Borbély Lénárd: Csepel sportéletében békére van szükség

Csepel.hu

Ez a szomorú nap is elérkezett. Csepel polgármestereként ezt pedig nem hagyhatom szó nélkül – írja ma reggel Borbély Lénárd csepeli polgármester a közösségi oldalán, aki hosszasan beszélt a Csepel SC-ről.

Nem is olyan rég egy amerikai hátterű ingatlanfejlesztő cég kezében volt a klub, de ennek ellenére a kerület nagymúltú focicsapatának jogutódja és annak utánpótlás gyerekei ott focizhattak. Ez volt az otthonuk, immáron 110 éve.

Aztán 2021-ben örömhírként járta be a sajtót a nagy bejelentés: “a Csepel SC újra a csepelieké!”

„Szintén ebben az évben ez a nagymúltú futball klub úgy döntött, hogy beolvad a biztos hátterű csepeli önkormányzati egyesületbe, mert bennük bíztak. A két összeolvadó egyesület Csepel FC USE név alatt folytatja a közös munkát, rengeteg gyereket felkarolva. Az önkormányzati egyesületet ígéretünk szerint 2015-ben hoztuk létre azzal a szándékkal, hogy segítsük a csepeli sportolni vágyó gyerekeket és családjaikat. Nálunk az anyagi háttér nem akadály” -írja, hozzátéve, hogy ma, 2022. július 1-jén eljött a nap, amikor a Csepel SC új tulajdonosi háttere kizárta Csepel futballcsapatát és több száz gyereket a Béke téri stadionból, ezzel mostanra az önkormányzat egyesületét tiltotta ki onnan. Szerződést nem hosszabbítanak. A zárakat már tegnapra le is cserélték.

„Ugyanez már egy évvel ezelőtt megtörtént, de akkor észérvekkel még meg lehetett győzni a döntéshozót. Most viszont ez véglegesnek tűnik, hiába kérték a sportvezetők, valamint személyesen én is.”

A Csepel SC nem önkormányzati tulajdon (és nem is volt az), és emiatt is, már nem a csepelieké. Ez a szomorú valóság. A kuratórium tagjai között egyetlenegy csepeli, sőt, egyetlenegy sportoló sincs. Az önkormányzat sportegyesülete oda nem mehet be -fejtette ki a polgármester, hozzátéve, hogy a legszomorúbb az, hogy ezzel az elvtelen döntéssel rengeteg gyerek lett kizárva a Csepel SC-ből.

Felelős politikusnak és szülőnek pedig tudniuk kell, hogy a gyerekekkel nem lehet szórakozni, rajtuk nem csattanhat az ostor. Hiszen végső soron miattuk dolgozunk. Mindenki számoljon el a lelkiismeretével – figyelmeztet.

Csepel sportéletében BÉKÉRE van szükség, ahogyan a világban is. Ezt kellene megértenie mindenkinek. És az, aki a saját közegében nem tud a békére törekedni, az hogyan tudja ezt a gondolatot máshol képviselni? – tette hozzá.

„A munkát folytatjuk, a csepeliek ránk, a megválasztott önkormányzatukra továbbra is számíthatnak! Várunk minden focizni vágyó gyereket, szülőt! Mert a sport tartást ad és kitartásra nevel.”

Csepel.hu

A témához kapcsolódó korábbi hírek:

Nem lesz strandbirkózó országos bajnokság Csepelen

Rendőrt hívtak Csepel polgármesterére

Még a birkózószövetség beszámolója szerint is látogathatóvá kellene tenniük a csepeli fitnesz parkot

Polgármester: le kell bontani a KIMBA melletti kordont

52 milliárd forintról egyeztetett Németh Szilárd – saját magával

Mégsem adta fel: Németh Szilárd szállodát építene a csepeli Kis-Duna-parton?

Kollégiumba franciaágyat? – szállodaépítéstől tart Csepel polgármestere

Sehol nincs Németh Szilárd birkózó szakosztálya az egyesületi rangsorban

Közel 250 gyereket rúgnak ki a Csepel SC területéről?

Nyílt levelet írtak a kizárásra ítélt sportegyesületek Németh Szilárdnak

17 hozzászólás “Borbély Lénárd: Csepel sportéletében békére van szükség” bejegyzésre

  1. László szerint:

    “Havi 24 millió forintot keres a felcsúti Puskás Akadémia iráni focistája…” – gratulálok…

  2. kormánypárti szerint:

    És akkor mi van? Ez miért érdekes? Köszpénzből fizetik? Nem értem a böfögésed, László.
    Biztos vagyok benne, hogy ezek a kisebb csepeli problémák meg fognak oldódni. Ehhez arra van szükség, hogy ne térjünk le a kormány által kijelölt ösvényről és mindenki keményen dolgozzon a közös sikerekért. A sport már több mint egy évtizede nemzetstratégiai ágazat, ennek köszönhetően az ország elindult a sport nagyhatalommá válás irányába.

  3. László szerint:

    TAO pénz közpénz, ülj le egyes…

  4. Betke szerint:

    Kormánypárti, Iráni focista 24 milla, ez mennyire magyar és nemzeti sport? Sajnos a magyar klubok tele vannak külföldi sportolókkal, legyen az foci, kézilabda, vízilabda. A honosítottakról nem is beszélve, akik dédszülőket tudnak “felmutatni”, mint magyar kötődés! Természetesen magyarul egy szót sem tudnak…… Tájékozódjon már, mielőtt ideböfögi a kormánypropagandát, hogy miből is gazdálkodik a honi “sport nagyhatalom”. Az, hogy az alapitványoknak juttatott pénz elvesziti közpénz jellegét az attól még a magyar állampolgárok által befizetett adóból van.

  5. kormánypárti szerint:

    Ez az idegenellenes, kirekesztő hozzáállás csak a békétlenséget szítja. Nem szabad így gondolkodni! A polgi is megmondta, hogy békére van szükség a sportéletben és a világban, ezért meg kell akadályozni, hogy a sorosista Momentum újraindíthassa az olimpiaellenes gyűlöletkampányát.

  6. Hozzászóló szerint:

    Az iráni labdarúgó alkalmazásával a hazai demokratikus és a nyugat-európai hangadó köröknek kíván megfelelni a magyar történelmi klub. Noha Iránban nem éppen felebaráti szeretettel viseltetnek a keresztény kultúra képviselői iránt, mi újfent bizonyítjuk, hogy az idegen szebb és jobb, valamint drágább.

  7. László szerint:

    “idegenellenes, kirekesztő hozzáállás” – azzal hogy közölve lett a keresete. Az ide tántorgó magyarul sem beszélő sorozás elől menekülő életerős ukrán fiatalokkal azért lehetnénk egy kicsit kirekesztőbbek. Miért vannak ezek beengedve? Miért kell nekem nézegetnem őket nap mint nap a munkahelyemen? Mit művelnének ezek velünk ha mi menekülnénk hozzájuk?

  8. vakkomondor szerint:

    24 millió forint, azaz kb. 100-szor annyit keres, mint egy pedagógus. Biztos 100-szor annyit is ér. Egy fideszes szerint biztos.

  9. kormánypárti szerint:

    Jó, de erre az összegre amolyan beruházásként kell tekinteni. A sportfejlesztés forrásigényes, bele kell tenni jelentős pénzt az eredmények elérése érdekében. A tehetséges echte magyar játékosok külföldi klubokhoz igazolnak jóval több lóvéért. és akkor jönnek haza, miután kiöregszenek. Ugyanis senki nem ellensége önmagának, a saját pénztárcájának. Tehát ki lehet fizetni sokkal többet is a 24 millánál egy profi játékosért. A sportsikerek nem maguktól jönnek, befektetést igényelnek, amit sportközgazdasági szemszögből érdemes megvizsgálni.

  10. Fater trollja szerint:

    Kormánypárti!
    Te szerintem trollkodsz. Ennyi összefüggéstelen baromságot egy poszt alá iderakni már nem érzed, hogy kínos? 😎 A csávó meg közpénzből van tartva, olvass. 😜

  11. Hozzászóló szerint:

    Kormánypárti tézisét egy az egyben rá lehet illeszteni az oktatásra. A jövő generációinak oktatása, befektetés. És hosszabb távon az ország profitálhatna a megtérüléséből, mégpedig sokkal, de sokkal hosszabb távon, mint ahogyan az a legnépszerűbb sportágnál ez valaha is lehetséges. Klebelsberg Kúnó már egy évszázada lefektette ennek az alapjait, csak követni kellene. A pedagógusok lehetnének a tartópillérei a tervnek, és ez elejét venné annak is, hogy politikai ellenféllé váljanak.

  12. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Ki támogatja a felcsúti Puskás Akadémiát? Ki támogatja az Újpestet? Ki támogatja a Honvédot? Ki támogatja a… többi egyesületet? Írogatják marhaságaikat! Szóljanak Gyurcsánynak, támogassa a Csepel SC-t!!😛😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. robi szerint:

    Miért támogatná Gyurcsány másnak az alapítványát?
    Egyébként is: van, aki már belengette az 52 milliárdos stadion rekonstrukciót.
    A tervek tetszetősek, reméljük megvalósulnak.

  14. PáLoS TReND szerint:

    Krúbi – Orbán, Verd Ki A Ferinek😛

  15. László szerint:

    Kit érdekel a Puskás akadémia? Iráni sehol nem jegyzett focista 14 milliós fizetésével. A magyar adófizetők pénzéből van támogatva, büszke lehet rá…

  16. robi szerint:

    A szóbeszédek szerint az önkormányzati csapat marad a műfüvesen.
    Azt mondják, a BLSZ 1-es focisták többsége viszont a Béke térre igazolt.

  17. Miért csak a foci? szerint:

    Tisztelettel kérdezném a többi sportággal mi a helyzet? Mert azt látom, hogy a Polgármester úr csak a fociról kommunikál és a hozzászólók sem látnak messzebb. Aki viszont járt ebben a sport clubban 20-30-40 évvel ezelőtt azt tudhatja, hogy más sportágak otthona is ez létesítmény volt. Kerékpár, röplabda, kosárlabda (bajnokok csarnoka ugye), súlyemelés, vívás atlétika, birkózás, RG…. Mi van a többi csepeli sportegyesülettel? Vagy elköltöztek, értsd kirakták őket, vagy itt vegetálnak. Pedig az igazi eredmények nem a fociban születnek. Most tényleg azon megy a versengés kinek jobb a BLSZ I. es csapata? Közben a többi sportág termeli az országos és nemzetközi bajnokokat!

Itt lehet hozzászólni !