Nem találják Karácsony Gergely szakdolgozatát

A főpolgármester szellemi teljesítményét igazoló dokumentumok közül újabbról derült ki, hogy elérhetetlen.

Legutóbb a főpolgármester azt közölte, nem tudja, hol van az érettségi bizonyítványa, most pedig a máshol már nem elérhető szakdolgozatáról állítja, hogy keresnie kellene – írja a Magyar Nemzet.

Karácsony dolgozata nem szerepel az ELTE elektronikus adatbázisában

Elérhetetlen Karácsony Gergely szakdolgozata a főpolgármester egykori alma materében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) adatvédelmi tisztviselője arról tájékoztatta a portált,

hogy Karácsony szakdolgozata nem szerepel az egyetem könyvtárának elektronikus adatbázisában, és az eredeti példány sem található a gyűjtőköri állományban.

A Magyar Nemzet megtudta: 2017 óta minden szakdolgozatot digitalizálnak az intézményben, a korábbi szabályozás alapján pedig csak tíz évig őrzik a diplomamunkák papíralapú verzióját.

Karácsonynak épp nincs ideje megkeresni a szakdolgozatát

Karácsony egy lapinterjúban azt hangoztatta, hogy a „diplomájával” az Országos Tudományos Diákkör (OTDK) tanulmányi versenyén második lett. A versenyeket szervező Országos Tudományos Diákköri Tanácstól (OTDT) az erre vonatkozó kérdéseinkre szintén azt a választ kaptuk, hogy elérhetetlenek a 2010 előtti pályamunkák.

A portál megkereste a főpolgármester sajtóosztályát is. Karácsony sajtósai viszont közölték a lappal,: „Majd ha lesz éppen ráérő ideje főpolgármester úrnak, akkor megkeresi.” A Magyar Nemzet megjegyzi: Karácsony szakdolgozata nem az első a szellemi teljesítményét tanúsító dokumentumok közül, amelyet rejteget vagy nem talál.

Korábban – ahogy arról mi is beszámoltunk – kiderült, hogy a főpolgármester nem beszél angolul, és semmilyen nyelvvizsgája nincs, így az is világos lett, hogy doktori fokozata sem lehet.

A Magyar Nemzet rávilágít: az is kérdéses, hogy a Párbeszéd társelnöke jogszerűen töltött-e be adjunktusi pozíciót éveken keresztül a Corvinus-egyetemen.

***

Gyurcsány Ferenc szakdolgozatát is sokan keresik, mert eltűnt. A DK elnöke mindig zavaros választ ad, amikor a dokumentum hollétét firtatják. A politikus ugyan biztosan járt a Pécsi Tudományegyetemre, de ennél többet nem nagyon lehet tudni a tanulmányairól. Hat évvel ezelőtt mi is megírtuk, hogy a Pécsi Újság is nyomozott az ügyben, de az intézmény vezetősége adatvédelmi okokra hivatkozva nem adott felvilágosítást.

Forrás: mandiner.hu

10 hozzászólás “Nem találják Karácsony Gergely szakdolgozatát” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    Szerintem KariGeri szakdogája a főnökéé, gyurcsányié mellett található. Biztosra veszem, hogy rendkívül értékes szellemi alkotás, Geri akkor vált szemüvegessé, amikor éjt nappallá téve ezen dolgozott. Aggódom érte, nehogy ő is elveszítse az egyensúlyát a létrán kepeckedve a nagy keresési akció közepette. Ne siess Gergő, ráérsz akkor felkutatni a művedet, ha már megválasztottak miniszterelnök-jelöltnek! Megelőlegezzük a bizalmat! 😀

  2. pl szerint:

    Érdekes pártmegbízatásod van neked… Egyáltalán nem zavar meztelen csigaként, h NEM KELL megelőlegezned a bizalmat (nincs rá szükség) a miniszterelnök jelöltnek!
    De!
    -voltak eredetileg feltételei, h ki lehet a Testnevelési Egyetem rektora. Mocsai semmilyen szempontból nem felelt meg, míg MEG NEM HÁGTÁTOK (133 bátor) törvényt!
    -voltak eredetileg feltételei, h ki lehet Alkotmány Bíró, míg MEG NEM HÁGTÁTOK (133 bátor) a törvényt!
    -voltak eredetileg elfogadott törvények, szabályok az EU csatlakozás feltételeként! Ti (nem)lassan MIND MEGHÁGÁTOK!
    -(de ezeken kívül is) Millió demokratikus szabály létezett Magyarországon, míg meg nem hágtátok a demokráciát, és a törvényeket…
    Talicska számra neveztek ki nem megfelelő embereket, udvaroncokat, sőt(!) egyenesen nyilvánvaló hülyéket! Téged is minősít, egyre többünknek nyilvánvaló, kiféle, miféle vagy te!
    Szartok, ti mindenre, mindenkire, csak gyalázkodni tudtok!
    Nem ismertek ti se Isten, se Embert!

  3. pl szerint:

    Vajh’ hány segget nyalhattál már…
    “Május 30. a magyar hősök napja: ezen a napon hagyományosan országszerte megemlékeznek azokról a katonákról és civilekről, akik életüket adták az országunkért. Aznap reggel a Szent Imre téren megjelent Német Szilárd egy kisebb katonai kísérettel, és egy privát ünnepség (a háttérben álmosan baktató járókelőkön kívül más résztvevője nem volt a ceremóniának az államtitkáron és a katonáin kívül) keretében megkoszorúzta a téren található első világháborús emlékművet. Az elhelyezett virágkölteményen két szalag is van: az egyik a honvédelmi minisztérium feliratot viseli, a másik szalagon Németh Szilárd saját neve és pillanatnyilag legmagasabb tisztsége szerepel, a szerény közszolgálat jegyében.”…….Nem sokkal azután, hogy Németh Szilárd és kísérete távozott, megjelent a téren Borbély Lénárd és alpolgármeserei. Ekkor szembesültek vele, hogy későn érkeztek: mire odaértek, már egy megkoszorúzott szobrot találtak. Szerencsére a téren van még két olyan szobor, amely valamilyen módon kapcsolódik az ünnephez: egy második világháborús és egy 56-os emlékmű is a park dísze. Így a kerület vezetői megkoszorúzták mind a három alkotást. Bár a legfeltűnőbb helyen csak másodikként róhatták le kegyeletüket, ott mennyiséggel pótolták a késedelmet, és egy külön kis fideszes koszorúval egészítették ki a nagyobb, polgármesteri hivatal által jegyzett virágkötészeti kreációt. Aztán rövid, néma főhajtás után ők is elhagyták a helyszínt.”

  4. kormánypárti szerint:

    Értem. Nos, összefoglalom dióhéjban a mondandód lényegét: személyeskedés, tématerelés, általánosítás, hazudozás, sértegetés.
    Nyugtáztam. Köszönöm a véleményedet. Máskor se tartsd magadban!

    A topiknál maradva az alábbi a helyzet KariGerivel:
    1) Nincs nyelvvizsgája (tény).
    2) Nincs doktori fokozata (tény).
    3) Szakdolgozat? (kétség)

  5. pl szerint:

    Örülök, h érted, nem kell szájadba rágni…

  6. kormánypárti szerint:

    Te jó ég! KamuGeri herdálja a közpénzt tolmácsokra! Legalább 3,2 millióba kerültek eddig az angoltolmácsok Geri hiperpasszív nyelvtudása miatt. A tolmácsok, fordítók hülyére keresik magukat az adónkból.

  7. Nagyapó szerint:

    A Jobbik felajánlotta Gyurcsánynak, hogy megkeresik szakdolgozatát. Nem sikerült!😀
    A moslékkoalíció vállalhatná Vigyori különböző “dokumentumainak” felkeresését! Hátha sikerül!😀😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. kormánypárti szerint:

    KariGeri miképpen lehetett tanársegéd annak ellenére, hogy nem teljesítette az egyetemi szabályzatban szereplő feltételeket?
    https://magyarnemzet.hu/belfold/ujabb-fordulat-a-fopolgarmester-nyelvvizsga-ugyeben-9893522/

Itt lehet hozzászólni !