Fürdőnyitás: ezeken a helyeken fogadnak vendéget már május 1-jén is

Metropol

Nem nyit még ki az összes fürdő szombaton, de így is van miből választani. Hat helyszínen várják a 18 év feletti, védettségi igazolvánnyal rendelkezőket.

A Csepeli Strandfürdő még nem fogad vendégeket. A sátrat májusban bontják, a strand nyitása információink szerint június elejére várható.

Az első lépcsőben a Széchenyi, Gellért, Rudas, Lukács, Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitják meg kapuikat 2021. május 1-jén. Pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő. Végül június elejétől fogad vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő. A fürdők pontos nyitva tartása az adott fürdő honlapján elérhető.

Csak védettségi igazolvánnyal!

Fontos, hogy a vonatkozó kormányrendelet alapján csak olyan 18 éven felüli személy látogathatja a fürdőket, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Ennek ellenőrzése az üzemeltető felelőssége és kötelezettsége. A 18 éven aluliak és a gyógyászati szakrendelésre beutalóval érkező vendégek számára nem szükséges a védettségi igazolvány. 18 éven aluli, védettségi igazolvánnyal nem rendelkező személyek kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező védett személy felügyeletével látogathatják a fürdőket. A 18 éven aluli személyek életkorát azonban ebben az esetben is ellenőrzik kollégáink, mely diákigazolvány felmutatásával is igazolható. A védettségi igazolványok ellenőrzését a testhőmérséklet mérésével együtt a fürdők bejáratánál végzik.

Folyamatos fertőtlenítés

A fürdők felkészítési munkálatai a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai szerint zajlottak. A BGYH Zrt. munkatársai fokozott nagytakarítási és fertőtlenítési munkákat végeznek valamennyi fürdő területén. Az újranyitásra a medencék vizének a teljes körű bevizsgálása után kerülhet sor. A medencék vizét az előírások szerint fertőtlenítik, minőségét két óránként ellenőrzik. A belépéshez használt proxy órák minden használat után fertőtlenítésre kerülnek. A forgalmasabb látogatóterek (pl. beléptetés, közlekedőterek, vizes blokkok, mellékhelyiségek) legalább óránként, a medence-, illetve lépcsőkorlátok, vízbe jutást segítő eszközök 30 percenként kerülnek fertőtlenítésre. A vendégek részére a releváns pontokon alkoholos kézfertőtlenítő szer és helyes kézmosásról szóló tájékoztatók kerülnek kihelyezésre.

A csoportos oltások megszervezésének köszönhetően is a fürdődolgozók több mint háromnegyede rendelkezik védettséggel.

A járványügyi helyzet miatt számos előírást (papucs használata, medencék használata előtti zuhanyzás) fokozottan ellenőriznek. Papucs nélkül továbbra sem engedik be a látogatókat a fürdő területére! A pénztárak előtt és a büféknél kötelező a védőtávolság betartása, melyet felfestett pontok segítenek. Belépéskor és a fürdők belterében tartózkodás teljes időtartama alatt – kivéve a medencetérben, szaunában és gözkabinban- az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező fürdővendégeink számára.2021. május 3-tól újra igénybe vehető a NEAK által támogatott gyógyvizes gyógymedence szolgáltatás is. A korábban felírt kúrák folytatólagosan igénybe vehetők, azokat nem szükséges újra felíratni. Az egészségügyi ellátásokra vonatkozó előírás szerint gyógyszolgáltatások kizárólag előzetesen egyeztetett időpontokban vehetők igénybe.

Változatlan áron

A belépők a koronavírus járvány kitörése előtti árakon érhetők el, és természetesen továbbra is lesz lehetőség gyermek, diák és nyugdíjas jegy, illetve komoly kedvezményeket nyújtó családi belépők megvásárlására. A korábban megvásárolt bérletek, ajándékutalványok érvényessége automatikusan meghosszabbításra kerül. Továbbá újra igényelhető a Széchenyi, Gellért és Rudas fürdőkbe kedvezményt biztosító Zsigmondy kártya, mely immár nem csak az adott évben, hanem a vásárlástól számított 365 napig érvényes.

Jegyvásárlás

A sorban állás elkerülése érdekében javasolják az új és korszerű online felületen történő belépők megváltását. Az online felületen történő belépők megvásárlása csupán pár percet vesz igénybe és lehetőség van arra, hogy a mobil telefonra érkező QR kód segítségével a vendég várakozás nélkül áthaladjon a beléptető kapun. A jegyek online módon történő vásárlásának ösztönzése érdekében 10% kedvezményt biztosítanak a különböző jegytípusok vásárlásakor. Az akció visszavonásig érvényes a fővárosi fenntartású strandokon – a csepeli nem tartozik ide.

Forrás: Csepel.info, Metropol

Itt lehet hozzászólni !