Gulyás Gergely: Erős a kormány legitimációja

Magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely (Fotó:Teknős Miklós)

– A magyar demokrácia mindig akkor volt a legerősebb, amikor polgári kormányzás volt Magyarországon – kezdte a Kormányinfót Gulyás Gergely. A miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, az 1990 óta lezajlott kilenc választás történetében három kiemelkedő részvételt mutató választás volt: ez a 2002-es, a 2018-as és a 2022-es országgyűlési választás. Néhány tized százalékos eltéréssel az emberek 70 százaléka vett részt a választásokon.

A majdan megalakuló kormány legitimációja így kifejezetten erős – szögezte le. 

Kocsis Máté nem akart kormányzati pozíciót

A tegnapi kormányüléssel kapcsolatban kifejtette: a közjogi helyzet világos, a jelenlegi kormánynak május 2-ig tart a megbízatása. Hangsúlyozta: A parlament május 2-án alakul meg. Gulyás Gergely a személyi kérdésekről szóló, sajtóban megjelent találgatásokra nem reagált. Kiemelte: a május 16-ával kezdődő héten választják meg a miniszterelnököt, és megalakul az új Országgyűlés is. Mint fogalmazott, egy személyi döntés volt, amellyel nem lehetett várni: kormányzati pozíciót kaphatott volna Kocsis Máté, de ő úgy döntött, hogy marad a Fidesz frakcióvezetője. Gulyás Gergely elmondta, a koronavírussal összefüggésben súlyos kezelésre szorulók száma a korábbiakhoz képest jelentősen csökkent, ugyanakkor a megbetegedések száma erős kilengéseket mutat.

A koronavírus velünk van, de a betegség intenzitása csökkent, és továbbra is a súlyos alapbetegségekkel küzdők vannak a leginkább veszélyben – tette hozzá.

Cél: A háború megfékezése

A miniszter jelezte, Magyarország, befolyása mértékének megfelelően, továbbra is mindent megtesz a háború megfékezéséért, de minden nagyhatalomnak a béke helyreállítására kell törekednie. A reális forgatókönyv, hogy a háború még hónapokig, akár évekig eltarthat. – Cselekvőképes kormányra van szükség, ezért az országgyűlés el fogja rendelni a kormány cselekvőképességének biztosítására az alaptörvény kiegészítését a humanitárius katasztrófa és a szomszédban zajló háborús konfliktus tekintetében – emelte ki. Gulyás Gergely elmondta, reméli, hogy nem kell majd élni a kiegészítések életbe léptetésével.

„Bár pontos számok nem állnak rendelkezésre, de több tízezer, akár a százezret is elérő számban lépték át eddig a határt a menekültek. A cél, hogy minél többeket tudjanak beiskolázni, minél többeknek tudjanak munkát adni, ellátásuk, étkeztetésük, iskoláztatásuk biztosított legyen” – hangsúlyozta a miniszter. Gulyás kitért arra is, a déli határ védelmére eddig összesen 600 milliárd forintot költött a kormány, negyvenmilliárdot fordított az ukrán menekülthelyzet kezelésére, 2 százaléknyi volt ebből uniós forrás.  – A déli határon lévő menekültek ellátására négymilliárd forintot kaptunk az uniótól, ezt is a menekültek ellátására, iskoláztatására költjük – tette hozzá.

Stabil lábakon a gazdaság

– A pénzügyminiszter beszámolója szerint a magyar gazdaság minden nehézség ellenére stabil lábakon áll, az idei várakozások legnagyobb kérdése az infláció és az árstopok ügye, ebben a kormány a jövőben döntést fog hozni, de az látható, hogy az intézkedések mindeddig beváltak, az infláció 13 százalékos lenne az intézkedés nélkül, jelenleg 8,6 százalék ez az arány. Magyarország a középmezőnyben van a 8,6 százalékos inflációval, előttünk van például Románia, Spanyolország és Belgium is – mondta. Gulyás ismertetése szerint fontos az inflációt kormányzati intézkedésekkel mérsékelni, a Magyar Nemzeti Bank prognózisa szerint 2022 augusztus-szeptemberében kezdődhet meg az infláció csökkenése, addig – remélhetőleg szerény mértékű – növekedésre lehet számítani.

Az európai uniós fejlettségi rangsorban Magyarország hét országot előz meg, például Portugália, Bulgária, Görögország, Lettország van előttünk – mondta Gulyás Gergely. Azt is kifejtette, hogy á, a járvány előtti időszakhoz képest is kevesebb az álláskereső, jelenleg 3,6 százalékos a munkanélküliség, a foglalkoztatottság pedig a 4,7 millióhoz közelít. A kiskereskedelem és vendéglátás felülmúlta a 2019-es arányokat, amely szintén hazánk stabilitását mutatja – tette hozzá a miniszter.

Folyamatos a segítségnyújtás 

Szentkirályi Alexandra köszönetet mondott a menekülteknek segítséget nyújtóknak, akik összehangoltan végzik tevékenységüket. Az elmúlt 24 órában 10,5 ezren érkeztek a magyar oldalra. Kiemelte: 625 ezer azok száma, akik a háború elől menekülve érkeztek az ukrán vagy román határon keresztül Magyarországra. Az összes menedékeskérelem 17 ezer volt, és 100 ezer ideiglenes tartózkodásra jogosító papírt állítottak ki.  Az elhelyezettek több mint fele gyermek; civil szervezetektől és magánfelajánlások formájában is érkezik segítség a menekültek számára.

Hangsúlyozta, hogy jelenleg is működnek a segítségpontok, öt helyszínen a határ mellett. Szentkirályi Alexandra kiemelte: az egymilliárd forintot is meghaladta az a felajánlás, amelyet a magyar emberek, magánemberek és cégek nyújtottak segítségképpen. Részletezte, hogy többek között BOK-csarnokban eddig 24 ezer ember fordult meg és kap segítséget. Hozzátette: 300 óvodás és több min 100 iskolás ukrajnai menekült van már a magyar intézményekben. Mint mondta, a kormány negyvenmilliárd forintot fordított eddig a menekültek megsegítésére.

A baloldal eloszlatta a kétségeket

Gulyás Gergely kérdésekre válaszolva kiemelte: ahhoz, hogy a kormány politikáját támogassák, szövetségre van szükség, és a baloldalon ennek a minimuma sincs meg. Hozzátette: Ha bárkinek kétsége lett volna, hogy képesek-e az ország kormányzására, a történtek eloszlatták ezeket. Elmondta azt is: A baloldal a választókban keresi a hibát, ha az eredmény nem nekik kedvező. Szerinte ez nem demokrata hozzáállás. Úgy fogalmazott: a politika alfája és ómegája, hogy a választópolgároknak mindig igazuk van. Ahol pozíciókat vesztettünk, ott is mindenütt gratuláltunk a győztesnek – tette hozzá Gulyás Gergely. Egy újabb, Jakab Péterre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, a Fidesznek megfelel, ha Jakab Péter marad a Jobbik elnöke.

Az ellenzéki szavazók „eltűnésével” összefüggésben a miniszter elmondta, nem tartja méltányosnak, hogy kizárólag egy párton verik el a port a baloldalon, hiszen a józanul gondolkodó választópolgárok részéről joggal merültek fel kétségek, bizalmatlanság. Szerinte sok baloldali szavazó szavazott kétségek között, ami szubjektív megállapítás, de a „jobb híján szavazók” mindenképpen sokan lehettek. Orbán Viktor vatikáni látogatása kapcsán a vatikáni szerződés módosítása eddig nem merült fel, mert szerinte jó szerződés, ellenzékből is ezt képviselte annak idején a Fidesz.

Navracsics Tibort kiváló embernek és politikusnak tartom, ha visszatér a kormányba, annak nagyon fogok örülni – kommentálta a kormányalakítással kapcsolatos híreket a miniszter. Az árstopokról külön-külön döntést fog hozni a kormány, jövő héten legkésőbb dönteni kell róluk. A szektoriális különadókról döntés eddig nem született, de nem lehetetlen, hogy be fog vezetni ilyet a kormány.

A korrupcióval szemben nincs tolerancia, ezt a minisztériumokkal szemben is alkalmazni kell – számolt be Gulyás Gergely a tegnap nyilvánosságra került hírekkel kapcsolatban.A kormány megtiszteltetésnek tartja, hogy a Vatikán meghívta a miniszterelnököt, a tavalyi pápalátogatás folyománya volt a mostani meghívást, a Vatikán a több területen fennálló nézetkülönbségek ellenére továbbra is fontos szerepet játszik a külpolitikában.

L. Simon László tette fel a kérdést közösségi oldalán: elképzelhető-e manapság, hogy csak telefonon lehet bejelentkezni a háziorvoshoz? Ezt kommentálva Gulyás Gergely elmondta, jobbulást kíván L. Simon László édesanyjának, az önálló egészségügyi minisztérium a baloldal ötlete volt, ez nem fog megvalósulni.

Hogyan tudnának kormányozni?

A Magyar Nemzet kérdésére, miszerint megkezdődött a választás utáni hatalmi harc a baloldalon, Gulyás Gergely úgy fogalmazott: látható, hogy káosz van a baloldalon olyan egyszerű ügyekben is, mint többek között a mandátumok kijelölése. Ha ilyen kérdésekben összevesznek, hogyan tudnának országot kormányozni? – tette fel a kérdést a miniszter.  Gulyás Gergely hangsúlyozta: Brüsszelben, a legutóbbi állam- és kormányfői találkozón felmerült, mit tudnának tenni, hogy az energiahordozók ne legyenek drágábbak. A miniszter szerint Brüsszel, még a kis buborékjában élve, erre a helyzetre még nem reagált. Szombathely új kézilabdacsarnokával kapcsolatban Gulyás Gergely reményét fejezte ki, ha a város nem nehezíti ezt, mint mondta: a szokásos állami beruházási gyakorlatnak megfelelően koncepcióterv és kiviteli terv készül, majd engedélyezési, és jöhet a közbeszerzés.

Gulyás Gergely ismét hangsúlyozta: nem lesz önálló egészségügyi tárca és teljesen önálló oktatási tárca sem lesz.

Az egészségügyi átalakításával kapcsolatban Gulyás Gergely kiemelte: sok fontos egyeztetés megtörtént, a kamarával is. Mint mondta, sem Európában, sem a magyar történelemben nem volt ekkora béremelés az orvosoknál. Meg fog maradni az a gyakorlat, hogy Európában GDP-arányosan Magyarország költ legtöbbet családtámogatásra. A családtámogatási rendszerből semmilyen forráskivonásra nem kerül sor, sőt ezeket a támogatásokat bővíteni fogják – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Elmondta azt is, hogy az április 10-i hatállyal felmentett Ekler Gergely, aki a Miniszterelnökség államtitkára volt, Novák Katalin mellett fog dolgozni a jövőben.

Zelenszkij ukrán elnök szavahihetőségéről is kérdezték a minisztert, aki elmondta, most mindent annak fényében kell értelmezni, hogy Zelenszkij országában háború zajlik. Azzal kapcsolatban, hogy a NATO engedélye ellenére NATO-országokból érkeznek fegyverek és katonák Ukrajnába, Gulyás Gergely elmondta, a nemzetközi jog szempontjából ez nem számít jogsértésnek.

A Tungsram nehéz anyagi helyzetével kapcsolatban a miniszter elmondta, a munkahelyekkel kapcsolatban a kormány igyekszik segíteni, és a kormány jó szándékáról biztosítja a cégeket, de a továbbiakról csak bővebb ismeretek birtokában lehet nyilatkozni.

Magyarnemzet.hu

 

8 hozzászólás “Gulyás Gergely: Erős a kormány legitimációja” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Gulyás Gergely pár napja: Ha nem veszünk orosz nyersanyagot, az ukrán menekülteknek sem tudunk segíteni. Azt már “elfelejtette” hozzátenni hogy Magyarország hamarosan hozzájuthat ahhoz a mintegy 110 milliárd forint (300 millió euró) uniós támogatáshoz, amelyből fedezheti az Ukrajnából érkező menekültek fogadására, ellátására fordított kiadásait.

  2. Nagyapó szerint:

    Mire kap Magyarország 110 MFt-ot? Arra, hogy a menekülteket támogassa (ezt írja a Népszava), vagy ez jár a következők alapján, “304 millió eurót, azaz körülbelül 110 milliárd forintot utalt át Magyarországnak az Európai Bizottság az európai munkavédelmi alapból (SURE) – jelentették be Brüsszelben. Ez a támogatás kedvezményes hitelt jelent, amelyet 15 év alatt kell visszafizetni, célja pedig, hogy részmunkaidős vagy rövid idejű munkaerőpiaci programokat finanszíroznak, amelyek révén a járvány alatt is megtarthatók a munkahelyek.”(ezt meg a HVG)?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. László szerint:

    Az Európai Unió Tanácsa elfogadta azt a jogszabály-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok ebben az évben összesen 3,5 milliárd euróval (kb 1300 milliárd forint) nagyobb összeget kapjanak az Ukrajna elleni orosz háború miatt menekülők befogadásának megkönnyítésére – írja az MTI.
    Az intézkedés azoknak a tagállamoknak a támogatására irányul, amelyek fogadják és elszállásolják a háború elől Ukrajnából a területükre érkező menekülteket.

  4. kormánypárti szerint:

    Nem mindegy milyen jogcímen küldi a lóvét Brüsszel? Lényeg, hogy jó helyre jön!

  5. Válasz szerint:

    “Lényeg, hogy jó helyre jön!”
    Én nem vagyok benne biztos, de Brüsszel sem annyira és ez így rendben is van.

  6. Válasz szerint:

    “Exit poll: Emmanuel Macron nyerte a francia elnökválasztást”
    Franciaország nácitlanított, a kölcsönt meg sosem látjuk viszont.

  7. kormánypárti szerint:

  8. László szerint:

    Csányi Sándor szerint: “A magas energiaárak várhatóan fennmaradnak, így „nincs más választás, alkalmazkodni kell”. Hozzátette: „ a rezsicsökkentés nem jó”.

Itt lehet hozzászólni !