Átadták az újjáépült Tamariska Cserkészházat

Csepel.hu

Felavatták és megáldották a megújult Tamariska Cserkészházat advent első vasárnapján. Az ünnepélyes átadáson a tiszteletadás jeléül felvonták a nemzeti színű zászlót.

Az átadáson Borbély Lénárd polgármester beszédében visszaemlékezett a 2019-es esztendőre, amikor a városvezetők elhatározták a Tamariska-domb rendbetételét és a volt gázcseretelep helyén megépítik a cserkészházat.

A csepeli cserkészek még abban az évben használatba is vehették az új épületet, amelyet idén februárban tűzeset ért. A polgármester, aki maga is cserkész volt gyermekkorában, a leégett terasz és a tetőszerkezet újjáépítéséért köszönetet mondott a Csepeli Városgazda munkatársainak. „Főleg ebben az időszakban még inkább fontos, hogy legyenek értékalapú közösségeink” – hangsúlyozta.

Ezt követően a Csepeli Lelkészi Kör képviseletében Kispál György és Kertész Péter plébánosok, Temesvári Imre lelkipásztor és Mosolygó Dénes parókus megáldották a felújított cserkészházat. Az épületet körbejárták, megintették szenteltvízzel és az ajtókra felírták a három király monogramját.

Az átadás végén György atya megköszönte az újraépítést a polgármesternek és az építőknek. Mint mondta: mától újra természetközeli helyen folytathatják a csepeli cserkészet hagyományainak ápolását.

Forrás: Csepel.hu

8 hozzászólás “Átadták az újjáépült Tamariska Cserkészházat” bejegyzésre

  1. Gary Ridgway szerint:

    Van itt lé valahonnan…💰✔
    Ugyan honnan? 🤣

  2. Nagyapó szerint:

    Sorozatgyilkos! Talán a guruló dollárokból!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Gary Ridgway szerint:

    Ratyi!
    Abból nem ti kaptatok, nemde? 🤣
    Van nektek több vagonnal máshonnan, csak minden is kell, értem én. 😜

  4. László szerint:

    Lehet bulizni fiatalok. Aztán ha gond van jócserkész módjára csak el kell szaladni…

  5. Betke szerint:

    László szerint, de előtte felgyújtani! Tényleg, valaki felelősségét megállapították?

  6. Nagyapó szerint:

    Hát igen, ügyelni kell a csepeli vagyonra, úgy mint a birkózóközpontra, ahová csepeli be sem teheti lábát.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.ˇ

  7. Gary Ridgway szerint:

    Ratyi! Ezt beszéld meg házon belül. Onnan zabálsz és most odaszarsz? 👍

  8. László szerint:

    Ha a felelősség nem talált megállapítást, a következő kérdést kell feltenni: Kinek a fia a volt? 😜

Itt lehet hozzászólni !