé.
    Bölcsőt, otthon melegét, házat,
    Hazát hátrahagytok, – iszkiri,
    ha szól a csürhecsaló kolomp!
    Féltek? Harácsimádó koldusok!
    Féltek, hogy nem jut ingyen falat?
    Sosem mutattatok alázatot,
    megértésből sohasem dobbant
    márvány-mámoros rút szívetek!
    Féltek? Harácsimádó koldusok!
    Már zúgnak a lélekharangok…

    Mikor az éhezők könnye hullt,
    paragrafusok mögül víg nász,
    dáridó hangja, örömpusmus
    falta a halál törvényeit,
    s ott lakmároztátok lelkeink,
    harácsimádók, fosztogatók,
    emberéletérzést koldulók!
    Mi marad utánatok csalók,
    tolvajok, bűvészek, csavargók
    – keresztre feszített emberek
    jelzik utatok, jajveszékelő,
    ordító tájakon, serpenyők
    libikókáján Justitia vak-
    igazságszolgáltató alak…
    Megnyomorítottátok az érzést!
    Harácsimádó koldusok, féltek?
    Nincs helyetek az emberek között,
    kígyótok mérge mindent fertőzött!
    Féltek? Harácsimádó koldusok!
    Már zúgnak a lélekharangok…

  23. Királyerdei szerint:

    A viszkist is kinyírták a sitten.
    Jobb lesz,ha a Deme-Kun duó is énekelni kezd,mert az elvtársak őket is
    eltehetik láb alól.

  24. lb szerint:

    A “nyugdíjtőzsde” fanokhoz lenne néhány kérdésem:

    – Tudjátok, hogy működik jelenleg a magyar nyugdíjrendszer?
    – Tudjátok, mi az a beszedő-kirovó rendszer?
    – Tudjátok, kik azok a “Ratkó-gyerekek”?
    – Tudjátok, mikor volt a “bébi-bumm”?
    – Tudjátok, mi fog történni 2013-ban majd 2035 körül?

    Az én olvasatomban a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése így néz ki:
    1998-ban az állam kötött velem egy szerződést, amiben lemondott a nyugdíjjárulékom egy részéről, amiért én cserébe lemondtam a leendő állami nyugdíjam egy részéről.
    Most az állam rövidtávú céljai érdekében egyoldalúan fel akarja mondani ezt a szerződést! 🙁 Ráadásul meg akarja akadályozni, hogyha én ezzel nem értek egyet, akkor a legmagasabb bírói fórumhoz fordulhassak!

  25. lb szerint:

    Ketyeg a nyugdíjbomba!

    Az állami nyugdíjrendszer előre beprogramozott csődje

    Ma a nők átlag 20 évig, a férfiak átlag 15 évig élvezik nyugdíjukat.
    A munkába álló fiatalok minden évfolyama kisebb létszámú, mint az előző generáció, és jóval kisebb az adott évben nyugdíjkorba lépők számától.
    A fiatalabb generációk várható életkora magasabb, mint az idősebb generációké.
    2035-ig egy járulékfizetőre egy járadékélvező fog jutni.
    A nyugdíjak egyre kevésbé fognak függni a munkakorban megvalósított jövedelemtől, hanem egy minimális életszínvonalat garantáló járadék felé fognak csökkenni.
    600.000 mai dolgozó nem fog kapni nyugdíjat, mert nem lesz meg a minimális járulékfizető munkaévek száma. 2.000.000 minimálbéren bejelentett dolgozó pedig a minimálbér töredékét kapja majd nyugdíjként.
    A ma nyugdíjbalépők nyugdíja átlagosan 50%-a a nyugdijbalépés előtti fizetésüknek. 10-15 éven belül ez az arány 30% lesz

  26. lb szerint:

    Lesz-e forradalom 2013-ban?

    “2013-ban lép életbe az új nyugdíjrendszert szabályzó “A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény“. Az elemzések szerint, ez alapján az újonnan nyugdíjba menők utolsó nettó fizetésük mindössze 25-40%-át kapják majd kezdő nyugdíjként. Tévedés ne essék, ez nem 25-40%-os jövedelemesés, hanem 60-75%-os! Ez messze túl van azon a határon, ahol a történészek szerint ki kell törnie a forradalomnak!”

    http://www.tothandras.hu/blog/index/2010-01-14/lesz-e-forradalom-2013-ban/#more-446

    Út a csirke farháthoz

    “A nyugdíjrendszer következő töréspontja 2013. január elseje. Ez egy kulcsfontosságú időpont. Ha ránéznek a korfára, akkor láthatják, hogy ebben az időpontban kezd nyugdíjba vonulni a Ratkó korszak nagyon nagy létszámú korosztálya. Helyettük viszont egy nagyon kis létszámú korosztály lép dolgozó (valamint adó- és járulékfizető) korba.

    Már évtizedek óta tudjuk, hogy ez egy nagyon válságos időpont, és ha valami nem történik, akkor a nyugdíjrendszer összeomlik.”

    http://www.tothandras.hu/blog/index/2009-08-30/ut-a-csirke-farhathoz/#more-307

  27. lb szerint:

    Mi lesz Veled, Nyugdíjas?!

    Már a Világbank is megkondította a vészharangot!

    Ők már 1996-ban látták azt, hogy a magyar nyugdíjrendszer egy “össztársadalmi pilótajáték”.

    És íme a tények:

    2025-re Magyarország lakossága csaknem 8 %-kal lesz kevesebb, miközben a 65 év felettiek száma 40 %-kal megnő. A mostani felosztó-kirovó rendszer már csődben van. A kasszába egyre kevesebb pénz folyik be, amit egyre több ember között kell szétosztani.
    A legnagyobb gond, hogy a probléma már 10-15 éve ismert, és azóta senki nem tett semmit. Magyarországon nincs hajlandóság arra, hogy a jelenlegi, összeomlás szélén álló rendszert megváltoztassák. Mert ez egy hálátlan feladat. Hozzányúlni a legszélesebb választóréteget képviselő nyugdíjasokhoz, és az ő ellátásukhoz.
    Ezért: milyen megoldást találtak ki erre ma a politikusok? NYUGDÍJREFORM a nyugdíjkorhatár felemelésével, és a nyugdíjak számítási-indexálási módjának megváltoztatásával.

    Ezek a változások mindenkinek az életébe, nagyon-nagyon bele fognak taposni a következő évtizedben. Ne hessegesse el a gondolatot, Önnek is! Ön is egyre idősebb lesz. Ki fog gondoskodni Önről? Ugye nem akar 70-80 éves korában is dolgozni?

    Nos. Hogyan is gondolkodnak a politikusok?
    Mindegyikük imád olyan dolgokat csinálni, amivel a választópolgárok kedvében járhat, pl. autópályát átadni, kórházat avatni, és nyugdíjat emelni. És ez utóbbi a politikusok kedvence!
    Ennek oka a következő: öregszik a társadalom és ennek egyik következménye, hogy egyre több idős választópolgár van. A politikusok – ha nyerni akarnak a választásokon –, akkor elsősorban nekik akarnak kedvezni, hiszen ők sokan vannak.

    Most azonban nagy bajban vannak a politikusok: elfogyott a pénz az államkasszából, és nem igazán lehet nyugdíjat emelni, sőt csökkenteni kellene az egyensúly érdekében.
    Mit léphet ilyenkor egy politikus? Például megtehetné, hogy kiáll és közli: elfogyott a pénz, holnaptól „x” százalékkal csökkentjük mindenkinek a nyugdíját. Ebben az esetben bevállalná a biztos bukást a legközelebbi választáson. Ön szerint megteszi??? … …
    Így aztán ez a megoldás dugába dőlt.

    Mi egyéb járhat akkor a politikusok fejében? Mit lehet tenni, hogy a pénz is megmaradjon, és ne lincseljék meg a nyugdíjasok sem?
    Az alapvető gondolkodásmód a következő: minél több szavazó kedvében járni. A mostani nyugdíjasok sokan vannak, de a következő négy évben nyugdíjba menők kevesen. Tehát verjük el a port rajtuk, akik majd később mennek nyugdíjba.

    Hogyan? Milyen lehetőségei vannak a politikusoknak arra, hogy a nyugdíjköltségeket lefaragják?

    1. Felemelik a nyugdíjkorhatárt. Ez egy zseniális megoldás. Mit jósol a Magyar Nemzeti Bank egyik kiváló tanulmánya a ma élőknek, mikor mehetnek nyugdíjba? Ha Ön 1949 után született, akkor 63 éves korában, ha 1950 után született 64, ha 1955 után 65, ha 1959 után 66, 1967 után 67, 1972 után 68, 1981 után 69, ha 1990 után 70, és ha 1999 után, akkor 71 éves korában mehet nyugdíjba. Ahogy nő az átlagos életkor, úgy emelik a nyugdíjkorhatárt. És ha az átlagéletkor 100 év lesz, akkor 98 évre emelik a nyugdíjkorhatárt? Micsoda távlatok! Van azért egy nagy kedvezmény: ha Ön nő, akkor átlag egy évvel korábban nyugdíjba mehet, – egyelőre.

    2. Csökkentik az összeget. Az eredeti elgondolás szerint azoknak, akik most nyugdíjasok azoknak nem csökkentik a járandóságot. Ám akinek nem sikerül még az idén nyugdíjba mennie, az már belekóstolhat a “feketelevesbe”. Az első ízelítőket már megkaptuk. A szomorú az, hogy ezeknek az embereknek esélyük sem volt arra, hogy saját nyugdíjat építsenek fel maguknak.
    És mi a helyzet azokkal, akik 2012. december 31. után, az új nyugdíjrendszer szerint mennek nyugdíjba? Mekkora lesz ekkor a nyugdíj? Egy másik kiváló MNB-tanulmány szerint a minimál nyugdíj mai reálértéken kb. 22-24.000,-Ft-ra várható. Ezt kapják azok, akik minimálbérrel dolgozták végig az elmúlt évtizedeket. Ma Magyarországon ez kb. 1,5-1,8 millió ember.

    3. Regresszíven adják. A politikusok szerint, a mostani nyugdíjasokhoz képest a következő években nyugdíjba menők száma csekély, ezért őket nyugodtan ki lehet nyuvasztani. Sőt a nagy jövedelemmel nyugdíjba vonulók száma még kevesebb. Így őket még fokozottabban kiszipolyozhatják. Egy minimálbéren élőnek nettó 50.000,- Ft jövedelemről 24.000,-Ft-ra leesni nem egy álom. Ám ha jóval többet keresett, pl. rendesen bejelentve, leadózva és lejárulékozva nettó 1.000.000,-Ft-ot azok nyugdíja sem fogja elérni a 200.000,-Ft-ot.

    A gazdagság relatív dolog, no de ennyire?!
    Innentől kezdve senki másra nem számíthatunk, csak magunkra, azaz…

  28. lb szerint:

    Az eddigi 4 nagy válság fontosabb adatai:

    Válság megnevezése Esési időszak:az esés mértéke /
    Emelkedési időszak: az emelkedés mértéke
    Nagy Gazdasági Világválság 1929-1932: -65% / 1933-1936: +190%
    Második Világháború 1940-1941: -17% / 1942-1945: +122%
    Olajválság 1973-1974: – 38% / 1975-1976: +66%
    Internet bumm(dotcom válság) 2000-2002: -38% / 2003-2008 márc.: +66%

    Ami első ránézésre is látható:
    · A válságok 1-4 éves időtartamát legalább ugyanekkora fellendülési időszak követte.
    · Az esés mértékét minden esetben messze túlhaladta az emelkedés mértéke

    Amennyiben nem tételezzük fel azt, hogy az emberi társadalom ismert és ismeretlen gazdasági – fejlődési törvényei gyökeresen megváltoztak, és/vagy itt a világvége, és/vagy vége a kapitalizmusnak, akkor nincs okunk jelentős eltérést prognosztizálni az elmúlt 79 év történései és a következő néhány év várható tendenciái között.

    Azaz nincs okunk azt feltételezni, hogy a jelenlegi gazdasági válság olyan nagymértékben csökkenti a befektetések értékét, hogy az hosszabb idő alatt sem emelkedik vissza az induló értékre, sőt jelentősen magasabbra.

    Ezért különösen fontos most a rövid távú (3 évnél rövidebb) befektetéseknél kerülni a nagyobb kockázatú alapokat! (lásd előző hírlevelemet is!)

    Persze ugyanígy, most óriási – mondhatnám történelmi – lehetőség jelentkezett az olyan közép és hosszú távú befektetésre, amely jelentős haszonnal ( gusztustalanul nagy, extra profittal) kecsegtet, ráadásul nagyon nagy valószínűséggel! (magyarul: venni, venni, venni!!!)

    A fentiek alapján úgy gondolom, a magánnyugdíjpénztárak nagyon nagy lehetőség előtt állnak, hogy mindazok számára egy biztos nyugdíjalapot hozzanak létre, akiknek még legalább 15 évük van a nyugdíjazásukig. Feltéve, ha hagyják dolgozni őket!

  29. grün szerint:

    A magánnyugdíj befizetések 80%-a kötelezően magyar állam kötvényekben van elhelyezve, tehát a zállam egyik zsebéből a másikba teszi ha elveszi! Vagyis nulla a haszon!

  30. lb szerint:

    grün!

    Már nem. Sajnos pont rosszkor, a válság előtt tették lehetővé, hogy részvényekbe vagy részvény típusú befektetési alapokba is befektethessenek. Emiatt 2008-ban valóban nagy mértékű “veszteséget” szenvedtek el, de 2009-ben ennek nagy részét már ledolgozták. 2010-ről még nincsenek pontos információk, de az előrejelzések azt mutatják, hogy idén is nagy nyereség várható.

  31. csepeli szerint:

    Megnézte egyáltalán valaki a fenti kördiagramokat?
    Nézzétek már meg a jobb oldalit!
    Aszongya:
    Magyar állampapír 48,70%
    Egyéb kötvény 53,59%
    Befektetési jegyek 30,22%

    Adjátok már össze! Már rég 130% fölött járunk, és akkor van még ott 11% részvény, meg még több mint 5%-nyi egyéb tétel.

    Mégis milyen idióta szerkesztette ezt a grafikont?

  32. DFK szerint:

    LB: nekem 2008ban a 2000 óta elért teljes hozamot elveszették, vagyis a tavalyi hozam (cca 20/9 kb 2 % per év) összesen 9 év hozama számomra. Hát ne mondd, hogy jó bolt volt… Ráadásul látszik, hogy azért úgy 10-20 évente szándékosan lenullázzák az embereket (a pénzt átcsoportosítják maguknak a nagy pénzkezelők). 2008 előtt 1998ban volt tőzsdei zuhanás.
    Valójában hosszútávon is közel nulla lesz a hozam, miközben a manyup igazgatósági tagok zsírosra keresik magukat azért, hogy nekem nincs hozamom.

  33. csepeli szerint:

    DFK: 2009-ben meg visszanyerték és még plusz hozamot hoztak, szóval ne panaszkodj és ne írj hülyeségeket.

  34. lb szerint:

    DFK!

    Várhatóan mikor mégy nyugdíjba? Bocs! Mikor éred el a nyugdíjkorhatárt?
    Idén, jövőre vagy 10-15 év múlva?

  35. codec szerint:

    Ib fenti cikk idézeteihez néhány gondolat:

    -Teljesen világos a tendencia, hogy a belépő nyugdíjak minden évben csökkennek. Bizonyos országok az összes nyugdíjat meghatározott %-al csökkentik a gazdasági krízis idején, Magyarország valóban ideáig a belépő nyugdíjasokra tette a terhet.
    – A kérdés: mi lesz 2013.-tól? A válasz messze nem olyan kristálytiszta, mint amit idézett pénzügyi körök terjesztenek és tanítanak( jó pénzért).
    A minden ízében elfuserált 1997.-es nyugdíjtörvény ezen passzusával valóban egyetlen kormány sem foglalkozott. A jelenlegi nem tolhatja tovább.
    -Tényleg olyan egyszerű rátolni a Ratkó korszakban születettekre a nyugdíjrendszer minden sz@rát? Túl egyszerűsített Ib válasza.
    Két dolgot ne felejtsünk el: a jelenlegi kormány azt szeretné, ha a magánnyugdíj pénztári tagok 90 %-a visszalépne az állami szektorba.

    ad1. Ha a Parlament 20111.-ben egyáltalán nem foglalkozik a nyugdíjtörvénnyel, akkor azt üzeni: az államiban befizetett pénz jó része kidobott pénz. Ki fog 1 év múlva önként visszalépni? Miért akarnának a fiatalok a Ratkó korszakban születettek sorsára jutni? Hülyék lennének.

    ad2. A nyugdíjtörvény vesztesei 2013.-ban nem egy lakatlan szigeten élnek. Sorsukból gyerekeik és a többi fiatalok is tanulnak. Azt mondja: volt egy népes generáció, aki nem kellett az országnak. A fele a híd alatt, a többi otthon nyomorog. Miért akarjak több gyereket: hogy nyomorogjon a nagy létszáma miatt: úgy járjon mint a Ratkó korszakban születettek? Miért b@sszak ki vele egy életre? A jelenlegi családi adózást a következő kormány bármikor lesöpörheti.

    Kicsit hosszadalmasan ecseteltem, hogy miért nem hiszem a jelenlegi nyugdíjtörvény változatlanul hagyását és valószínűsítem, hogy a kérdés 20111-2012.-ben terítékre kerül a törvényhozásban.

  36. lb szerint:

    codec!

    Van egy olyan érzésem, hogy a magánnyugdíjpénztárak vagyonát azért szeretné a kormány “lenyúlni”, hogy 2015-ig el tudja húzni az időt, és ne kelljen érdemben foglalkoznia a problémával. Ha nem sikerül “megoldania”, ez lehet az a banánhéj, amin 2014-ben elcsúszhat. 2002-ben a nyugdíjasok buktatták meg az akkori kormányt, minden valószínűség szerint ezt szeretnék újra elkerülni.

    A következtéseiddel egyetéertek, de kiegészíteném:

    ad3. Talán végre rádöbbenünk, hogy mindegy ki van kormányon, alapvetően csak saját magunkra számíthatunk, nekünk saját magunknak kell megteremtenünk a nyugdíjas éveink biztonságát. Akinek még legalább 15 éve van a nyugdíjkorig, annak van esélye erre. Aki a következő 10 éveben megy nyugdíjba, és nincs saját nyugdíjalapja, csak az államira számíthat, az nagyon rosszul fog járni.

    Egy régi vicc poénja jut eszembe: “Járni jár, de nem jut!”

  37. csepeli szerint:

    A kormány felszámolja az elmúlt 20 évben végrehajtott egyetlen reformot. Kirúgja a nyugdíjrendszer második pillérét. Innen egyenes út vezet a nyugdíjrendszer 10-15 éven belüli teljes összeomlásához. A jövő nyugdíjasainak ez nem sok jót ígér, az állami nyugdíj a létminimum körüli tengődéshez lesz csak elég.

    Egyet tehet, akinek van még maradék esze (tudom, nem sokan vannak már ilyenek az országban): a harmadik pillérre támaszkodik, azaz önkéntes magánnyugdíjpénztárba vagy nyugdíj-előtakarékossági számlára fizeti ezután a járulékait, persze ehhez a kötelezően előírt járulékon felül kell takarékoskodnia saját jövőbeli megélhetésére.

  38. lb szerint:

    Csepeli!

    A 3. és 4. pillérrel önmagában nem sokra mégy. Kell az 5. pillér, a privátnyugdíj is!

    15 év alatt évi 600000 Ft-tal kb. 20 milliós privátnyugdíj alapot lehet felépíteni.
    Ebből további 20 év alatt havonta kb. 150000 Ft-ot lehet kivenni!

  39. bavaria szerint:

    Aki azt híreszteli, hogy a magánnyugdíj pénztárak eltőzsdézték a befizetéseket azok tudatosan hazudnak.

    A magánnyugdíj pénztárak azt tették amit a jogszabály előírt nekik .
    EL KÉNE OLVASNI ÉS NEM RÉMHÍREKRŐL REGÉLNI.

    Vagy tán az OTP és Csányi elherdálta egymillió ember befizetését? és a többi még kétmillióét?
    HOL VANNAK A LETARTÓZTATÁSOK, NINCS FELJELENTÉS , NINCS VÁD CSAK RÁGALOM.
    A befizetések 80% – a előírás szerint állampapírok megvételére fordítódott.
    A maradék 20% a jogszabály szerin került befektetésre .
    Tőzsdén a teljes befizetések 10% – a forog.
    Selmeci “szenátor” pedig a szopós száját arra használja amire eddig .
    Ugyan mihez ért ez a primitív műtyúk?

  40. lb szerint:

    A kormány alapjaiban kívánja megváltoztatni a nyugdíjfelhalmozás rendszerét.

    Hogy mi lesz a végkifejlet, ma még nem tudható, több helyrõl támadják az elképzeléseket máris, az Alkotmánybíróság és az Európai Únió hivatalai még nem nyilatkoztak a változtatások törvényességérõl.

    Egy dolog biztos most azonnal: csak egyvalamire lehet számítanunk – saját magunk megtakarításaira.

    A nyugdíjfelhalmozás hosszú távú, évtizedekre kiható folyamat. A mostani eseményekbõl is az látszik, hogy akár magán-nyugdíjpénztárnak, akár állami nyugdíjalapnak nevezzük, nekünk egy dolgunk van: befizetni.

    A rendelkezés joga viszont már nem a miénk, hanem az államé.

    Az állam pedig bizonytalan. Bizonytalan amiatt, mert hajlamos felhasználni a nyugdíjalapok pénzeit aktuális költségvetési lyukak betömködésére, és bizonytalan amiatt is, mert akár hogy is kozmetikázzák, a demográfai jellemzõk kérlelhetetlenek.

    Elõbb-utóbb drasztikusan csökkenni fog a befizetõk száma és tragikusan nõni fog azoknak a száma, akik nyugdíjat szeretnének kapni. Ez pedig feloldhatatlan ellentétet jelent, mert sokkal kevesebb pénzt kellene sokkal többfelé elosztani.

    Innentõl kezdve még inkább igaz a megállapítás: a privát nyugdíjképzés már nem alternativa, hogy kell, vagy sem!

    AZ EGYETLEN LEHETSÉGES ÉS JÁRHATÓ ÚT AZ IDŐSKORI NYOMOR ELLEN!

  41. lb szerint:

    Döbbenetes hiányadatok!

    Matolcsy szombaton bemutatta a költségvetési törvényjavaslatát, amiben én két számra figyeltem fel igazán: az egyik az, hogy 2011-ben 900 milliárd forint hiányzik a Nyugdíjbiztosítási Alapból, a másik meg hogy 725 milliárd forint az Egészségbiztosítási Alapból. A nyugdíjakra amúgy 3000 milliárdot költünk. Ezt az irdatlan pénzt (1625 milliárd Ft) a magyar állam természetesen pótolja a költségvetésből, más forrásokból. Összehasonlításképpen: a magyar GDP jövőre úgy 27000 milliárd Ft lesz (optimista becslés), tehát e két alap hiánya a GDP 6%-át teszi ki.

    Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a magyar állampolgárok és cégek által befizetett TB járulékok nem fedezik az ország ilyen jellegű kiadásait. Durvábban fogalmazva a rendszer nem fenntartható, deficites, és sürgősen ki kellene találni valamit a probléma megoldására, különben előbb-utóbb beledöglik az ország.

    – lehet csökkenteni a nyugdíjakat úgy 30%-kal, az egészségügyet pedig át lehet állítani fizetősre – a következmény: nyomor;
    – lehet emelni a TB járulékokat (munkáltatói, munkavállalói) 10%-kal, pontosabban 10 százalékponttal – következmény: így is nagyon sok, a cégek nehezen tudják kigazdálkodni, elbocsátások, áremelések, stb.;
    – maradunk a jelenlegi rendszerben, a kormány majd betömködi a hiányt más forrásból, pl. hitelt vesz fel rá, más forrásokból csoportosít ide pénzeket, stb. – következmény: a probléma a jövőben is fenn fog állni, de cserében jó sok adósságunk is lesz.
    – Orbáni megoldás: jelentősen növelni kell az adó- (és járulék)fizetők számát, ő egymillió munkahelyet ígért, sajnos én nem hiszem, hogy ennek van realitása.

    http://nivo.blog.hu/2010/11/02/dobbenetes_hianyadatok

  42. lb szerint:

    Békekölcsön

    Tóta W. Árpád
    2010. november 2., kedd 07:08

    Hárommillió magyar hamarosan fontos döntésre kényszerül. A tét a saját nyugdíja, a választás következménye húsz-harminc év múlva lesz érezhető.

    A kormány minden erejével azon lesz, hogy meggyőzze őket, lépjenek vissza az állami nyugdíjrendszerbe. Nem fogják sajnálni a puskaport, és nem indulnak rossz esélyekkel. Az a biztos, ami állami: ebben nőtt fel a célcsoport nagyobb része. És nem sokan vették észre, hogy az elmúlt harminc év ennek a tételnek a cáfolata volt. Hogy ebbe buktak bele a gyűlölt szocialisták, továbbá maga a szocializmus.

    Pedig az üzlet, amit ajánlanak, szemérmetlen csalás. Azt mondják, az állam több nyugdíjat fog fizetni, mint a magánkasszák. Csakhogy ha a magánnyugdíjpénztárat megkérdezem, miből fog ő nyugdíjat folyósítani, akkor megmutatják a saját számlámat és az ott összegyűlt pénzt: abból, kedves uram, semmi másból. Ha ugyanezt az államtól kérdem, akkor széttárja a karját, és báván mosolyog. És persze ígér toronyórát lánccal, mert ki tudja, addig még megtalálhatjuk a fáraók kincsét a Bakonyban. Az már nem Orbán Viktor baja, ha esetleg mégse jön ki a lépés harminc év múlva. Addigra ő már árkon-bokron túl lesz.

    .
    .
    .

    http://index.hu/velemeny/jegyzet/2010/11/02/bekekolcson/

  43. lb szerint:

    Nyugdíj armageddon

    Egy nap izgatottan ébredsz, és reggeli közben lelkesen meséled párodnak a megálmodott nagy ötletedet:

    – Drágám, kitaláltam, miből vegyünk minden gyerekünknek Nagy Piros Biciklit!

    Hurrá! Ugyanis mindketten sokat morfondíroztatok már, ilyen kis költségvetésből mint a tiétek, miképpen vegyétek meg a Nagy Piros Bicikliket, ha majd odakerül a sor. Na, de neked támadt az a nagy megálmodott ötleted, hogy nem nektek kell ezt megoldani, de még csak a Mikulásnak sem, oldják meg a gyerekek saját maguk. Azaz öngondoskodjanak. De miből?

    – Minden gyerek kap zsebpénzt, ugye? Na most. Elmagyarázzuk nekik Nyuszómuszó, hogy ha a heti zsebpénzből lecsípünk egy keveset, és azt bankba tesszük, amit nem lehet elkölteni és kamatozik, akkor mire felnőnek a sok kicsi lecsípett zsebpénz morzsából kitelik majd a bicaj. Figyelj! Minden gyerek eddig heti 1000 forint zsebpénzt kapott. Innentől azt mondjuk nekik, 200 forintot adjanak vissza, eltesszük egy névre szóló malacperselybe, amit csak nekik hizlalunk úgy évi 8%-al. 20 év alatt ez 476 000 Ft! Zseniális nem?

    Hát az. Az ötletet hamar tettek követték. Felavattátok a perselyeket, gyűlt a pénz évről-évre, dagadtak szépen a malacok. Egyszer aztán úgy hozta a sors, hogy váratlanul kiapadt a családi kassza. Valamit csúnyán elszámoltál. Lehet, hogy a kelleténél jobban arcoskodtál, megengedtél magatoknak egy új kocsit, új lakást, vagy csak úgy spontán verted el a pénzt, az már teljesen mindegy, a lényeg, hogy egyszer csak üres lett a zsebed és ötleted sem nagyon támadt, hogyan töltsd meg.

    – Nyuszómuszó durva nagy baj van, legatyásodtunk. Innentől vagy jobban összeszorítjuk a nadrágszíjat, nem lesz hetente kozmetikus, sörözés, és a karácsonyfa alá bokros csomagokat rakunk csak, vagy …. izé … vagy levágjuk a malacokat.
    – Jaj, a gyerekek malacát? Megőrültél? Hogy lesz akkor nekik bicikli?
    – Hát… oké, ne vágjuk le… rögtön. Viszont a jövőben a 200 forintot továbbra is levonjuk a zsebpénzükből, de nem dobjuk a malacokba. Berakjuk azt a pénzt is a lakás törlesztőkbe. Majd még kitalálom, hogy kompenzáljuk a srácokat. Te egyenlőre mondd azt nekik, hogy a büdös bankok nem adnak annyi kamatot a pénzükért amennyiért megérné hozzájuk vinni, így apánál egyenlőre jobb helye lesz. Ijesztd meg őket, hogy nem lesz Piros Bicikli ha ez így megy tovább, apa tévedett mikor ezt az egész perselyes dolgot kitalálta, de jóvá teszi, csak adja vissza mindegyikőjük nekem a pénzét, mert a pénz csak nálam van biztonságban.
    – De ez hazugság te is tudod! Te csak szórod a pénzt, ők meg gyűjtögették szorgalmasan. Szegénykéim! Ha visszaadják mi lesz?
    – Ne aggódj! Kockás füzetben fogom majd vezetni mindenkinek a virtuális malacszámláját. A visszakapott pénzből meg kifizetem a kocsi kölcsönt, előtörlesztünk a lakásra, és ha marad, akkor meg egy wellness hétvégén regenerálódunk, mert idegileg kivagyok de nagyon.
    – A gyerekeknek miből lesz piros bicikli?
    – Az még annyira sokára van Nyuszómuszó, majd csak kitalálunk addig valamit. Egyébként is, mit gondolnak ezek a hálátlanok, majd egész életükben csak toljuk alájuk a sok lóvét?
    .
    .
    .
    … a korfa pedig mindannyiunknak azt üzeni: az állami nyugdíjat egyre kevesebb dolgozó fogja összerakni a népességfogyás miatt – tehát igazán csak magadra számíthatsz! Így viszont csak az a malacpersely a tiéd, amelyiknek a kövér (vagy soványka) hasán ott büszkélkedik a neved! Hogy ez a persely, igazán dagadt legyen, kezdd időben a takarékoskodást! Na nem olyasmire gondolok persze, amire idegen kezek csak úgy rátenyerelhetnek.

    http://www.kockazatnelkul.hu/nyugdij-armageddon

  44. kutyahus szerint:

    Tisztelt Tóth Mária
    Én biztos nem lépek vissza a állami rendszerbe,mert az én pénzemet hagyják nyugodni.
    Nekem nincs bajom a magánpénztárral.
    Köszi

Itt lehet hozzászólni !