Átadták a Csepeli Kajak-Kenu Telep felújított létesítményeit, eszközeit

Csepel.hu

Befejeződött a Csepeli Kajak- Kenu Telep fejlesztésének I. üteme, melyben 60 millió forintot meghaladó értékben került sor felújításokra, fejlesztésekre. Mint ismeretes, csepeli tulajdonban alakulhat újjá az ország egyik legeredményesebb klubja, a Csepel Sport Club, miután a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány (KIMBA) 2020 végén visszavásárolta a Csepel Sport Club Alapítványt az Indotek Group-tól.

A tulajdonosváltást követően a Csepel Sport Club Alapítvány megkezdte a Hollandi úti Kajak-Kenu Vízitelep fejlesztését is, és az ott folyó sportélet támogatását.  A Magyar Kajak- Kenu Szövetségen keresztül a magyar kormány 38 millió forintos támogatást nyújtott a terület tulajdonosának a Csepel Sport Club Alapítványnak, mely saját forrásból további 24 millió forintot biztosított a sporttelep korszerűsítésére. Az avató eseményen Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a KIMBA alapítója és Schmidt Gábor a Magyar Kajak- Kenu Szövetség elnöke Süle Lászlóval a Csepel Sport Club Alapítvány kuratóriumának elnökével és Galambos Dániellel a Csepeli Kajak- kenu Egyesület edzőjével közösen adták át a felújított létesítményeket és eszközöket.

A Hollandi úti épület tanmedencéjének teljes felújításán kívül rekonstrukción esett át a fűtésrendszer, energiatakarékossá tették a világítótesteket, megújultak a vízparti épület apartmanjai továbbá a vendégszobák is, valamint a tanmedencét magába foglaló épület edzőtermi gépparkja is modernizálásra került. A vízparton pedig elhárították a veszélyzónákat, elindult a stégek rendbehozatala és a vízre szállás körülményein is jelentősen javítottak.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy a sportolók edzéslehetőségei jelentősen javultak a fejlesztésnek köszönhetően: „A vízitelep kajak-kenu tanmedencéjének a felújítása, a Béke téri tanuszoda megépítése és a csepeli-soroksári tankerületi vezetési központ kialakítása csak a kezdet. Mindez már annak a kormánynak a pénzügyi-erkölcsi támogatásával, ami szívén viseli a csepeli sport, oktatás és kultúra közös ügyét is. Április 3-án, ha a választók úgy döntenek, és Orbán Viktort, illetve a Fidesz-KDNP hatalmazzák fel a folytatásra, akkor indul a Csepel SC mindhárom ingatlanának a teljes rekonstrukciója, a csepeli sport dicsőséges múltjához méltó 21. századi megújítása.”

Schmidt Gábor a Kajak- Kenu Szövetség elnöke kiemelte: – “Nagyon jó érzés látni, hogy a nagy múltú csepeli sport folyamatosan újra erőre kap. A kajak-kenu sport mindig meghatározó erő volt a kerületben, a Hollandi úti víztelepen legendák nőttek fel, így most különösen örömteli, hogy a vízitelep újabb részei újultak meg.”

A terület teljes európai színvonalú fejlesztése több mint 1 milliárd forintba kerülne. Annak megvalósulása esetén pedig végre 21. századi körülmények állhatnának a csepeli kajak- kenu sport rendelkezésére, ami újra méltó helyére emelhetné Csepel egyik korábbi sikersportágát. A Csepel SC Alapítvány a fejlesztési koncepciót elkészítette, mely, a Magyar Kajak- Kenu Szövetséggel és a Csepeli Kajak- kenu Egyesülettel együttműködve teljes egészében meg is valósulhat a közeljövőben.

Csepel.hu

 

 

 

4 hozzászólás “Átadták a Csepeli Kajak-Kenu Telep felújított létesítményeit, eszközeit” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Az ünnepségen részt vett Szabó képviselő, Csepel nagy és hatásos lobbistája! Ja nem!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Gratulálok szerint:

    Azt hiszi Németh hogy ezért megválasztják?

  3. robi szerint:

    Úgy látom, a polgármester urat sem hívták meg. Vagy tévedek?

  4. Gyula szerint:

    Az Olajágba sem ment el még soha. 😁

Itt lehet hozzászólni !