Ezzel kezd az Orbán-kormány

Készen áll a három csapás törvény

Heti Válasz

Az új kabinetre és a kormánypárti frakciószövetségre nem kis munka vár: a leendő miniszterelnök közbiztonság-erősítő, bürokráciacsökkentő ígéreteit a nyár végéig a gyakorlatba is át kell ültetni. A kettős állampolgárság bevezetését paradox módon egy határon túlról érkező kérés lassítja.

Nemzeti együttműködés rendszere – alighanem e fogalom hangzott el legtöbbször Orbán Viktortól hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján.

A leendő miniszterelnök a kormánynévsorra vonatkozó kérdéseket következetesen elhárította, s csak a Fidesz-frakció leendő vezetőjét, Lázár Jánost nevezte meg. Ennek ellenére felvázolható, hogy a miniszterek mellett milyen összetételű államtitkári kar lát majd neki a “nemzeti együttműködésnek” (lásd cikkünk végén a várható kormánynévsort!) – merthogy Orbán elképzelése szerint a kormányzat a legszélesebb, jóllehet még nem tisztázott tartalmú konzultációt folytatna a politikán kívüli világgal.

Ráérezve az új időkre, Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere nyílt levélben invitálta városába Orbánt, hogy a közbiztonsággal kapcsolatos egyeztetés a borsodi megyeszékhelyen történjen. A kormányzás legsürgetőbb feladataként a rend helyreállítását megnevező Orbán Viktor ugyanis hétfői tájékoztatóján azt mondta, Északkelet-Magyarországon kezdené a “nemzeti együttműködést”, mégpedig konzultációsorozat formájában.

Kálival ellentétben a polgármester pártja csak lassan ocsúdik. Az április 25-i második forduló éjszakáján Lendvai Ildikó MSZP-elnök lemondott ugyan, de az elnökség már csak “felajánlotta lemondását” – s az elmúlt évek megszokott koreográfiája alapján elkezdődött a helyezkedés a tisztújítás időpontja, annak mélysége s forgatókönyve kapcsán.

A 176 egyéni körzetből mindössze kettőt, a két angyalföldi kerületet nyerte meg a párt, így érthető a sokk. Csak fokozza a zűrzavart, hogy az MSZP támogatottságának összeomlásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Gyurcsány Ferenc bejelentette visszatérését, sőt a volt miniszterelnök az egész pártelnökség háttérbe vonulását követelte.

E csetepaté azonban a lényegen nem változtat: az MSZP-nek még az LMP-vel együtt sincs meg a parlamenti mandátumok ötöde, így a szocialista párt nem kezdeményezhet országgyűlési vitanapot, rendkívüli ülésszakot, és nincs elegendő ereje vizsgálóbizottság felállításának indítványozásához sem.

Francia módi

Jóllehet, az elmúlt nyolc évben a fideszes stratégák kiemelt figyelemmel kísérték a szocialisták minden rezdülését, ez most egy csapásra lényegtelen kérdéssé változott. Ennél fontosabb most a leendő kormánypártok számára az átadás-átvételre való összpontosítás: erre szükség is lesz, mert a Fidesz Magyarországon eddig ismeretlen (elsősorban angol és francia példából merítő) tárcarendszert vezetne be.

Az új kormányzati szisztémában a nyolc “csúcsminiszter” mindegyikének harcedzett segítsége lesz. Parlamenti államtitkárnak hívják a miniszterhelyettest, aki az országgyűlési patkóban vitézkedik majd, vagy a napi munkában helyettesíti a sokszor a politikán kívülről érkezett tárcavezetőt. Így Martonyi János külügyminiszter parlamenti államtitkára Németh Zsolt, Fellegi Tamás vagyongazdálkodási és infrastrukturális tárcavezető helyettese Fónagy János lesz, a humán területért felelős Réthelyi Miklós orvosprofesszort pedig Halász János debreceni alpolgármester segíti majd.

A tárcákon belül az egyes szakterületekért szintén államtitkárok felelnek, az adminisztráció igazgatási felügyeletét pedig újra közigazgatási államtitkár irányítja. Fideszes forrásaink a központi közigazgatás szétesését ugyanis részben azzal magyarázzák, hogy 2006-ban eltörölték ezt a pozíciót. Mivel a politikából érkező államtitkároknak nem volt kedvük az adminisztráció napi rutinügyeivel vesződni, az apparátus kicsúszott a kezük alól.

A posztra esélyes miniszteri-államtitkári kart vizsgálva látszik, hogy néhány szakterület még nem kapott sem felelőst, sem minisztériumot (ilyen a környezetvédelem ügye). Máskor egyértelmű a kategória (a pénzügy Matolcsy György gazdasági tárcájába olvad be), ám nem tudni a leendő vezető személyét. Több tárcánál (például a földművelésügynél) pedig még nem ismert a közigazgatási államtitkár személye. Másutt az utolsó pillanatban is történhet változás. Ilyen a honvédelmi tárca, ahol a legvalószínűbb kombinációnak az tűnik, hogy Hende Csaba miniszter helyettese Simicskó István, a Fidesz szakpolitikusa lesz, “mezei” államtitkárként viszont a volt vezérkari főnök, Fodor Lajos jelentkezik szolgálatra.

Az első Orbán-kormány közigazgatási államtitkári karának több tagja ismét munkába áll. Gál András Levente az oktatási tárcánál dolgozott 2000 és 2002 között (az új kabinetben a kancellárián végzi a feladatát), Bába Iván pedig visszatér a Külügyminisztériumba. Nagy Róza a korábbi ciklusban is Matolcsy Györgyöt, Felkai László pedig Pintér Sándor régi-új belügyminisztert segítette. Fideszes forrásaink cáfolják azt az elterjedt hírt, miszerint Orbán Viktornak három helyettese lenne.

Szerintük Varga Mihály államtitkárként irányítja majd a miniszterelnök kabinetjét, így a kormányfőnek csak két helyettese lesz: a kancelláriát irányító Navracsics Tibor, valamint a nemzet- és egyházpolitikát felügyelő, ám önálló tárcával nem rendelkező Semjén Zsolt KDNP-elnök. Figyelemre méltó, hogy előbbi kivételével nem lesz vezető fideszes politikus a csúcsminiszterek között: az első Orbán-kormány tárcavezetői (Pintér, Matolcsy, Martonyi János), üzletember, szakértelmiségi (Fellegi Tamás, Réthelyi Miklós), illetve az eddig nem az első vonalban küzdő politikusok (Fazekas Sándor, Hende Csaba) tehetik le kormánytagként az esküt.

A kabinet legfiatalabb minisztere a 44 éves Navracsics Tibor, helyettese pedig az államtitkári kar benjáminja lesz: a kereszténydemokrata Rétvári Bence 1979-ben született.

Az első lépések

A legnagyobb kérdés, hogy Orbán Viktor második kormánya és a mamutnyi méretű, 263 fős kormánypárti frakciószövetség milyen intézkedésekkel lát munkához a május 14-ére tervezett parlamenti alakuló ülés után. Merthogy az ígéretekkel most visszafogottan bánó győztes párt némely területeken határozottan fogalmazott – például a leendő miniszterelnök által első számú feladatként emlegetett közbiztonsággal kapcsolatban.

Úgy tudjuk, az első intézkedések között szerepel majd a szolgálati törvény módosítása, hogy a rendőröknek jobban megérje a pályán maradni (korábban a kedvező nyugdíjazási feltételek miatt százával hagyták ott a pályát már a középkorú tisztek is). Emellett rendőrségi hatáskörbe utalják a most a jegyzőknél lévő, húszezer forint alatti szabálysértéseket is.

A legfertőzöttebb vidéki területekre további csapaterőt vezényelnek, így ritkábban fordulhatna elő, hogy népes társaságok nyugodtan apríthatják egymást kapával-kaszával, mert a megerősített készültség a távolság miatt nem ér időben a helyszínre. Készen áll az elfogadásra a három csapás törvény is, amelyet 2009 elején egyszer már beterjesztettek az Országgyűlésnek. Ennek lényege, hogy aki háromszor követ el erőszakos, személy elleni bűncselekményt, az harmadjára a kétszeresét kaphatja a büntetési tétel maximumának. Ha ez meghaladja a 20 évet, akkor a bírónak ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabnia.

Fontos ígéret a külhoni magyaroknak megadandó állampolgárság is. Az egyedi elbírálás alapján megítélt, szavazati joggal nem járó, magyarországi szociális ellátásra nem jogosító törvény gyors életbe léptetésének – paradox módon – elsősorban a határon túl vannak akadályai. Úgy tudjuk, Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke arra kérte a Fidesz vezetését, hogy június 12-ig, a szlovákiai választásokig ne fogadja el a parlament a kettős állampolgárságról szóló jogszabályt.

Ez a lépés ugyanis növelné a magyarveszélyről harsogó politikai erők pozsonyi sikerének lehetőségét. A Fidesz ugyanakkor belpolitikai kihívással is szembesülhet, amennyiben az eredménye miatt kissé csalódott Jobbik sietni fog minél előbb törvényjavaslatot beterjeszteni.

A kettős állampolgárság mindenesetre a Fidesz-kormány első időszakának egyik legnagyobb logisztikai-adminisztrációs kihívása lesz: a párt szakértőinek számítása szerint a törvény elfogadásától számított egy hónapban 50-100 ezer kérelem érkezhet majd az államigazgatáshoz, s egymillió új magyar állampolgárral számolnak.

Lesz kisebb parlament?

Hangsúlyos ígérete volt még a Fidesznek az önkormányzati rendszer karcsúbbá szabása és a parlamenti képviselők számának megfelezése. Előbbi témában még nyáron döntés születik, amely elsősorban a fővárosi kerületeket, a megyei jogú városokat és a megyei közgyűléseket érinti – a kisebb települések pár fős, általában amúgy is ingyen dolgozó testületeit nincs hova csökkenteni.

Az őszi önkormányzati választásokon tehát valószínűleg kisebb testületekre szavazhatunk. Keményebb kérdés a parlamenti létszám visszavágása. A kisebb Országgyűlésről szóló törvény elfogadásánál ugyanis figyelembe kell venni az Alkotmánybíróság 2007-es döntését, amely a kialakult aránytalanságok miatt a választókerületek újrarajzolását rendelte el. Ráadásul egy ilyen fontos reformnál megkerülhetetlen a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletének megteremtése is, márpedig itt szintén mulasztásos alkotmánysértésben van az Országgyűlés.

Ám azt egyelőre nem látni, miképpen lehet feloldani a kérdés ellentmondásait: egyazon jogszabályban kellene rendezni például a teljesen eltérő súlyú cigány és ruszin kisebbség országgyűlési jelenlétét. Mindenesetre a Fideszen belüli legelfogadottabb elképzelés szerint a 200 fős parlament megválasztásánál megszűnne az országos lista, és kevesebb mandátumot osztanának ki területi listáról is.

Alakul a kormány

MINISZTERELNÖK: Orbán Viktor
MINISZTERELNÖK-HELYETTES: Navracsics Tibor (kancellária)
KABINETFŐNÖK: Varga Mihály
MINISZTERELNÖK-HELYETTES: Semjén Zsolt (nemzetpolitika, egyházügyek)

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (kancellária)

MINISZTER: Navracsics Tibor
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Rétvári Bence
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Gál András Levente
ÁLLAMTITKÁROK: Répássy Róbert (igazságügy) Balog Zoltán (romaintegráció, kisebbségek) Kovács Zoltán (kormányzati kommunikáció)

Nemzeti Erőforrások Minisztériuma (a tárca neve még változhat)

MINISZTER: Réthelyi Miklós
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Halász János
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Jávor András
ÁLLAMTITKÁROK: Szócska Miklós (egészségügy) Soltész Miklós (szociális terület) Hoffmann Rózsa (oktatás) Szőcs Géza (kultúra)

Földművelésügyi Minisztérium

MINISZTER: Fazekas Sándor
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Ángyán József
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Farkas Imre
ÁLLAMTITKÁR: Czerván György

Külügyminisztérium

MINISZTER: Martonyi János
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Németh Zsolt
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Bába Iván
ÁLLAMTITKÁR: Győri Enikő (uniós ügyek)

Nemzeti Gazdaságfejlesztési Minisztérium (a tárca neve még változhat)

MINISZTER: Matolcsy György
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: ?
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Nagy Róza
ÁLLAMTITKÁR: Cséfalvay Zoltán (gazdasági stratégia)

Belügyminisztérium

MINISZTER: Pintér Sándor
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: ?
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Felkai László
ÁLLAMTITKÁR: ?

Honvédelmi Minisztérium

MINISZTER: Hende Csaba
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Simicskó István
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: ?
ÁLLAMTITKÁR: Fodor Lajos

Nemzeti Vagyongazdálkodási Minisztérium

MINISZTER: Fellegi Tamás
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Fónagy János
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Vízkelety Mariann
ÁLLAMTITKÁROK: Nyitrai Zsolt (informatika) Bencsik János (energetika)

Forrás: Heti Válasz

31 hozzászólás “Ezzel kezd az Orbán-kormány” bejegyzésre

  1. zed szerint:

    Szerintem inkább a három dobás a megfelelő elnevezés. Mellesleg nem hiszem, hogy lenne foganatja a törvénynek, mivel a prevenció helyett a büntetőjog megtorló funkcióját helyezi előtérbe. Megjegyzem a halálbüntetésnek sincs visszatartó ereje.

  2. Gordon szerint:

    Ha a Jobbik a Csanádka-féle stílusban fog a határon túli magyarokkal szemben viselkedni, akkor a magát nemzetinek hazudó, a kispártok között második számúnak tekinthető csoportosulás lehúzhatja magát a retyón.

  3. munkásököl szerint:

    Gordonka, a határon túli magyarok és az MKP közé azért nem kellene egyenlőségjelet tenni. Ráadásul nem mindegy, hogy ki kezdte.

  4. Öreg halász szerint:

    Zed, szerintem volt nyolc év bemutatni a nagy MSZP-s megoldásokat. A prevenció szerintem is fontos, de ha valaki harmadjára követ el súlyos bűncselekményt, a legjobb prevenció, ha negyedjére már nem követheti el. A börtönben tartás a legjobb visszatartó erő is egyben: annyira visszatart, hogy ki sem teheti a lábát a bűnöző az utcára.

  5. ződ szerint:

    Öreg halász! Ez a ciklus hányadik csapás a fidesztől? Ha a nyolc év konstruktív ellenzékiség is egy csapásnak számít?

  6. Páko szerint:

    Páko:
    2010. április 14., szerda 11:39-kor

    Orbán becsapta a fegyveres erő tagjait.
    Jegelte Pintér kinevezését a választói előtt és a fegyveres erők előtt is,mert nagyon nem szeretnék főnöküknek látni Pintért.
    Azt az ígéretet kapták,hogy nem a Pintér lesz a Belügyminiszter.
    Szerintetek ki lesz??? Hát persze,hogy a Pintér. Ő fogja elszámoltatni a Gergényit aki az üzlet társa??
    Ezt nem gondoljátok komolyan ugye???

    Fekete:
    2010. április 14., szerda 11:51-kor

    Pákó! Te miért gondolod magad ilyen jól értesültnek? Ha igazad lesz, gratulálni fogok. Egyébként ha nem Pintér lesz a miniszter, akkor bocsánatot fogsz kérni?
    2010.04.29.
    Várom Fekete hozászolását.
    Ezt csak a hülyék nem tudták,hogy így lesz!!! ugye FEKETE?

  7. Páko szerint:

    Belügyminisztérium

    MINISZTER: Pintér Sándor
    PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: ?
    KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Felkai László
    ÁLLAMTITKÁR: ?

  8. Papi szerint:

    Páko!
    Nem is tudtam, hogy te vagy Orbán Viktor! Azért mert valamelyik idióta kitalál valamit még nem biztos, hogy igaz is! Miért nem vársz addig míg bejelenti és ha igazad van akkor fröcsöghetsz! Addig meg minek?

  9. bögöly szerint:

    Pintér kezében összpontosul a legnagyobb végrehajtó hatalom ezek után A visszaállítandó Belügyminisztériumhoz tartozik majd a Nemzetbiztonsági Hivatal (kémelháratás, belső elhárítás, terrorelhárítás stb.), az Információs Hivatal (hírszerzés), az ezeket kiszolgáló un. Szakszolgálatok (telefonlehallgatás, figyelés, lehallgatás, operatív eszközök), a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata (ezen a fenti szervek tagjainak ellenőrzését kell érteni). Természetesen hozzá tartozik majd a Rendőrség is a belügyön belül. Az még nem dőlt el, hogy a VPOP-t is integrálják-e a belügybe. Nem semmi hatalom!
    Ám most tessék figyelni: a kádári Belügyminisztériumhoz az un. szocializmusban az alábbi szervek tartoztak:
    Állambiztonsági Szolgálat (ez az NBH-nek majdnem megfelelője), ezen belül a hírszerzés, a kémelhárítás, és a rettegett belső elhárítás (III/III. Csoprtfőnökség), a szakszolgálatok, a Belbiztonság (a mai Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának felel meg). Természetesen a Rendőrség is oda tartozott, nomeg a Határőrtség is, amely ma már nincs, mert rendőrök látják el a feladatát.
    Azt hiszem kísérteties a szervezeti felépítés-beli hasonlóság.

  10. bögöly szerint:

    Előző hozzászólásomból kifelejtettem, természetes, hogy így lesz, hiszen akkor is egypárt-rendszer volt, meg most is az lesz.

  11. Ditte szerint:

    Bizony bögöly, és utána alkotmányos monarchiát vezetünk be, uniós mintára. Királyunk lesz Orbán Viktor, akit a Duna jegén fogunk megválasztani, és ő álruhában fog egész évben járni az országban, megbünteti azokat, akik sanyargatták a népet.
    Remélem te is örülsz, hiszen régen nem volt ilyen összefogás kis hazánkban! Hiszen te, mint igazi demokrata biztosan emelt fejjel elfogadod a többség döntését.

  12. nem írok nevet szerint:

    Nevemben szólottál kedves Ditte 🙂

  13. bögöly szerint:

    A többség döntését természetesen elfogadom. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ezzel a példa nélküli felhatalmazással miként élnek. Ha jól sáfárkodnak vele, meghajolok előtte, ha pediglen visszaélnek vele, az Nektek sem lesz leányálom. Csupán a pártállam belügye és a fidesz Belügyminisztériuma közötti kísérteties hasonlóságot kívántam ecsetelni. Az viszont tagadhatatlan. Az is igaz persze, hogy egyáltalán nem mindegy mire használják majd. Működhet az jól is, meg félelmetesen is. Például: “érted jöttünk, nem ellened.”

  14. Ditte szerint:

    Nem kell félni, nem fog fájni! Aki fél, sírjon Bolgár elvtárs fülibe..

  15. Gordon szerint:

    Most nincs jég a Dunán, és az sem biztos hogy lesz. Én jobb szeretem a szilárd talajt a lábam alatt.

  16. Gordon szerint:

    Frissdiplomás Csanádka – akin a fél évfolyama röhögött, mert olyan buta volt a szakmához – nem csak az MKP-ről beszélt, hanem kiosztott egyéb határon túli magyar pártokat is.

    Csanádka felhánytorgatta az MKP-nek, hogy az csak egy regionális párt, bezzeg a Jobbik tíz százalék körüli eredményt ért el mindenütt Magyarországon. Azt leszámítva, hogy utóbbi nem igaz Csanádka tudhatná, hogy a szlovákiai magyarság jelentős része az ország déli területein él. Az MKP meg nem regionális, hanem etnikai párt.

    folyt.köv

  17. Gordon szerint:

    Az Eltén egykor körberöhögött Csanádka azt is szóvá tette, hogy kíváncsi rá mikor ér el az MKP tíz százalék körüli eredményt Szlovákia északi részén.

    Nos ez utóbbit nem tudom, de azt igen, hogy a magyarság aktuális pártja a múltban mikor ért el jó eredményeket északon. A két világháború között ugyanis a mai Szlovákia északi részén élő (azóta kiírtott) izraelita közösség túlnyomó többsége a magyarok pártjára voksolt a szavazások alkalmával. Értékes politikai erőhöz juttatva ezzel a magyarokat.

    Köszönet érte így utólag is.

    A Jobbik meg hagyja abba a határon túli magyar szervezetek köpködését.

  18. zed szerint:

    Gordon: Szilárdon taposni én is jobban szeretek. 😉

  19. csepeli szerint:

    A rendszerváltás idején 20 ezernél kevesebb rendőr volt az országban. Ma 40 ezernél több van. A bűncselekmények száma pedig folyamatosan csökken már jó pár éve.

  20. anticsóka szerint:

    Forever Borbély – forever Németh – forever Fidesz – forever Csepel!!!

  21. Iványi Gabi szerint:

    zed:

    Te nem Szilárdon taposol…te szilárdan dagonyázol olyan dolgok vonatkozásában, amiben lejárt a szerepkörötök!

  22. bögöly szerint:

    Csepeli! Amikor zártak a határok és nincs demokrácia elég a húszezer, megspékelve a munkásőrséggel. Ma sajnos kevés a negyvenezer, bár lehet, hogy elég lenne, ha ésszerű szervezeti felépítésben vezényelnék őket szolgálatra. Még valami: ha azt mondom, hogy csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, az nem azt jelenti, hogy kevesebb van belőle, csak előjött az a fránya látencia. Azon kívűl statisztikailag valóban nagy arányban csökkentette az ismertté vált bűncselekmények számát az a tény, hogy a lopás például csak 20 ezer forint értékhatáron felül bűncselekmény, az alatt szabálysértés. Még néhány ilyen trükköt bevetettek az évek során a látványtervezők rendőrségünknél, hogy biztos legyen Churchill mondása, mely szerint: “Csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítok.”
    Csepeli! Nem az a lényeg, hogy mit mutat a statisztika, hanem az, hogy az állampolgár közbiztonság-érzete milyen. (Hát az meg ölég sz@ar)

  23. Páko szerint:

    Papi.
    Akit te idiótának nevezel, az a ember a Heti Válasz tulajdonosa, akit mellesleg Fellegi Tamásnak hívnak és a Nemzeti Vagyongazdálkodási Minisztérium első embere lesz.
    Na ezen az oldalon jelent meg a lista. Szerintem elég jó információkkal rendelkezhet ha ilyen listát hoztak nyilvánosságra,mert komoly megfontolt üzletember,(Fellegi Tamást annak tartom) felelőtlenül nem
    ad magának támadási felületet . Mielőtt elkezdesz vonyítani, gondold át írásod igazság tartalmát.

  24. donquijote szerint:

    Gordon: te meg hagyd már abba a Jobbik gyalázását szánalmas már ez a hiszti, összevissza hazudozol baromságokat !!!
    Nálad ez már valami komoly fóbia, szerintem kezeltesd magad. 🙂

  25. Páko szerint:

    Gordon
    Kövérnek is voltak kijelentései is.
    Pl: 2002. július, bálványosi szabadegyetem: „A Fidesz választási vereségének egyik fő oka az volt, hogy … a szocialisták sikerrel építettek a proli irigység és a nacionalista düh ötvözésével a prehumán ösztönökre.” 2002-es választások után: „Az MSZP a győzelmét a panelproliknak köszönheti.”
    Ezek szerint a 2010 választásokon eltűntek a panelprolik? vagy lehet,hogy a Fidesz ezeknek a panelproliknak köszönheti a győzelmet?
    Gordon! hogy is van ez. Fejezd be a mocskolódást, mert ennél lejjebb nem süllyedhetsz már.

  26. Papi szerint:

    Páko!
    Lehet, hogy igazad van Fellegivel kapcsolatban de, hogy őszinte legyek nem is érdekel. Csak azt tudom, hogy még nem hirdették ki az új kormányt és fent tartom a véleményem arról, hogy ahogy te mondtad “vonyítani” rá érsz utána is!

  27. Papi szerint:

    Bögöly!
    Az előző hsz-em neked is szól miért nem vártok hétfőig? Akkor úgy is kiderül, hogy igazatok van vagy nincs! (A vonyítás rád nem érvényes).

  28. Beló szerint:

    Kedves ZED!

    Azért a megtorlásnak is van “némi” értelme, legalább is a hozzám hasonló nem relativista őskövületek számára. Abban, hogy valaki, aki szenvedést okozott másnak, az maga is élje át, milyen szenvedni, nos, ez nem is olyan felháborító gondolat, mint amilyennek a gonosztevők és erkölcsi fogyatékosok érdekeit szolgáló nyim-nyám álhumanista liberalizmus beállítja. Mely egyébként nem kis részben felelős társadalmunk is világunk jelenlegi különösen nem szívderítő állapotáért.
    Pl. ha valaki megerőszakol egy házasodni készülő, szerelmes fiatal lányt, vagy megkésel egy kisnyugdíjast hatvanezer forintért – konzervatív polgárként is szarok rá, hogy úgymond megélhetési okokból… Nos, az ilyen emberek esetében az átnevelésnél szerintem fontosabb a forgalombl való kivonásuk, s az, hogy a társadalom segítségéből, tiszteletéből, támogatásából stb. más embereknél jóval kevésbé részesedjenek.

    Ezt követeli meg az ép, ideológiával még nem tönkretett igazságérzet.

  29. Páko szerint:

    Papi

    Én, a ti szavaitokkal élve “fröcsögni” szoktam,úgy,hogy a vonyítást meghagyom nektek.
    További szép hétvégét mindenkinek.

  30. Tisztánlátó szerint:

    Pákó! Pákó!

    Felültél a trükkök százainak.
    A “panelproli” kifejezés Havas Henrik elvtársadtól ered.
    Úgy tulajdonítják Kövér Lászlónak, és úgy trükköznek vele, mint a kiforgatott “köteles beszéddel”, amit hibbant néró, közismert nevén böszme kreált, és büszkén el is dicsekedett vele.

    Szóval: Hacas elvtárs!!

  31. zed szerint:

    Legjobb lenne elállni a kettős állampolgárság bevezetésétől, mert a szlovákoknak nagyon nem tetszik.

Itt lehet hozzászólni !