Szabótelep: utat nyitnak a fejlesztéseknek

Csepel.hu

Július 4-én betörtek egy II. Rákóczi Ferenc úti cukrászdába, majd a cukrászda mögötti önkormányzati óvodába. A tettest elfogták. Ismerték már a betörőt rendőrök a Vasas utcából, ami Csepel egyik legszemetesebb és legveszélyesebb környéke. A kommunális hulladékot, lomokat hosszú ideje kéthetente szállítja el a fővárosi önkormányzat az egyik itteni telkéről. Ám olyan gyorsan gyűlik a szemét, hogy pár nap alatt újra hegyekben áll.

De ami a legmegdöbbentőbb: a nyáron bűzölgő, elképesztően sok hulladékot csak néhány szomszédos házból hordják ide. Azt pedig nem lehet mondani, hogy mélyszegénységben élnének az ottaniak, hiszen az élelmiszerhulladék nagy része éttermi kiszállításból származik.

A szemétszállítási díj fizetéséhez sajnos nem ragaszkodik a főváros, és itt is vannak, akik ezzel visszaélve nem használnak kukát. Csak kiteszik a hulladékot az utcára. Tett már ide az önkormányzat kamerát, de a szemetelők nem zavartatják magukat. Nem érdekli őket a büntetés. Amíg ott áll egy rendőrségi vagy közteres kocsi, nyugalom van, de amint elmegy, kezdődik minden elölről – tapasztalják a környéken lakó, normális, nyugodt életet kívánó szomszédok.

Ugyanakkor a Szabótelep a kerület értékes része lehetne, a központhoz is közel helyezkedik el – emeli ki Kálcsics Ferenc, a Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője. „A kerületnek nincs jelentős tulajdona itt, néhány szociális lakással rendelkezünk. Viszont az önkormányzat külső szereplőként is segítheti az átalakulást. Sokszor beszéltünk erről Borbély Lénárd polgármester úrral, akit nagyon zavar az ottani elfogadhatatlan helyzet. Azt látjuk, hogy hatalmas a kereslet beépíthető telkek után, és rengeteg az építkezés. Ezért döntöttünk úgy, hogy rehabilitációs programot indítunk, az ottani szociális lakásokat értékesítjük, és ezzel is elhárítjuk az akadályt a környék ingatlanfejlesztése elől. Éppen a Szabótelep belvárosi környezete az, ami fejlesztésre késztetheti a vállalkozókat. Az önkormányzat segíteni akarja ezt a folyamatot” – húzta alá az önkormányzat városfejlesztési cégének vezetője.

Csepel.hu

4 hozzászólás “Szabótelep: utat nyitnak a fejlesztéseknek” bejegyzésre

  1. csakúgy szerint:

    És mit csinálnak a Vasas utca lakóival? Esetleg a Temesvári utcába költöztetik őket?

  2. Csepeli szerint:

    Igen ez jó kérdés?? Akiket onnan kitesznek, majd az új helyen lesz velük gond.
    Ezt meg nem értem:
    “Amíg ott áll egy rendőrségi vagy közteres kocsi, nyugalom van, de amint elmegy, kezdődik minden elölről ”
    Térfigyelő kamerát tettek ki elvileg? Itt nem tudom hogyan megy de más kerületben folyamatosan
    nézik a diszpécserek a központban. Itt is néznék akkor, ha valami törvény sértőt lát a kamerán, akkor lehet
    küldeni a járőrt. Na meg persze a büntetés mértéke se elrettentő.
    Nem fizeti be a magas büntetést? Behajtom!
    Nincs pénz? Közmunkára fogni és lehet az ő saját és más szemetét pakolni.
    Nem jelenik meg a munkára? Előállitani és börtön. Itt ebben az országban azért mindenki szarik mindenbe,
    mert nincs következmény!!

  3. Gary Ridgeway szerint:

    Csepeli!
    A szavazata kell, nem lehet picsán rúgni őket. 😁

Itt lehet hozzászólni !