Orbán Viktor: Két hét alatt rend lesz!

MTI, Magyar Hírlap

Orbán Viktor azt ígéri, hogy kormányával két hét alatt rendet tesznek az ország olyan pontjain, amelyek “ma még reménytelennek tűnnek”.

A Fidesz elnöke budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján a közbiztonsággal kapcsolatos újságírói felvetésre azt mondta: őrző-védő szolgálatokra, pénzért megvásárolható biztonságra nincs szüksége Magyarországnak. “Ez nem Latin-Amerika, ahol a biztonság a gazdagok kiváltsága” – tette hozzá.

Közölte: bár nem tudnak egy nap alatt felvenni háromezer rendőrt, ami egyébként szükséges volna, de már készen állnak azok az intézkedési tervek, amelyekkel az ország különböző pontjaira rendőröket fognak vezényelni. Ennek megvan a pénzügyi háttere is, és pontosan tudják, hol fogják felállítani a kormány megalakulásának második napján az új rendőrőrsöket, az új, ideiglenes rendőrállomásokat, melyek lesznek a szükséges jogszabály-változások – sorolta.

“Két hét alatt fogunk rendet tenni az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelennek tűnnek” – jelentette ki.

magyarhirlap.hu

27 hozzászólás “Orbán Viktor: Két hét alatt rend lesz!” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Ejha!

  2. SnowFighter szerint:

    Szép szavak, majd meglátjuk mi lesz belőle.

  3. Kérdőjel szerint:

    Mi is történt 2010. április 11.-én a választási központban:

    http://www.indavideo.hu/video/Az_OVB_kozpontja_2010_aprilis_11-en

    🙂

  4. csepelino1 szerint:

    Ez nem normális. Felébredhetne már ez a nép!

  5. Lexon szerint:

    muhaha

  6. Vica szerint:

    Nohát, nohát! Két hét szerintem arra sem elegendő, hogy megnézzék, kit vesznek fel rendőrnek… Talán nem lenne jó, ha jó néhány bűnöző is bebocsátást nyerne. Végülis a munkanélküliség csökkentése érdekében nem rossz lépés. Kell hozzá előképzettség, végzettség?
    Aki lakást szeretne, most pályázzon rendőrnek, mert – mint már tudjuk – elsőbbséget élveznek a pályázatelbírálás során. Két hét múlva talán már késő.

  7. hlajos szerint:

    nem tudom, hogy hogyan akarja csinálni, de úgy legyen!

  8. Nagyapó szerint:

    Lehet hogy van programja a Fidesz-nek?
    Vica idézek a cikkből: “Közölte: bár nem tudnak egy nap alatt felvenni háromezer rendőrt, ami egyébként szükséges volna, de már készen állnak azok az intézkedési tervek, amelyekkel az ország különböző pontjaira rendőröket fognak vezényelni.”
    A hiányt ellensúlyozhatja, pl. a Készenléti Ezredből átirányítható rendőrök, és még sok más lehetőség is van.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  9. Huba szerint:

    Lexon!
    Egészségedre! Csak máskor tedd a szád elé a kezed!

  10. munkásököl szerint:

    Hehe… az jó muri lesz, ha készenlétiseket visznek Borsodba. Aztán majd jönnek végre a hírek, hogy két népes család összeverekedett, és a kiérkező rendőrök könnygázzal, gumilövedékekkel és viperákkal vetettek véget a jeles sporteseménynek. 🙂

  11. Vica szerint:

    Kedves Nagyapó!
    3000 rendőrt átvezényelni a ország különböző pontjaira??? Aztán mi lesz a családjaikkal? A gyerekeik talán iskolába járnak, az asszonynak is lehet munkahelye valahol. Két hét alatt hogyan lehet ilyesmit megoldani? Föl kellene venni rendőröket. Azzal kevesebb lenne a munkanélküli, de jól meg kellene nézni, kiket vesznek föl. Az erkölcsi bizonyítvány sem érkezik meg egyik napról a másikra, meg aztán nem ártana pszichológiai vizsgálat sem…
    Nem olyan egyszerű ez azért, mint ahogyan itt a cikk írja…

  12. Földhözragadva szerint:

    Előnytelen ez a kép. Nagyon hajaz egy angol komikusra…:)

  13. Gordon szerint:

    Vicácska! Fejezd már a vonyítást. Rendet lehet tenni az arra leginkább rászoruló országrészekben. Az egyik legfontosabb feladat az emberek biztonságérzetének javítása. Vannak olyan területek az országban, ahonnan a rendőrség gyakorlatilag eltűnt.

  14. Gordon szerint:

    Földhözragadva! Nem kép, hanem videó. 🙂

  15. Vica szerint:

    Kedves Gordon!
    Először is szerinted, ha valaki logikusan végig gondolja a lehetőségeket, és az épp nem Te vagy, akkor vonyít? Gondold már át légy olyan kedves, hogy akiket levezényelnek majd mucsaröcsögére az eltűntek helyére, azok mind egyedülálló urak és hölgyek lesznek? Ha mégsem, akkor az asszony meg hagyja ott a munkahelyét, mert felsőbb körökben úgy döntöttek, menni kell. Igaz, végülis külön is lehet élni, sőt el is lehet válni. Ki a fenét érdekel egy rendőr családja…
    Szerencsére az én férjem nem rendőr, viszont ezer szállal kötődünk a lakóhelyünkhöz.
    Persze, hogy több és minőségileg jobb rendőri állományra van szükség. Egyetértek. Lehetne ezt azért ésszerűbben is csinálni, bár hogy jövök én ahhoz, hogy véleményem legyen…

    Eddig úgy gondoltam, s bizonyára tévedek, hogy az MSZP kimondottan akarta, hogy a magyar ingatlantulajdonosok lehetetlen helyzetbe kerüljenek, ugyanis többször megütötte a fülemet a magyarok röghöz kötöttségének problematikája. Arról áradoztak, hogy túl sok tulajdonos van kis hazánkban, akik ragaszkodnak a lakásaikhoz, házaikhoz, és nem mozdulnak a környékről a kínálkozó munkalehetőségek miatt.
    Hát, most sok földönfutó lett és lesz még ezek után is. Nem értem, miért nem gondolkoztak az “okosok”, hogy akinek elárverezték a lakását/házát, az nem fog tudni bérelni egyet másutt, ugyanis ezek után a rezsin kívül a bérleti díjat kell majd fizetnie, ami lehet, hogy több, mint a törlesztő részletük volt.
    Viktornak ez a húzása valahogy fölidézte az emlékeimet. Szóval nem csupán az MSZP akarta “megnövelni az emberek mozgási lehetőségeit”?

  16. Gordon szerint:

    A rendőr oda megy ahol szükség van rá és ahova vezénylik. Ma is ezrek élnek úgy, hogy a család egy-egy tagja hetekre elmegy valahova dolgozni. Ma is ezrek élnek úgy hogy nagyvárosba kell menniük, mert ott van munkalehetőség és a család otthon marad. Ma is ezrek élnek úgy, hogy a gyerek kollégiumban van, mert a tanulmányait folytatja. Azt gondolom, hogy aki 20-25 év munkaviszony után 40 – 45 évesen nyugdíjba mehet, ennyit igazán vállalhat akár pár hónap erejéig is.

    BAZ és egyéb megyékben nagy baj van, azonnali lépésekre van szükség. Igen akár azonnal. Ez a közérdek. Aki a rendőri pályát választotta az tudta, hogy adott esetben a lakóhelyétől távolabb kell szolgálatot teljesítenie.

    Nem az az elsődleges probléma amiről te beszéltél, hanem a közbiztonság javítása. A többi csak utána jön.

  17. Vica szerint:

    Kedves Gordon!
    Csodálom az optimizmusodat. Valóban azt reméled, hogy pár hónap alatt rendet lehet teremteni ott, ahonnét mostanra eltűntek a rendőrök? Aztán mi lesz, ha eltelik az a pár hónap? Visszaáll a mai “rend”, vagy mindörökre megjavulnak a rendbontók?

  18. Gordon szerint:

    Kedves Vica! Úgy látom mi most egy munkaszervezési kérdésről beszélgetünk. Szerintem meg lehet oldani ezt a kérdést és javítani lehet a közbiztonságot, erősíteni lehet a rendőri jelenlétet átcsoportosításokkal.

    A rendbontók nem fognak megjavulni, de ha a rendbontók begyűjtetnek, akkor már kevesebbeknek lesz kedve ismét rendet bontani.

    A rendőrséget azért tartják el a polgárok az adójukból, hogy a feladatát teljesítse. Ha erre valamilyen okoknál fogva nem képes, akkor változtatásokra van szükség.

    Az optimizmusomról meg annyit, hogy te nagyjából az a típusú ember vagy, aki mindenáron azt próbálja bemagyarázni, hogy mit miért nem lehet. Erre nincs szükség, mert nyolc évig ugyanezt hallgatták a magukra hagyott falvak és városrészek megfélemlített lakói.

  19. nagyapó szerint:

    Tisztelt Vica!
    Gordon írását kiegészítve, mint száraz tényt, kérdezem:
    Hány családos (nagycsaládos ) szolgál a Készenléti Ezredben?
    Hány rendőrnek (a Készenléti Ezredből) van Bp.-i lakása?
    A többit Gordon elmondta.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  20. donquijote szerint:

    Ez egy hosszabb folyamat, de az elsődleges a rendőrségbe vetett bizalom helyreállítása, ha a polgárok azt látják a hogy a legkisebb lopási ügyében is teljes erőbedobással dolgoznak a rendőrök és van értelme feljelentést tenni és nem kell rettegniük a megtorlástól akkor szépen rendet lehet rakni, és be kell vonni a helyi embereket is (polgárőrség v. akárhogy lehet nevezni) és ha látják hogy nem maradnak egyedül sikerülni is fog.
    A büntetéseket is meg kéne szigorítani, kisebb lopási rongálási ügyekben is komolyan vett közmunkával “jutalmazni” az elkövetőt, közmunkaprogrammal meg munkára szoktatni azt aki tud dolgozni, és megértetni vele ,hogy a kenyér nem ingyen van. ( Érpatakon is meg lehetett csinálni akkor máshol is megoldható).

  21. maminti szerint:

    Most mégis van cigánybűnözés? vagy a Jobbikbűnözőket kell megfékezni Borsodban? Valahol lemaradtam.

  22. Vica szerint:

    Kedves Gordon!
    Kívánom, hogy sikerüljön mindaz, amit Viktor eltervezett a rendőrséggel/rendőrökkel kapcsolatban. Úgy látom, más megoldásra úgysem nyitott senki. Egyébként pedig valószínűnek tartom, hogy erősen félreérthető vagyok itt az írásaim alapján, ha az a véleményed rólam, hogy nem a megoldásra törekszem, hanem azt bizonygatom, miért nem lehet valamit megcsinálni. Ha valami, akkor ez épp nem jellemző rám.
    Szóval lássuk a medvét. Örülnék, ha nagyobb lenne a közbiztonság akár Borsodban, Szabolcsban vagy még esetleg Csepelen is…

  23. hindenburg szerint:

    Majd megkéri Viktor a Jobbikot, hogy adjanak át néhány gárdistát. 🙂

  24. […] We've been keeping the state for millennia to maintain the outside and inside security. The improvident promise (HUN) of making order in two weeks in those points of the country that looked hopeless was […]

  25. […] We’ve been keeping the state for millennia to maintain the outside and inside security. The improvident promise (HUN) of making order in two weeks in those points of the country that looked hopeless was […]

  26. […] ασφάλεια κρατάμε την ίδια στάση εδώ και χιλιετίες. Η ψεύτικη υπόσχεση της επαναφοράς της τάξης σε αυτά τα μέρη της χώρας […]

  27. […] den Staat seit Jahrtausenden erhalten, um die innere und äußere Sicherheit zu gewähren. Das unbedachte Versprechen [hu], innerhalb von zwei Wochen Ordnung in den Teilen des Landes zu schaffen, in denen die Lage am […]

Itt lehet hozzászólni !