Képek és a sztori: hamarosan elkészül az új csepeli Napközis Tábor

Csepel.info

Borbély Lénárd polgármester, Morovik Attila, Ábel Attila fideszes valamint Pákozdi József civil alpolgármester május végén járták be az építési területet

A Kis-Duna parti Napközis Tábor egykor több tízezer csepeli gyerek nyári szünetét tette feledhetetlenné. Halálos bűne lett viszont, hogy jó helyre építették. Az MSZP-s vezetés hagyta lepusztulni, majd az állapotára hivatkozva bezárták és eladták lakóparknak. Ez lett volna a csepeli Kis-Duna part teljes beépítésének első lépése.

De nem sikerült. A lakópark építését a környék és a kerület lakosságát tömörítő Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület, valamint 2010-től a Németh Szilárd vezetésével felálló új önkormányzati vezetés közösen hiúsították meg. A területet Borbély Lénárd polgármester hosszas jogi procedúra és huzavona után, 2016-ban vissza is tudta vásárolni. Az épületek addigra tönkrementek, menthetetlenné váltak. A polgármester ezért a tábor újraépítéséről döntött. Ezt a koronavírus-járvány megakasztotta ugyan, ám 2021 nyarára végre elkészül, és a tábor ismét a csepeli gyermekeké lesz. Történeti áttekintésünk, leírás és képek az átadás előtt.

Kiárusítottak mindent az elődök

A csepeli önkormányzat 2010 előtti szocialista vezetése képtelen volt gazdaságosan működtetni a kerületet. Minden évben nőtt a kerület adósságállománya. 2010 után derül ki, hogy miért. Az MSZP-hez kötődő vállalkozások kiiktatásával ugyanis évi kétmilliárd forintot sikerült megtakarítani. Vagyis magánzsebekbe és pártkasszába folyhatott a csepeliek pénze, a mutyivilág megszüntetése után pedig máris jutott pénz felújításokra és városfejlesztésre is.

Az éppen megkezdett faszerkezetű épület kisebb iskolai, a napközis és családi rendezvényeknek is otthont adhat

A negatív mérleget az MSZP-s vezetés az önkormányzati vagyon kiárusításával próbálta időről időre kiegyenlíteni. 2005 végén eladták Észak-Csepelt, és erre a sorsra szánták a csepeli Kis-Duna partot is. Egy 2008 áprilisi önkormányzati döntés következményeként a Kis-Duna parton hatszintes wellness-központ, szállodák és lakóparkok épültek volna. Eközben 2005-2010 között 10,1 milliárd forinttal csökkent Csepel vagyona, a 2010 végére várható költségvetési hiány pedig elérte a 4,3 milliárd forintot. A kerület hitelállománya ezen felül ekkor további 7,3 milliárd forint volt.

Zavaros ügyletek

A csepeli Kis-Duna part kiárusításának és beépítésének első lépését Demszky Gábor jóváhagyásával a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tette meg, amikor 2006-ban eladták a Csepeli Strandfürdő területének egy részét. Erről az ügyletről a csepeli önkormányzat MSZP-s vezetői – állításuk szerint – nem értesültek. Ez hihetetlenül hangzik. A főváros vezetése ugyanis szintén MSZP-SZDSZ-es volt, Horváth Gyula személyében volt fővárosi képviselője a pártnak, ráadásul a pályázati felhívás a Népszabadságban is megjelent. Népszabiból tucatnyi járt az önkormányzatba, a polgármester, az alpolgármesterek és az osztályvezetők is megkapták. De – állításuk szerint – azt sem olvasták.

Természetesen lesz játszótér a tábor területén, de a parti büfé és mosdó a sétányról érkezőket is szolgálja majd

Az üzletet így a csepeli önkormányzat távol maradásával, a fővárosi cég és az Ibiza között zavartalanul, és mélyen a telek becsült értéke alatt sikerült megkötni. A csepeli önkormányzat ez után, immáron “értesülve a tulajdonos-váltásról”, telekcserét ajánlott fel az Ibizának. A csere is megvalósult. A strandhoz tartozó telek a csepeli önkormányzathoz került, az Ibiza pedig újabb vételárat kifizetve két másik, addig önkormányzati tulajdonú telket kapott cserébe. A két új telek egyike szintén a Kis-Duna parton volt, a másik pedig az MSZP-s vezetés által bezárt Görgey Artúr Általános Iskola épülete lett. (A Görgey iskolát később Borbély Lénárd polgármester vissza tudta venni, a helyén pedig a romok eltakarítása után tavaly a lakosság elvárásainak megfelelően park épült.)

Közbelépnek a civilek

Mindkét telken lakóparkot akart építeni a befektető, és állításuk szerint erről az MSZP-s vezetést is “meggyőzték”. Az Ibiza-Építő Kft. szorosan a Kis-Duna partjára tervezett, falakkal és kamerarendszerekkel védett, több emeletes luxuslakópark tervét azonban a Kis-Duna-part mentén élők mellett neves építészek is bírálták.

Ibiza lakópark

Az MSZP tervei szerint a csepeli Kis-Duna part teljes beépítése ezzel a hat épülettel kezdődött, amit egy wellness központ és szállodák követtek volna a Kis-Duna öbölnél: valójában az öböl fahídja is a befektetők miatt épült, hogy a vásárlók számára vonzóbbá tegye a partszakaszt

A beépítési tervek legkeményebb ellenfelének azonban a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület bizonyult. A civilek minden lehetséges módon, minden jogi eszközzel próbálták megmenteni a partot a beépítéstől. Ennek két következménye lett: elhúzódott a part beépítése, és a civilek ellen krimibe illő magánháborút kezdett vívni a befektető cég – egészen addig, amíg csődbe nem ment.

Eddig több mint ötven fát ültettek, és még közel száz fát fognak a parti sétány mellé ültetni

Azonban a csőd sem mentette volna meg a partot a beépítéstől, ha az ismét egy magáncég kezébe kerül. Ennek megakadályozására kellett az, hogy a csepeli önkormányzatnak a rendezett pénzügyeivel legyen százmilliós, mozgatható saját forrása, és beavatkozási, vásárlási lehetősége. Mindkét feltétel teljesült. A licitbe így a csepeli önkormányzat is belépett, és Borbély Lénárd polgármesternek 2016-ban sikerült megvennie egy másik befektető orra elől a telket.

Tiltakozás és fordulat: így fejlesztik a Kis-Duna partot

A beépítési tervek ellen 2009-ben Németh Szilárd és a csepeli Fidesz-KDNP frakció népszavazást kezdeményezett. Ennek egyik pontja a Kis-Duna part megóvása, egy másik pedig a Csepel SC területének sportcélú fejlesztése volt.
“Egy demokráciában, ha a politikai vezetés és a képviselt lakosság szándékai, érdekei nem esnek egybe, mindig a választópolgárok, mint a népfelség letéteményeseinek szava dönt.”

emelte ki Németh Szilárd.

“Gazember, aki be akarja építeni a Kis-Duna partot!” – jelentette ki azokról a Kis-Duna parti tervekről Németh Szilárd 2009-ben, amelyek nem a sportot, kikapcsolódást és a természet védelmét célozzák

2010 őszétől a Németh Szilárd polgármesterrel, majd 2014-től Borbély Lénárd polgármesterrel felálló önkormányzat az ígéreteknek megfelelően rendszeresen konzultált a csepeli lakossággal a fejlesztésekről. Így született döntés a földutak aszfaltozásáról, épült ki a mai formájában a strand és uszoda, a Kolonics György sétány a kalózhajós játszótérrel, újult meg az Ifjúsági Tábor, és valósult meg a többi fejlesztés. Ebbe a hosszú sorba tartozik a Napközis Tábor újbóli megépítése is, amely hamarosan átadásra kerülhet.

Vagyis már az idei csepeli nyári táborok egy része itt fog működni.

Utolsó alkalommal 2021 elején készült közvélemény-kutatás – többek között – a Kis-Duna part fejlesztéséről, arról itt olvashatnak.

Egész évben használható lesz

A tábor területén rengeteg kiöregedett, baleset- és életveszélyes nyárfa állt. Ezeket az épületromok eltakarítása után kivágták, a helyükre pedig információink szerint máris több mint ötven új fát ültettek. A tábor Kis-Duna part felőli oldalán még közel száz új fa kap majd helyet: úgy tudjuk, hogy erre az oldalra szilfákat ültetnek. A szilfa gyors növekedésű, lombot adó fafajta: három év alatt képes elérni a hat méteres magasságot, miközben dús levélzete kitűnő árnyékoló. Könnyű a gondozása, nem igényes a talajra, nedvességre, elhelyezésre. Így az itt megszokott lombkorona hiánya valóban csak ideiglenes lesz.

Mindegyik épületben van még tennivaló, de gyorsan haladnak

A part felőli oldalon lesz egy büfé mellékhelyiségekkel: így a Daru domb, az Ifjúsági Tábor és a kalózhajós játszótér valamint a komp után itt is lesz lehetőségük az itt sétálóknak mosdóba menni. 2010-ben egyetlen mosdó sem volt még a partszakaszon.

Közvetlenül a part mellett épül a büfé és a mosdók

A Napközis Tábor épületei klimatizálva lesznek. Így az év valamennyi szakaszában, télen-nyáron lehetőség lesz használni azokat. Épül játszótér és lesznek kiépített tűzrakóhelyek. Úgy tudjuk, hogy lesz olyan rész is, melyet a napközis táborok kivételével ki lehet majd bérelni kisebb rendezvények tartására. Információink szerint Borbély Lénárd polgármester azt tervezi, hogy a tábor egész évben szervezett programokkal várja majd a csepelieket.

A Napközis Tábor melletti telken épülő focipályákat nem választják el a tábortól, így a táborozó gyerekek is használhatják

Fontos megemlíteni, hogy az a Napközis Tábor, melyet a csepeliek ismertek, valójában két egymás mellett elhelyezkedő, különböző tulajdonú telek volt. Az önkormányzati tulajdonún álltak az egykori épületek, az állami tulajdonún pedig több nagy betonpálya volt. Az önkormányzat mindkettőt megszerezte, és a második telken épültek meg a már látható focipályák. Ezek továbbra sem lesznek elválasztva a Napközis Tábor területéről, így a táborozó gyerekek is használhatják azokat.

Csepel.info

Korábbi cikkeink a témában, időrendben:

Nyílt levél a csepeli polgármesterhez és a képviselőkhöz

Hajléktalanok a luxuslakóparkban

Ibiza: belefognak a Napközistábor bontásába?

Egyelőre nem építhet lakóparkot Csepelen az Ibiza!

Újra a csepelieké a Kis-Duna-parti napközis tábor

Videók: visszaszerezte Csepel az egykori Napközis Tábort

Brutális: ez lett a csepeli gyerekek napközis táborából

Épül a napközis tábor

35 hozzászólás “Képek és a sztori: hamarosan elkészül az új csepeli Napközis Tábor” bejegyzésre

  1. robi szerint:

    https://nlc.hu/otthon/20210601/epitkezes-dragulas/?utm_source=24_hu&utm_medium=pad&utm_campaign=20200520

    Így jár egy ország gazdasága, amikor egy területen a kormányzat erőteljesen beavatkozik a piac működésébe, mesterséges kereslettel gerjeszti az áremelkedéseket.
    Vajh, miért? A válasz egyszerű.

    Nem a fizetőképes kereslet hajtja az árakat, hanem az ingyen pénzek.

  2. kormánypárti szerint:

    A német vegyipari óriás, a BASF ludwigshafeni gyárában történt március eleji tűzeset már előrevetítette az egész Európát érintő alapanyag-ellátási problémákat, aminek a hatását most már ténylegesen is érzik az építkezők. Európai alapanyaghiány van, ami főleg a faanyagokra és az építési vegyi anyagok gyártásához szükséges alapanyagokra, vasanyagok (globális vasérchiány) vonatkozik. Komoly alapanyag-elszívó hatása van a kínai piac újraindulásának. Továbbá emelkedtek a fuvardíjak is.

  3. robi szerint:

    Az áremelkedésekhez együk hozzá az MNB tudatos forint leértékelő tevékenységét, amit a fogyasztók adók helyett nyelnek le.

  4. kormánypárti szerint:

    Együk hozzá, ha a fogyasztók lenyelik! 😀
    Amúgy miről beszélsz, a Bokros-csomagról? A ’00-ás években lebegő árfolyamrendszerre tértünk át, azóta a forintot nem lehet le- vagy felértékelni, az árfolyamot alapvetően a piac alakítja.

  5. Nagyapó szerint:

    Igazi ellenzéki trollkodások robi beírásíai. Nem érdekli a csepeli gyerekek üdültetési lehetősége, neki fontosabb a hazudozás!
    Micsoda nagy hatása van a magyar kormánynak. A világpiacon robbanásszerű építőanyag áremelést okozott!😀😀
    Robi sajnálja a pénzt a családok támogatásától, úgymint: otthonfelújítási támogatás, lakásfelújítási támogatás, CSOK támogatás, falusi csok, Áfa-visszaigénylés, gyermekek után járó jelzáloghitel-elengedés, illetékmentesség CSOKkal történő vásárlásnál, MNB kamatmentes lakáshitel.
    A forint árfolyammozgásáról, azok okairól halvány fogalma sincs, de azért írogat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Betke szerint:

    Nagyapó, tegyük hozzá, hogy az a rengeteg kedvezmény mind beépült a lakások árába, ezért is magasak már az újépitésűek. Amit Novák Katalin saját maga is elismert.

  7. Gratulálok szerint:

    Ábelék olvasnak is, nem csak írnak! Kiegyelték a sok hazugságot, amit eddig írtak arról, hogyan került a Strand északi része az Elephant Holding tulajdonába, s azt miért kellett az elcserélni a Napközis Táborra, meg a Görgei Iskolára. Maradt azért csúsztatás bőven! A lényeg, Németh érdemeit próbálják kidomborítani, holott neki egy lakossági fórum szervezésén kívül nem volt szerepe! A Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesületnek fontos szerepe volt, annak vezetője meg is kapta a hálát egy minisztériumi állás formájában. Azóta nem érdekelte, ki mit épít a partra! Például egy otromba birkózócentrumot!

    A Napközis Tábor területének tulajdoni viszonyai végre a jelenlegi vezetés számára is világossá váltak, holott az eddig sem volt titkos! Legfeljebb fideszék nem tudtak róla!

    Kerítés a Napközis Tábor két része között soha nem volt, illetve az Ibiza Kft húzott fel egy drótháló kerítést a két telek közé. Ez akkor volt, amikor valakik elkezdték elbontani a Kis-Duna felőli vascsőből készített kerítést, s átszállítani az udvarra, felállítandó a későbbi drótkerítés helyére!

    Balszerencséjükre egy közelben lakó észrevette, s riadóztatta az önkormányzatot, az meg a rendőrséget! S láss csodát, másnapra vissza lett állítva a kerítés a helyére, csak a hegesztések tanúskodtak a történtekről, meg az hogy az egyes kerítésmezők más-más helyre kerültek, mint azelőtt voltak! Máig is láthatók ezek a hibák! Például az egyik mező teteje vagy félméterrel deformálódott, amikor 2004-es viharban rászakadt az egyik nagy nyárfa ága. Ez is máshová lett visszahegesztve. Ezért készült helyette az elválasztó drótkerítés.

    Az viszont pozitív dolog, hogy most egy jó kerítés épült a Napközis Tábor és a Kajak-kenu telep közé! Biztos ami, biztos! Nehogy már KIMBÁ-nak valami köze legyen az önkormányzati tulajdonú futballpályákhoz!

    Egyet viszont nem értek! Mit keres Borbély és Németh egy cikkben? Eddig ez nem volt szokásban! Hová húz a cikket író? Nem lehet egyszerre két urat szolgálni! (bibliai idézet!)

    Továbbá megjegyzem, a előttem hozzászólók mind off-oltak, nem a témához szóltak hozzá!

  8. robi szerint:

    Nagyapó!

    A fiam még a CSOK bevezetése előtt egy hónappal vett ingatlant, aminek az értéke közel négy éve – hála kormányunk támogatási politikájának -min. a 2,5 -szeressére nőtt.
    Egy hónappal a vásárlása után bevezették a CSOK-ot, ami pillanatok alatt beépült az ingatlanok árába, a fiam ingatlana is azonnal 10 milliót drágult.
    Ettől kezdve, személy szerint nem érint a gazdaság piaci viszonyoktól való durva eltérítése.
    Akiknek végleg elérhetetlen lesz az otthonteremtés, vagy a hitelek visszafizetése (pl. válás, egyéb családi problémák), lehet, hogy kevésbé örül az ingatlan árak tudatos feltornászásának. Ezt kérje számon a választások során.

    Apropó!
    Mások mocskolása helyett érdekelne, kit indít a gazda Csepelen 2022-ben?
    Tán csak nincs megtiltva az udvaroncoknak a nyilatkozat?
    Egyáltalán: a két – egymással haragban lévő – helyi vezér közül most ki kinek lett az udvaronca?

  9. kormánypárti szerint:

    Robi!
    Milyen típusú ingatlant vásárolt a fiad? Azt állítod, hogy az állami támogatások húzzák felfelé a teljes ingatlanpiac árait, azaz a lakhatással nem összefüggő szegmensekét is?
    “Hosszabb időtávon, 2010-hez viszonyítva 2019-re két és félszeresésre nőttek nominálisan a termőföldárak, az inflációt figyelembe véve is megkétszereződtek. Ez nem minden régióban és térségben történt meg azonos időpontban, vannak régiók, ahol a drágulás már jóval előbb elkezdődött, míg más térségek az elmúlt években kezdték el ledolgozni a lemaradásukat.”
    https://profitline.hu/Termofold-arak-alakulasa-Magyarorszagon—mi-mozgatja-most-a-piacot-408506

  10. pl szerint:

    Amúgy eltolcsy pár hónapja egyértelművé tette, h a lakástámogatási rendszer rosszul lett kitalálva, rossz helyre ment, és igenis oka a lakásárak 2-3 szoros emelkedésének!
    Robi: “Így jár egy ország gazdasága, amikor egy területen a kormányzat erőteljesen beavatkozik a piac működésébe, mesterséges kereslettel gerjeszti az áremelkedéseket.”… bizony, bizony!
    Ez a fideszgazdaság működtetésének alapja. Már 1998-2002 között is ez volt. Semmi ötlet, csakis a gazdaság fűtése hitelekkel, ingyen pénzekkel. Aki emlékszik, akkor nem stadionok épültek, hanem élményfürdők, minden sárfészekbe, az olcsó, nem limitált lakáshitel már akkor több mint kétszeresére emelte a lakások árát! Emlékszünk? A 99-év elején eladott lakásom év végére 10 millió lett, ami most már vagy 32. Ez ám a fejlődés!
    Most már elkezdtek kamikázé módra, egész nevetséges módra kapkodni. Ingyen pénz biciklire(!!!), napelemre, mosógépre, hűtőgépre… Nyomassuk a GDP-t. Hát milyen ország ez? Milyen gazdaság ez? Mi a szart termel ez az ország a frázisok pufogtatásán kívűl???

  11. pl szerint:

    Miről linkelsz te hülye? Ez mire válasz?

  12. kormánypárti szerint:

    Az MNB elnökének a szubjektív véleménye nem azonos az MNB objektív megállapításaival.
    “eltolcsy”, úgy mint hozzá nem értő illetékes, aki alkalmatlan a pozíciójára – felteszem így érted ezt a gúnynevet. Egy általad inkompetensnek titulált személy véleménye miért mérvadó a számodra? Ilyen a ballib logika…

  13. Nagyapó szerint:

    Az eetásak hazudozásai ellenére az államgazdaság tényei:
    2010-ben Magyarország GDP-je 27.269 milliárd forint volt. Ez alapján az állam GDP-arányos nettó pénzügyi vagyonának 2004-2010-es időszakban tapasztalt 21,2 százalékpontos csökkenése 5.781 milliárd forinttal tette szegényebbé a hazai lakosságot. A 4 millió körüli háztartásra lebontva ez azt jelenti, hogy MINDEN MAGYAR HÁZTARTÁS NAGYJÁBÓL 1,4 MILLIÓ FORINTTAL LETT SZEGÉNYEBB ezen évek alatt.

    2018-ban a hazai GDP értéke 42.662 milliárd forint volt. Így az államháztartás nettó vagyonának 2010-2018 közötti 17,0 százalékpontos GDP-arányos növekedése 7.253 milliárd forintos vagyonnövekedést jelentett a magyar állampolgároknak. Ez EGY HAZAI HÁZTARTÁS VISZONYLATÁBAN 1,8 MILLIÓ FORINTOS VAGYONGYARAPODÁST JELENTETT.
    Lehet tovább hazudozni!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. robi szerint:

    Mennyibe került 2010-ben egy adott településen egy lakótelepi lakás vagy egy családi ház és mennyibe most?
    Valóban, minden ingatlantulajdonos vagyona jelentősen gyarapodott.
    Vita nincs.

  15. pl szerint:

    “Az MNB elnökének a szubjektív véleménye nem azonos az MNB objektív megállapításaival.” ez egy gyöngyszem, nem hittem volna, h ilyet is tudsz…
    LOL Ez gyönyörű… 🙂
    Noé az ócska hazudozó komcsi tudhatná, h az interneten meg lehet találni az adatokat, csak ő ezeket a szája íze szerint kedvére ferdíti a fideszvalósághoz, csemegézve az adatokban. Összességében igen gyalázatos teljesítmények kozmetikázása folyik mind gazdasági, oktatási, egészségügyi téren, elég csak összehasonlító grafikonokat nézni, v a harmincezer halottat, a gyalázatos állapotokat az eü-ben.
    Annyi a hazugság, h már a sajátjaitok sem hisznek bennetek… nincs már aki hinne nektek. Európa röhög rajtatok, vissza vittétek az országot a hűbéruras rendszerbe.

  16. Gratulálok szerint:

    Az ingatlantulajdonosok vagyona nem nőtt, HANEM A FORINT ROMLOTT, nem kis mértékben!

  17. kormánypárti szerint:

    Te vagy ROMLOTT, nem a nemzeti valutánk. Nem kicsit, nagyon. 😀

    “Miért is ne vallhatnánk be, hogy a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja a lakáspolitika, ahol minden jószándék végül fordítva sül el: siker helyett kudarcot szül?
    Ettől a rossz szokástól az 1990 utáni piacgazdasági környezetben egyszer sikerült eltérnünk. A 2000. február 1-én az első Orbán-kormány által indított Otthonteremtési Programnak köszönhetően 2004-re 44 ezer új építésű lakás jött létre, majd a programot 2002 után megszüntette az új kormány, és az ismert drámai következményekkel járó devizahitelezéssel helyettesítette. Azóta a lakásépítés nem képes sem mennyiségi, sem minőségi szempontból elérni az akkori szinteket.”
    https://novekedes.hu/mag/fenntarthato-lakaspolitikara-van-szukseg-matolcsy-gyorgy-irasa

  18. Gyula szerint:

    Fidióta! Nem romlott a forint?
    Te tényleg egy igazi barom vagy.

  19. Gyula szerint:

    …mint a Luca széke! 🙂
    Egy pár fát pótoljatok, mert úgy néz ki, mint egy munkatábor. 😛

  20. pl szerint:

    Minden szavad hazugság!
    -“A 2000. február 1-én az első Orbán-kormány által indított Otthonteremtési Programnak köszönhetően 2004-re 44 ezer új építésű lakás jött létre”… amik HÁROMSZOR ANNYIBA KERÜLTEK, mint 1999-ben. Magáról a korlátok nélküli programról minden közgazdász bebizonyította, h tarthatatlan, és gyakorlatilag egy piramisjáték.
    -“2002 után megszüntette az új kormány, és az ismert drámai következményekkel járó devizahitelezéssel helyettesítette.”… előszőr korlátozta, megpróbáltak fékeket beépíteni. A DEVIZAHITELEZÉST (bármit hazudtok) ti tettétek lehetővé (2000). Mivel a bankoknak feladata a pénzcsinálás, és ezt meglehetősen visszavetette a ti támogatásotok, ezért jöttek a piacra az ÁLTALATOK KORÁBBAN ENGEDÉLYEZETT devizahitellel, (figyelj! a bankok, nem a kormány!!!) ami hasonló alacsony kamattal kínált kölcsönt.
    -“Azóta a lakásépítés nem képes sem mennyiségi, sem minőségi szempontból elérni az akkori szinteket.”… NEM AZÓTA (amiatt), hanem a válság miatt! (de tagadd csak le, simán). Azt meg nem tudom értelmezni, h mi köze a bankoknak az építkezések minőségéhez?!
    Összefoglalva propaganda posztod, hemzseg a hazugságoktól!

  21. kormánypárti szerint:

    Ha sikerült erre kiverned, váljék kedves egészségedre! 😉

  22. Gratulálok szerint:

    Én Borbély helyében szégyellném magam, ha ilyen támogatóm lenne, mint kormánypárti!

    Persze nem is az ő embere, mert akkor nem pedálozna itt egy állásért! Valószínűleg Némethé, nála meg nem politikai kategória a hála!

  23. libernyak szerint:

    Szilu és a puflák haverok kimehetnének a Kis Dunapartra füvet nyírni, már lassan sétálni se lehet benne, kis mozgás rájuk férne….és végre valami hasznukat is látnánk 😉

  24. Gary Ridgeway szerint:

    KETTŐ hete kint a poszt.
    Ma jártam arra, van ott még meló.
    DE MÉG MINDIG NINCS FA! 😁😜👍

  25. kormánypárti szerint:

    Hát hívd a faszállítókat, különösen “pl” kielégítése kedvéért! 😀

  26. Tóth kati szerint:

    Ezt is lopta a kormány és a népnek adta.Fujj!

  27. Tóth kati szerint:

    Gratuláloknak!Csepelen a komcsiknak volt kb húsz évük,hogy ezt a tábort felújítsák.Csak pusztítottak,romboltak?Miért nem tetszik ha valami épül,szépül?Ha már a tieid csak pusztítani tudnak,akkor más is csak pusztítson?Még szerencse,hogy Borbélyék nem olyanok,mint a Tóth-Orosz tandem volt.Maga csak figyelje azt a gazember karigerit.Az aztán a nagy építő.

  28. janipapa szerint:

    Vannak már hónapok óta feltett írások május junius eleje ! Nincs fontosabb hír ami közlésre érdemes ?

  29. Gary Ridgeway szerint:

    Valaki nem tudja hova megy a Falcon, egy Belize-i, orosz, ??? gép kíséretében? 😁
    Tudom, ADS-B adatbázis, de publikus! 😜
    Szegény azeri kormányzat meg beérte egy A-319-el, ami 16 éves!

  30. kismiska szerint:

    Az elmúlt 1 hónapban elkészült már a tábor?
    Várom a cikket a készre jelentésről hogy odakommentelhessem máshol mit építettek abból az ~1 milliárdból amiből itt 4-5-6 faházra tellett…

  31. Gary Ridgeway szerint:

    kismiska!
    Nem, vitte a port a szél. Megszámoltam, a “lágerben” maradt 3 “fa”, így fasza lesz a gyerekeknek.

  32. Gary Ridgeway szerint:

    Eljött a hétvége…
    Repked a Zeli!
    Lölő bérelt gépe Nápolyba ment, a 2 Falcon egyike Grúziába, a másik még “evez” Észak-Amerika felé. 😜👏👍
    Majd megnézem, hogy Nápoly után lesz-e kitérő Nizába, egy kis kaszinózásra. 😜
    (Fater kedvéért: Monaco-nak nincs reptere)

  33. kismiska szerint:

    A 606-os kormánygép leszállt a Dulles (USA)repülőtéren.

  34. Gary Ridgeway szerint:

    Akkor más is látja mindet… 😜
    A 607 meg ment egy kört, Lölö sem volt sokáig oda. 👍

Itt lehet hozzászólni !