Visszakerült a fejlesztési listára a Gubacsi híd és a Csepeli Szabadkikötő is

Világgazdaság.hu
 
A Nyugati Pályaudvar tervezésének fejlesztésére az Európai Uniótól kapott 1,1 milliárd forintról egyáltalán nem mondott le a kormány, a projekt egyelőre nem valósul meg, ezért jelenleg a tervezése sem indokolt – ezzel magyarázta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a Világgazdaságnak, hogy miért került le a fejlesztés tervezése az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) pályázati projektlistájáról.
 
Arra viszont felhívta a figyelmet, hogy a jelen gazdasági helyzet miatt a korábbi CEF-projektlista módosult. Többek között olyan fejlesztések kerültek fel a listára, mint a Gubacsi vasúti híd vagy a Csepeli Szabadkikötő fejlesztése.

Mindezt a Lázár János vezette tárca úgy kommentálta, hogy az új projektlistára olyan fejlesztések kerültek fel, amelyek mindegyike gazdaságélénkítő hatású – hívta fel a figyelmet a Világgazdaság.

15 hozzászólás “Visszakerült a fejlesztési listára a Gubacsi híd és a Csepeli Szabadkikötő is” bejegyzésre

  1. Hozzászóló szerint:

    Ej, ráérünk arra még!

  2. László szerint:

    “Lázár János ősszel azt üzente a „budapestiekért sikítozóknak”, hogy nagyon jó lesz nekik – most megmutatta, mennyire…”

  3. Gary Ridgway szerint:

    3 hetes hír, de nem lesz belőle semmi, ezt már megmutattátok többször.
    A híd, ha meg is lenne, az még OK, de a kikötő csak nyűg legalább 70 ezer ember közúti közlekedését tekintve. Ahhoz kellene egy normális csomópont. De ez hol érdekli a kerület vezetését… ☝🤣

  4. robi szerint:

    A közúti hídról szó sincs, csak a vasúti híd felújítása került a fejlesztési listára.

  5. László szerint:

    A kinai minőségi árút terjeszteni kell…

  6. Gary Ridgway szerint:

    robi! Arra már adott a konténeres, az hová lett? 🤣

  7. Zacskós szerint:

    Na már megint. Holnap meg a hevrol írjátok meg, hogy ki megy a Jászai Mari térig. Már régen cikkeztek erről… 😀

  8. László szerint:

    Ment az a hév már mindenfelé, Kálvin tér, Szentendre… 🤣

  9. Horváth János szerint:

    A kelebiai vasút korszerűsítése szart se ér a Gubacsi-híd és a kikötő nélkül. Szerintem éppen ezért megcsinálják, legfeljebb még jobban eladósítják az országot. A kínaiak meg leszarják, hogy a megnövekedett vasúti forgalom milyen következményekkel jár a közúton.

  10. Gary Ridgway szerint:

    Mint írtam többször, hogy legtöbb az Adriáról jön és nem Píreuszból!
    Egyik konténeres cég megmondta, hogy ez a kínai szakasz nem oszt, nem szoroz! 😁🤣

  11. Nagyapó szerint:

    A kínaiak nem hülyék. Folyamatosan építik a selyemutat. Megvették a pireuszi kikötőt, ott átrakják az árut vasútra és szállítják hozzánk. Ezáltal nem kell megkerülniük Európát, így az EU-ba való beléptetés és a vámolás MO-n történik (a hollandok ezét visítanak!). A megépítés 85%-ban kínai kölcsönből történik. Visszafizetés a haszonból (vám, szállítás, továbbszállítási útdíj, stb.). MO sok árút hozat Koperen keresztül, csak Kína nem ezt az utat választotta.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Gary Ridgway szerint:

    Ez a Fifeszes mantra, Fater… 🤣
    Cégnév nélkül, ez nem oszt, nem szoroz!
    De keress rá, kreatív vagy, remélem. 😜
    Ja és a világot átszövő kínai átbaszásokra is keress rá.

  13. László szerint:

    Fater! A kinaiak valóban nem hülyék. Már a fél világot gyarmatosították. Könnyű megvenni a csuti géniuszt, aki a parasztháznál tovább nem lát mert ott magasodik a stadion.

  14. Gary Ridgway szerint:

    Fater sem lát messzire és biztosan nem néz külföldi TV-ket, pedig vélelemezem, annyi nyelvet beszél mint én. (Igaz kábel-tv-n nemigen van semmi extra) Akkor nem írna faxságokat. Kit, hol és hogyan húzott be Kína a látszatgányolásaival, hiteleivel. Még a Trupli féle FOX csoport egyik csatornája sem veti véka alá. 😎

  15. pl szerint:

    Hazudoztok összevissza…
    “Az Orbán-kormány inkább veszni hagy 289 milliárd forint EU-s támogatást, semmint hogy a HÉV és Budapest fejlesztésre költené. Az RRF-tervben már nevesítették a fővárosi projektet, így a pénz másra nem költhető”

Itt lehet hozzászólni !