Kerületi útjavítások: a Főváros nem törődik a kerülettel

Miközben a csepeli önkormányzat megkettőzött erővel dolgozik a nagy esőzések után kialakult kátyúk betömésén, a Főváros láthatóan nem törődik a kezelése alatt álló csepeli utakkal. Egyelőre nem tudni, mikor szánják rá magukat a csepeli utak rendbetételére, az itt élők addig is tanakodhatnak, mi végre az ok, hogy Karácsony Gergelyék nem akarják befoltozni az olykor méteres átmérőjű krátereket.

Fotós kollégánkkal Csepel fontosabb útszakaszait jártuk végig, hogy megnézzük, milyen károk keletkeztek az elmúlt hetek nagy esőzései után. Számtalan lyukkal, gödörrel találkoztunk és tapasztalataink szerint van mit javítani a kerület útszakaszait illetően. Jó hír azonban, hogy a csepeli önkormányzat hosszú évek óta építi az utakat; az elmúlt években több tíz kilométernyi új útszakasz épült meg Csepelen.

Más kérdés az útjavítás. Itt nagy gondot okoznak az esőzések. A kerület vezetése azonban felkészült erre és a saját kezelésben lévő útszakaszokon, az esőzések után azonnal megkezdték a csapadék által alámosott utak rendbetételét. Ilyen például a Merkúr utca, ahol megállás nélkül dolgoztak az önkormányzat szakemberei, hogy minél előbb át tudják adni a forgalmat a közlekedőknek. A kerületi Városgazda évek óta ezzel a bevált módszerrel veszi fel a harcot a kátyúkkal szemben.

Nem úgy a Fővárosi Önkormányzat, amelynek kezelésében több problémás útszakasz is van. A Táncsics Mihály utcában, a piacnál például méteres lyuk tátong az aszfalton, ami óriási balesetveszélyt jelent. Itt érdemes tudni, hogy az útszakaszt a csepeli önkormányzat önerőből és kormánytámogatásból hamarosan teljes hosszában megújítja. Teszi mindezt úgy, hogy a felújítás Karácsony Gergely vezette Főváros dolga lett volna. A fővárosi kezelésű útszakasz felújítására szánt forrásokat azonban elvonták a csepeliektől.

Kiázott aszfaltdarabokat, méretes lyukakat láttunk egyébként a II. Rákóczi Ferenc úton a temetőnél és a Csepeli út M0-áshoz közelebb eső szakaszán, ezeken a helyeken szintén a Főváros az illetékes, de építőmunkás egy szál sincs a környéken. Ezek után jogosan vetődik fel a kérdés, hogy miért bünteti a csepelieket a Karácsony Gergely vezette főváros? Miért nem képes rendbe tenni a saját kezelésében lévő utakat, utcákat? Miért vonta meg az itt élő emberektől azokat a forrásokat, amelyeket aztán baloldali kerületek kaptak meg?

Válaszok továbbra sincsenek, mindenesetre a Csepeli Városgazda Útépítési Csoportja arról tájékoztatott minket, hogy az itt élők érdekében egész januárban folytatni fogják a munkát. A kátyúk, gödrök helyét többek között az önkormányzat és lakosok beérkezett jelzései alapján határozzák meg és javítják ki. A munkálatokat egyéb feladataik mellett, az időjárási viszonyok figyelembevételével tudják végezni, addig is kérik az autóval közlekedők türelmét és megértését a munkavégzés idejére.

 

 

20 hozzászólás “Kerületi útjavítások: a Főváros nem törődik a kerülettel” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Már megint nem bírtok magatokkal!

  2. pl szerint:

    Csepelen -többször megírtam- Taplós idejében sem lehetett se autózni, se kerékpározni, sőt(!) a járdák állapota miatt a gyaloglás is veszélyes. Ti kaptatok pénzt, amitől nagyon boldogok voltatok, tehát csak költsetek!

  3. László szerint:

    Ha már helyreállítási alap. Lehet helyreállítani az utakat….

  4. Betke szerint:

    Hol lehet bejelenteni a kátyúkat?

  5. László szerint:

    Elnézve azt a javítási módot, inkább ne jelentsd be.

  6. kismiska szerint:

    Érdekes,amikor a Tarlós évekig nem adott pénzt az ellenzéki vezetésű kerületeknek felújításra abból nem lett itt hír…

  7. LARSEN-NIELSEN szerint:

    Na, akkor ismét, sokadjára: Erdősor utca vége (Csille utcától kifele),
    Dunadűlő út (lakótelepi rész), Tihanyi utca, Akácfa utca (kiserdőnél),
    Duna utca. Kerületi kezelésű utak „best of”-ja évek óta. A sok kerületi látszatberuházás helyett örvendetes lenne inkább ezen értékelhetetlen minőségű utak minőségi kijavítása, persze csak akkor, ha két futballpálya átadása közt azt idejük engedi, kedves csepeli önkormi… Ja, s a Gubacsi híd cseréje, mielőtt az leszakad…

  8. Hozzászóló szerint:

    A főváros sohasem törődött a kerülettel, a hajléktalan-fiaskó után pedig már nem is fog.
    Az átlagembert pedig nem érdekli, hogy melyik útszakasz Karácsony Gergely felségterülete és melyik Borbély Lénárdé. Igazából azt sem érti és persze nem is kell neki, hogy a csepeli kátyúkhoz mi köze KariGerinek. A lényeg, hogy legyenek a lyukak befoltozva valamilyen módon.

  9. László szerint:

    “Új törvényjavaslat, amely szerint Lázár János Építési és Közlekedési Minisztériuma fog felügyelni minden beruházást, amelyet legalább 50%-ban EU-s vagy állami pénzből finanszíroznak…” – ennél a jóembernél lehet nyekeregni, gyanítom majd ezügyben is.

  10. Betke szerint:

    Sármány-Vércse és Kondor utca vége! A javítást megrendelő ellenőrzi az elvégzett munka minőségét? Jó lenne, mert bizony nem tökéletes! Többször előfordult, becsengettek a munkások, hogy szívesen kijavítják a járda hibákat is + anyagi juttatásért!

  11. Gary Ridgway szerint:

    Aki ráér, YouTube Short-ban fent a 2 videó a szagszerű taknyolásról. 🤣
    Ne IRL-ezd, Litván IP-vel van fent! 🤣✔

  12. Nagyapó szerint:

    Boldogok a tudatlanok. Nekik madár-madár, toll-toll, kátyú-kátyú. Azért elgondolkodhatnának azon, hogy melyik lyuk kellemetlenebb a csepelieknek? A pl. Szilas utcai, vagy a Táncsics utcai, valamint ki az út felelőse?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. Gary Ridgway szerint:

    Öreg farok!
    Gondolom, hogy kocsikázol a kis fossal és neked legalább az enyémmel szemben szétkúrja a futóművedet a kátyú? 🤣👍

  14. László szerint:

    Út felelőse: Lázár János lesz.

  15. Gary Ridgway szerint:

    Csodálkozom, hogy nem az udvari építő tákol, hogy így írod.

  16. Ibolya szerint:

    Egyszer-egyszer láttuk ,hogy Csepelen,esőben!!, miután a melósok tele tömték a kátyúkat,utána a saját szállító kocsijuk oda-vissza áthajtott a már betömött kátyúkon……
    Tanulmányútnak javasolnám az osztrák-és német utakat.ŐK miért?????? tudnak utakat építeni???
    Azért lenne egy-két tippem……

  17. László szerint:

    Taposták azok már saját lábbal is. Járták a medvetáncot.

  18. Gary Ridgway szerint:

    Ott van a YT-on, igen lábbal, a másik kettőt odab@szott azért a lapáttal. 👍
    A többit a forgalom intézte.
    Merkúr utcát javaslom tanulmányútnak.

  19. László szerint:

    Megszerezték az autópályákat 35 évre, ott mi lesz?

  20. Gary Ridgway szerint:

    Ma gurigáztam erre-arra.
    Maradnak ott is a kátyúk.
    WAZZE, a koszos Balkánon nincs kátyúzva autópálya! ☝👏👍🤣

Itt lehet hozzászólni !