Csepeli segítségnyújtás a menekülteknek

Csepel.info

Március 3-án kora hajnalban, nem sokkal éjfél után 108 menekült érkezett a Hollandi úti Ifjúsági Táborba az ukrajnai Zaporizzsja városából, amit azóta elfoglaltak az orosz csapatok

Egy emberként mozdult meg Csepel lakossága az orosz-ukrán háború hírére. Sokan vitték a különböző szervezetek, politikusok, pártszervezetek gyűjtőpontjaira az adományaikat, de sok olyan csepeli is van, akik személyesen vesznek részt a segítségnyújtásban – értesült a Csepel.info.

Az első Csepelre érkező menekült egy anyuka volt, aki a Hollandi úti Ifjúsági Táborban kapott menedéket ötéves kisfiával. Őt egy csepeli civil hozta fel Budapestre, és mindössze másfél napot maradt nálunk. Ukrajnában ő egy multinacionális cégnél dolgozott, és ennyi idő kellett neki ahhoz, hogy szállást és munkát találjon a cég magyarországi leányvállalatánál, a gyereket pedig felvegyék egy budapesti óvodába. Őt egy kárpátaljai magyar anyuka követte három gyermekével. Március 2-án éjszaka aztán megszólalt Borbély Lénárd polgármester telefonja. Azt mondták, szállás kellene olyan sok embernek, amennyinek csak lehetséges. Csepel polgármestere éppen a határról tartott haza Ábel Attila alpolgármesterrel és munkatársaival, ahol segítséget vittek az ukrán határ túloldalára, a kárpátaljai Beregszász lakosságának valamint a határon már átkelt menekülteknek. 

Mindössze két óra alatt sikerült a menekülteknek ágyakat, takarókat és a bungalók fűtéséhez olajradiátorokat szerezni, reggelre már ingyenes étkezést biztosítani 

A katasztrófavédelem és a csepeli önkormányzati cégek vezetőinek, munkatársainak, a rendőrségnek köszönhetően két óra alatt felkészültek száz ember fogadására és elszállásolására úgy, hogy az első telefonhívás idején a megfelelő mennyiségű ágy hiányában ez még lehetetlen lett volna. Végül 108 menekült érkezett, és mindenkinek sikerült helyet találni. Amikor felébredtek, már reggelit is kaptak. Érezhető volt a megnyugvás, sokan mondták mennyire hálásak a menedéknyújtásért.

Személyes példamutatás és tömeges segítségnyújtás

“A családommal mi is segítünk a háborús helyzet miatt Magyarországra menekülőkön. Ma délelőtt tartós élelmiszereket vittünk a csepeli Sport-, Rendezvény-, és Szabadidőközpontnál található gyűjtőhelyre” – fogalmazott Borbély Lénárd polgármester február 28-án, és arra is felhívta a figyelmet, hogy Csepelen az önkormányzattal szoros kapcsolatban működő Segítség Köve Alapítvány is gyűjti az adományokat, és plédekre, tartós élelmiszerekre, konzervekre, bébiételre, kekszre, pelenkára, nedves törlőkendőre is szükség volna.

Ábel Attila alpolgármester a kislányával vitte be a Segítség Köve gyűjtőhelyére az általa vásárolt tartós élelmiszereket. “Nem kívánok vitázni arról, hogy egy képviselőnek, alpolgármesternek illik-e közszemlére tennie, hogy segít a rászorulóknak, menekülteknek, mert a válaszom egyértelmű igen. Most, ebben a helyzetben nekünk példát kell mutatnunk. Apaként pedig a kislányom előtt kell példát mutatnom” – fogalmazott Facebook oldalán.

Az adományok gyűjtése jelenleg is zajlik, azokat a volt Ifjúsági Tábor 4-es pavilonjánál adhatják le.

“Működik a nemzeti összetartozás: szépen gyűlnek a felajánlások a kárpátaljai magyaroknak a Fidesz-irodában. Tisztelettel köszönöm a csepeli és soroksári adományozóknak, és arra kérek mindenkit, hogy csatlakozzon! Hamarosan az Ökumenikus Segélyszervezet segítségével célba érhet az első szállítmány.” – írta immáron Németh Szilárd honvédelmi államtitkár és országgyűlési képviselő, aki szintén egy jól működő civil szervezet segítségével juttatja el a csepeli adományokat az Ukrajnából érkező menekülteknek.

A csepeli MSZP a Facebook-oldalán jelentetett meg felhívást, ők azt vállalják, hogy helyszínre mennek, és maguk elviszik a felajánlott adományokat. A Demokratikus Koalíció csepeli szervezete nyitvatartási időben várja az adományokat, ahogy Szabó Szabolcs ellenzéki képviselőjelölt is várja a felajánlásokat.

Csepel.info

 

4 hozzászólás “Csepeli segítségnyújtás a menekülteknek” bejegyzésre

  1. László szerint:

    “A segítséget oda kell vinni ahol a baj van” – ki is hangoztatja évek óta? Milyen baj történt a Hollandi úti Ifjúsági Táborban? Függetlenül attól hogy segíteni kell nekik és őket.

  2. Várkonyi András szerint:

    A dátum nem stimmel, javaslom javítani március 3-ra.

  3. csakúgy szerint:

    Indiai egyetemista menekültek Csepelen – „Köszönjük nektek, magyarok!”
    Háborús menekültként 108 indiai orvostanhallgatónak nyújtott átmeneti menedéket a csepeli önkormányzat a Hollandi úton található ifjúsági táborban csütörtök késő este. Az egyetemistákat két napra rá, március 5-én, szombaton az indiai nagykövetség elszállította, illetve hazautaztatta. A 20-25 év közötti indiai fiatalok az Ukrajna déli részén fekvő nagyvárosból, Zaporizzsjából menekültek a nyugati határra, ahol az indiai nagykövetségük tanácsára és segítségével érkeztek Magyarországra. A rendkívüli helyzetben a csepeli önkormányzati cégek vezetői a katasztrófavédelemmel és a rendőrséggel összefogva két óra alatt megteremtették annak a lehetőségét, hogy elegendő ágy, matrac, élelem álljon rendelkezésre az indiai menekültek fogadására.
    A 25 éves Rashid így számolt be az élményeiről:
    „Amikor kitört a háború, tudtuk, hogy menekülnünk kell. Mindannyian orvostanhallgatók vagyunk: vannak, akik most kezdték el az egyetemet, én végzős vagyok. Már csak a bizonyítványomat kell megkapnom, de nem tudom, mikor térhetek vissza Ukrajnába. Úgy indultunk el, hogy mindent hátrahagytunk, én mindössze a kis kézitáskámat hoztam magammal, benne az iratokkal. Van nálam némi költőpénz és a bankkártyám, hogy szükség esetén fizetni tudjak. Zaporizzsjából a magyar határra több mint harminc óráig tartott az út; utaztunk vonattal, busszal, amivel lehetett. Felmerült, hogy Lengyelországba vagy Romániába megyünk, de végül Magyarország mellett döntöttünk. A nagykövetségünk segített, hogy átjussunk a határon. Gondoskodnak rólunk, intézik a továbbutazásunkat. Úgy néz ki, hogy hamarosan repülővel hazautazhatunk Indiába. Beszerzik a repülőjegyet, várjuk a fejleményeket. Indiában élő hozzátartozóinkkal telefonon tartjuk a kapcsolatot, mondtuk nekik, hogy ne aggódjanak, már biztonságban vagyunk.
    Sosem jártunk Magyarországon, itt mindenki segít bennünket. Már a határon a gondunkat viselték. Csepelen elszállásoltak, enni adtak, tisztálkodtunk, segélycsomagot kaptunk. Hadd szorítsam meg a kezeteket, mert hálásak vagyunk. Köszönjük nektek, magyarok!”
    Cs. A.

  4. Gyula szerint:

    Kiegészítés, hogy azért #respect az indiaiaknak, hogy pár nap alatt hazajuttatta a polgárait. Jöttek fürtökben a gépek.
    Olvastam olyanról, hogy tovább tartott idáig eljutni, mint innen, haza Delhibe.

Itt lehet hozzászólni !