Ausztriában is az összesített éremtábla élén végzett a Halker-KirályTeam

Csepel.hu

A patinás ranglista versenyre ebben az évben is nagy volt az érdeklődés, 34 ország 236 egyesületének 1337 versenyzője adta le nevezését a viadalon, melyből összesen 2214-et regisztrálhattak a rendezők.

Mind a tatamin, mind a ringben születtek nagyon szép eredmények, külön kiemelést érdemel Opperman Zsombor és Kiss Zsófia teljesítménye. Zsombor 4 kategóriában sem talált legyőzőre, míg Zsófi 3 alkalommal állhatott fel a világkupa dobogójának csúcsára.

A március 17-19. között megrendezett megmérettetésre a Halker-KirályTeam viszonylag nagy küldöttséggel utazott el. Minden korosztályban és minden szabályrendszerben érdekeltek voltak csapatunk versenyzői, így alig volt olyan pillanat, amikor ne küzdött volna versenyzőnk valamelyik küzdőtéren. A pénteki versenynapon kerültek lebonyolításra a csapatküzdelmek, melyek során 4 korcsoportban is a dobogó tetején ünnepelhettek versenyzőink, további 1-1 ezüst és bronzérem mellett. A szombati és vasárnapi maratoni napokon, az egyéni küzdelmek alkalmával is remekül meneteltek versenyzőink a 13 küzdőteret rejtő olimpiai csarnokban.

Mind a tatamin, mind a ringben születtek nagyon szép eredmények, külön kiemelést érdemel Opperman Zsombor és Kiss Zsófia teljesítménye. Zsombor 4 kategóriában sem talált legyőzőre, míg Zsófi 3 alkalommal állhatott fel a világkupa dobogójának csúcsára.

A csapat a három napos világkupán 55 (!) érmet szerzett. 24 arany, 14 ezüst és 17 bronz elosztásban.

Ezzel az összteljesítménnyel kétség sem férhetett ahhoz, hogy a Halker-KirályTeam ezúttal is (236 egyesület közül) az összesített éremtábla legtetején zárjon.

Érmes versenyzőink:

 

Pointfighting szabályrendszer

CH M -21 KG      1            NAGY-MOLECZ ADAM

CH M -27 KG      1            SZANTO MATE

CH M T               1            HALKER-KIRALYTEAM

CH F -33 KG       1            DOCS DALMA

YC M -32 KG      1            CSONKA ZSOMBOR AUREL

YC M T                1            HALKER-KIRALYTEAM

OC M -32 KG      1            OPPERMAN ZSOMBOR

OC M -37 KG      1            OPPERMAN ZSOMBOR

OC M -42 KG      1            PUSKA DANIEL

OC M -57 KG      1            KOZMA KORNEL

OC F -46 KG       1            KISS ZSOFIA CSENGE

OC F T                 1            HALKER-KIRALYTEAM

J M -57 KG         1            HAMMER MATE

J M +94 KG         1            NAGY BALINT

J M T                   1            HALKER-KIRALYTEAM

J F +70 KG          1            HAIDER KATRIN VIOLETT

S M -57 KG         1            HAMMER MATE

CH M -30 KG      2            SZANTO MATE

CH M T               2            HALKER-KIRALYTEAM 2

YC M -28 KG      2            CSONKA ZSOMBOR AUREL

YC F -37 KG        2            JAMBOR VERONIKA

OC M -42 KG      2            HALMAGYI LEVENTE

J M -94 KG         1            NAGY BALINT

J F -70 KG           2            HAIDER KATRIN VIOLETT

S M -74 KG        2            BALINT MARTIN

S F -60 KG          2            BUSA ANDREA

CH M -24 KG      3            JAMBOR JANOS

YC F T                  3            HALKER-KIRALYTEAM

OC M -69 KG      3            SZAKACS GERGO

OC F +65 KG      3            HEGEDUS RAMONA

J F -70 KG           3            ANCSIN HANNA

J F T                     3            HALKER-KIRALYTEAM

S M -63 KG         3            BOZOK SZABOLCS

S M T                  3            HALKER-KIRALYTEAM

V M -74 KG        3            GABOR ZOLTAN

V M -94 KG        3            JUHASZ GERGELY

 

Light contact szabályrendszer                              

OC M -32 KG      1            OPPERMAN ZSOMBOR

OC F -46 KG       1            KISS ZSOFIA CSENGE

S M -74 KG         1            FESU LAJOS

S M -63 KG        2            SZARAZ GERGO

S M -74 KG         3            BALINT MARTIN

 

Kick light szabályrendszer

OC M -32 KG      1            OPPERMAN ZSOMBOR

OC F -46 KG       1            KISS ZSOFIA CSENGE

S M -63 KG         1            SZARAZ GERGO

OC F -55 KG       2            TORO ESZTER PETRA

S M -69 KG         2            MOLISZ ZOLTAN

S F +70 KG          2            SZABO ANNA

OC M -47 KG      3            KEREKGYARTO KRISTOF

OC M -69 KG      3            VARGA DOMINIK

 

Full contact szabályrendszer

OJ F -48 KG        2            ENYINGI SARA ANNA

 

K-1 szabályrendszer                                               

OJ F -60 KG        1            MUNCZ KATA

S M -81 KG         3            KOVACS KRISZTIAN

S M -91 KG         3            KALLAI BOTOND

S F -52 KG           3            PALFI VIKTORIA DORA

S F -52 KG           3            NAGY ZSOFIA

 

Forrás: Csepel.hu

3 hozzászólás “Ausztriában is az összesített éremtábla élén végzett a Halker-KirályTeam” bejegyzésre

  1. László szellemi örököse szerint:

    E heti feladvány. Milyen sportág lehet? Látok kilogrammokat. Súlyemelés? K1-evezés? Tatami – gyűrik egymást?

  2. Nondroid szerint:

    Kick-box

  3. László szellemi örököse szerint:

    Rá is fér a gyerekekre a mozgás meg a védd magad.

Itt lehet hozzászólni !