Emléktáblát avattak a Béke téri Szent József Otthonnál

Csepel.hu

Prokop Péter születésének 103. évfordulója alkalmából koszorúztak tegnap délután a Béke téri Szent József Otthonnál lévő emléktáblánál. Az eseményen koszorúzott Prof. dr. Prokopp Mária, művészettörténész, Erdei Éva képzőművész, a csepeli önkormányzat nevében Ábel Attila alpolgármester, az Országgyűlés nevében pedig Németh Szilárd honvédelmi államtitkár, országgyűlési képviselő.

Prokop Péter, 1919-ben született, katolikus pap, festőművész, író. A XX. századi magyar pap-festők egyik legjelentősebb alakja. 1942-ben szentelték a kalocsai főegyházmegye papjává. 1945-48: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Barcsay Jenő, Elekfy Jenő, Kmetty János. 1989-ben Pro Cultura Hungarica-díjjal tüntették ki. 1992-ben ’56-os Emlékérmet és emléklapot vehetett át és ugyanebben az évben megkapta az IRAT nívódíjat is.

Főiskolai tanulmányait nem tudta befejezni, mert diplomaévében visszarendelték egyházmegyei szolgálatra. 1956 telén Rómába utazott. A Római Képzőművészeti Akadémián fejezte be festészeti tanulmányait. Rómában számos egyházi intézmény falait díszítette freskókkal a 60-as, 70-es évek folyamán. Két amerikai templomba is készített freskókat. Magyarországgal a Rómában eltöltött évtizedek alatt sem szakadt meg a kapcsolata. A rendszerváltozás után pedig Budapest és Róma között osztotta meg életét. Korunk legismertebb pap-festőinek egyike. Igen termékeny alkotó: eddigi életműve is több mint 9000 táblaképet számlál. Alkotásainak jórészét Magyarországnak ajándékozta. Művészetének legjellemzőbb példái mély, vallásos meggyőződéséből született, bibliai tárgyú kompozíciói.  2003-ban halt meg.

Csepel.hu

 

 

8 hozzászólás “Emléktáblát avattak a Béke téri Szent József Otthonnál” bejegyzésre

  1. csepelikerdezo szerint:

    És még Bercsik Karcsi is ott termett, mint a körzeti képviselő. Jah, nem….
    Szerintem kellene még nagymagyarország faragvány a Nádfedeles csárdánál lévő útra, mert aki ott érkezik be kerületünkbe, az nem tudja, hogy hol van.
    Aztán lehetne emléktáblát elhelyezni esetleg a diíjbeszedő iroda helyénél, vagy a Buratino iskolánál a birkozóknak. Szóval vannak még falfelületek, amik emléktábláért kiáltanak, és helyek, ahova lehetne tenni nagyfamagyarországot….

  2. Gratulálok szerint:

    Megnyugodtam! Megvan még a használattól kizsírosodott barna bőrdzseki, a hozzáillő farmerral!

  3. László szerint:

    A részvét(el) a fontos. Én a Columbo szoborhoz szoktam elzarándokolni.

  4. Gyula szerint:

    103. évforduló…
    További mondandóm nincs.

  5. Gratulálok szerint:

    Németh Szilárd magánemberként a maga nevében koszorúzott! Az Országgyűlés nevében csak akkor koszorúzhatott volna, ha az Országgyűlés erre felhatalmazta volna! Nem volt róla szavazás! Még csak a Fidesz-frakció nevében se koszorúzhatott, mert a Fidesz-frakció se tárgyalt és döntött róla! Prokop Péter a Honvédelmi Minisztériummal sem volt jogviszonyban, így Németh államtitkári minőségében se koszorúzhatott!

    Egyedül Ábel Attila koszorúzhatott nem magánemberként, alpolgármesterként a polgármestert helyettesítette egy olyan eseményen, ami egy művészemberről emlékezett meg, aki élete utolsó szakaszát a Szent József Otthonban töltötte!

  6. László szerint:

    Németh Szilárd a magyar nép fia.

  7. Gratulálok szerint:

    Az apja és anyja fia, ne túlozzunk!

  8. László szerint:

    Néha be kell dobni egy ilyet is, hogy az ember jó színben tűnjön fel.

Itt lehet hozzászólni !