Csepeli szemétügy

Csepel.hu

Minden évben jelentős terhet rónak a hulladékgazdálkodási feladatok a csepeli költségvetésre. A kommunális hulladék mennyisége öt év alatt megnégyszereződött a kerületben, ráadásul évente több száz millió forintba kerül az illegális hulladéktelepek felszámolása. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a szelektívek körüli tisztántartást is a kerületi Városgazda végzi a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. helyett. Nem véletlen, hogy a szemétszállítás költségkerete rendre kimerül.

Csepelen az önkormányzat cége, a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. Hulladékkezelési Csoportjának jelenleg negyvennégy munkatársa végzi a többek között lakossági kommunális és a biológiailag nem lebomló hulladék elszállítását. Naponta vívják szélmalomharcukat, egyre több ugyanis a szemét a kerületben, ami óriási nyomás alá helyezi a városgazdásokat és persze a kerület költségvetését is.

 

Négyszer több a szemét

Csepelen 13 területre osztva zajlik a hulladékgyűjtés. Kritikus területnek számítanak a Vasas, a Védgát utcák, vagy éppen a Budafoki út és az Akácfa utcai Kiserdő. Míg 2015-ben a kommunális hulladék mennyisége 5700 m3 volt, ez a szám 2019-re elérte a 21700 m3-t. Döbbenetes adat, különösen annak tudatában, hogy a Városgazda naponta próbálja felszámolni az illegális szeméttelepeket is.

Amiből sajnos van bőven. Illegális szeméttel kiemelkedően terhelt területek többek között a Háros, Ófalu, Francia-öböl, az Evezős telep, valamint a nagyobb lakótelepek parkolói. De nem jobb a helyzet az Almafa, a Pöltenberg utcákban, valamint a volt papírgyár környezetében sem. Ennek oka részben az, hogy a lakosság folyamatosan lomtalanít és a közterületre rakja ki nemcsak a lomokat, hanem a háztartási hulladékot is. Ez főleg az úgynevezett szelektív hulladékedények körül tapasztalható, aminek a tisztán tartása az FKF Zrt. feladata lenne. A lakossági nyomás óriási, ezért innen is a Városgazda viszi el a szemetet, rohamosan merítve ezzel a hulladékszállításra szánt költségkeretet.

Válasz nélkül maradt a kerület

Ugyancsak gond van a buszmegállók takarításával. A dohányosok kiszorultak a megállókból, a szemetesedények áthelyezésére azonban már nem futotta FKF-nek (még a csikktartókat is leszerelték). Ez pedig szintén növeli a szemetelés lehetőségét. Hiába fordul a Városgazda az FKF-hez, sokszor válaszra sem méltatják. A tavalyi hagyományos lomtalanítás elmaradása szintén betett a kerületnek. A tájékoztatás ellenére sokan rakták ki a bútoraikat, amiket megint csak a Városgazda szállított el.

Fontos megjegyezni, hogy a főváros köztisztaságáról szóló 48/1994 (VIII.1) Főv. Kgy. rendelet 3. § (1) bekezdése kimondja, hogy „az ingatlan tulajdonosa (kezelője, használója) köteles gondoskodni az ingatlan és az ingatlan előtti járda, továbbá a járda és a kocsiút közötti kiépített vagy kiépítetlen terület – beleértve az ingatlan nyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészletet is – gondozásáról tisztán tartásáról, szemét és gyommentesítéséről, hó eltakarításáról és a síkosság mentesítéséről”. Ennek értelmében a társasház területén lévő, ahhoz tartozó hulladékgyűjtő konténer tárolására szolgáló felépítmény környékének a rendben tartása a társasház feladata.

Akárhogy is: az illegális szemét az elszállított hulladék mennyiségének hatvan(!) százalékát teszi ki a kerületben. Döbbenetes szám. Pedig a csepeli önkormányzat 2015-ben még 46 millió forintot költött hulladékszállításra, 2019-ben pedig már ennek közel a négyszeresét(!), 153 millió forintot. Az összeg nagyságát jól mutatja, hogy ebből a pénzből több óvodaudvart is felújított az önkormányzat az elmúlt években.

A Városgazda tájékoztatása szerint mivel a kerület tisztántartása az önkormányzat kiemelt feladatai közé tartozik, a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. munkatársai folyamatosan gondoskodnak a legális és illegális hulladék elszállításról, valamint a fertőzött területek fertőtlenítéséről, azonban ez nagy költségeket ró önkormányzatra, ezáltal az egész kerületre és az adófizető polgárokra. Kérik, hogy amennyiben illegális hulladék elhelyezést észlel (tettenérés), illetékességből jelezze a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Közterület-felügyelete éjjel-nappal hívható 06-1-278-0150 telefonszámán, annak érdekében, hogy hathatós intézkedéseket tehessenek a szemetelőkkel szemben. A hatáskörrel rendelkező hatóságok (Közterület-felügyelet, Rendőrség) a köztisztasági szabálysértés tettenérése esetén helyszíni bírság kiszabására is jogosultak.

Újabb kamerákat telepítettek

A helyzet javulása érdekében a Városgazda emberei naponta többször végigjárják a kiemelt területeket, összeszedik a szemetet, amit a cég telephelyére szállítanak. A hulladéklerakatok felszámolásáért a tavalyi évben a már meglévők mellett további öt helyre telepítettek kamerát. Nemrég pedig egy sorompót kapott a Budafoki út Dunához közeli szakasza, megnehezítve ezzel a lejárást a partra. Ennek köszönhetően itt megszűnt a szemétlerakás. A helyi intézkedések mellett jól jött a kormány „Tisztítsuk meg az országot” – programja is. Csepel az első pályázati forrásból tette rendbe a Gubacsi hídnál lévő területet, Ófalut és a Központi utat.

Pályázatok ide vagy oda, a kerület vezetése bízik abban, hogy az újabb kamerák telepítése, valamint a csepeli rendőrséggel való kiváló együttműködés tovább erősödése visszatartó erőt jelent azok számára, akik ily módon szeretnének megszabadulni felesleges tárgyaiktól. A csepeli önkormányzatnál nem véletlenül remélik, hogy hamarosan javulást érhetnek el a hulladéklerakás tekintetében.

 

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !