Megbüntetik a szívük szerint szavazó MSZP-seket

Fn.hu

Többségi szavazással hétfőn este, 17 év után először, pénzbüntetést rótt ki a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója több mint féltucatnyi képviselőre a kötelezően elrendelt, illetve az ajánlott szavazási módoktól eltérő decemberi voksolások miatt.

A frakció tagjainak tájékoztatása szerint Steiner Pál frakcióvezető a képviselőcsoport működési szabályzatának megsértése miatt három típusú elmarasztalást terjesztett elő. Az ajánlott szavazások, véletlen, tévedés jellegű, illetve a kötelezően elrendelt szavazási móddal ellentétes voksolások miatt Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, Steiner Pál frakcióvezető, Devánszkiné Molnár Katalin frakcióvezető-helyettes, Hunvald György, Gajda Péter, Gy. Németh Erzsébet, Germánné Vastag Györgyi és Somlyódy Csaba kapott elmarasztalást. Közülük Gy. Németh Erzsébetet és Hunvald Györgyöt etikailag is elmarasztalták azzal az indokolással, hogy a frakció többi tagját is saját álláspontjuk elfogadására buzdították. Az érintettek cáfolták ezt, mondván, hogy csak véleményüket mondták el a közgyűlésben.

Több tízezer forintjuk bánja

A tévedésből félreszavazók a 113 ezer forintos képviselői alapdíj 3 százalékát, a kötelező szavazást megsértők pedig 10 százalékát fizetik majd büntetésként.

Az MTI információi szerint a képviselőcsoport azért nem a szokásos időben, kedden este tartotta ülését, mivel Gyurcsány Ferenc kedd délutánra Hatvanba hívta az MSZP polgármestereit. A frakcióülésen részt vett Molnár Zsolt, az MSZP budapesti szervezetének alelnöke is, aki szintén elmarasztalta a kiszavazókat. Steiner Pál, a képviselőcsoport vezetője az MTI megkeresésére nem reagált.

Az útfelújítási elszámolásról nem volt szó

Horváth Csaba főpolgármester-helyettes elmondta azt is, hogy a frakcióban nem esett szó arról, hogy a fővárosi önkormányzatnak több mint 550 millió forintot vissza kell fizetnie az államnak a 2006-os útfelújítási támogatás hibás felhasználása, elszámolása miatt.

A Főpolgármesteri Kabinet hétfőn foglalt állást ez ügyben. Horváth Csaba megjegyezte azt is, hogy szó esett viszont arról, hogy a későbbiekben súlyosabb büntetést is kiróhatnak a kiszavazókra.

Forrás: Fn.hu

Itt lehet hozzászólni !