Kollégiumba franciaágyat? – szállodaépítéstől tart Csepel polgármestere

Index

A Németh Szilárd érdekeltségeként számon tartott, XXI. kerületben felépült birkózócsarnok – mivel jelenleg is körbe van kordonozva – csak a kiválasztott sportolók számára látogatható, ám a komplexumot működtető alapítvány már a szomszédos telken folytatná ingatlanfejlesztési tevékenységét. A területet tulajdonló önkormányzat szerint leplezett szállodafejlesztésre készülnek, amiből Csepel nem kér.

Újabb frontot nyitottak a felek a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) körüli harcban. Az 5 milliárd körüli közpénzből felépült, egyértelműen Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő nevéhez köthető sportkomplexum jelenleg is körbe van kordonozva, így nem töltheti be hiánymentesen azt a közfeladatát, amire létrehozásakor ígéretet tett a csarnokot működtető alapítvány. A csepeli önkormányzat a beígért kordonbontás helyett az ügyben bíróságon keresi igazát.

Ki használhatja a sportcsarnokot? – kérdése körül kialakult vita immár egy másik önkormányzati hatáskörbe tartozó területre is kiterjedt, ugyanis az alapítvány a csarnoka mellett, az önkormányzat tulajdonában lévő Hollandi úti, mintegy 2,8 hektáros ingatlanon, a jelenlegi Ifjúsági Tábor helyére sportkollégiumot tervez építeni.

Németh Szilárd már év elején világossá tette, hogy igényt formálnak a területre, mondván, azt korábban Borbély Lénárd polgármester is megígérte. Bár az Akadémia által közreadott videó csak egy (földszint, plusz négyemeletes) vasbeton szerkezetű létesítményt ábrázol, az újabb koncepció szerint mindjárt két nagy épületet is emelnének az ingatlanon. Az egyiket az Akadémia birkózói számára, a másikat pedig a Budapesten tanuló és sportoló honvéd kadétoknak.

A kadétok úgy kerülhettek a tervbe, hogy a csarnokot működtető alapítványt létrehozó Németh Szilárd akkor még honvédelmi államtitkár volt. Ezt a tisztségét ugyan a választásokat követően elvesztette, az országgyűlési képviselő azonban máig a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, így e sportszakág területén még erős érdekérvényesítő erővel rendelkezik. Ennek köszönhető az a Nemzeti Sportban megjelent cikk is, amelyben Süle László kurátor elmondja a KIMBA álláspontját:

Borbély Lénárd polgármester úr, aki pedig korábban többször is ígéretet tett, kezet adott alapítónknak, Németh Szilárdnak arra, hogy biztosítja a sportkollégium építéséhez szükséges területet, már nem támogatja a terveinket. A magyar birkózócsaládban az adott szónak és a kézfogásnak még mindig „aranyfedezete” van, ezért is éltük meg nagy csalódásként polgármester úr elutasítását. Pedig többször ajánlottuk, hogy piaci áron megvesszük a Hollandi út 8. alatti önkormányzati tulajdonú ingatlant, a rendezési tervhez igazodóan sportcélra hasznosítjuk és egy nemzetközi szintű sport- és rehabilitációs edzőközpontot hozunk ott létre.

Az írás szerzője egyébként az a Deák Zsigmond, aki a Magyar Birkózó Szövetség Média Bizottságának elnöke, ennélfogva Németh Szilárd beosztottja.

Kollégium, mint trójai faló

A hivatkozott cikkben arról nem esett szó, hogy tavaly augusztus végén, kormányzati támogatással már létrehozták Csepel másik oldalán (az Akadémiától 3 kilométerre) a vidéki sportolókat szolgáló kollégiumot, ahol több, mint 80 diákot szállásoltak el. A tervezett Duna-parti ingatlan átadásáról, illetve az ottani építkezésről a kerület vezetése megkérdezte a csepelieket, de azok hallani sem akarnak ott kollégiumépítésről.

Borbély Lénárd polgármester mindezeken felül nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Németh Szilárdék kollégiumokra vonatkozó terve nem egyéb, mint egy „trójai faló”, egy közcélú fejlesztés köntösében valójában szálloda beruházást készítenek elő.

Ezt a főépítésznek évekkel ezelőtt leadott tervek támasztják alá.

– fogalmazott Borbély Lénárd, hozzátéve, hogy diákkollégium esetében meglehetősen ritka az M, L és XL méretmegjelölésű szoba, különösen úgy, hogy franciaágyas kialakítás is szerepel a terveken.

A fent idézett cikkben megszólaló Süle László egyébként az előző önkormányzati ciklusban Csepel Önkormányzata beruházási és fejlesztési cégét vezette, és azért vált meg tőle Borbély, mert amikor az érintett Duna-parti részre is vonatkozó szabályozási tervet módosították, akkor

A POLGÁRMESTER TUDTA NÉLKÜL, DE RÁ HIVATKOZVA A FŐÉPÍTÉSSZEL TÖBBSZÖR IS MEGPRÓBÁLTA BELEÍRATNI A KSZT-BE, HOGY OTT SZÁLLODAI FUNKCIÓ IS MEGENGEDETT. EZT CSAK AZ UTOLSÓ PILLANATBAN VETTÉK ÉSZRE.

Az alapítvány önkormányzattal kötött ráépítési szerződése a Daru dombtól egészen le délre, Csepel közigazgatási határáig, a teljes Kis-Duna-partra érvényes, ez azonban nem azt jelenti, hogy a városvezetés bármiféle magasépítéshez hozzájárulna. Már a KIMBA csarnoka is magasabb lett a megengedettnél, a képviselőtestület – a lakosság többségi álláspontjára hivatkozva  –  minden további nagyberuházást elutasított. A területen jelenleg az önkormányzat ifjúsági tábora található, most közösségi tervezés keretében szeretnék a fejlesztése irányait meghatározni.

Senki nem a kollégium megépítése ellen van, csak azt nem szeretnék a csepeliek, hogy a kis-Duna-part beépüljön.

–  húzta alá a XXI. kerület polgármestere. A sportcsarnokot működtető alapítvány eltökéltségét jelzi, hogy a területre már vételi szándékát jelző levelet is küldött a városvezetésnek. Bár Borbély Lénárdnak hivatalosan nincs tudomása arról, hogy a kinézett területet az állam kisajátítaná, de ha mégis beigazolódna a híresztelés, az ellen minden fórumon fellépne az önkormányzat.

A KIMBA döntéshozóit is megkerestük, kérve, hogy ismertessék a tervezett ingatlanfejlesztéssel kapcsolatos szándékaikat és álláspontjukat, de egyelőre nem akartak az Indexnek nyilatkozni.

Forrás: Index

11 hozzászólás “Kollégiumba franciaágyat? – szállodaépítéstől tart Csepel polgármestere” bejegyzésre

  1. kormánypárti kitiltott szerint:

    “ám a komplexumot működtető alapítvány már a szomszédos telken folytatná ingatlanfejlesztési tevékenységét. A területet tulajdonló önkormányzat szerint leplezett szállodafejlesztésre készülnek, amiből Csepel nem kér.”

    Nem értem a cikket és az egészet!

    Miénk a telek és nem építesz szállodát, hanem elhúzol a faxba. Esetleg nincs valami további simli, ha ez nem ilyen egyszerű?

  2. Gratulálok szerint:

    Borbély kezdhetne valamit azzal a konzultáció eredményével, amit az Ifjúsági Tábor fejlesztésével kapcsolatban tartatott! Csepel 80%-a nem kér Németh Szilárd agymenéseiből! Küldjön a polgármester egy levelet a fejlesztésekkel kapcsolatban álló NÉGY TÁRCA vezetőjének, a minisztereknek, hogy Csepel nem tartja időszerűnek a Németh Szilárd által erőltetett 52 Milliárdos fejlesztéseket a mai helyzetben! S tisztelettel kéri, hogy az ezzel kapcsolatos megkereséseit hárítsák el! Borbély Csepel megválasztott polgármestere, míg Némethet senki semminek nem választotta meg Csepelen!

  3. Nagyapó szerint:

    Szédületes fejlesztés előtt áll Csepel birkózósportja. Az Akadémia létszáma – óvódásokkal együtt – kb. 70 fő. Ezeknek rendelkezésére áll egy új csarnok, 500 fős lelátóval egy 4 emeletes épületben (ahol a csepeli birkózóknak nincs hely). Hozzá tartozik egy 80 fős sportszálló. (Gondolom az óvódások még nem költöznek be.)
    Újabb terv, két kollégium, az egyiket az Akadémia birkózói számára, a másikat pedig a Budapesten tanuló és sportoló honvéd kadétoknak. Tehát az Akadémiának lenne egy 80 fős, plusz egy újabb épület. Valószínűleg lakosztályok lesznek, mert a birkózók lézengeni fognak benne. Sőt készülne a kadétoknak is szálló, bár Csepelen és Csepel körzetében kevés katonaiskola, laktanya van. A kadétoknak kevés a szálló, kell sportpálya, gyakorlótér, lőtér, uszoda stb. Ezt mind a Dunaparton?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. PáLoS TReND szerint:

    Németh Szilárd – aki az előző kormány idején a Honvédelmi Minisztérium államtitkáraként tevékenykedett – ezentúl a Technológiai és Ipari Minisztériumban fogja figyelemmel kísérni „a rezsicsökkentést befolyásoló nemzetközi folyamatokat, és javaslatokat fogalmaz meg a rezsicsökkentés fenntartásáért”.
    https://rtl.hu/belfold/2022/05/28/nemeth-szilard-rezsi-kormanybiztos-kinevezes

  5. László szerint:

    Mi történt Nagyapó? Szembejött a Fidesz? Amit leírt az egész országra jellemző. Sokat morgolódik stratégiailag kiemelt beruházás lesz osztjónapot.

  6. mágikusrezsidisznaj szerint:

    Bolsevikapó most lekommunistázta a mágikus rezsidisznót? 😀
    Minden pofon jó helyre megy.

    Nemhogy kollégiumot nem szabad oda építeni, de a kimbát is le/vissza kell bontani!!!
    Az egy tájseb, nem oda való. Talán az alsó szinti edőterem maradhat, de a kápolnát ki kell b@szni belőle!

    Mi a f@sznak kápolna egy edzőterembe?
    És mi a f@sznak kápolna meg imaterem az új Jedlikbe?
    Mi a lóf@sz ez a kápolnamánia a pacalképű rezsidisznónál?

  7. kormánypárti szerint:

    Mindössze csak egy kis félreértésről van szó, amit tisztázni szükséges, nem kell felfújni.

  8. pl szerint:

    Ja… az egész NER bizonyára egy kis félreértés, amit nem árt tisztázni…
    Szívlapáttal!!!

  9. […] Kollégiumba franciaágyat? – szállodaépítéstől tart Csepel polgármestere […]

  10. […] Kollégiumba franciaágyat? – szállodaépítéstől tart Csepel polgármestere […]

  11. […] Kollégiumba franciaágyat? – szállodaépítéstől tart Csepel polgármestere […]

Itt lehet hozzászólni !