Tegyél jót és tedd szebbé a gyermekek karácsonyát!

Csepel.hu

A Rákóczi Kert és a Humán Szolgáltatások Igazgatóságának karácsonyi összefogása révén, a közelgő ünnepek alkalmából nehéz helyzetben lévő gyermekeket ajándékoztak meg.

A kezdeményezésnek köszönhetően harmincegy gyermek karácsonyát tették emlékezetessé.

A Rákóczi Kert november utolsó szombatján kreatív karácsonyra hangoló programot szervezett, melynek keretében rászoruló gyermekek neve és kívánsága került egy-egy díszes dobozba, majd a park karácsonyfájára. A programra regisztráló családok az ünnepi készülődés jegyében többek között bejglit süthettek, kopogtatót, asztaldíszt készíthettek, de emellett egy kívánságdobozt is választhattak, mellyel teljesíthették egy kisgyermek vágyát, szebbé varázsolva ezzel a karácsonyt. “Közel két óra alatt valamennyi kívánságdoboz gazdára talált. A vágyott játékokat december 10-ig kellett visszajuttatni a Rákóczi Kertbe” – mondta Zubor Mónika intézményvezető. “A gyerekek főként babát, rajzeszközöket, kisautót kértek. Egy 11 éves kisfiú nagy álma volt egy tablet, mely húsz család összefogásával valósult meg és került a fa alá. A Humán Szolgáltatások Igazgatóságának jóvoltából kizárólag olyan családok kerültek be a programban, akik valóban nehéz körülmények között élnek. Nagyszerű érzés, hogy a park közössége ismét egy nagy családként állt a jó ügy mellé” – tette hozzá Zubor Mónika.

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Tegyél jót és tedd szebbé a gyermekek karácsonyát!” bejegyzésre

  1. Tóth kati szerint:

    Mészáros Lőrinc 50 tonna tartós élelmiszert adományozott a szegényeknek.Mészárs Lőrinc 100 millió forintot adott Bicske város önkénts tűzoltóságának új tűzoltó autó vásárlásához.Gyurcsányné az első covid idején besétált egy kórházba,vitt 20 db maszkot és 2 csomag chipset.

Itt lehet hozzászólni !