Schmitt Pál küzd az igazáért + Videó

Mno.hu

Schmitt Pál a kisdoktori elvételéről szóló döntés után először szólalt meg. A köztársasági elnök hetvenévesen PhD-dolgozat-írásba kezd. Kiemelte, hogy kiáll az igazáért, mert úgy érzi, hogy az egyetem mellett segítőit is meg kell védenie.

„Mint köztársasági elnök, örülök, hogy nincs kettős mérce, hiszen erősítenem kell az emberek hitét az intézményrendszerben – fogalmazott a közszolgálati tévének adott interjúban a köztársasági elnök. – Az embereknek érezniük kell, hogy kiállok mellettük” – mondta. „Schmitt Pálként és köztársasági elnökként” is kiáll igazáért – tette hozzá.

„Nincs összefüggés véleményem szerint, bár sokan így értelmezik” – válaszolt arra a kérdésre, megfordult-e a fejében, hogy miután megfosztották kisdoktori címéről, lemond az államfői posztról.

Az államfő elmondta, húsz éve írta a dolgozatot mint hallgató a legjobb tudása szerint. Az egyetem biztatta, hogy érdemes foglalkoznia a témával. Mint mondta, az opponensek is biztatták, nem emeltek kifogást. Az bevett szokás volt, hogy a dolgozat végén írták fel a bibliográfiai adatokat – mondta.

Schmitt Pál hangsúlyozta, itt becsületbeli ügyről van szó. „Nem akartam senki szellemi termékét sajátomként feltüntetni.” A köztársasági elnök azt is elmondta, egy hattagú bizottság előtt három órán keresztül szóbeli vizsgázott, vagyis ez „becsületes, férfi munka volt”. Schmitt hozzátette, doktori címét nem használta, előnye nem származott belőle.

Arra kérdésre, hogy a támadásokra miért reagált csak ilyen visszafogottan, a köztársasági elnök így felelt: „Bíztam benne, ezek dolgok felszínre kerülnek, és tiszteletben tartom a bizottság döntését.”

A riporter a korabeli szabályzat D pontját idézte, miszerint a kisdoktorinak önálló kutatáson kell alapulnia, vagy a társadalom számára hasznos, gyakorlatban alkalmazható ismereteket kell közvetítenie. Schmitt úgy véli, dolgozata ennek a második kitételnek teljesen megfelel, hiszen MOB-elnökként ő maga is használta azt.

„Nekem a lelkiismeretem tiszta” – szögezte le az államfő. Úgy érezte, azzal, hogy feltüntette Georgijevet a források között, eleget tett a kötelezettségeinek. Ott volt a neve, ráadásul az első helyen – tette hozzá.

Nem esett jól neki, hogy miközben Szöulban képviselte az országot, közben gyorsított eljárásban, az ő megkérdezése nélkül döntött a szenátus – mondta Schmitt Pál, hozzátéve: egy napot kellett volna várniuk, utána elment volna személyes meghallgatásra. „Lelkük rajta, ha elveszik” – jelentette ki.

A köztársasági elnök kijelentette, hogy be fogja bizonyítani, hogy van még benne kitartás, ezért most ír egy, az új követelményeknek megfelelő, PhD-dolgozatot. Hozzátette: a MOB-ban évekig a környezetvédelem- és sportbizottság tagjaként felhasznált tapasztalatát próbálja hasznosítani.

Mivel a köztársasági elnök nem perelhető, ezért nem perel, hanem érvel – mondta el újságírói kérdésre Schmitt Pál. Kiemelte, hogy kiáll az igazáért, mert úgy érzi, hogy az egyetem mellett segítőit is meg kell védenie. A köztársasági elnök elmondta, hogy részéről lezártnak tekinti az ügyet.

„Sérthetetlen”

Az államfő 13 óra után érkezett a Parlamentbe, ahol azonnal főemeleti dolgozószobájába ment, ott készült az interjú. A köztársasági elnök politikusokkal nem találkozott. Az államfő 17 óra előtt néhány perccel hagyta el irodáját, de a folyosón rá várakozó újságírók kérdéseire nem válaszolt. Orbán Viktor péntek délután úgy fogalmazott, a köztársasági elnök döntéseit lehet bírálni, személye azonban „e fölött áll”, sérthetetlen.

Forrás: Mno.hu

185 hozzászólás “Schmitt Pál küzd az igazáért + Videó” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “A köztársasági elnök kijelentette, hogy be fogja bizonyítani, hogy van még benne kitartás, ezért most ír egy, az új követelményeknek megfelelő, PhD-dolgozatot”
    Becsülöm a kitartását Elnök úr! Egyszer már csak sikerül!
    Kis politikai segítséggel! ))) 🙂 (((

  2. Vátesz szerint:

    „Nekem a lelkiismeretem tiszta” – szögezte le az államfő.
    Ez a lényeg, a szenátus meg gondolkozzon el rajta, hogy becsületes dolog-e valakiről dönteni annak távollétében, annak meghallgatása nélkül!
    A becsület szó ismeretlen a Talmudban.

  3. Vátesz szerint:

    Grün, te mikor írod a PhD-det? Nem lopás-e doktor címet viselni nicknévben? 😀

  4. szigetország szerint:

    Egy Phd megszerzése legalább 5-10 év kemény kutatómunka. Ha sikerül, emelem a kalapom!
    A Phd védése egyébként nyilvános, bárki ott lehet.

    De még mindig nem értem dr. Horn Gyulát, aki kandidátus lett a zavaros 50-es években, a zavaros szovjet viszonyok között (a kandidátus a Phd-nak megfelelő tudományos fokozat)…

  5. Vátesz szerint:

    Nem lehet hogy Horn Gyula kan didátus lett a Szovjetunióban? 😀

  6. Bugi szerint:

    Gyurcsány meg miniszterelnök lehetett. Nekem tetszik a sportszellemi. Hajrá Pali bácsi! 😉

  7. szigetország szerint:

    Dr. Horn Gyula kandidátus lett a Szovjetunióban, s amennyire tudom (de még kutakodnom kell), 23-24 éves korában kapta meg, ami teljesen abszurd.

    A közgazdaság-tudományok kandidátusa lett, noha soha nem dolgozott a gazdasági tudományos életben, s egyetlen ilyen jellegű tudományos publikációja sem ismert a későbbi időkből sem.

  8. Dr. grün szerint:

    Vátesz!
    Eddig sem akartam, de most már főleg nem akarok Zemberek zembere lenni!
    Sikerült a szakma becsületét tönkre tenni! ))) 🙂 (((

  9. szigetország szerint:

    Miközben nem akarom védeni Schmittet — védje meg magát! –, a szocialisták hamar meglátják más szemében a szálkát, mint magukéban a gerendát…

    Dr. Horn Gyula kandidátusi fokozata jókora nagy gerenda.

  10. Mr. Absolut Dexter szerint:

    Hajrá! Sok sikert! Szurkolok Önnek Elnök Úr!

  11. szigetország szerint:

    grün!

    Jobban tennéd, ha hallgatnál… A kommunisták foximaxi iskoláival, a pénzért vett diplomákkal, doktorikkal már jóval korábban megalázták a tudomány becsületét.

    Még a 80-as években is voltak olyan kommunista bírók, jogászok (tehát automatikusan kisdoktorok), akik soha nem végezték el a jogi egyetemet. Az ötvenes években pedig nyüzsögtek a munkapad mellől kiemelt kommunista kisdoktorok, többnyire jogászok a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban.

  12. Vátesz szerint:

    Grün, savanyú a szőlő!

    Körmös Bauer sohasem szerzett diplomát, mégis ügyvédként dolgozik/ott Eörsi Mátyás ügyvédi irodájában. Két évet járt Debrecenben, állítólag Budapesten befejezte, de erre semmi bizonyíték nincsen.

  13. Vátesz szerint:

    A komcsik leginkább a TUDOMÁNYOS SZOCIALIZMUSSAL gyalázták meg a tudományt!

  14. Vátesz szerint:

    A Műegyetemen egy vak elvtárs tartotta a Tudományos szocializmus című tantárgy előadásait, akit a kommunisták vakítottak meg. A 170 fős évfolyamból kb 15-en jártak az előadásokra, én nem. Az utolsó előadáson összeírták azokat akik ott voltak, azok automatikusan ötöst kaptak, a többiek meg vizsgázhattak. Ennyit a komcsi elvhűségről meg a komcsi diplomákról,

  15. J szerint:

    Na most komolyan. Gyurcsány után borítékolható volt, hogy ő sem mond le. Szerintetek ki fog valaha lemondani bármiért is??? Ez Magyarisztán, ahol kétszer drágább a pick szalámi mint Münchenben…..

  16. bélabá szerint:

    J:
    Igazad van, ez egy következmények nélküli ország (mintha valaki erről papolt volna 2010 környékén, de lehet hogy rosszul emlékszem 🙂 )
    Így tovább tábornok úr:
    http://www.portfolio.hu/img/upload/res/orig/120330Schmitt02b.jpg
    😀

  17. Mr. Absolut Dexter szerint:

    Volt egy ismerősöm Dr ……. Mária Szó szerint csak nagy betükkel tudta leírni a nevét, de Dr. volt. A Marxista Egyetemen szerezte a Dr-i titulust. Elmondása szerint kitöltött egy tesztlapot (mert csak X-elni kellett, azt meg megmutatták) és megkapta a doktorátust. Ő maga is jókat kuncogott rajta. Egyébként egy aranyos néni volt. Igazi parasztasszony. Nagyon szerettem. Ő volt a nevelőanyám. Árvákat nevelt.

  18. Té-Gé szerint:

    “Börtönt ígértek a plágiumért”
    http://fn.hir24.hu/itthon/2012/01/12/bortont-igertek-a-plagiumert/

    Visszamenőleg nem lehet??? 🙂

  19. Vátesz szerint:

    Az én 170 fős évfolyamomban a két leghülyébb volt a KISZ-titkár, mert ők voltak rászorulva az oktatók kegyelemjegyeire. Gyurcsány is gyenge tanuló volt a pécsi egyetemen, ezért a KISZ-ben jeleskedett. Az ilyen tetűk tartanak kioktatást az erkölcsből!

  20. Té-Gé szerint:

    Mr. Absolut Dexter szerint:
    2012. március 30., péntek – 23:03
    Hajrá! Sok sikert! Szurkolok Önnek Elnök Úr!

    A facebook-ra ne írj, mert törölték, de a keh honlap már működik! Tessék írni! 🙂

  21. magyar baka szerint:

    1. Ha mások is elkövették azt a hibát, amit én, sőt többet, rosszabbat is, akkor ettől én már nem is hibáztam? Sőt: szent vagyok?
    2. A doktori cím visszavonásénak hivatalos és törvényes procedúrája a tényeken és dokumentumokon alapul, és nem ismeri a “hallgattassék meg a másik fél” elvét. Vagyis: a szabályzat szerint ilyenkor senkit nem hallgatnak meg, hanem az általa elvégzett írásos tényt (a doktori dolgozatot) ítélik meg. Ha ez esetben történt volna meghallgatás, az eltért volna a szabályzattól és az eddig is működő gyakorlattól.
    3. Idézni és a forrást jelölni, avagy idézőjel nélkül a saját szövegemként közölni valamit, pontosan olyan különbség, mint fizetni a boltban az árúért, vagy fizetés nélkül távozni.
    4. A hivatkozás tudományos ismérvei az elmúlt évtizedekben nem változtak, vagyis az az állítás, hogy 1992-ben nem kellett pontosan megjelölni a gondolat forrását (pontos könyvészeti adatokkal és oldalszámokkal), valamint, hogy nem kellett idézni és az idézet után jegyzetben közölni a szöveg eredeti pontos lelőhelyét, az egyszerűen NEM IGAZ. Ha valaki ezt még ma sem tudja, akkor ne jelentse ki, mert nevetséges és komolyan vehetetlen személy lesz.
    5. Az államelnöki felelősség gyakorlása és az új PhD írása semmiféle kapcsolatban nem áll egymással, így az új doktori dolgozat nem csak államelnöki minőségben írható meg, hanem a nélkül is.
    6. Egy elkészülő új államelnöki PhD-nek nagy valószínűséggel nem lesz opponense. Opponenseket hatalmi szóval nem lehet kijelölni.

  22. Doki szerint:

    ,,…a szocialisták hamar meglátják más szemében a szálkát, mint magukéban a gerendát…” – írja szigetország

    100%-ig igazat adok. A szocik milyen alapon kritizálnak bárkit és milyen alapon követelik Schmitt Pál lemondását? Ők talán lemondtak 2006-ban az őszödi beszéd után?
    Milyen alapon Gyurcsány bárki lemondását? Őt talán furdalta a lelkiismerete mikor kurvának nevezte az országot és elismerte, hogy hazudott a választások megnyerése érdekében? Nem hinném, mert erősen kétlem, hogy Fletónak lenne lelkiismerete.

    Egyébként az MSZP minden eddigi miniszterelnöke bűnös! Horn Gyula gyilkos, Medgyessy ügynök volt. Gyurcsány a “rendszerváltás” hajnalán összelopta a vagyonát, Bajnai Gordon pedig menedzselte az izraeli beruházást Sukorón…

  23. hajós szerint:

    Schmitt Pált meghallgatta a tényfeltáró bizottság, az álláspontja benne van a bizottság jelentésében. A szenátus már minek hallgatta volna meg még egyszer?

  24. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Tarlós szerint: az országnak okozott kárt az ügy kirobbantója”

    A címben foglaltakra utalni, azaz emlékeztetni szeretnék arra, amikor nem túl régen az elnöki aspiráláskor komoly konfliktusok bonakoztak ki közöttük. Igaz az is, hogy az Elnök úr korrektül viselkedett, és győzött az ellene áskálodó, egészpályás letámadást folytatóval szemben. Még előbb H. Gyula is óvta, védte, mondván Őt nem bántsák, hagyják ki a balhéból. Ez az illető igen komoly befolyással bír, média berkekben, és az úszó szövetségen belül is. A BEAC pályára szervezett úszó EB kapcsán(ami athelyezésre került) komoly felfordulás nyomai ma is tetten érhetőek.

  25. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Ők mind együtt – a jók a rossz miatt-
    Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
    Oh nem, nem! amit mondtam fájdalom volt,
    Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
    Oly fényes elmék a sár fiait
    A süllyedéstől meg nem mentheték!”

  26. robi szerint:

    Nincs itt semmi gond. Azt történt, ami az ország gazdasági és morális helyzetében várható volt.
    A hazudozás és a szőnyeg alá söprés folytatódik.
    A rendszerváltás utáni pártokba beépült régi elvtársak megnyugodhatnak, pártmúltjuk, spicliskedésük továbbra is titokban marad.

    A csóringer polgár meg sok helyen várhatja majd a bérkompenzációt.
    Végig nézheti, hogy a maguknak és kádereiknek kedvező törvényt hozók hazaviszik a vastagon megemelt baksist, amit tőle söpörtek be.

    Hogy is mondta Antall? “Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

  27. robi szerint:

    “Vátesz szerint:
    2012. március 30., péntek – 23:23

    …Az utolsó előadáson összeírták azokat akik ott voltak, azok automatikusan ötöst kaptak, a többiek meg vizsgázhattak. Ennyit a komcsi elvhűségről meg a komcsi diplomákról.”

    Vátesz hazudik.

    Sorai azt a látszatot keltik, hogy az átkosban szerzett diplomák nem voltak egyenértékűek a maival. Ehhez képest felénél is kevesebb diplomát osztottak akkoriban.

    Arról meg ki tehet, hogy vannak olyan megkeseredett figurák, akik mindent megtettek, hogy hogy felkapaszkodjanak az uborkafára, de nem kért belőlük senki?
    Úgy néz ki, hogy a köpönyegforgatás és a történelemhamisítás is kevés volt egyeseknek a hőn állított sikertörténethez.

  28. Dr. grün szerint:

    GONDOLKODÓ!
    “Oly fényes elmék a sár fiait
    A süllyedéstől meg nem mentheték!”
    Azóta is azon agyalok, hogy a 33:4-es szenátusi szavazáson ki lehetett az a négy nem fényes elme, akik bocsánatos bűnnek tekintik az egyértelműen bebizonyosodott lopást?!
    Azon a zalapon nem lehet felmenteni valakit, hogy mások is loptak, tehát neki is joga volt!

  29. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Egyetértek azokkal az előttem lévő hozzászólókkal akik a következőket írták idézem:

    “Milyen alapon követeli Gyurcsány bárki lemondását? Őt talán furdalta a lelkiismerete mikor kurvának nevezte az országot és elismerte, hogy hazudott a választások megnyerése érdekében? Nem hinném, mert erősen kétlem, hogy Fletónak lenne lelkiismerete.

    Egyébként az MSZP minden eddigi miniszterelnökei: bűnösek, vagy netán tisztességesek, becsületesek ?
    Horn Gyula gyilkos, (megkérdőjelezném az ő doktoriját is ?) Medgyessy ügynök volt. Gyurcsány a “rendszerváltás” hajnalán összelopta a vagyonát, Bajnai Gordon pedig menedzselte az izraeli beruházást Sukorón, és tönretette a libatenyésztő parasztembereket !

    Kiegészíteném még azzal, hogy a baloldaliak ne mutogassanak a köztársasági elnökünk szabálytalanságára, holott az ő idejükben -ahogy többen leírták-, hogyan lehetett szakmunkásbizonyítvánnyal, vagy anélkül diplomához, doktorihoz jutni. Nekem is volt ilyen kollégám, ill. igazgatóm, aki így szerezte a diplomáját és hosszú évtizedekig egy nagyvállalat élén ült. Igaz, hogy semmihez nem értett. Szóval akkor miről is szól a fáma elvftársak ??

  30. robi szerint:

    t. Anikó!

    Egyetértünk abban, hogy Gyurcsány jobban tenné, ha meg sem szólalna.
    Abban is, hogy mindenki megúszhatott mindent kis hazánkban: ettől vagyunk következmények nélküli ország.

    1./ Kiknek kellett volna az általad felsorolt személyeket felelősségre vonni?
    Úgy is kérdezném: kik falaztak nekik, hogy mára “patyolat” tiszták legyenek?

    2./ Idézlek:…”a baloldaliak ne mutogassanak a köztársasági elnökünk szabálytalanságára”

    Nos, én nem valamely párt szekértolásában, üleptisztításában gondolkodom, Nem is érzem magaménak egyik társulatot sem. attól még – szerintem – elmondhatom a véleményem, nemde?
    Látom, hatott rád Manituék népnevelése: aki nincs velünk, az csak baloldali ( sokak szerint. tolvaj komcsi) lehet.
    El sem tudjátok képzelni, hogy nem csak politikus imádó állampolgárok léteznek?

    Meghajolnék én igazi hazafiak előtt, akik 22 év után felvirágoztatták volna az országot!
    E helyett ott tartunk, ahol.

  31. Jeniszej szerint:

    Szépen csendben meghúzódunk, figyelünk, – nem sározódunk be.
    Várjuk, míg mások a gesztenyét kikaparják. – Jut nekünk is belőle.
    Mert mi aztán nem tartozunk sehova.
    Igaz robi? 😀

  32. Té-Gé szerint:

    Hölgyek, Urak!
    Ugyan minek kellett volna a szenátusnak meghallgatnia Schmittet?
    Nem őt vizsgálták, hanem azt a doktori dokumentumot, amit aláírt.

  33. meghát.... szerint:

    Mr. Absolut Dexter szerint:
    2012. március 30., péntek – 23:45

    ” Volt egy ismerősöm Dr ……. Mária Szó szerint csak nagy betükkel tudta leírni a nevét, de Dr. volt. A Marxista Egyetemen szerezte a Dr-i titulust. Elmondása szerint kitöltött egy tesztlapot (mert csak X-elni kellett, azt meg megmutatták) és megkapta a doktorátust. Ő maga is jókat kuncogott rajta. Egyébként egy aranyos néni volt. Igazi parasztasszony. Nagyon szerettem. Ő volt a nevelőanyám. Árvákat nevelt. ” Milyen ember ,vagy te ? Aki felnevelt, besározod? – Ezt a történetet leírhattad volna nevelő anyád megemlítése nélkül is!

  34. Dr. grün szerint:

    Nyugodjon meg a kedves beteg! Ez már a 39. műtétem, a nagy számok törvénye alapján egyszer már csak sikerül!

    http://www.origo.hu/itthon/20120330-meg-szerencse-hogy-schmitt-pal-nem-orvos.html

  35. "?!" szerint:

    “Ősszel az oktatási államtitkárság szigorú büntetést ígért azoknak, akik pénzért íratnak dolgozatokat, vagy plagizálnak.

    Az oktatási államtitkárság ősszel tudatta, hogy a jövőben szigorúan ellenőrzik és büntetik azokat, akik pénzért írnak vagy íratnak szakdolgozatot. Arra kérték a felsőoktatási intézmények rektorait és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK), hogy tájékoztassák a hallgatókat arról: bűncselekményt követ el az, aki sajátjaként nyújt be más által elkészített diplomamunkát, és akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

    Az államtitkárság tájékoztatóját azt követően tette közzé, hogy több sajtótermékben jelent meg olyan hirdetés, amelyben ismeretlenek szakdolgozatok írására ajánlkoztak. Arra is volt példa, hogy álláshirdetésben toboroztak szakdolgozatírókat egyetemi hallgató “ügyfeleik” részére – írta az eduline szakportál.

    Az oktatási államtitkárság figyelmezteti a hallgatókat, hogy a hatályos felsőoktatási törvény egyértelműen kimondja: a záróvizsga részét képező szakdolgozat az oklevél megszerzéséhez szükséges ismeretek, készségek ellenőrzésének egyik formája, melyhez a jogszabály – szakonként eltérő mértékben – kreditértéket is rendel.

    “Azok a hallgatók, akik sajátjukként adnak be olyan diplomamunkát, amelyet más készített, akár szabadságvesztést is kaphatnak magánokirat hamisítás miatt, a bértollnokot pedig bűnsegédlet miatt vonhatják felelősségre”- adta hírül a közrádió.

    Az ügyet a szaktárca olyannyira komolyan vette, hogy online plágiumkereső programot is fejlesztetett.
    A program segítségével azok a bértollnokok is lebukhatnak, akik több diáknak adják el ugyanazt a dolgozatot.”

    Forrás: FN24/Eduline/MR1-Kossuth.hu

  36. Kovácsné Ánus Marika szerint:

    Az Isten Áldja meg ELNÖK urat! Remélem, a mi imáink is hozzájárultak sikeréhez, amellyel legyőzte ellenségeinket.

  37. GONDOLKODÓ! szerint:

    Tudomásom szerint a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején “terebélyesedett ki” a mások által írt szakdolgozatok benyújtása, mert az illetők képtelenek voltak valamilyen oknál fogva saját maguk felkészültségéről komlex bizonyságot adni. Miután ez “bevált” elöbbre léptek a dr.-i címek, hasonló szintű megszerezhetősége tekintetében. Akiknek környezetükben vannak (voltak) ilyen “képesítéssel bíró” ismert személyek, nos azok számára “bizonyítottak,” akárhány rendszerváltás, párt, szervezet volt,(van). Valahogyan mindenkor sikerült jó helyeket maguknak kieszközölni.
    Jól belegondolván, látható, ez is a kommunisták specifikus érvényesülésének egyik fontos eszköze, mint minden etikátlan cselekedetük. Ebben is profikká tudtak válni. Azaz egyfajta utat mutattak, generáltak, hiszen sajátos üzletágat fejlesztettek ki, zsákmányszerzésük érdekében.

  38. Perspektíva? szerint:

    Na és a jogszolgáltatás?! Majdnem azt íram, az Igazságszolgáltatás?!

  39. Vátesz szerint:

    Robi, te magadból indulsz ki! Én azt írtam, hogy a Tudományos szocializmus nevű tantárgyra nem járt az évfolyamom elsöprő többsége, s abból kaptak automatikusan ötöst, akik ott voltak az utolsó előadáson! A komcsik minősítik magukat, saját maguk is tisztában voltak, hogy a mérnökhallgatókat a legkevésbé sem érdekli a Tudományos Szocializmus. A Közgázon az én időmben azt tanították a hallgatóknak, hogy nekik nagyon meg kell tanulniuk a Politikai Gazdaságtant, hiszen ők lesznek az ország vezetői, mert akik a Duna másik oldalán tanulnak, azok politikailag nem megbízhatók! Természetesen ez arról szólt, hogy 56 a Műegyetemen kezdődött október 22-én. Egyetemista koromban március 15-ékre azért mentünk, hátha lesz valami balhé! Szerencsére, 1989. március 15-én lett, s a munkásőrség nem mert lőnni!
    Egyébként hogy megjegyezzem, a mi időnkben negyedennyi egyetemista volt, s abból is kirostálták a gyengéket. A mai képzés ahhoz képest gyerekjáték, annyit is ér a diploma!
    Egyébként meg ne hazugozzad Váteszt, mert én sohasem hazudok, ha valamiről nem lehet elmondani az igazat, akkor inkább nem mondok semmit.

    Többi kedves hozzászóló! Miért is nem beszél senki a Nobel-díjas Kertész Imre plágiumáról, amikor ellopta az 56-ban disszidált íróbarátja, Bán Pál Csacsifogat című színpadi darabját, s annak jogdíjából élt két évtizeden át?

  40. Paul szerint:

    Ha nem mond le, azzal a Fidesznek és az országnak hatalmas károkat okoz. Köszönjük SP. Ezzel is az ellenzéket erősíti, és egyre többen jönnek rá a Fidesz szimpatizánsok közül, hogy a Jobbikot kell támogatni.

  41. Vátesz szerint:

    Nálam Vona is elásta magát, a Fidesz vezetőkkel együtt, akik nem álltak ki Schmitt mellett. Amit Orbán mondott az elnök sérthetetlenségéről, az a vérszegénynél is vérszegényebb volt! Majd őt is így kell megvédeni!
    Jobb lesz ha a becsületes emberek megalakítják a Nemzethű Erőket, mert az egyik parlamenti párt rosszabb a másiknál! A Magyar Királyságban majd vissza kell állítani a párbajra hívás lehetőségét, hogy büntetlenül senki se sározhassa be más becsületét!

  42. Bugi szerint:

    Ez egy gusztustalan hajtóvadászat a köztársasági elnök ellen. Az akkor megszokott módon szerzett kisdoktorit. Mire jó ez a bunkó támadás?

  43. Katka szerint:

    Kovácsné Ánus Marika szerint: Nyald ki ennek a köpönyegforgató, hazug, csaló gerinctelen Orbán bérencnek a hátsóját. Gondolom a gyerekeidet is lopásra, csalásra tanítod. Legyőzte az ellenséget……. megáll az eszem az ilyen hülyék láttán! Csókolj minden nap kezet neki!

  44. Katka szerint:

    Schmitt csalt, hazudott ez tény! Tegnap hülyének nézte az embereket. Ennek semmi köze ahhoz, hogy más csalt-e vagy sem, ez nem menti fel a tette alól. Ki kell deríteni és mindenkitől elvenni azt, amit csalással szerzett, legyen az fideszes, mszp-s, vagy más pártbéli. Ennyi!

  45. varga tamás szerint:

    Legalább akkora kárt okoz a Köztársasági Elnök az országnak most, mint Gyurcsány 2006-ban, amikor nem húzott el a közéletből. Ezt nem látni: nagy hiba és felelőtlenség. Ha a köztársasági elnök csalhat, az iskolázatlan/fehérgalléros/kékgalléros/orvos/ügyvéd/polgármester/házelnök/bűnöző miért nem csalhat és mi fogja őket megakadályozni ebben? Schmidt(?) Pál nem-lemondása tovább növeli a társadalmi feszültséget és különösen a nemszabálykövetőket erősíti meg abban, miszerint: – Ba**g, a köztársasági elnöknek is lehet…
    A következményeket az ország viseli.

  46. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Vátesz!

    Azt írtad: “Vátesz szerint:2012. március 31., szombat – 00:00
    Az én 170 fős évfolyamomban a két leghülyébb volt a KISZ-titkár, mert ők voltak rászorulva az oktatók kegyelemjegyeire. Gyurcsány is gyenge tanuló volt a pécsi egyetemen, ezért a KISZ-ben jeleskedett. Az ilyen tetűk tartanak kioktatást az erkölcsből!”

    Ha korrekt lennél, azt is ideírtad volna, hogy orbán is kisz titkár volt.

    Más.
    Én életemben három különböző felsőoktatási intézményben írtam és védtem meg szakdolgozatot/ diplomamunkát:1987-ben, 2004-ben és 2007-ben. Nem olyan “nagy” kisdoktor úrit mint a pali, hanem csak egyszerű 40-60 oldalasakat.
    Igaz, hogy nálunk minden esetben a szabályzatban és a szóbeli tájékoztatásokon pontosan elmagyarázták a saját munkánkba beemelt idézetek szabályait!
    Olyan, hogy az idézetmondat vagy bekezdés ne legyen idézőjelben, és ne legyen pontosan meghatározva szerző-cím-kiadási év-kiadó-oldalszám szerint a lábjegyzetben, nem fordulhatott elő, mert az ilyet kivágták, mint macskát sz…ni!
    Mellékesen velem mindig közölték azt is, hogy kerülendő a nagy terjedelmű szöveg közti idézet, mert annak a helye mellékletben vagy függelékben van!
    Olyan sem fordulhatott elő, hogy az idézett anyag nem saját elképzelés és logikai rendszer szerint került idézésre, mert az ilyen már eleve nem önálló munkának, hanem lopásnak számított.

    Persze az is igaz, hogy én nem NOB elnökként, hanem egyszerű hallgatóként védtem meg a dolgozataimat, és így fel sem merült, hogy emberek a primitívségüket a konzulens és az opponens bemocskolásával, az intézmény lejáratásával védjék meg, miközben nem ég le a bőr a pofájukról azt állítani, hogy ez “férfimunka” volt!

    Üdv menyus

  47. "?!" szerint:

    Kedves Fórumozók!

    Szerintem egyesek csak azért nem tudtak eddig objektív véleményt alkotni az itt vitatott ügyről, mert eddig nem ismerték az “álamfő” 2006-ban elhangzott alábbi véleménynyilvánításából kiolvasható szigorú erkölcsi-etikai mércét!

    “A sport világában a csalók ellen zéró-toleranciát hirdettek. Az aranyérmet természetesen elveszik azoktól, akik esküjüket megszegve akarnak jogtalan előnyhöz jutni. Nem ártana ezt a kifejezést megtanulni. Semmi engedmény a hazugság és a csalás számára. Azonnali, szigorú büntetést kell kilátásba helyezni, és azt maradéktalanul megvalósítani, hogy az kellőképpen elrettentsen.” (Schmitt Pál, 2006. október 15.)

    Remélem, hogy az “álamfőnk” 2006-ban tett fenti nyilatkozata alapján mindenki számára világos, hogy az “álamfőnk” akkor a hazugság és a csalás elleni zéró tolerancia olyan híve volt akkor, aki szerint semmi engedmény nem adható a hazugság és a csalás számára, és azonnali, szigorú büntetést kell megvalósítani, hogy az kellőképpen elrettentsen mindenkit a hazugságtól és a csalástól.

    Kell-e még valakinek több, Schmitt Pál fentebb idézett nyilatkozatában leírtnál, a jelenleg vitatott helyzet objektív megítéléséhez?!

    Akad-e itt olyan fórumozó aki az “álamfő” 2006-os nyilatkozatának a szellemével és a betűjével nem ért egyet?
    Ha van ilyen személy, akkor az írja le, hogy miért nem ért egyet a hazugság és a csalás elleni MINDENKIRE kiterjedő zéró toleranciával!

  48. bélabá szerint:

    “?!”:
    Jó hogy bemásoltad , eszembe jutott nekem is ez az eset, de figyeld meg mindjárt kimagyarázzák hogy ez miért más eset mint akkor.
    Bort iszunk, vizet prédikálunk ugye Palkó…………….. 🙂

  49. Perspektíva? szerint:

    Be volt ez tervezve, hogy átmeneti ideig-eddig kell a személye…, utána csere…?

    HÁT PERSZE!!! Orbán sem azt mondta, nincsen itt miről beszélni! Azt mondán OV, CSAK Ő DÖNTHET!!! Ezzel kinyilvánította, hogy igen, döntési helyzet van! Az, hogy SP nem érti, az sajnálatos! Lehet.

  50. Vátesz szerint:

    Szedjék már el mindenkitől amit összelopott az állami vagyon széthordásából, s azután lehet beszélni Schmitt doktorijáról! Nekem semmivel sincs több mint a rendszerváltás előtt, gatyára vetkőztetni mindenkit aki megvagyonosodott! Nehogy már a mocskos tolvaj kommunisták szabják meg az erkölcsöt!

  51. Perspektíva? szerint:

    Vátesz!

    Kezd el az újnak alapítását! Mielőbb!

  52. Perspektíva? szerint:

    Vátesz, sokkal értelmesebb vagy, mintsem elveszítsed miattuk, a józanságodat.

    Higgadj le!

  53. Perspektíva? szerint:

    A hírek szerint a liberálisok megrohanták az egyetemeket, hogy a disszertációikat elrejtsék…

  54. Perspektíva? szerint:

    Hogyan mentek, mennek a doktori értékelések a liberális haveroknak? Emlékszem arra, hogy a 80-as évek elején a filozófusi doktorihoz 1 üveg vodkáért lehetett anyagot “venni”…, a szociológusihoz már két féldeciért is hozzá lehetett jutni…:) Virágzott is az ország a sok filozófustól és szociológustól, később meg a politológusoktól.:) S csodálkozunk azon, hogy miért van annyi hülye filozófus, szociológus és politológus doktor ebben az országban? A marxista leninista doktorokról már ne is beszéljünk. Nosza, ha a liberálisok kiengették a szellemet a palackból, rendben: nézzük meg a klasszikusan liberális foglalkozások, “szakmák” doktorijának az alapját is… Csodák fognak kiderülni… s rögtön újra értéke lesz a doktorinak.

  55. Vátesz szerint:

    A Klubrádióban mondják, hogy a tüntetők mennek a Sándor-palotához, mert nem akarnak “következmények nélküli országban” élni. Már pedig ez az, mert itt senki sem lett felelősségre vonva a kommunista diktatúrában elkövetett tettei miatt! Aki legalább 25 éves volt a rendszerváltásnál, az tudja ezt! Azért maradtunk le másoktól, mert itt nem volt elszámoltatás, senkit sem tiltottak el a közélettől. Erről tehet a Marc Palmer vezette zsidó lobbi. Addig nem leszünk rendes ország, amig ezek a hatalomban maradnak vagy amig ezek az országban maradnak!

  56. nagyapó szerint:

    Miután a rögtönítélő bíróság a vádlott távollétében az előző szakbizottsággal ellentétes ítéletet hozott, felmerül bennem néhány kérdés.
    – Ki hatalmazta föl a SOTE Szenátusát a 20 évvel ezelőtti TF döntésének bírálatára?
    – A SOTE Szenátusának SZMSZ-ében nincs olyan lehetőség, hogy egy címet visszavonjanak.
    – Milyen adatok, tények alapján hozott a Szenátus az előző szakbizottság véleményével ellentétes határozatot?
    – Mikor kérték ki a TF konzulenseinek, bírálóinak véleményét?
    Sajnálatos, hogy a polgári oldal személyiségei mindig igyekeznek sportszerűek lenni. Ez nem megy. Az Elnöknek azonnal pert kell indítani a döntéshozók ellen. A Szenátus védje döntését a bíróság előtt. Sajnos Schmitt Pál nem teszi ezt, így tág teret ad az ellenzéki mocskolódásoknak, ami nagy politikai hiba.
    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  57. Ditte szerint:

    Azért ez a téma rég nem látott izgalmat keltett ezen a fórumon is. Sőt, kocsmapultok mellett is tudni vélik már a doktori disszertációk szabályait.
    Mivel az összes felhasznált munka szerepelt a dolgozat végén, nem volt túl nehéz a nyomozás. Ha nem szerepelt volna az összes felhasznált irodalom, soha nem derül ki, honnan származnak a “vendégszövegek”. Ez a támpont a doktori értekezés elfogadásakor is adott volt. Nem használták.

    Az viszont, hogy az összehangolt támadás nem a jó erkölcs védelmét szolgálja, hanem a hatalomból kikerültek ocsmány akciója, az számomra egyértelmű.

  58. Perspektíva? szerint:

    Gondolkodni nem szégyen, ítélkezni tudatlanul, no az a bűn! Vajon mekkora bűn igyekeztek fabrikálni Schmittnek a korábbi elvtársai? Minthogy 1992.-ben mindenki mszpés volt. Ez tény. Azóta szerencsére felülkerekedett az ország józan esze. Nos felállították a torziót, hogy miből lehetne egy ország világhírű botrányt fakasztani, amire nagyszerű lenne az a retorzió, hogy az elnök úr mondjon le. Milyen csalást emlegetnek? Olyat amit abban az időben minden második mszpés csinált a különféle vizsgáinál? Azok, vagy azok leszármazottait bérelték fel akik szintén mindent megtesznek, hogy a törvényen kívül álljanak? Most odadobták Schmitt elé a törülközőt, de ő nem vette fel, mert tudatában van azzal, hogy amit az elvtársi világban a cucializmusban tett, az már az újkori piacgazdaságos kapitalizmusban más mércével van mérve! Reális érvek nem mindig hatnak a ködös fejekben, de csak remélni lehet, hogy a jövőbe a magyarság megújulásába vetett hit kitisztítja a fejeket. Most figyeljen mindenki a tetteire, mert lehet, hogy 20 év múlva elítélik érte. Kedves elvtársak a régi elvtárs már nem elvtárs? Hány foxi-maxin végzett jajong most azon, hogy 20 évvel ezelőtt a szocializmus idején csal vagy nem csalt. Merthogy aki csak tehette csalt. És ma is ott ülnek jól fizető állami állásokban. Bizonyos bűnök elévülnek. Mint ahogy elévültek a privatizálásnak nevezett nagy lopások idején összeszedett vagyonok. Elévült a kádári rendszer is vele együtt az a sok ember kínzása kivégzése, akkor olyan tény ami akkor nem is volt bűn, hogy lehetne 20 év után főben járó? Persze akit a düh vezérel, az nem az eszét használja. Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkája ma is megtalálható a lausanne-i Olimpiai Múzeum könyvtárában (raktári jelzete: MA 1949/1 és MA 1949/2). Schmitt dolgozata az Egyetemi Könyvtárban. Lehetőség csak úgy volt lefordítani összehasonlítani a két dolgozatot, hogy akár titkosszolgálati módszerekkel (elég hihető) megszerezték mindkettőt, és néhányan jó pénzért összeolvasták. Komoly munka volt, csak gratulálni lehet! Úgy éljen a kezdeményező!

  59. Mr. Absolut Dexter szerint:

    meghát…. szerint:
    2012. március 31., szombat – 09:34

    Mint írtam: “megkapta a doktorátust. Ő maga is jókat kuncogott rajta. Egyébként egy aranyos néni volt. Igazi parasztasszony. Nagyon szerettem. Ő volt a nevelőanyám. Árvákat nevelt.”

  60. Mr. Absolut Dexter szerint:

    Vollt olyan a kapcsolatom vele, hogy ezt megtehetem. Ezt hidd e4l!

  61. Kovácsné Ánus Marika szerint:

    Katka! Nem értem a liberál-komcsikat? Mi köze az én gyermekeimnek a hozzászólásomhoz? A hisztit a cionista egyházellenes körök indították el. Elnök Úr egy Igaz Keresztény Ember. A tisztelendő atya is mondta a múltkor a szentbeszédben.
    Ha valaki olyan sikeres, nagyszerű sportember mint ő, megérdemli, hogy megkapja a doktorit és viselhesse.

    Szerencsére Imáink meghallgatásra találtak és Áldott Miniszterelnök Urunk megvédte Őt.

  62. Jeniszej szerint:

    Hogy is volt ez régen: “Na fiam te jó káder vagy te akkor doktor leszel és kész!” 🙂

  63. Dr. grün szerint:

    Kovácsné!
    Mi hír a 7.) Ne lopj! parancsolattal?!
    Már persze ha Elnök úr igaz keresztény?! 🙂

  64. "?!" szerint:

    Kedves “Perspektíva?”!

    Ma 17:16-kor írtad:
    “Gondolkodni nem szégyen, ítélkezni tudatlanul, no az a bűn!”
    Megjegyzés:
    Ezzel a mondattal teljesen egyetértek, de azzal a kiegészítéssel, hogy tudatlanul fórumozni is bűn!

    Azt is írtad, hogy:
    “Vajon mekkora bűnt igyekeztek fabrikálni Schmittnek a korábbi elvtársai? Minthogy 1992.-ben mindenki mszpés volt. Ez tény.”
    Megjegyzés:
    Úgy tűnik, hogy Te a tények ismerete nélkül és tudatlanul fórumozol.
    Ugyanis illene tudnod, hogy állításoddal szemben az a tény, hogy 1992-ben túl voltunk a rendszerváltáson, és hazánkat 1992-ben az Antal-kormány irányította. Tehát csak egy különlegesen tudatlan és buta ember állíthat olyat, hogy 1992-ben mindenki mszp-s volt.
    Ezen kívül arra a tényre is felhívom a figyelmedet, hogy sokan vagyunk akik nem voltunk sem mszmp-sek a rendszerváltás előtt, sem mszp-sek a rendszerváltás után.

    Írtad továbbá, hogy:
    “Milyen csalást emlegetnek? Olyat amit abban az időben minden második mszpés csinált a különféle vizsgáinál?”
    Megjegyzés:
    Mint fentebb írtam, csak a különlegesen buta és tudatlan emberek nem tudják, hogy “abban az időben” (1992-ben) nem az mszp-sek, hanem az úgynevezett rendszerváltó pártok voltak hatalmon, ezért semmi alapja nincs az állításodnak.
    Azt azonban megjegyzem, hogy Schmitt Pál rendesen kiszolgálta a rendszerváltás előtt az mszmp-seket is, valamint 1994-1998 között az mszp-seket is, és mszmp tag volt!

    Arcátlanul azt is írtad, hogy:
    “Most odadobták Schmitt elé a törülközőt, de ő nem vette fel, mert tudatában van azzal, hogy amit az elvtársi világban a cucializmusban tett, az már az újkori piacgazdaságos kapitalizmusban más mércével van mérve! Reális érvek nem mindig hatnak a ködös fejekben, de csak remélni lehet, hogy a jövőbe a magyarság megújulásába vetett hit kitisztítja a fejeket.
    Megjegyzés:
    Számomra megdöbbentő, hogy mer annyira ködös fejjel is fórumozni valaki, hogy még azt sem tudja, hogy Schmitt Pál doktori dolgozata 1992-ben (2 évvel, azaz: kettő évvel) a piacgazdaság bevezetése után készült, de ennek ellenére ez a tudatlan bértollnok fórumozó mások fejét akarja a ködtől megtisztítani!

    Azt a baromságot is le merted írni, hogy:
    “Hány foxi-maxin végzett jajong most azon, hogy 20 évvel ezelőtt a szocializmus idején csalt vagy nem csalt. Merthogy aki csak tehette csalt.”
    Megjegyzés:
    Ez a mondat egy különlegesen buta bértollnok arcátlanságának a bizonyítéka, mert annak ellenére, hogy a szerencsétlen azt sem tudja, hogy 1992-ben 2 éve már nem szocializmus, hanem piacgazdaság volt hazánkban, pofátlanul mindenkit csalónak minősít aki akkor élt, mert Ő akkor is csaló volt mint most!

    A fentiekből láthatod kedves “Perspektíva?”, hogy ha a döhödet elfojtottad volna, és nem írtál volna, akkor bölcsebb maradtál volna!

  65. Doki szerint:

    Majd ha az MSZP visszaadja az országnak azt amit 1994 és 1998, majd 2002 és 2010 között elloptak, akkor károgjanak Schmitt Pál doktorija miatt.
    A szocik milyen alapon kritizálnak bárkit és milyen alapon követelik Schmitt Pál lemondását? Ők talán lemondtak 2006-ban az őszödi beszéd után?
    Milyen alapon követeli Gyurcsány bárki lemondását? Őt talán furdalta a lelkiismerete mikor kurvának nevezte az országot és elismerte, hogy hazudott a választások megnyerése érdekében?

  66. Doki szerint:

    Ez az írásjeles Pabar Lajcsi már okoskodik? 😀

  67. prof. em. Dr. islander szerint:

    álomást az álamfőnek!!!!

    LOL

  68. magyar baka szerint:

    Kedves elborult agyú gyülölködő önfelmentők!
    Ismétlem:

    Ha mások is elkövették azt a hibát, amit én, sőt többet, rosszabbat is, akkor ettől én már nem is hibáztam? Sőt: szent vagyok?

    Ha az ellenfelem gazember, az az én aljasságaimat erénnyé teszi?

    NÉZZENEK A TÜKÖRBE!!!

  69. Té-Gé szerint:

    Szánalmas a magát, az álnemzetiként hírdetők tábora. ( Mit védtek és kit? 🙂 )
    Szánalmas, mint az áLamfő.
    Szánalmas mint Gyurcsány.
    MeghaLgatásra vágyott az áLamfő? Aztán ugyan miért?
    Leadott egy adag papírt, doktori címen, amit alá is írt?
    Akkor nem kell az ember, mert a szenátus a munkát minősítette.

    “Lemondtál volna, bölcs maradtál volna?”

  70. J szerint:

    grün ahhoz képest, hogy régen trollkodsz nem ismered fel a kollégát?:)))) Lol :)) Ánusz Mária:))) LOL:D:D:D:D

  71. csöves szerint:

    T Kovácsné mást nem mondott a szent atya?

  72. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Nagyapó te ugyanolyan erkölcsi magasságokban élsz Mint Manitu valamint Schmitt úr.

    Az egyetem a hibás hiszen nem vették észre, hogy egy másolt dolgozatot tettek eléjük. Valamint a komcsik is hibásak mert szeretett elnökünk úgy szocializálódott az elnyomás évei alatt, hogy lopni nem bűn.
    Sajnos rábaszott és államelnök lett.
    Ja még az internet feltalálója is hibás, mert ha nem lenne akkor nem derült volna ki ilyen egyszerűen a csalás.
    Itt csak egyvalaki nem hibás ,,Dr” Schmitt Pál Magyarország Köztársasági Elnöke.

    Milyen jogon kéritek számon a baloldaltól az elkövetett törvénytelenségeket, sunyiságokat, sumákolásokat, ha ti sem vagytok hajlandóak beismerni azt amit a ti oldalatokon valaki elkövet.

    Ceterum censeo… A nem becsületes ember, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

    Tulassay professzor Úr meg monnyon le.

  73. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Ámbár ha jobban belegondolok tényleg ő való nekünk, egy erkölcsileg szétzüllesztett morálisan béka feneke alatt lévő országnak valóban ,,Dr” Schmitt Pál az ideális elnöke.

  74. Vátesz szerint:

    Az orvosszakma mindig is el volt zsidósodva, így semmi rendkivüli nincs abban hogy a SOTE szenátusa a liboldók füttyentésére elvette Schmitt doktori címét.
    Hol vannak a híres zsidó sportolók? Az biztos hogy a csámpás lábuk összeakadna, beesett mellük, púpos hátuk is csak arra alkalmas hogy pénzt számoljanak. Amennyiben a TF független intézmény lenne, nem vették volna el Schmitt Pál címét!

  75. Gordon szerint:

    “bekaphatjamindkétoldal” neve annyiban helyes, hogy valóban két oldal van.

    Egy nemzeti (Fidesz-KDNP) és egy nemzetietlen (LMP-Jobbik-MSZP-DK).

    A négy kispárt már nem először gyalázkodik kéz a kézben.

    Alakul a közös lista???

  76. Gordon szerint:

    “Hol vannak a híres zsidó sportolók?”

    Hülyéskedsz Vátesz!? 🙂

    Guttmann Arnold, MTK, FTC….

    Vagy pl.: “1896 és 2004 között a magyar zsidó sportolók ugyanannyi olimpiai aranyérmet (45) nyertek, mint az Egyesült Államok zsidó sportolói, ami egészen káprázatos teljesítmény. Talán nem is kellene mondanunk azt a tényt, hogy amíg a magyar sportolók az aranyérmeket javarészt 1945 előtt, addig az amerikai sportolók 1945 után nyerték.”

    “Brüll Alfréd, aki 1905-ben lett az MTK elnöke is hihetetlen energiával és lelkesedéssel növelte a klub tevékenységét és vállalt mellette különböző nemzetközi sportdiplomáciai tisztségeket, megalapította a Magyar Olimpiai Bizottságot. Ő sajnos elveszett Auschwitz poklában.

    Adler Zsigmond, aki Papp László edzője volt, Gedó György, aki 1972-ben, Münchenben ökölvívásban nyert olimpiai aranyérmet, Ónodi Henrietta, aki 1992-ben Barcelonában tornában lett bajnok talán nem mindenki számára ismert.”

    http://www.mazsike.hu/hazai+zsido+sporttortenet.html

  77. Vátesz szerint:

    Én a híres izraeli zsidó sportolókra gondoltam, nem az a nép amely a testkultúrában jeleskedik. Semmi kifogásom azon magyarországi zsidó sportolók ellen, akik nem a magyarok rovására, hanem azokkal együtt kívántak sportsikereket elérni. A hozzászólás arról szólt, hogy a TF-en nem lett volna zsidó dominancia, így Schmitt Pált nem szégyenítették volna meg így. Azt tudom mondani, amit Schmitt Pál, lelkük rajta, ártani nem csak saját maguknak ártottak, hanem a zsidó-magyar együttélésnek is. Senki se gondolja, hogy kötelességünk csak nekünk van a kisebbségekkel szemben, nos ez fordítva is fennáll, aki a magyar nemzetet megveti, az nem érdemli meg, hogy itt éljen! Schiffer úr meg a többiek, ne képzeljék azt, hogy dominálhatják a magyarokat. Valószínű, hogy a Schmitt Pál elleni támadással lényegében Orbánon akartak ütni egyet. Nos ez az a hátbaszúrás, amire mondtam hogy soha ne engedj zsidót vagy zsidóbérencet a hátad mögé! Egy mocskos talmudista az, aki ezt az egészet kitalálta, hogy ha már Orbánon nem tudnak ütni, akkor majd máson megteszik. Ezeknek fingjuk sincs a becsületről meg a szemből-szembe harcról. Ez a Purim lehelete, ahol hazugságokkal rászedtek egy uralkodót, hogy a saját népe ellen cselekedjen!
    Orbán úr, szedje már ráncba az ellenfeleit, vágja ki az összes libsit az állami állásokból, hogy végre észretérjenek! Nincs szó semmi másról, csak a pénzről. Azok szervezik ezeket, akiknek a barátaiktól már elvették az állami vajaskenyeret. Nekik nincs hazájuk csak érdekeik. Osztozni nem kívánnak a magyarság többségének nadrágszíj meghúzásában, mert ők mások, s lehet más a politika is. Azokkal semmi bajom, akik osztoznak sorsunkban, s sorsközösséget vállalnak velünk. Aki velünk érez, az magyar!

  78. Albisola szerint:

    Gondoltam hozzászólok, de visszaolvastam a kommenteket, és erre a szintre azért már nem ereszkedem le…

  79. Gordon szerint:

    “Én a híres izraeli zsidó sportolókra gondoltam” – Vátesz.

    Vátesz!

    Pofára estél, ne magyarázkodj.

    A magyarországi TF-ről beszéltél és nem az izraeli zsidókról.

    Javaslom, hogy szedd össze magad. 🙂

    ——

    “Hol vannak a híres zsidó sportolók?”

    Hülyéskedsz Vátesz!?

    Guttmann Arnold, MTK, FTC….

    Vagy pl.: “1896 és 2004 között a magyar zsidó sportolók ugyanannyi olimpiai aranyérmet (45) nyertek, mint az Egyesült Államok zsidó sportolói, ami egészen káprázatos teljesítmény. Talán nem is kellene mondanunk azt a tényt, hogy amíg a magyar sportolók az aranyérmeket javarészt 1945 előtt, addig az amerikai sportolók 1945 után nyerték.”

    “Brüll Alfréd, aki 1905-ben lett az MTK elnöke is hihetetlen energiával és lelkesedéssel növelte a klub tevékenységét és vállalt mellette különböző nemzetközi sportdiplomáciai tisztségeket, megalapította a Magyar Olimpiai Bizottságot. Ő sajnos elveszett Auschwitz poklában.

    Adler Zsigmond, aki Papp László edzője volt, Gedó György, aki 1972-ben, Münchenben ökölvívásban nyert olimpiai aranyérmet, Ónodi Henrietta, aki 1992-ben Barcelonában tornában lett bajnok talán nem mindenki számára ismert.”

    http://www.mazsike.hu/hazai+zsido+sporttortenet.html

  80. Vátesz szerint:

    Gordon, te csak csatlakozz a Schmitt Pált köpködőkhöz, te csak azért lettél Orbán-hívő mert kimúlt az SZDSZ. Már megalakult a Fideszen belül az ötödik hadoszlop, csak Orbán még nem tud róla. Azért az is sokatmondó, ahogy itt némely fideszbarát kommentelők hallgatnak! Köpjenek fel és álljanak alája, mert aki a bajtársát a harctéren otthagyja, az hitvány alak!

  81. Gordon szerint:

    Vátesz!

    Látom fájdalmas sebet ejtettem rajtad, mert cáfolatok helyett átcsaptál személyeskedésbe.

    Vonulj félre, pihenjél! Nem ugyanabban a bajnokságban játszunk. 🙂

    Más: A Schmitt-ügy kapcsán jól látható, hogy egy nemzeti (Fidesz-KDNP) és egy nemzetietlen (LMP-Jobbik-MSZP-DK) oldal van. A nevében magát nem magyarként, hanem magyarországiként feltüntető Irán barát Jobbik Magyarországért Mozgalomtól nem is vártam mást, mint amit Vona Gábor nyilatkozott.

  82. dr Péter Alajos von Csaba szerint:

    Kár hogy a sok hazug szájtépő nem látja , hogy az egyetem nem tehet mást.

    Ha azt akarja a szenátus , hogy a múltbeli , és a majdani diplomák érjenek is valamit a nemzetközi színtéren ezt kell tennie.
    HOZZÁTESZEM MEGKÉSVE TETTE ÉS EZ IS JÓVÁTEHETETLEN KÁROKAT OKOZOTT

    Ki fog olyan egyetemre járni aminek a diplomája nem érték , hanem világröhej .

    Senki nem látja , hogy nem Smittiről van szó?

    Száz évre elintézi az egyetem tekintélyét egy ilyen ügy . Mivel azonban a Magyar Köztársaság állam elnökéről van szó ,egy ilyen ügy az ország összes egyetemének presztizsét elintézi örökre a világban.

  83. dr Péter Alajos von Csaba szerint:

    Én olvastam az inkriminált dolgozatot és ennek hatására belekezdtem a
    ” Csepeli Acélgyártás 100 éve ”
    című Phd megírásába ráadásul úgy, hogy még át is éltem a felét.
    Gondolom úgy mint anno, ha kétszer jól hozzászólok egy párttaggyűlésen e témában még kandidátusi fokozatot is adnak.
    és mivel atyai ágon az Omszki prahoszláv püspök ük unokája vagyok aki hercegi rangban töltötte be hivatalát , intéztetem a kutyabőr elkészítését is . Ha már lúd legyen kövér.

  84. dr Péter Alajos von Csaba szerint:

    Csak azt felejtitek el elvtársaim az úrban , hogy ugyan azok a régi jó TF es elvtársak mutyizták le a Smitti dolgozatot mint a többi vörös diplomás sportolónak anno .
    Mert az azért igaz ugye, hogy az MSZMP Pb nél Smitt et kiemelt káder volt ?
    A Magyar Népköztársaság büszkesége ,
    A szocialista Magyar sport példaképe. Egyébként szerintem is ez volt .

    De a fenti ügy az egyetemeken , hogy sport nyelven fogalmazzak dopping vétség.

  85. robi szerint:

    Nem kell félni: az új doktori már készül, heteken belül a közvélemény is olvashat róla. A bírálók kijelölése folyamatban, a végeredmény borítékolható.

    doktor Csaba ott téved: Amit szabad Jupiternek,..

    Elvégre az egyenlőknél is egyenlőbben országát építjük.

  86. Vátesz szerint:

    Gordon, mindegyik pártot természetes személyek vezetik, így a kettőt azonosítani hülyeség! Most Szalma Botonddal a KDNP-t is kidobod a koalícióból? Vona árnyékra vetődött, nem érti hogy itt kik mely térfélen állnak. Írtam, a Fidesz jól beleköpött valakik levesébe azzal, hogy az államilag biztosított jövedelmeket, beleértve különféle intézetek, kulturális alapok, stb költségkereteit, sértve ezzel liberális körök érdekeit. Ők is ismerik a mi kutyánk kölyke effektust és próbálnak összezárni. Nekik nem okoz lelkiismeretfurdalást bármely külföldi hatalmi centrumnál feljelenteni Magyarországot.

  87. Dr. grün szerint:

    robi!
    Készül bizony!
    Anyagot gyűjt a Förszt lédi férjének a környezetvédelemről írandó következő kisdoktorijához?! Csak nehogy pálgium legyen ebből is! ))) 🙂 (((
    http://www.borsonline.hu/news.php?hid=55492&schmitt-felesege-az-erd-t-jarja-es-imadkozik

  88. Vátesz szerint:

    Admin! Légy szíves hozd le a Vasárnapi Újság interjúját Schmitt Pállal.
    Szégyen-gyalázat, hogy ahogy a magyar értelmiség tűri egy becsületes ember meggyalázását!

  89. "?!" szerint:

    “Ki fog rúgni a NOB egy tudományos csalót? – címmel jelent meg Schmitt Pállal foglalkozó publicisztika a Chicago Tribune című amerikai lapban pénteken.

    A szerző szerint majdhogynem tíz év telt el egy olyan eset óta, amelynek során a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy tagjának, Sandra Baldwinnak le kellett mondania a pozíciójáról, miután kiderült róla, hogy hamis adatok szerepeltek az önéletrajzában.
    A szerző szerint most egy másik személyre gyakorolnak nyomást azért, hogy mondjon le egy Baldwinénál sokkal fontosabb posztról azért, mert főbenjáró bűnt követett el: plagizált.
    Schmitt Pálról van szó, Magyarország elnökéről, aki 1983 óta a NOB tagja – írja a szerző és hozzáteszi, érdekes lesz látni, hogy a NOB mit fog kezdeni Schmitt esetével.” (Forrás: Origo)

    “A sport világában a csalók ellen zéró-toleranciát hirdettek. Az aranyérmet természetesen elveszik azoktól, akik esküjüket megszegve akarnak jogtalan előnyhöz jutni. Nem ártana ezt a kifejezést megtanulni. Semmi engedmény a hazugság és a csalás számára. Azonnali, szigorú büntetést kell kilátásba helyezni, és azt maradéktalanul megvalósítani, hogy az kellőképpen elrettentsen.”
    (Schmitt Pál, 2006. október 15.)

  90. Vátesz szerint:

    Pabar Lajos, számomra te már nem vagy tiszteletreméltó ejtőernyős sportoló!
    Aki beáll a kutyák közé csaholni, az maga is kutyává válik!
    Ezen túl ne írogass arról milyen nagyszerű emberek az ejtőernyősők és hogy milyen bajtársiasak! Legalább azt már tudjuk, hogy némelyikük parancsra szemrebbenés nélkül öl!

    “Tájékoztatlak, hogy soha nem gyűlöltem senkit. Még azokat sem, akiket parancsra szemrebbenés nélkül megöltem volna.” Idézet tőled, ugye ismerős!

  91. Dr. grün szerint:

    “?!”!
    “A NOB angol nyelvű közleményében úgy fogalmaz: tudomásul vesszük, hogy Schmitt Pál határozottan visszautasította az őt ért plágiumvádakat és azt is, hogy a munkáját értékelő egyetemi szakértők támogatásukról biztosították.”
    http://fsp.nolblog.hu/archives/2012/01/16/Schmitt_Pal_nem_futtatott_lanyokat/
    ))) 🙂 (((

  92. Vátesz szerint:

    Dr. grün abban különbözik a grün nevű kommentelőtől, hogy sokkal aljasabb!
    Mikor számoltatod már el a Princz Gábor-féléket, hogy hány milliárdot vettek ki a zsebünkből. Téged csak az érdekel, hogy a más becsületében vájkálj! Miért nem tart fen a liberálbolsevik oldal magának fenn egy csepeli weblapot, ahol aztán köpködhetnétek kedvetekre, mert a leírhatatlan nevű csepeli szennyweblapotokra a kutya sem volt kíváncsi!

  93. Té-Gé szerint:

    Vátesz!
    Te mit védesz, kit védesz és miért védesz? Az ex politikai “karriered” zátonyra futása előtti eszméid és a régebbi fidesz ellenes kirohanásaid nem összeegyeztethetők a mostani gondolataiddal.
    Schmitt Pál azt kapta, amit a mindent aláírok és mindenki bekaphatja című munkásságáért érdemelt. A sportkarrierét is sokan ismerjük, ebbe nem megyek bele, minek?
    Nemzetinek tartom magam, de ez a zsidós fröcskölődésed rohadt gusztustalan!
    Isten nem ver bottal!

  94. CsepeliNo1 szerint:

    Nem Horn Gyuláról van szó!
    Ha Horn kandidátus, vagy valami “doktor” is volt, Ő nem használta a titulust!
    PALI HASZNÁLTA!
    Pali csalt, lopott!
    Pali mindent, és mindenkit besározott volna, ha rajta múlik!

    De Én látok egy még nagyobb bajt!
    Ha nem lép a Fidesz, ez óriási károkat fog okozni neki.
    Ezt nem lehet kimagyarázni! Ez nem Gyurcsány, ez nem Horn! Ez annál sokkal több, sokkal veszélyesebb!
    Muszáj eltávolítani, ez elvi kérdés. Aki lopott, csalt, az ne őrködjön a törvényesség felett!

  95. bélabá szerint:

    Látom Vátesznek végre kifizették a gázárkampány “jogdíját”, és a rokkantnyugdíj is maradt 🙂

  96. Vátesz szerint:

    Tégé lényegtelen hogy te nemzetinek tartod magad, te is beálltál a kutyák közé csaholni, maradj is ott! Én egy embert védek, akit azok támadnak akik nála ezerszer sárosabbak, de mondhatnám azt is szarosabbak! Aki szart dobál, maga is az lesz!
    CsepeliNo1, te meg arról írogass, hová tettétek a lét Tóth Mihály polgármestersége korszakában? Mit is kell most visszapótolni a kasszába?
    A tetves liberálisok meg a szalámitolvaj Bakáts után kiabáljanak az utcán!

  97. Vátesz szerint:

    Bélabá, Vátesznek nem fizettek semmit, de Vátesz akkor is megvédi azokat, akiket támadnak!
    Csurkára is azért figyeltem fel 1992-ben, mert mindenki őt köpködte, már pedig egy becsületes ember mindig az mellé áll akit vernek!

  98. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Ahogy olvasom Vátesz hozzászólásait egyre biztosabb vagyok abban, hogy egy orvosi esettel állunk szemben.

    Nagyban emeli az oldal színvonalát a zsidózásával, gratulálok az oldal működtetőinek is.
    Legalább látjuk, hogy szólásszabadság van.

    Jó étvágyat a vasárnapi ebédhez, gyógyszert ne felejtse el bevenni mert a rohamok erősődhetnek.

    ui:ezeket természetesen nem doktorként javasoltam

  99. Doki szerint:

    Bekaphatja!

    Először is gratulálok a roppant színvonalas nevedhez. Tán mikor megszülettél édesanyád így nevezett el?
    Az igazság mindig fáj, ezért zavar Téged Vátesz hozzászólása.
    Köszönjük a jó kívánságokat a vasárnapi ebédhez, neked pedig váljék egészségedre, hogy akárkivel bekapatod…

  100. Vátesz szerint:

    A Fidesznek kell azt is az államkassszába bepótolni, amely milliárdokat a “becsületes” mszp-s vecsési számlagyár az államtól ELLOPOTT! Hagyóékról nem is beszélve! Az a Hagyó aki keresztényként megjárta a spanyolországi El Camino zarándokutat gyalog
    Santiago de Compostelába. Minő kegyes mszp-s tolvaj!

  101. "?!" szerint:

    Kedves “Vátesz”!

    Próbálj meg higgadtan elgondolkodni az alábbiakon, még akkor is ha ez neked nagyon nehezen megy!

    Először azon gondolkodj el, hogy mennyire ordenáré dolog részedről, a MIÉP csepeli szervezetének bukott elnökeként mindenkit lekommunistázni, leliberálisozni, lezsidózni csak azért, mert a Te beszűkült gondolkodásod szerint mindenki hazaáruló, aki az általad nem is olyan régen még minden rosszal vádolt Orbán Viktor politikájának nem minden részletével ért egyet, valamint azok is mind hazaárulók, komcsik, liberálisok és zsidók akik az “álamfő” doktori címének a visszavonása körül kirobbant ügyben az egyenlő elbánás elvét képviselték, illetve képviselik!

    Gondolkodj el azon is, hogy milyen undorító az, hogy állítólagos keresztény ember létedre, Te különbségtétel nélkül állandóan zsidózol, miközben azt valószínűleg magad is tudod (bár az elme állapotodra utaló jelek arra utalnak, hogy már elfelejtetted), hogy a kereszténység legfőbb személyisége Jézsus Krisztus is egy zsidó ember volt.

    Azon is el kellene gondolkodnod, hogy mekkora baromság volt részedről a Fideszen belüli liberálisokra utalva tegnap 23:05-kor leírt szöveged, miszerint “Már megalakult a Fideszen belül az ötödik hadoszlop, csak Orbán még nem tud róla.”
    Ha az elmeállapotod engedné, akkor emlékezned kellene Orbán Viktornak az alábbi kijelentéseire:
    „A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja. A modern XX. század végi liberalizmus.”
    “Ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan rendezni. Olyan polgári liberális kormány, amely nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés – legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli segélyről – csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt. Mert a pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül. Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen, és csak egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az idegengyűlölettel.”
    Ha a liberálisokra utaló ötödik hadoszloppal kapcsolat nagyon megerőlteted az agyadat, talán még arra is emlékezni fogsz, hogy a volt KISZ-titkár Orbán Viktor egy liberális pártnak, a Fiatal Demokraták Szövetségének volt az alapító tagja, és lett 1993-ban a Liberális Internacionálé alelnöke, valamint a Liberális Internacionálé Végrehajtó Bizottságának tagja.

    Ami pedig azt a megjegyzésedet illeti, hogy “Ezen túl ne írogass arról milyen nagyszerű emberek az ejtőernyősők és hogy milyen bajtársiasak! Legalább azt már tudjuk, hogy némelyikük parancsra szemrebbenés nélkül öl!”.
    Azt általad elítélően leírt szöveghez csak annyi a megjegyzésem, hogy a magyar ejtőernyős egységek rendeltetése – korábban is és most is – különleges katonai műveleteknek az ellenség területén történő végrehajtása volt. Ezeknek az akciónak a célja az ellenség kiemelten fontos élőerőinek (pl. katonai parancsnokságoknak), fontos létesítményeinek, valamint a csapatainkat és hazánkat fenyegető technikai eszközeinek (pl. rakétáknak) a megsemmisítése. Ilyen akciók szükségessé válása esetén pedig nemcsak némelyik erre a feladatra vállalkozó magyar ejtőernyősnek kellet volna szemrebbenés nélkül ölni (ahogy Afganisztánban az amerikai különleges erőkhöz a magyar kormány által kirendelt magyar ejtőernyősöknek sajnos ma is ezt kell tenni), hanem mindnek, mert ellenkező esetben őket ölné meg az ellenség.
    Szerintem a nagyfokú szellemi korlátoltságodra utal az, hogy szememre vetetted azt a korábbi kijelentésemet, miszerint “Én soha nem gyűlöltem senkit. Még azokat sem, akiket parancsra szemrebbenés nélkül megöltem volna”. Szerintem ugyanis nem feltétlenül kell gyűlölni még azt embert sem, akit katonai kötelesség teljesítése közben meg kell ölni.
    Az kijelentésed pedig abszolút nem érdekel, hogy “számomra te már nem vagy tiszteletreméltó ejtőernyős sportoló”, mert eddig sem tartottam igényt a tiszteletedre!

    Mielőtt válaszolnál, előbb alaposan gondolkodj el a fentieken! Sőt, az a legjobb ha nem is válaszolsz, hanem levonod a konzekvenciát az általam leírtakból!

  102. Vátesz szerint:

    MHSZ-es ejtőernyősként ne játszd már el a nagy kommandóst! Téged és a többit is az érdekelte, hogy a sportnak hódoljatok, eszetekben sem volt Dél-Vietnamban leugrálnotok. Ezzel a szöveggel senkit sem győzöl meg hogy elitegységként te védted a cucilizmust, mert ha igen, akkor úgy látszik azért dőlt meg. Ha meg parancsra embert öltél volna, nem vagy különb a munkásőröknél! Az amerikaiaktól nem kell elájulni, Afganisztánból éppúgy ki fognak takarodni, mint Irakból. Ahogy én azt 2001-ben plakáton már kifejeztem. Neked meg főleg semmi közöd az én MIÉP-tagságomhoz, mert te annak a közelében sem voltál, hanem másutt ügyködöl, amely tevékenységedet félted az itteni kommenteléseid hatásától. Jól teszed, mert én téged a beadványaiddal együtt vágnálak ki Németh Szilárd helyében, mint macskát szarni. Nem lehet a levesbe köpni, utánna meg mások érdekében érdekképviselni, azaz kuncsorogni az önkormányzatnál! Amiket írogatsz, helyedben és messze elkerülném az önkormányzati üléseket! Nem az én véleményem a mértékadó, mert te engem úgyis elhajtasz, de a többiek szerint is szellemi környezetszennyezést folytatsz. Persze a többiek tiszteletére sem tartasz igényt, akkor meg kár írogatnod, mert csak terheled a szervert.

  103. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Kedves doki!

    Engedd meg, hogy én is gratuláljak a nevedhez, gondolom Schmittel együtt szerezted.
    Keress új nevet ez lejáratódott.

  104. "?!" szerint:

    Idézet Bayer Zsolt írásából a csepel.hu oldalról:

    “Schmitt Pálnak tényleg le kell mondania. Helyzete ugyanis tarthatatlan. Jómagam ezt január 21-én is megmondtam. Schmitt Pál minden valószínűség szerint ugyanúgy cselekedett kisdoktorija megírásakor, mint kortársai közül számosan. Rajtavesztett.”

    “És akkor térjünk vissza arra a kisdoktorira.
    Nem írunk úgy kisdoktorit, hogy majd’ kétszáz oldalt bemásolunk valahonnét, aztán kész is a dolog.
    S leginkább azért nem maradhat ez szó nélkül, mert ha úgy maradna, akkor holnaptól kezdve minden egyetemista „ctrl+c – ctrl+v” billentyűzettel írhatná szakdolgozatát, kisdoktoriját, nagydoktoriját, anyja keservét, és senki sem mondhatná, hogy ezt nem lehet. Ezért nem.
    S még azért sem, mert mi nem vagyunk ők.
    Mert megígértük, hogy ez nem lehet többé következmények nélküli ország.
    Mert mi nem csinálhatunk úgy, ahogy a hikálok, amikor lebukott a D–209-es ügynök.
    S úgy, ahogy ezek elnevezték és mentegették az őszödi beszédet.”

    Ennyi! Ebben tömören benne van a lényeg. Csak hát ezt ésszel fel is kellene érni!

  105. csapos szerint:

    Tudja valaki, hogy az info miért nem másolja be a csepel.hu -ról Bayer Zsolt gyomorforgató, ámde igaz (Schmitt húzzon el!) végkövetkeztetésű írását? http://csepel.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3023:hikalok-bayer-zsolt-irasa&catid=1:helyi-hirek

    A csepeli Handa Banda főnökség kirugdosná SP-t, a kontrázó másológép, az info meg szabotál? Na, szépen vagyunk, mondhatom. Talán még nem késő: pótoljátok a mulasztást!

    Bayer Zsolt Magyar Hírlapban megjelent, Csepel hivatalos híroldalára bemásolt epeömlése egy kis könnyed, vasárnap délutáni gyűlölködésre kiváló alapanyagot ad. Ja, és szóljatok a csepel.hu-s handa bandának, hogy legalább írják oda, hogy a Magyar Hírlapból vették át a förmedvényt. Valaki még azt hiszi, hogy DR. Németh Szilárd DR. Schmitt Pál babérjait megirigyelve plagizál, csepeliesen szólva LOP! Én időben szóltam, még köszönetet sem várok… cserébe…

  106. Gordon szerint:

    Száz éves a Hidegkuti

    “1912. március 31-e volt az a minden bizonnyal a mostanihoz hasonló szeles tavaszi nap, amikor első alkalommal játszottak meccset a frissen felépült Hungária körúti stadionban. Addig a Millennárison és a Margitszigeten voltak a hazai meccseink, de nem volt elég, kellett egy saját stadion. Az épület az akkori kor minden követelményének megfelelt: volt kétoldali fedett lelátó, füves pálya, és atlétikai pályának is könnyedén használhatták, ha arra került sor. Mással nem is lehetett megnyitni a stadiont, mint az akkori idők legnagyobb magyar párosításával, MTK-Ferencváros. Nem volt gólgazdag a meccs, ami főleg az akkori foci körülményeit és eredményeit ismerve tűnhet mai szemmel furcsának, de száz év távlatából is biztosra vehetjük, hogy az az 1-0-s győzelem a Fradi felett tökéletesen boldoggá tett aznap minden MTK-szurkolót.”

    http://1888.blog.nepsport.hu/archives/2012/03/31/Szaz_eves_a_Hidegkuti/

  107. Vátesz szerint:

    Bayer Zsolt ne Schmitt Pálról írogasson, hanem jelentse be az SK felségjelű autóját Magyarországon adózásra!

  108. Etikus szerint:

    “Vátesz szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 13:23”

    No erre, az a gerinctelen “?! kérdőjel, -aki gátlás nélkül mindenkibe belemar,- miközben az Önkormányzatnál és másutt is, hosszúra nyújtott vipera nyelvével bő nyállal benyal, vajon miért nem reagál, szokásához híven?

    “Tájékoztatlak, hogy soha nem gyűlöltem senkit. Még azokat sem, akiket parancsra szemrebbenés nélkül megöltem volna.” Idézet tőled, ugye ismerős!

    Na és erre?!

    Ez nem a gátlástalanságodat bizonyítja?

    A fentiekben a személyedet illetően röviden, de tömören minden benne rejlik. A többiről meg már mit is remélhetnénk?
    Te III Richard, reinkarnációja!!!

  109. Etikus szerint:

    TISZTELT fórumozók!

    Ne feledjék, ma a “?!” (gerinctelen kérdőjel), azaz III. Richard, reinkarnációjának a napja van!
    Április 1!

  110. Menyhért Péter szerint:

    Kedves fórumozók!

    Megdöbbentő látni azt a sok gyűlölködést, amit e

  111. Perspektíva? szerint:

    Most hallottam, hogy az Újpest-DVSC bajnoki meccs kezdete előtt, eljátszották a Magyar HIMNUSZT!

    Miután az “illetékes EU bizottság” Megtiltotta a klubrendezvények előtt, lejátszani a NEMZET HIMNUSZÁT! (VESZPRÉM kézilabda csapatának)

  112. Perspektíva? szerint:

    Ennek a, nem is tudom hogyis hívjáknak. JELLEMTELEN, GYÜLÖLKÖDŐNEK.

    Az EU-ról vajon úgy Isten igazából, nem a Miniszterelnőkünk vezérletével sikerült ország, világ előtt lerántani a leplet? Azt a leplet, amellyel oly sok nemzetnek ártottak, ártanak a mai napig. S mi nem a mi jellemtelen politikai elittünk segítségével, hozzájárulásával vagyunk kénytelenek ilyen körülmények között élni, amelybe került az ország?

    Legalább magunknak ismerjük be, hogy miért van ellenünk ez az óriási támadás sorozat.
    Már akit erre a karizmája, predesztinál.

  113. Doki szerint:

    Kedves Menyus! Gyűlölködést itt csak a baloldali fórumozók részéről lehet tapasztalni!

    Ha már szóba került Bayer Zsolt, -akinek az írásait mindig szívesen olvastam, a műsorát pedig mindig szívesen néztem az Echon- akkor elmesélnék egy történetet. Egy volt munkatársam és egyben igen jó ismerősöm Diósdon a Fidesz-KDNP színeiben önkormányzati képviselő. Egy helyi rendezvényükre meghívták Bayert, aki a fórum kezdetekor telefonált, hogy már a település határán van és kb 30 perc múlva megérkezik. Nem sokra rá ismételten telefonált, hogy még egy pár perc és ott van. Végül újra telefonált, hogy nem megy el. Bayer Zsolt ezzel a húzásával szemen köpte a saját híveit!

  114. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeli fórumozók!

    Megdöbbentő látni azt a sok gyűlölködést, amit ez a két kommunista gyökerű karrierbunkó politikai tömörülés, az mszp-szdsz és a fidesz-kdnp kiépített!
    Az ország két egymást meg sem hallgató, vakhittel bíró tömegre, és egy csendes harmadik többségre szakadt.
    A két egymást mocskoló, magukat bal és jobboldalinak nevező banda erőből próbálja meg kicsinálni a másikat. Fel sem merül bennük, hogy MEGÉRTSÉK a másik érveit.
    Ezeknek a kőbolsevik csökevényeknek semmi közük sem a bal, sem a jobboldali ESZMÉKHEZ, hiszen egyedüli céljuk a HATALOM, mások LEIGÁZÁSA.
    A gyurcsány banda szétverte a baloldalt, orbán legényei ugyanezt csinálják most a jobboldallal.

    Vajon mikor veszi észre a magyar nemzet, a politikusokat elutasító, azok ocsmányságától szenvedő, de HALLGATÓ 6-7 millió magyar, hogy Ők a többség, és ez nem orbán-gyurcsány országa???

    A schmitt ügy, csupa kisbetűvel, hogy az értékén helyezzem el ezt a valamikori sportolót, bolsevik karrieristát.
    Ebben az országban mindenki tudja, hogy a HATALOM emberei, és azok talpnyalóim milyen módokon juthattak címhez, ranghoz, vagyonhoz. A schmitt tök mindegy miért, de lebukott, és nem volt annyi gerince, hogy azt mondja: bocs, de az ország érdekében lemondok!
    Először csak arra hajtott, hogy a magyar adózókon élősködhessen élete végéig, hiszen a régi rendben két évig ki kellett volna húznia.
    Az orbán haverok azóta megoldották ezt a gondot, így anyagilag már jól járt, de közben megtalálták neki a politikai-jogi kiskapukat, amik a jogrendben mindig vannak!

    Emberek, gondolkozzatok: a magyar nemzetet pont egy olyan embernek kell képviselnie, aki csak kiskapuk révén úszhatja meg tettének következményeit?

    Nincs ebben az országban egyetlen jobboldali személyiség sem, aki erkölcsileg is feddhetetlen, és méltó erre a tisztségre?
    Ha igen, szégyelljétek magatokat jobboldaliak!

    A schmittel kapcsolatban tény, hogy hazudozott, tény hogy dolgozata méltatlan a címre.

    Hiába mentegetőznek, már egy gimnazista is tudja az idézetek szabályait.
    Ha valóban járt egyetemre a pali, és nem azt is megcsinálták neki, akkor tudnia kellene, hogy primitív és ostoba hazugság a szabályzatokra, az elbírálókra és az iskolára kenni a sumákságát!

    Ha tisztességes, erkölcsös ember lenne a pali, akkor tudná: a köztársaság ELSŐ emberére még a gyanú árnyéka sem vetülhet! Már az első alkalomnál távoznia kellett volna a tisztségből, és csak utána védekezni.

    Ez az egész történet egy POLGÁRI társadalomban nem történhet meg, mert a POLGÁROK felelős emberek: ha hibáztak, mert ez is az emberi lét része, akkor vállalják a következményeket.

    Ha orbán nem egy bunkó bolsevik kisz titkár lenne még most is, akkor hívő ember módjára ragaszkodna az erkölcsi értékekhez, és nem süketelne az ÉRINTHETETLEN kasztba sorolt állami tisztséggel! Ha ez az alaptörvényükben így van, akkor szemétre való az is.

    Végül is orbánnak még két éve van játszadozni, de addigra a saját szavazóbázisát ugyanúgy el szét fogja verni, ahogyan azt gyurcsány haverja tette.
    Üdv menyus

  115. Vátesz szerint:

    Menyus, te egy intelligens ember vagy, megértheted amit ?!-nek írtam:
    “Nem lehet a levesbe köpni, utánna meg mások érdekében érdekképviselni, azaz kuncsorogni az önkormányzatnál!”
    Te se vagy Isten, hogy látatlanban ítélkezzél, és te se hagynád hogy a becsületedet a földön húzzák véres rongyként!
    A saját nevedet írhatod kisbetűvel ha úgy tetszik, de ha ezt másokkal teszed, azzal saját magadat minősíted!
    Azt hiszed ha beállsz a kutyák közé csaholni, akkor majd adott esetben a másik fél alkalmazni fog mint környezetvédőt? Hát nem, hanem besorol hasznos bolondnak, a húsos fazékhoz meg a saját csókosaid engeni. Üdv Vátesz.

  116. "?!" szerint:

    Kedves “Etikus”!

    A 15:38-kor elküldött hozzászólásodban írtad:
    “No erre, az a gerinctelen “?! kérdőjel, -aki gátlás nélkül mindenkibe belemar,- miközben az Önkormányzatnál és másutt is, hosszúra nyújtott vipera nyelvével bő nyállal benyal”, majd 15:50-kor “gerinctelen kérdőjel”-ként emlegettél.

    A fent idézett kedves szavaidra válaszolva közlöm az alábbiakat:
    – Az a gerinctelen aki téged világra hozott, és az Ő hülye gyermeke.
    – Csak az olyan szemét alakokba marok bele, aki másokkal együtt engem is hülyének tekintenek és át akarnak verni, vagy hozzád hasonlóan anélkül belém marnak, hogy előzőleg én egyetlen szóra méltattam volna őket.
    – Magad írod Te ökör, hogy a vipera nyelvemmel nyalok be az Önkormányzatnál és másutt is, de azt nem éred fel ésszel, hogy ez az állításod azért is hülyeség, mert annak a benyalásnak senki nem örülne, ha egy vipera bő nyállal nyalna be neki.

    Azt is írtad, hogy szokásomhoz híven nem nem reagáltam “Vátesz” egyik tőlem idézett mondatára.
    Állításoddal szemben az a valóság, hogy a 13:02-kor “Vátesz”-nak írt válaszom utolsó bekezdésében részletesen foglalkoztam a témával, csak Te annyira hülye vagy hogy képtelen voltál felfogni az általam leírtakat.

    Remélem, hogy a fenti válaszaimmal meg vagy elégedve kedves “Etikus”?
    Üdv.: “?!”

  117. Menyhért Péter szerint:

    Ej, ej Vátesz!
    Tényleg ennyire naívnak nézel?
    Amit leírtam, az a véleményem, amihez tartom is magam. Az eredménye általában igen rossz, hiszen sem pénz, sem hatalom nem kísért.
    Azt gondolom, hogy mindenki megvehető: csak az ár a kérdés. Mennyiért kötelezed el magad; mennyiért nézel félre; mennyiért hallgatsz a tiltakozás helyett.

    Azt írtad: “Nem lehet a levesbe köpni, utánna meg mások érdekében érdekképviselni, azaz kuncsorogni az önkormányzatnál!”
    Az érdekképviselet és az önkormányzatnál kuncsorgás két egymással szemben álló eljárás, feltéve, ha csak a “kuncsorgásról” beszélsz.

    Azt írtad: “Te se vagy Isten, hogy látatlanban ítélkezzél, és te se hagynád hogy a becsületedet a földön húzzák véres rongyként!”
    Ha a közszereplőkről szóló vélemény-nyilvánítást ítélkezésnek veszed, akkor igazad van, de én nem ítélkezem felettük! A véleményem egy szubjektív, a saját ismereteimre alapozott dolog; soha sem alkalmas önmagában ítélkezésre! Lehet hogy igazam van, de lehet ennek ellentéte is – ez a műfaj sajátja!

    Azt írtad: “A saját nevedet írhatod kisbetűvel ha úgy tetszik, de ha ezt másokkal teszed, azzal saját magadat minősíted!” Igen, én ezzel a személyes értékelésemet fejezem ki, és ezzel természetesen minősítem magamat is! Nem vagyok mindentudó, és nem vagyok az egyetlen igazság megmondója! Igen, tévedek sokszor, de én a tévedéseimet is vállalom, és nem fogom megköpködni sem a múltamat, ahogyan ez az ország teszi!

    Azt írtad: “Azt hiszed ha beállsz a kutyák közé csaholni, akkor majd adott esetben a másik fél alkalmazni fog mint környezetvédőt?”
    Sohasem álltam be a csaholók közé, ezért nem is lettem “nagy” ember! Ha bármely fél alkalmazna, mint környezetvédőt, akkor nem azért fogja tenni, mert benyaltam neki!
    Ebben az esetben 3 eset lehetséges: 1. Nem alkalmaz, besorol bolondnak. 2. Alkalmaz, mert érvelésemmel rákényszerítem, és jobb egy használható ellenfél, mint egy alamuszi barát. 3. Alkalmaz, mert a megoldásaim konkrét hasznot hajtanak neki.

    Üdv menyus

  118. abcd szerint:

    “Gyorshír: lemond a Semmelweis Egyetem rektora

    Lemond Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora. Az intézményvezető azzal indokolta a döntését, hogy az egyetemet magára hagyták Schmitt Pál doktorija ügyében.”

    Na és ???
    Lesz másik aki visszaadja !!!

  119. robi szerint:

    Sőt, jövőre még ki is tüntetik.

  120. bélabá szerint:

    Megindult a vérnarancsos vendetta…………. 🙁

  121. lb szerint:

    Ez már bő egyórás hír!

    http://index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/

    Gyakorlati jelentősége nincs, mivel a szenátus már megválasztotta a héten az utódát.

    Ezt meg most olvastam a Mandineren:
    „A lemondás egyértelműen a Schmitt-üggyel kapcsolatos, és azzal, hogy a SOTE doktori tanácsa elvette a köztársasági elnök doktoriját. Tulassay Tivadar megbízatásából 3 hónap volt hátra, így az elfáradás és egyéb okok kizárhatóak. Arra emlékezhetünk, hogy a rektor neve többször felmerült Réthelyi mellett a miniszteri poszttal kapcsolatban, de ezek a személyes ellentétek is mind eltörpülni látszanak a Schmitt-ügy mellet. Kérdés, hogy Tulassay érezte a megrendült bizalmat, vagy éreztették vele.

    Tulassay Tivadar ennek a sztorinak egyben a legnagyobb vesztese és nyertese is. Erkölcsből és a tudomány melletti kiállásból a politikával szemben így vizsgázni ebben az országban már nem alap, ahogy a tisztesség se. Ebben az országban amit Tulassay tett, hőstetnek számít – pedig norma kéne, hogy legyen. A legnagyobb szégyen ebben az lesz, amikor Schmitt Pál kinevezi majd a SOTE új rektorát.”

  122. bélabá szerint:

    Ja ja, tudjátok, szóltak föntről hogy el akarok menni…………. 🙂

  123. Etikus szerint:

    “Tájékoztatlak, hogy soha nem gyűlöltem senkit. Még azokat sem, akiket parancsra szemrebbenés nélkül megöltem volna.” Idézet tőled, ugye ismerős!”

    Nézd már meg az elrejtett írásaid között, hogy kinek írtad, Te idiót!

  124. Dr. grün szerint:

    A SOTE rektorának lemondása is bizonyítja, hagy Magyarországon demokratikus joga van bárkinek önként lemondani!
    “azemúltnyócévben következmények nélküli ország voltunk, de most megszűntünk a kapcsolatok és mutyik országa lenni!
    Mostantól csak a tudás, a teljesítmény és tisztesség számít!”
    Emlékezzünk zemberek! ))) 🙂 (((

  125. CsepeliNo1 szerint:

    “Lemond a Semmelweis Egyetem rektora”

    Remélem lesz valaki, lesznek valakik, akik meg tudják majd írni Schmitt Phd-jét! Bár szerintem ez is egyfajta beismerés, hogy plagizált! Most Fidesz ember kerül a SOTE élére, majd azt is tönkre teszik.

    Kedves Vátesz!
    Úgy vagdalódzik, mint egy partra vetett hal. Ír mindenféle blődségeket, aminek köze sincsen az igazsághoz.
    Örülök, hogy maga egyedül védi Schmitt becsületét! De ennek az embernek nem is volt becsülete! Éppen ez a baj vele!
    Orbán alig tudta megválasztatni a Fidesz frakcióban köztársasági elnökké, és lám, azoknak lett igaza, akik ellenezték, hogy Ő köztársasági elnök legyen. Meggyőződésem, hogy Orbánt is átverte Pali, sajnálom.
    Az a fő baj ebben az ügyben a Fidesz szemszögéből, hogy belülről is nagy lesz az ellenállás Pali ellen (nem érdemtelenül), és nagy lesz a nyomás kívülről is!

    Lehet itt mondani Vátesz módra, ez, meg az mennyit lopott (csak Mszp idejéből), és így beazonosítani egy pártot (Mszp-t), de ez maradi elmére utal.
    Hiszen 1998-2002 között is megszedték már magukat a fiúk, de akkor az erkölcsük legalább megmaradt! Most is megszedik magukat, de legalább erkölcsileg is tönkre teszik magukat! Mi lesz akkor a párttal, mi lesz a Fidesz szavazókkal?

  126. Perspektíva? szerint:

    Most kezdődik a most kezdődik a tánc!

    “és Hatalom előtt néma a Szó
    és Egyszerű kap Együgyű nevet”

    Ne hogy már a nyúl vigye a puskát!
    (Ne feledjük két napig nem volt munkanap.

  127. Perspektíva? szerint:

    “Dr. grün szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 18:15
    A SOTE rektorának lemondása is bizonyítja, hagy Magyarországon demokratikus joga van bárkinek önként lemondani!”

    T. Uram ebben tökéletesen igaza van, így egyetértek.

  128. Té-Gé szerint:

    Mindenkinek, aki hisz még SP-nak!
    http://kepfeltoltes.hu/view/120401/pdfmeghivo_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    Miért kell hazudozni még mindíg?

  129. bélabá szerint:

    Té-Gé:
    Szegény nem olvasta el, ő csak aláírta ahogy szokta amit elé raktak 🙂

  130. GONDOLKODÓ! szerint:

    Külső-belső hatalmi harc folyik, jelentős külső támogatással!
    Nektek is az anarchia kell, az lesz a jobb? Megértem, közéjük tartoztok! S VÁGYÓDTOK, sok minden után, amit soha el nem érhettek! Miben reménykedtek? Nem érzékelheőek a FOLYAMATOK? Miről vitatkoznak a Hölgyek, Urak
    Végre találtak egy piti kapaszkodót, hogy OV.-t gyengíthessék!
    Hatalmi játszmákban, moralitásról, törvényekről beszélni illuzió.
    Ja, és ki(KIK) a LEGFŐBB MÉLTÓSÁG!
    S ki(kik) az alattvalók: hűségesek,
    hűtlenek
    Ó történelem: Tower vár!

  131. robi szerint:

    Kedves Gondolkodó!
    Érdekelne kicsit részletesebben, hogy miféle folyamatok érzékelhetők?

  132. Bugi szerint:

    Na ez a politika legalja. Ha a minisztérium felbontja a borítékot, akkor azt mondják, hogy be akar avatkozni, így meg az a baj, hogy “magára hagyták” az egyetemet. Ami a középkor óta autonóm.

    Elvtársak! Ez undorító! Ideje lenne leállni az emberadásáról.

  133. "?!" szerint:

    Felesleges találgatni! Itt a hivatalos közlemény:

    “Dr. Tulassay Tivadar közleménye
    Budapest, 2012. 04.01.

    Az egyetem megszokott hétköznapjaitól – amikor is a figyelem az oktatásra, kutatásra, betegellátásra koncentrál – nagyon idegen napokat, heteket éltünk át. Az egyetem falai közé, akaratunktól függetlenül, belopakodott a politika.

    Az a véleményem, hogy a héten az egyetem olyan döntést hozott, amely minden szempontból megfelel hazánk egyik legnagyobb hírű, nemzetközi szinten is kivételes elismertségnek örvendő intézményével szemben támasztott elvárásoknak.

    A döntés fontosságát megalapozza, hogy a Semmelweis Egyetem, de az egész magyar tudományosság mérhető presztízsveszteséget szenvedett el az ügy kapcsán. Az egyetem döntését a tudományos világ felszabadultan fogadta, ugyanakkor a társadalmi polémia, az ügy politikai értelmezése felerősödött, és az egyetemi határozat politikai és jogi értelmezések kereszttüzébe került.

    Az elmúlt napok egyetemi testületi döntései vitathatatlanul személyemhez kötődnek. Ugyanezért érezhetővé vált a személyem iránti bizalomvesztés a felügyelő hatóságnál. Ezért az egyetem nyugalma, a megszokott hétköznapokhoz való mielőbbi visszatérés érdekében úgy döntöttem, hogy átadom a rektori széket a csütörtöki szenátusi ülésen teljes támogatottsággal megválasztott leendő rektornak, Szél Ágostonnak, és a mandátumomból még hátra lévő 3 hónapot nem kitöltve, már most lemondok rektori tisztségemről. Erről hétfőn hivatalosan értesítem a NEFMI miniszterét. Az új vezető képes lesz az egyetem nyugalmának visszaállítására és élvezi az ágazati vezetés támogatását.

    Hangsúlyozom, hogy az egyetem Szenátusának 2012. március 29-én hozott döntését támogatom, és fenntartom, hogy az egyetem, Schmitt Pál úgynevezett kisdoktori dolgozatával kapcsolatos munka során a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el.

    A hivatali időm alatt hozott testületi döntések helyesek, azokkal azonosulni tudok, előkészítésükért, végrehajtásukért vállalom a felelősséget. Természetesen a megválasztott rektor munkáját segítem és támogatom.”
    (Forrás: a SOTE honlapja.)

    Megjegyzés:
    A SOTE szenátusa 2012. március 29-én döntött Tulassay Tivadar rektor mandátumának 2012. június 30.-án lejárta után hivatalba lépő új rektor személyéről is, ezért Tulassay Tivadar lemondása csak annyit változtat a helyzeten, hogy a megválasztott új rektor 3 hónappal korábban foglalja el a hivatalát, mint egyébként tette volna!

  134. Bugi szerint:

    Bocs: embervadászatról.

  135. GONDOLKODÓ! szerint:

    “robi szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 18:54”

    “hogy miféle folyamatok érzékelhetők?”

    T. robi!
    Ez a kérdés, méltatlan Öntől.

  136. Bugi szerint:

    Ez itt csak egy újabb bunkó balliberális húzás volt. A komcsik nem bírják ki, hogy nem lophatnak.

  137. Kovácsné Ánus Marika szerint:

    Látjátok, mindenben igazunk volt. Az egész Elnök urat besározó színjáték hazugság volt! Mitől lenne lopás, ha néhány mondat hasonlóan hangzik és a címeket is odaírta? Az egészet különben is újragépelték szépen be is van kötve. Arany betűkkel.

    A rektorról már akkor is tudtam, hogy nem igaz ember, (szerintem komcsi), amikor a klinikáján feküdtem. Nem láttam, hogy imádkozott volna. Örülök, hogy azért valamennyi szemérem maradt benne. De lehet, hogy fél a jogos számonkéréstől. Gondolom, azért így is kapnak valami büntetést. Az elnök megsértése bűncselekmény. Remélem a Orbán Miniszterelnök úr valahogy megbünteti őket!

  138. Té-Gé szerint:

    Marika!
    Aztán veled is jól elbánt a jó Isten, szellemileg! 🙂
    Mit magyarázol te is semmin? Szánalmasak vagytok,
    SP-nak le kell mondani, mindenkinek ez a jó, még a fidesznek is.

  139. Katka szerint:

    Schmitt ismét hazudott. Akkor, amikor azt sérelmezte, nem hallgatták meg. Lett volna rá lehetősége:

    “A távozó rektor a közleménnyel együtt közzétette azt a meghívót, amelyet a tényfeltáró bizottság elnöke, Tóth Miklós dékán március 6-án küldött Schmitt Pálnak. Ebben az állt: “Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! A Semmelweis Egyetem vezetésének megbízásából Tényfeltáró Bizottságot hoztam létre az Ön által 1992-ben védett kisdoktori értekezés ügyében. A Tényfeltáró Bizottság arról tájékoztatott, hogy munkájához elegendőek a rendelkezésre álló dokumentumok. A Bizottság tagjai az ügy kapcsán Önhöz kérdést nem kívánnak intézni. Természetesen a Bizottság kész meghallgatni Elnök Úr vagy képviselője véleményét. Az ügyben jómagam is készséggel állok rendelkezésére. Tisztelettel: Tóth Miklós”

    A távozó rektor közzétette azt a jegyzőkönyvet is, amely a bizottság elnöke és Schmitt Pál közti találkozóról készült. A tényfeltáró bizottság mind az öt tagja által aláírt jegyzőkönyvet a március 19-i, reggel kilenc órakor kezdődött bizottsági ülésen vették fel. A helyszín az egyetem rektori tárgyalója volt. A jegyzőkönyv szerint a bizottság elnöke rögzítette, hogy “a korábban már előadottak szerint a Bizottság képviseletében írásban tájékoztatta Schmitt Pál hivatalát arról, hogy amennyiben a Bizottság által vizsgáltak vonatkozásában nyilatkozatot kíván tenni, úgy a Bizottság őt, vagy képviselőjét készséggel meghallgatja”.

    “Az elnök tájékoztatta továbbá a Bizottságot, hogy a mai napon meghívás alapján meg fog jelenni Schmitt Pál hivatalában” – olvasható a jegyzőkönyvben. A dokumentum szerint az elnök kérésére az ügyrendet – egyhangú döntés alapján – ezért kiegészítették egy bekezdéssel: “Amennyiben az egykori pályázó a Bizottság által vizsgáltak vonatkozásában önként nyilatkozatot kíván tenni, úgy meghallgatását a Bizottság elnöke a Bizottság képviseletében személyesen jogosult lebonyolítani.”

    Ezeknek a most közzétett dokumentumoknak azért van jelentősége, mert Schmitt Pál a pénteki interjúban sérelmezte, hogy a szenátus az ő meghallgatása nélkül hozott döntést.”

  140. csöves szerint:

    A rektor úr nem imádkozik műtét előtt mert bízik a tudásában.
    Kedves Marika emlékszel amikor Viktor felszólalt a csuhások ellen?

  141. robi szerint:

    T Bugi!

    A TV 2 Napló most futó adásában arra lehet szavazni, hogy le kell-e mondani Schmittnek?
    A felmérés pillanatnyi (nem reprezentatív) állása szerint 82 % mondja, hogy IGEN.

    Ők is mind tolvaj komcsik lennének?

  142. "?!" szerint:

    Fejtágító “Bugi”-nak!

    “A Szenátus 2012. március 29.-én délután megtárgyalta a tényfeltáró bizottság jelentésének összegzését, az ahhoz fűzött különvéleményt, valamint az egyetem Doktori Tanácsának határozatát. Jóváhagyólag tudomásul vette azt a tájékoztatást, hogy a törvényi rendelkezések értelmében (felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 115.§ (2) bek. ea. pont, (3)-(4) bek., 103.§ (2) bek.) az oklevelet érvényteleníteni a Magyar Akkreditációs Bizottság indítványára, a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezésére, kizárólag bíróság jogosult. A miniszter azonban a tényfeltáró bizottság jelentését felbontás nélkül, illetékesség hiányára hivatkozva visszaküldte az egyetemnek. Erre a miniszteri döntésre figyelemmel a Szenátus kötelességének tartotta a cím visszavonásával kapcsolatos kérdés végleges rendezését – emelte ki a rektor.

    A testület a tényfeltáró bizottság jelentésében foglaltakat elfogadva megállapította, hogy „mivel az egykori pályázó ún. kisdoktori dolgozata nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei közül a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített értekezés szakmai-etikai kritériumainak nem felel meg”. A Szenátus ezért úgy döntött: visszavonja dr. Schmitt Pál egyetemi tudományos fokozatát (dr. univ. címét).

    A Szenátus 40 tagjából 37 volt jelen, 33-an igennel, 4-en nemmel szavaztak.”

    A lényeg kiemelése “Bugi”-nak:
    ” a törvényi rendelkezések értelmében (felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 115.§ (2) bek. ea. pont, (3)-(4) bek., 103.§ (2) bek.) az oklevelet érvényteleníteni a Magyar Akkreditációs Bizottság indítványára, a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezésére, kizárólag bíróság jogosult. A miniszter azonban a tényfeltáró bizottság jelentését felbontás nélkül, illetékesség hiányára hivatkozva visszaküldte az egyetemnek.”

    Remélem, hogy így már világos, hogy legfeljebb csak a Fideszben tömörült volt komcsik és balliberálisok húzásáról lehet szó?!

  143. Té-Gé szerint:

    Akit érdekel a téma és nem a jelzők miatt akar vitázni, akkor tegye itt:
    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9211591
    Színesebb, értékesebb, reprezentatívabb.

  144. Kovácsné Ánus Marika szerint:

    Igaz magyar ember nem néz TV2-t, RTL-t és hasonlókat. Ott nincs más, mint tömény szex, pucérkodás erkölcstelenség!
    Nyilván csalnak a szavazással. Az én környezetemben mindenki szereti és tiszteli Schmitt Pált!

  145. Katka szerint:

    Kovácsné Ánus Marika szerint: Majd te fogod megmondani ki az igaz magyar ember. Szánalmas vagy, igaz embernek nevezel egy olyan embert, aki minden hatalmat kiszolgált, csak kedvező helyzete legyen neki. Ha nálatok ez a norma, hogy csalni és hazudni kell, akkor gratula ilyen igaz magyar ember nem is akarok lenni.

  146. robi szerint:

    Szex a Naplóban?
    Megy a népbutítás ezerrel!

    A sok szerencsétlen “lojálisnak” még azt is előírják, hogy nézzen-e tévét és melyik csatornát?
    Hol vagyunk? Európában, 2012-ben?

  147. "?!" szerint:

    Ismétlés a tudás anyja, ezért Bayer Zsolt írásából a csepel.hu-ról mégegyszer:

    “Schmitt Pálnak tényleg le kell mondania. Helyzete ugyanis tarthatatlan. Jómagam ezt január 21-én is megmondtam. Schmitt Pál minden valószínűség szerint ugyanúgy cselekedett kisdoktorija megírásakor, mint kortársai közül számosan. Rajtavesztett.”

    “És akkor térjünk vissza arra a kisdoktorira.
    Nem írunk úgy kisdoktorit, hogy majd’ kétszáz oldalt bemásolunk valahonnét, aztán kész is a dolog.
    S leginkább azért nem maradhat ez szó nélkül, mert ha úgy maradna, akkor holnaptól kezdve minden egyetemista „ctrl+c – ctrl+v” billentyűzettel írhatná szakdolgozatát, kisdoktoriját, nagydoktoriját, anyja keservét, és senki sem mondhatná, hogy ezt nem lehet. Ezért nem.
    S még azért sem, mert mi nem vagyunk ők.
    Mert megígértük, hogy ez nem lehet többé következmények nélküli ország.
    Mert mi nem csinálhatunk úgy, ahogy a hikálok, amikor lebukott a D–209-es ügynök.
    S úgy, ahogy ezek elnevezték és mentegették az őszödi beszédet.”

    Ebben annyira benne van a lényeg, hogy nem kell hozzá kommentár sem!

  148. Vátesz szerint:

    HOLNAP, AZAZ 2012. ÁPRILIS 2-ÁN A SOTE TELJES SZENÁTUSA BE FOGJA JELENTENI A LEMONDÁSÁT! Vátesz.

    A vonatkozó törvényszakasz, ” a törvényi rendelkezések értelmében (felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 115.§ (2) bek. ea. pont, (3)-(4) bek., 103.§ (2) bek.) az oklevelet érvényteleníteni a Magyar Akkreditációs Bizottság indítványára, a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezésére, kizárólag bíróság jogosult”, meghatározza az oklevél érvénytelenítés módját. Az hogy a miniszter a tényfeltáró bizottság jelentését felbontás nélkül, illetékesség hiányára hivatkozva visszaküldte az egyetemnek, nem teremtett jogalapot a szenátusnak sem más szervnek, hogy az oklevelet érvénytelenné nyilvánítsa! Tetszik érteni, “kizárólag bíróság jogosult”! Egyébként a Magyar Akkredációs Bizottság mikor határozott az ügyben, s a SOTE rektora általt felkért tényfeltáró bizottság mióta azonos a Magyar Akkreditációs Bizottsággal!
    A tettenért gyilkosról is bíróság határoz, ennyi sem illetti meg Magyarország elnökét?

  149. robi szerint:

    Most akkor a Bayer is szorul a Magyar Hírlapnál, mint az a felelőtlen keresztyéndemokrata?

  150. Vátesz szerint:

    “Nem írunk úgy kisdoktorit, hogy majd’ kétszáz oldalt bemásolunk valahonnét, aztán kész is a dolog.”

    ?! te írtál már kisdoktorit, mert ha nem, akkor ne használ többesszám elsőszemélyt!

  151. Vátesz szerint:

    A “nemzeti” Tégé szerint a Zsindex “színesebb, értékesebb, reprezentatívabb”!
    Tégé, aláírtad már az LMP népszavazási gyújtőívét? Mert ha nem, tárt karokkal várnak!

  152. "?!" szerint:

    Kedves “Vátesz”!

    Nem vagy Te olyan hülye mint amilyennek a 20:20-kor feltett provokatív kérdéseddel bemutatod magad, és megjátszod a hülyét!

    Magad is tudod, Te fafejű beképzelt alak, hogy semmiféle többesszám első személyt nem használtam az általad idézett mondattal kapcsolatban.
    A provokatív hülye kérdésedet tedd fel Bayer Zsoltnak, akinek a csepel.infon közölt írásából – idézőjelek közzé téve – idéztem az idegeidet felborzoló mondatot!

    Világos kedves “Vátesz”?

    Utóirat:
    Nehogy megvakard a fejed, mert szálka megy körmöd alá!

  153. Vátesz szerint:

    CsepeliNo1 fejlődik, még csak nem is cáfolja amit írtam, hanem hozzáteszi, hogy a fideszesek is tömték a zsebüket 1998-2002 között.
    “Lehet itt mondani Vátesz módra, ez, meg az mennyit lopott (csak Mszp idejéből), és így beazonosítani egy pártot (Mszp-t), de ez maradi elmére utal.”
    Bravó, a BTK-t felülírja, ha más is lop!

  154. Té-Gé szerint:

    Vátesz!
    Te beképzelt beteg ember!
    Miért is mondana már le a teljes SOTE vezérkar?
    És miért üvöltesz? Félsz egyedül? 🙂
    Nem írtam alá LMP-s ívet és ott írok, ahol akarok.
    Isten nem ver bottal!

  155. Vátesz szerint:

    Ritkán Pabar Lajosnak is igaza van! Elnéztem a szerző személyét, bocsánatot kérek!

  156. Vátesz szerint:

    Tégé! “Beszéded a fülemnek annyi mint a légyzümmögés! Mika Waltari, Szinuhe”
    Csókoltat Lacikád!

  157. "?!" szerint:

    Kedves “Vátesz”! Meg van bocsátva.

    Egyébként megjegyzem, hogy felesleges nekünk itt tépni a szánkat és egymást agitálni, vagy sértegetni, ha a nagyjaink nem értik meg az ügy lényegét – amelyet Bayer Zsolt tökéletesen írt le – akkor még lejjebb fogunk süllyedni mint ahová Gyurcsány és csapata süllyesztette az országot az őszödi beszéd után.

  158. Vátesz szerint:

    ?! Részemről nincs személyes ellenszenv veled szemben, de ebben a kérdésben szemben állunk egymással. Egyet tegyél meg, kerüld a minősítő jelzőket velem szemben, s akkor csak az adott témáról fogunk vitatkozni.
    Tégé szóvátette, hogy én kiabálok a 20:18-as hozzászólásomban. Nos ez nem így van, csak gyakorolom ami a lényegem, Vátesz jóslatot mond!

    Vátesz szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 20:18
    HOLNAP, AZAZ 2012. ÁPRILIS 2-ÁN A SOTE TELJES SZENÁTUSA BE FOGJA JELENTENI A LEMONDÁSÁT! Vátesz.”

    Éppen most dolgozok rajta, hogy beteljesedjék! Lásd miniszterelnök-keresősdi!

  159. meghát.... szerint:

    Kovácsné Ánus Marika szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 19:06 – A nagymama azt üzeni: Szakadt volna anyádba a fejed amikor megszülettél.

  160. dr Péter Alajos von Csaba szerint:

    Éljen Tulassy professzor a SOTE hőse , úgy tűnik egyetlen gerinces professzora.

  161. CsepeliNo1 szerint:

    Vátesz!
    Nem azért nem cáfolok, mert igazad van, hanem azért, mert egy bizonyos szint alá nem megyek.
    Miről beszél itt?
    CsepeliNo1 fejlődik, még csak nem is cáfolja amit írtam, hanem hozzáteszi, hogy a fideszesek is tömték a zsebüket 1998-2002 között.
    1998-2002 között a Fidesz volt kormányon.
    Azt akarja, hogy tagadjak egy Hagyó ügyet? SOHA!
    Én még jobban utálom a Hagyót (meg az Mszp-ben megmaradt bandáját), mint bármelyik Fideszes!

  162. prof. em. Dr. islander szerint:

    Kovácsné Ánus Marika szerint:

    “A rektorról már akkor is tudtam, hogy nem igaz ember, (szerintem komcsi), amikor a klinikáján feküdtem. Nem láttam, hogy imádkozott volna. ”

    Ez mekkora!!!!!! MEGALOL!!!!!!!!!!! Ánus Marika lájkollak!

  163. csaba péter szerint:

    Hát vége a fidesz erkölcs korszakának Schmitt a főhazudozó és a főtolvaj. A legfőbb fideszes egy pitiáner tolvaj. Semmilyen jogalapja nincs egyetlen seggnyalónak sem komcsizni , sem hitre ,sem törvényre hivatkozni . pont olyan törvénytelen erkölcstelen rablók vagytok mint Rákosiék voltak .
    Nevetséges gagyi banda . A saját újságjaitok , véresszájú komcsizóitok fordultak szembe o v val .
    Ha a fideszes kinyitja a száját hazudik , és ha kinyújtja a kezét lop .

  164. csaba péter szerint:

    Remélem minden nap végignézitek ezt a szánalmas gusztustalan , és röhejes riportot .
    Szégyen , hogy a Fidesz és O V ezt ültette az ország nyakára.
    Kíváncsi vagyok ki meri e tenni a lábát a palotájából,

  165. Gordon szerint:

    A Fidesz erkölcsnek ehhez aztán az égvilágon semmi köze nincs. Viszont az is biztos, hogy egy Hagyó, Hunvald stb. párt ne ossza az észt erkölcsről.

    Meg egy bavaria néven is fórumozó csaba péter se. 😀

  166. Perspektíva? szerint:

    Ezen kellene tűnődnie “?!”-nek
    “Vátesz szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 10:07
    Pabar Lajos, számomra te már nem vagy tiszteletreméltó ejtőernyős sportoló!
    Aki beáll a kutyák közé csaholni, az maga is kutyává válik!
    Ezen túl ne írogass arról milyen nagyszerű emberek az ejtőernyősők és hogy milyen bajtársiasak! Legalább azt már tudjuk, hogy némelyikük parancsra szemrebbenés nélkül öl!

    “Tájékoztatlak, hogy soha nem gyűlöltem senkit. Még azokat sem, akiket parancsra szemrebbenés nélkül megöltem volna.” Idézet tőled, ugye ismerős!”

  167. Perspektíva? szerint:

    Ezen is mélyen elkellene tűnődnie a “?!”-nek, nem is tudom minek nevezzem, hogy is hívják?

    “Vátesz szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 13:23
    MHSZ-es ejtőernyősként ne játszd már el a nagy kommandóst! Téged és a többit is az érdekelte, hogy a sportnak hódoljatok, eszetekben sem volt Dél-Vietnamban leugrálnotok. Ezzel a szöveggel senkit sem győzöl meg hogy elitegységként te védted a cucilizmust,vezzem! mert ha igen, akkor úgy látszik azért dőlt meg. Ha meg parancsra embert öltél volna, nem vagy különb a munkásőröknél! Az amerikaiaktól nem kell elájulni, Afganisztánból éppúgy ki fognak takarodni, mint Irakból. Ahogy én azt 2001-ben plakáton már kifejeztem. Neked meg főleg semmi közöd az én MIÉP-tagságomhoz, mert te annak a közelében sem voltál, hanem másutt ügyködöl, amely tevékenységedet félted az itteni kommenteléseid hatásától. Jól teszed, mert én téged a beadványaiddal együtt vágnálak ki Németh Szilárd helyében, mint macskát szarni. Nem lehet a levesbe köpni, utánna meg mások érdekében érdekképviselni, azaz kuncsorogni az önkormányzatnál! Amiket írogatsz, helyedben és messze elkerülném az önkormányzati üléseket! Nem az én véleményem a mértékadó, mert te engem úgyis elhajtasz, de a többiek szerint is szellemi környezetszennyezést folytatsz. Persze a többiek tiszteletére sem tartasz igényt, akkor meg kár írogatnod, mert csak terheled a szervert.”

  168. Perspektíva? szerint:

    Ezen sem ártana elméllyedni a “?!”-nek, Különösen az utolsó idézetnél, hogy ki is Ő? Íme a kezdete: “Tájékoztatlak………………

    “Etikus szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 15:38
    “Vátesz szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 13:23″

    No erre, az a gerinctelen “?! kérdőjel, -aki gátlás nélkül mindenkibe belemar,- miközben az Önkormányzatnál és másutt is, hosszúra nyújtott vipera nyelvével bő nyállal benyal, vajon miért nem reagál, szokásához híven?

    “Tájékoztatlak, hogy soha nem gyűlöltem senkit. Még azokat sem, akiket parancsra szemrebbenés nélkül megöltem volna.” Idézet tőled, ugye ismerős!

    Na és erre?!

    Ez nem a gátlástalanságodat bizonyítja?

    A fentiekben a személyedet illetően röviden, de tömören minden benne rejlik. A többiről meg már mit is remélhetnénk?
    Te III Richard, reinkarnációja!!!”

  169. Perspektíva? szerint:

    Ezen aztán tényleg mélységesen elkell tűnődnie a “?!”-nek, neve, de gerince sincsen írásjelnek, hiszen azért választotta a ?-et.

    “Etikus szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 18:13
    “Tájékoztatlak, hogy soha nem gyűlöltem senkit. Még azokat sem, akiket parancsra szemrebbenés nélkül megöltem volna.” Idézet tőled, ugye ismerős!”

    Nézd már meg az elrejtett írásaid között, hogy kinek írtad, Te idiót!”

  170. Perspektíva? szerint:

    Íme, egy tipikus általa a finomabbak közé sorolható írása, embertársainak irányában. Csupán az általa “tiszteletnek vélt” kinyilatkozása. S ő az okos sátánok közül való?………

    “”?!” szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 20:38
    Kedves “Vátesz”!

    Nem vagy Te olyan hülye mint amilyennek a 20:20-kor feltett provokatív kérdéseddel bemutatod magad, és megjátszod a hülyét!

    Magad is tudod, Te fafejű beképzelt alak, hogy semmiféle többesszám első személyt nem használtam az általad idézett mondattal kapcsolatban.
    A provokatív hülye kérdésedet tedd fel Bayer Zsoltnak, akinek a csepel.infon közölt írásából – idézőjelek közzé téve – idéztem az idegeidet felborzoló mondatot!

    Világos kedves “Vátesz”?

    Utóirat:
    Nehogy megvakard a fejed, mert szálka megy körmöd alá!”

    Ugye sokan ráismernek? Ki is ő valójában?

  171. Rend szerint:

    Kavics került a gépezetbe, oszt megakasztotta az egész gépezetet. Remélem nem mond le, és felrobban miatta a gépezet. oszt repül mindegyik pics……ba. Független pártállástól!!!!!!

  172. "?!" szerint:

    Kedves “Perspektíva?”!

    Ne velem, hanem az itt vitatott témával foglalkozz!
    Ha pedig nincs a témára vonatkozó értelmes véleményed, akkor azzal szórakozzál ami lábad között van.
    Ha pedig a tükörben III. Richárdot látod, akkor ne téveszd össze velem a tükörben látott idiótát!

  173. Mr. Absolut Dexter szerint:

    Katka! Jobb nekünk, ha te befogod a pofádat!

  174. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Uramim, hölgyeim milyen igaz a bibliai mondás:

    “Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek! ”

    Írásjelnek csak gratulálni tudok a kultúrált hozzászólásához. ápr.02. 10.26 Csak így tovább, ilyen intelligensen !

  175. "?!" szerint:

    Kedves “Anikó (Krizantém utcából)”!

    Köszönöm a “gratulációt”, de egyidejűleg figyelmébe ajánlom, hogy a 10:26-kor küldött írásom nem hozzászólás, hanem reagálás volt a “Perspektíva?” nick nevű fórumozó felé, a nekem címzett 08:30-kor, 08:33-kor, 08:38-kor, 08:42-kor és 08:48-kor megjelent 5 db sértegető és lejárató írására, amelyeknek semmi köze nem volt az itt vitatott témához!

    Ha Ön az általam fentebb felsorolt 5 db sértegető és lejárató írás tartalmának az ismeretében is csak az én reagálásom hangnemét kifogásolja, akkor igen nagy bajok vannak Önnek az erkölcsi érzékével és az ítélőképességével! Üdv.:”?!”

  176. GONDOLKODÓ! szerint:

    Örülhetnek mindazok akik az Elnök úr lemondására várnak.
    ’13h.-kor a Parlament kezdésekor felszólal, s állítólag bejelenti lemondását!
    Újjongjatok!

  177. Dr. grün szerint:

    GONDOLKODÓ!
    De előtte még egyeztet a Vezíírrel! “A disznóvágás megelőzi a disznótort!” ))) 🙂 (((
    http://hvg.hu/itthon/20120402_schmitt_orban_egyeztetes

  178. Dr. grün szerint:

    Viktor, Viktor, lámmá sábáktáni!
    Bevégeztetett!

  179. Királyerdei szerint:

    Schmitt Pál délután 13 órára kért lehetőséget, hogy napirend előtt felszólalhasson az Országgyűlés előtt. A képviselők előtt elismételte plágiumügyének részleteit, közölte, hogy igazáért ki fog állni, bírósághoz fordul. Utolsó mondatával pedig lemondott tisztéről.

  180. Perspektíva? szerint:

    MÁR LEMONDOTT MAGYARORSZÁG ELNÖKE!!!
    LEHET ÚJJONGANI?

  181. "?!" szerint:

    Schmitt Pál ex köztársasági elnök úr, ma a kiemelkedő sportolói és sportvezetői múltjához méltó módon, az ország érdekét előtérbe helyező döntést hozott.

    Ezzel bebizonyította, hogy mégsem vagyunk olyan következmények nélküli ország, mint voltunk a D-209-es ügy, valamint az őszödi beszéd utáni időszakban!

    Kár, hogy nem azonnal döntött így az egyetemi szenátus döntése után, mert ha akkor hozta volna meg ezt a döntést, akkor többet megőrizhetett volna a köztársasági elnöki és sportemberi tekintélyéből.

    Ettől függetlenül hálás vagyok neki, hogy az ország egységének a helyreállítása érdekében – kissé megkésve – meghozta ezt a számára kellemetlen nehéz döntést!

Itt lehet hozzászólni !