Két éve, hogy újrázott Borbély Lénárd polgármester az önkormányzati választáson

Csepel.hu

Csepel első embere a közösségi oldalán emlékezett meg az évfordulóról és számolt be az eddig elért eredményekről. Ahogy fogalmazott, nehéz időszakon van túl az önkormányzat.

„A koronavírus-járvány sok dolgot felülírt, a fejlesztéseket tekintve azonban nem álltunk le.” – írja. Folytatták az útépítéseket, eddig 37 utcaszakaszon 13 és fél kilométer utat építettek, megépült a Görgey iskola helyén egy új park. A Csepeli Gyermeksziget Program keretében megépítették a Napközis tábort, továbbá elindult a nagyszabású iskolafejlesztési program. 2020-ban a Herman Ottó Általános Iskolát, idén pedig a Mátyás Király Általános Iskolát újították fel kívül-belül. A Széchenyi iskola teljes tetejét is ujjá kellett építeni a viharkár után.

 

A polgármester úgy folytatta, hogy a kormány támogatásával, az Egészséges Budapest Program keretében – az önkormányzati hozzájárulással együtt – csaknem négymilliárd forintot költenek a csepeli egészségügy fejlesztésére. Az elmúlt időszakban új kiegészítő orvostechnikai eszközöket helyeztek üzembe, orvosi rendelőket tataroztak, a jövőt illetően pedig felújítják az egykori szülőotthon épületét, elindítják a kerületben az egynapos sebészetet, javítják a fogászati praxisok tárgyi feltételeit és további orvostechnikai eszközöket szereznek be.

„A megkezdett munkát folytatjuk, hogy Csepel méltán legyen büszke múltjára és az elért eredményekre!” – zárta sorait Borbély Lénárd.

Csepel.hu

14 hozzászólás “Két éve, hogy újrázott Borbély Lénárd polgármester az önkormányzati választáson” bejegyzésre

  1. Előd Erika szerint:

    Mindig örülök a csepeli pozitív fejleményeknek – pedig már 1944 óta nem ott lakom. De a gyermekkori hely meghatározó lehet az ember életében. Kertes ház a WM gyár külső lakónegyedében. …
    További eredményes munkát és szépülő, fejlődő kerületet kívánok Önöknek.

  2. Horváth János szerint:

    Koszorúzás is lesz?

  3. robi szerint:

    A polgármester kétszeri győzelme az elfogadottságának a legbiztosabb jele.

    Örülhet Szabó Szabolcs, hogy – a hírek szerint – 2022. áprilisban nem vele kell rivalizálni.

  4. Gyula szerint:

    Azért a Covid alatt megpihent Ő is, nem sok tettéről olvastam. 😎
    Azóta sem… 😁

  5. Gratulálok szerint:

    Szerintem meg neki KELL indulnia Szabó Szabolcs ellen! Ha Németh veszítene harmadszorra is, örökre vége lenne a karrierjének!

    Németh nem eléggé nagy ember, hogy a listán befutó helyet kapjon, ha sehol sem indul!
    Szerintem kitúrja Lezsák Sándort a helyéről, s Kiskunfélegyházán indul. Feltéve, ha ebbe Orbán beleegyezik! Lezsák ikonikus ember a rendszerváltás előttről, s azóta is! Németh azt gondolja, a fegyvergyárért cserébe, az ottaniak majd megválasztják! Plusz, az apja ott volt ökölvívó a Félegyházi Honvédban! Meg ugye építtetett Félegyházára egy kalózhajós játszóteret. Viszont a kiskunok konok emberek, a Lezsák-féléknek van csak esélye náluk!

  6. pl szerint:

    Horváth: ne szaladj előre… 🙂

  7. Gratulálok szerint:

    Időben kell elkezdeni a vezetést, s szolgálni kell a település minden lakóját!

    Pásztor Béla (1938. febr. 27., Ipolybalog, Csehszlovákia) 27 évesen lett tanácselnök, 1965. szept. 1-én Veresegyházon. Azóta vezeti a települést megszakítás nélkül, ma 83 éves! Soha nem volt az állampárt (MSZMP) tagja! 1990. okt. 12. óta polgármester, azelőtt tanácselnök. Semmilyen pártnak nem tagja azóta sem, a lakosság szereti, s mindig újraválasztja. Egy elmaradott faluban lett tanácselnök, vezetése alatt Veresegyház mára az ország egyik leggazdagabb települése lett!

    Borbély Lénárd (1981. aug. 5., Nagyvárad, Románia) 33 évesen lett polgármester 2014-ben.
    Van mit tanulnia Pásztor Bélától! Például azt, hogy a település minden lakóját egyformán kell szolgálnia, akár rá szavazott, akár nem!

  8. Gratulálok szerint:

    Robi, a hírek szerint csak Borbély szerepel a Csepeli Hírmondóban hosszú idő óta! Németh meg egyáltalán nem! Ez a legbiztosabb jele annak, hogy ő fog indulni képviselőjelöltként 2022-ben. A polgármesterség nem akadály, mert ha nyer a Fidesz, rögtön megváltoztatja az összeférhetetlenségi törvényt!

    Németh 2010 és 2014 között egyszerre volt országgyűlési képviselő, fővárosi képviselő és csepeli polgármester! Az összeférhetetlenségi törvényt azért hozták, mert az álláshalmozás egyaránt nem tetszett az ellenzéknek, meg azon fideszes politikusoknak, akik pozíció nélkül maradtak!

  9. Nagyapó szerint:

    Borbély polgármester az elmúlt két évről írt. A pandémia ellenére is volt fejlődés Csepelen.
    Össze lehet hasonítani a Fővárossal, ahol Vigyori “vezetésével” csak visszaesés volt!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. László szerint:

    Nagyapó, mikor járt utoljára Csepelen kivül? A 60-as években?

  11. Gyula szerint:

    Öreg, a járványkezelésről inkább hallgass, nem mindenki idióta. 😜
    Na, mi történt Csepelen a Covid alatt?ű
    Semmi. 😜

  12. Csepke szerint:

    De jó lenne, ha vissza menne, ahonnan jött.

  13. Nagyapó szerint:

    László! A ’60-as években egyetemre jártam, de a ’70-es évektől kezdve 2010-ig beutaztam Eurázsia sok országát Németországtól Iránig.
    Csepelen pedig 1946 óta lakom. Elég?
    De talán írjon az elmúlt 2 évről!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. Gyula szerint:

    Bejártad a Szovjetuniót ls az NDK-t, pártkönyvvel, mert egyetemre Moszkvába nem jártál anélkül, öreg.

Itt lehet hozzászólni !