Gulyás Gergely: Hétfőtől nem kell maszk és védettségi igazolvány

Magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón 2022. március 3-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A tegnapi kormányülésen a kormány áttekintette az ukrán-orosz háborús helyzetet – számolt be róla a mai kormányinfón Gulyás Gergely. A tájékoztatón ezúttal Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár vett részt a miniszter mellett, mert mint elmondta, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelenleg a magyar-ukrán határon tartózkodik. 

Magyarország határozott álláspontja, hogy nem küldünk katonákat, és semmilyen fegyverszállítást nem engedünk át a magyar-ukrán határon – erősítette meg a kormány álláspontját Gulyás Gergely. A miniszter szerint Kárpátalja védelmében ez a helyes magatartás, mert egybehangzó a szakértők véleménye abban, hogy a határon átjutva megsemmisíthetik ezeket a szállítmányokat. 

Ebben a helyzetben Magyarország biztonsága az első, határozott érdekünk, hogy ne sodródjunk bele ebbe a háborúba – jelentette ki Gulyás.

A miniszter elmondta azt is, hogy a kormány koordinálja és segíti a civil akciókat, melyek keretei közt humanitárius segítséget nyújtunk az Ukrajnából érkezőknek, mindenkit beengedünk, a határhelyzet most az ukrán-magyar határon jobb, mint a lengyel, vagy szlovák határszakaszon.  Eddig mintegy 120 ezer ember jött Magyarországra a háború kitörése óta – árulta el Gulyás Gergely.

A kormány 1,3 milliárd forinttal támogatja a legnagyobb segélyszervezeteket, akik már ott vannak a határon. A határon átkelést a rendőrség bonyolítja, az állami és önkormányzati szervek között jó az együttműködés – részletezte a miniszter. A menekültek között vannak átutazók, és olyan magyarok, akiknek Magyarországon vannak rokonaik, vagy barátaik.

Magyarország álláspontja mindig az volt, hogy az első biztonságos országban kell gondoskodni a menekültekről. Ez így volt a délszláv háborúknál, a migrációs válság esetén, és most is – tisztázta Gulyás Gergely. A kormány által meghirdetett Híd Kárpátaljáért segélyakció keretei között eddig 200 millió forint gyűlt össze. Ezen felül a kormány üzemanyagot, egészségügyi ellátáshoz szükséges eszközöket is szállít Kárpátaljára. Az ottani magyar szervezetekkel, és a helyi kormányzóval is egyeztetve szállítják a segélycsomagokat.
Hétfőtől nem kell maszk és védettségi igazolvány
A vírushelyzetről is tárgyalt a kormány, azt állapították meg, hogy az ötödik hullám a végéhez közeledik, ezért a korlátozások többségét feloldják.

– Hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség, illetve a munkáltatók a jövőben nem írhatják már elő az oltás felvételét a munkavégzés feltételeként, ez alól az egészségügy és a szociális szféra kivételt képez – jelentette be a miniszter.

Kivezetik a védettségi igazolvány használatára vonatkozó szabályokat is. Az egészségügyi veszélyhelyzetet viszont fenntartják részben a lehetséges hatodik hullám veszélye, részben a kormány cselekvőképessége miatt.

Magyarország minden olyan szankciót támogat, amelyet valamennyi EU-s tagállam támogat – mondta. Hozzátette: hazánk eddig és ezt követően sem kíván vétóval élni. Egész egyszerűen azért, mert elítéljük Oroszország katonai beavatkozását.

– A szankcióknál óvatosnak kell lenni. A legfontosabb, hogy a háború árát ne a magyar és ne az európai emberek fizessék meg. Láthatjuk, hogy ezek kialakításánál komoly véleménykülönbségek vannak. Fontos, hogy senki ne próbáljon meg olyan intézkedéseket hozni, amely sokkal inkább fáj és káros az Európában élőknek, mint azoknak, akiket szakcionálni akarunk – hangsúlyozta.

Gulyás Gergely elmondta, felelőtlennek tarja azokat a véleményeket, amelyben a magyar baloldal is osztozik, amikor olyan területeken akarnak szankciókat, amelyek nekünk is legalább annyira fáj, mint az oroszoknak. Mint mondta, ilyen az energiaszektor.

Mindenkinek lehet politikai véleménye az atomerőművekről, de az tény, hogy ha Paks által termelt energiát a szabadpiacról kéne beszerezni, az egy átlagos családnak havi 260 ezer forint többletkiadást jelentene egy évben. A gázszállítás ugyanabba a körbe tartozik.

A miniszter arról is beszélt, hogy a szankciók első vesztesei megvannak. Az osztrák és magyar Sberbank csődbe ment. Mintegy 70 ezer betétes betétje volt ebben a bankban. 100 ezer euróig az országos betétes biztosítási alap kártalanít.

A baj ott van, annál a néhány ezer számlánál, ahol a betétbiztosítási alap felső összege 100 ezer felett volt. Itt 12 önkormányzat is érintett. Ezekben az esetekben a kormány intézkedett arról, hogy a bérkifizetésekről kincstár haladéktalanul gondoskodjon, emellett kedvezményes hitelfelvételt biztosítson.
A baloldal csak olajat tett a tűzre
Kétségkívül egy választási kampány idejére esik a háború, a legfontosabb hogy a kérdésben nemzeti egység jöjjön létre. Szomorúnak tartjuk, hogy a baloldal hozzáállása azt mutatja, hogy kampány ugyan van, de mintha nem lennének tekintettel a háborús helyzet veszélyeire – fejtette ki a miniszter.

Az ország biztonsága a választásoknál is különösen fontosabb – szögezte le. Mint elmondta, egy háborús helyzetben összevissza beszélni különösen káros. Katonákat,  fegyvereket küldeni, amit a baloldal akart, csak olaj a tűzre. Ebben a helyzetben ez az ország biztonságát és a kárpátaljai magyarok biztonságát is veszélyezteti.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: külön elítéljük, hogy a baloldal oroszbarátnak nevezte a kárpátaljai magyarokat. Úgy beszél a baloldal a kárpátaljai magyarokról, ahogy még az ukrán szélsőségesek sem tették. Arra kérjük, hogy felelősségteljesen viselkedjenek, az ország biztonságáról van szó.
Nincs felső határ a menekültekre szánt forrásokban
A kormánynak minden döntése azt szolgálja, hogy a rezsicsökkentés fenntartható legyen, a baloldal által megfogalmazott javaslatok ezzel ellentétesek – mondta Gulyás Gergely újságírói kérdésre. Egy másik kérdésre azt is elmondta, a menekültek számára a forrást a kormány felső határ nélkül biztosítja. A legfrissebb hír szerint az adományvonalon 282 millió forint gyűlt össze, a külügyminisztérium pedig eddig 600 milliós segélyt nyújtott. Ezek a számok összeadódnak, milliárdos tételben vettük ki a részünket az elmúlt hét napban – mondta Kovács Zoltán.

– A tegnapi kormánydöntés ehhez biztosított még 1,3 milliárd forintot a karitatív szervezeteknek – mondta Gulyás.

Magyarország fegyvereket szállítani csak a magyar-ukrán határon tud, abban a pillanatban, hogy ezek a szállítmányok átlépik a határt, komoly veszélyt jelentenek az ott élőkre – tisztázta a miniszter az Origo kérdésére. Azt is elmondta, hogy ezt az EU sem kényszeríthetné ki.

Nem igaz, hogy a gáztartalékok sokáig kitartanának, ha a baloldal javaslata alapján elzárnák a gázt – mondta el egy másik kérdésre Gulyás Gergely.
Az oltási kapacitások továbbra is korlátlanok
Mindkét fél tudomására hoztuk, hogy mindent megteszünk azért, hogy álljon helyre a béke, az oroszok és az ukránok is tudják, hogy adott a lehetőség, hogy akár Magyarországon tárgyaljanak – világított rá Gulyás Gergely a Mandiner kérdésére válaszolva.

A január és február közepéig rendelkezésre álló adatok alapján a magyar gazdaság stabil. A háborús helyzetben a piac mindig hektikus, de az eddigi folyamatoknak nincs gazdasági kockázata – mondta el a miniszter egy másik kérdésre. Hozzátette: abban bíznak, hogy a magyar gazdaság különösebb sérülés nélkül vészelheti át a háborút.

Az érkező menekültek számára vonatozó kérdésre a miniszter azt válaszolta: Nem tudjuk, meddig tart a háború, ettől függ, mennyi menekült érkezik. Gulyás Gergely megerősítette, hogy a kijevi nagykövetség Lembergbe költözött át.

Oltásban a kapacitások az igényekhez képest korlátlanok, bármennyi koronavírus elleni oltást be tudunk adni az érkezőknek – válaszolt a Heti TV vonatkozó kérdésére a miniszter.

A magyar mezőgazdaság termelékenysége az elmúlt években nőtt, búzával akár 22 millió emberről tud gondoskodni Magyarország – vetítette elő Gulyás Gergely, aki hozzátette, várhatóan emelkedni fog a búza ára.

A menekültek által a határon áthozott kisállatok ügyében a határrendészet segít – válaszolta egy vonatkozó kérdésre a miniszter.

Gulyás Gergely az ukrán államról elmondta, hogy megalapításakor 50 millióan éltek benne, mostanra már csak 36 millióan vannak, ez azt jelenti, hogy nem mondható sikeresnek az állam.

Amíg korábban azok a német pártok, akik most kormányon vannak pacifizmusról beszéltek, mi német tankgyárat hoztunk Magyarországra – mondta Gulyás Gergely arra kérdésre válaszolva, ami a németek által belengetett haderőfejlesztés ügyét feszegette. A miniszter felidézte, hogy a magyar kormány nem most „világosodott meg” a haderőfejlesztés ügyében, idézett egy baloldali országgyűlési képviselőt, aki korábban úgy reagált a kormány fejlesztéseire: „Úgy tűnik a haderőfejlesztés az új stadion”.
Az orosz gázra nem fogunk szankciókat kivetni
Márki-Zay büszke azokra a magyarokra, akik részt vesznek Ukrajna oldalán a háborúba, erről kérdezte a miniszter véleményét a HírTV.

–  Mi békét szeretnénk – válaszolta Gulyás Gergely. Hozzátette, ha megkérdezné a kárpátaljai magyarokat Márki-Zay, ők biztosan másképp vélekednének a kérdésről.

A szakképzett munkaerőt a lehető leggyorsabban hasznosítanunk kell, ez az ország érdeke is és a menekülteké is – válaszolta az ATV azon kérdésére Gulyás Gergely, ami az Ukrajnából érkező menekültek hazai munkaerőpiacon való elhelyezkedését taglalta.

Magyarország sem örül annak, hogy csak egy forrásból tudunk gázt vásárolni, de emiatt az orosz gázra nem fognak szankciót kivetni – magyarázta a miniszter egy kérdésre válaszolva.

54,4 százalékos a magyar stratégiai gáztározó töltöttsége, a kisebb tárolókban ennél kevesebb a töltöttség – részletezte egy újabb kérdésre a miniszter. A jelenlegi kapacitás hónapokra elegendő, a fogyasztástól függően legalább három hónapig kitart.

Ha Paks 2 nem valósul meg, akkor négyszeresére emelkedne a rezsiköltség – jelentette ki Gulyás Gergely. A projektet nem befolyásolja, hogy a hitelt adó orosz bankot a jelek szerint leválasztják a SWIFT rendszerről.
Paks2 megépítése Magyarország érdeke
Foglalkozni fog a kormány azzal a felvetéssel, amely szerint miután valaki magyar állampolgárként érkezik hazánkba, az nem igényelhet menekültstátuszt, és így a HVG kérdése szerint a menekültellátást nem kaphatja meg. Gulyás elmondta, ez a gyakorlatban eddig nem valósult meg. Mint mondta, a kérdés azért nem égető, mert a menekülő magyar állampolgárok többsége eddig hozzátartozóhoz érkezett. Hozzátette: a kormány már foglalkozik a kérdéssel.

Gulyás Paks 2-ről elmondta, tekintettel arra, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, nem tud biztosat mondani róla. A miniszter tájékoztatása szerint a kormány álláspontja, hogy erre a szankciók nem terjednek ki, és az atomerőmű megépítése Magyarország érdeke.

A miniszter újságírói kérdésre elmondta: jelenleg a jegybank 5 és 6 százalék közötti inflációt jelez előre a háború miatt, de mivel egy hete tart a háború, jelenleg senki sem tudja, hogy hosszú távon kell-e berendezkedni rá, vagy csupán átmeneti hatással kell számolni.

A kormány felmérte, hogy lényegesen több a biztonsági kockázat a térségben, mint egy évtizeddel korábban volt. Ezt amerikai biztonságpolitikai írások már évek óta jelzik. Az elmúlt időszakban a biztonsági kockázat jelentősen nőtt a világban, s a kormány ennek mentén döntött a haderőfejlesztésről.

– Az idő ezt mára visszaigazolta – mondta.
Magyarország elutasítja a háborút
A Telex azt kérdezte a minisztertől, hogy Putyin elnök tájékoztatta-e a korábbi tárgyalásukon Orbán Viktort arról, hogy milyen következményekkel járna, ha Magyarország beavatkozna Ukrajna oldalán. Gulyás Gergely válasza szerint az orosz elnök nem beszélt a háborús terveiről se Orbánnal, se a francia elnökkel, se pedig a német kancellárral (ők is mind jártak Putyinnál a magyar miniszterelnök után).

A magyar alkotmány rögzíti, hogy Magyarország elutasítja a háborút, mint a nemzetközi konfliktusok rendezésének eszközét – rögzítette egy másik kérdésre válaszul a miniszter. Elmondta, hogy a Krím annektálása után meghozott szankciók nem voltak hatékonyak, és azt sem lehet egyértelműen látni, hogy a most meghozottak hogyan hatnak Oroszországra. A miniszter szerint fontos lenne, hogy olyan szankciókat hozzunk, amik nekünk nem fájnak jobban, mint a szankcionált félnek.

Mindannyian békét akartunk, és háború van, tehát sikertelenek voltak a béketárgyalások – jelentette ki a témában újabb kérdésre válaszolva a miniszter.

A magyar gazdaságot érintő várható hatásokat a Pénzügyminisztériumnak kell felmérnie – mondta el Gulyás Gergely.

Magyarnemzet.hu

 

13 hozzászólás “Gulyás Gergely: Hétfőtől nem kell maszk és védettségi igazolvány” bejegyzésre

  1. Gyula szerint:

    “Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelenleg a magyar-ukrán határon tartózkodik”
    Biztosan valami hasznát veszik! Elképzelni nem tudom mire lehet alkalmas? 🤣

    “Mindannyian békét akartunk, és háború van, tehát sikertelenek voltak a béketárgyalások”
    Mit vártatok Putyintól? Kitalálta és úgy lesz, a miértjét kérdezzétek tőle, haverok vagytok.

    “Hétfőtől nem kell maszk és védettségi igazolvány”
    Eddig sem nagyon foglalkoztok a kérdéssel, az “eredménye” látható, nem várt szerintem senki többet.

  2. László szerint:

    Ukrajna az egyik legalacsonyabb átoltottsággal rendelkező ország a világon. A háború előtt a 44milliós lakosság mindössze 35 százaléka kapott legalább egy oltást. Ugye épülnek a határ mentén a karanténtáborok?

  3. Gyula szerint:

    Micsoda jó, hogy éjjel égett Európa legnagyobb atomerőműve és a legfontosabb az, hogy nem kell maszk a sacc/kb oltatlannak mondható (35%?) mellett. 👏👍 A menekülteknek meg a túlnyomó része nem volt oltott. Tudom, Gődény…

  4. Gyula szerint:

    *oltottnak!

  5. kormánypárti szerint:

    Az MHM erőszakolta ki a járványügyi szabályok enyhítését, tüntikkel és petícióval nyomást gyakoroltak a kormányra, tehát nekik kell megköszönni vagy náluk kell reklamálni ez ügyben. Itt lehet megtenni:
    info@mihazank.hu
    06 (70) 850-5900
    Központi iroda: 1085 Budapest, József krt. 43.

  6. László szerint:

    Nem döngetik a mellüket hogy na ezt is elértük. MHM-re hallgat a kormány akiknél a bejutás is necces lesz?
    Akkor itt az újabb követelésük: “Hiába törli el a maszkviselést és az oltási kártyát a kormány, a veszélyhelyzet fennmarad, ráadásul az egészségügyi és a szociális dolgozóknak továbbra is kötelező marad az oltás. A Mi Hazánk szerint minden járványügyi korlátozást meg kell szüntetni” – Dúró Dóra

  7. kormánypárti szerint:

    Toroczkaiék koronavírussal foglalkozó videóira százezrek voltak kíváncsiak, alsó hangon tízszer annyian, mint az egyéb témájú videóikra, tehát ez egy népszerűségfelhajtó téma. Olyanok is részt vettek a tüntetéseiken és olyanok is aláírták a petíciójukat nagy számban, akik egyébként nem szimpatizálnak az MHM-mel. Ebből a szemszögből nézve nem pártnyomásról, hanem társadalmi nyomásról lehet beszélni. Azért nem döngeti a mellét ez a rétegpárt, mert ha okafogyottá válik a hőbörgés ürügye, azzal elvész a felhajtóerő, ami nem egészen egy hónap múlva kevesebb számú szavazatban nyilvánul meg számukra. Ugyanis a választók nem hálaérzés, hanem vélt vagy valós egyéni érdekek mentén voksolnak. Erre épít a “Magyarország előre megy!” szlogen is.

  8. PáLoS TReND szerint:

    ORBÁN HAZUDIK!!!…- MIVEL TOVÁBBRA is KILAKOLTATJA és UTCÁRA DOBATJA a MAGYAR CSALÁDOKAT!!!…- ahová aztán a “STRATÉGIAI NYUGALOM” kormánya idegenfajú “ukránokat” telepít be.
    MAGYARUL a FELCSÚTI “NAGYONHUMÁNUS” az EBRD diktátum (2015. 02. 09.) aláírása óta 1 IDEGEN HATALOM BÁBJA!!!…- vagyis az első számú NEMZETI KOCKÁZAT és BELSŐ KÖZELLENSÉG!!!…- MIVEL NEM MAGYARORSZÁG ÉRDEKÉBEN ELJÁRÓ MINISZTERELNÖK!!!…
    – hanem a mély-állam hazaáruló rabszolgája!!!

  9. László szerint:

    De érdekelheti ezeket a társadalmi nyomás. Előre kell menni, nem hátra ez a szlogen. A békemenet szlogenje a lengyelek meg még ki tudja kik nélkül: Vagyunk egy páran, de már nem elegen… 🤣

  10. Gyula szerint:

    kormányos! Ne fárassz már! Gáz van, ha a neonácikra hallgattok. Akkor most hogyan van ez a Putyin, náci, Ukrajna, mifaszom-összemosásos sztori?

  11. kormánypárti szerint:

    Az MHM-mel szimpatizálók legalább 95%-a nem tartja magát (új)nácinak. Mint ahogy az NSDAP szavazói tábora sem nácikból állt többségében. A választók nem ideológiai meggyőződésből szavaznak rájuk.

    Íme a Nemzeti Gárdába integrált Azov zászlóalj:
    https://harcunk.info/images/oYSPOCYhtB0.jpg

    Hozzájuk csatlakozhatnak azok a külföldiek, akik Ukrajnáért akarnak harcolni. Ukrajna a világ egyetlen olyan országa, amelynek fegyveres erőiben neonáci alakulat működik

  12. László szerint:

    Fel is vállalja mindegyik magát meg az arcát. Szégyellik hogy ott vannak? Ebből is látszik hogy nem ideológiai meggyőződésből vannak ott.

  13. Gyula szerint:

    A MHM-ról volt szó, megint jön a jobber csúsztatás?
    Ott meg ha emlékeim nem csalnak, Porosenko “műve” a gárda.
    Mivel Janukovics elzavarása óta (aki nektek oly kedves komcsi) csak szopatva vannak, így nem nehéz kialakulnia a nacionalizmusnak. Nálunk is van, amit az ex-jobbik hozott létre és mind a mai napig ég ez a tűz, igaz itt nincs háború.
    A kép készítésének időpontja meg szvsz 2018 lehet.

Itt lehet hozzászólni !