Orbán Viktor: Május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani az országban, mint egy hasonló méretű EU-s államban

Origo.hu

Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert a koronavírus elleni oltás menti meg az életet és a munkahelyeket; az európai vakcinaellátás bizonytalanságai mellett Magyarországon május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani, mint egy hasonló méretű EU-s ország, amely csak nyugati vakcinával olt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlés idei első ülésén.

Az elmúlt két hónap, akár csak az elmúlt egy év a koronavírus elleni küzdelemről szólt. A parlamenttől kapott felhatalmazás révén és a szakemberek tanácsára novemberben korlátozó intézkedéseket vezettek be – tájékoztatta az Országgyűlést Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő óvott attól, hogy a döntéshozók járványügyi szakembernek képzeljék magukat, az ő jártasságuk nem azonos a valódi szakemberek tudásával.

A döntés felelősségét nem akarjuk áthárítani, a védekezés megszervezése továbbra is kormányzati feladat, de ragaszkodunk hozzá, hogy a szakemberek véleménye a legnagyobb súllyal jelenjen meg döntéseinkben – mondta Orbán Viktor. Emlékeztetett: Európában az adatok növekedést mutatnak, a magyar emberek pedig a nemzeti konzultációban nyilvánvalóvá tették, a védekezés alatt is működnie kell az országnak. Ezért tartottuk nyitva az általános iskolákat és a munkahelyeket – mondta a miniszterelnök. Emlékeztetett, hogy ugyanakkor a vendéglátóhelyek, színházak, sportlétesítmények bezártak.

 

Következetes válságkezelés

A válságkezelés következetes, november óta nem változtattunk az intézkedéseken, és ezért sikerült a járványt megfékezni. Akik folyton változtattak, azoknál hatalmas erővel éledt fel a harmadik hullám – emlékeztetett Orbán Viktor. Elmondta, a járványgörbe 10 napja nem csökken, feltehetőleg a ragályos mutáció miatt, ezért szükség van az eddigi szabályok szigorú betartására.

A magyar társadalomban folyamatosan zajlik a vita az újranyitásról, vannak, akik már most nyitnának – mondta Orbán Viktor, és hozzátette, a kormány újraindítaná a gazdaságot és a társadalmi életet is. Azt akarjuk, hogy erősebben jöjjünk ki a járványból, mint ahogy belementünk. AZ ÚJRAINDÍTÁS FELTÉTELE AZONBAN A VAKCINA – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint ma az a legfontosabb, hogy megpróbáljunk minél több vakcinát szerezni, nem majd, ahogyan Brüsszelből ígérik, hanem gyorsan.

Orbán Viktor közölte, hogy 2,5 millió ember oltására elegendő kínai vakcinát vásárolunk a Sinopharmtól. Az európai vakcinaellátás bizonytalanságai mellett sikerült elérni, hogy május végéig 3,5 millió emberrel többet tudunk beoltani, mint egy hasonló méretű nyugati ország – mondta a kormányfő. Hangsúlyozta: MINDEN OLTÓANYAGRA SZÜKSÉG VAN, EZ VEZET VISSZA A NORMÁLIS ÉLETHEZ. Szerinte reális esély van arra, hogy április elejére a 2 millió főt is meghaladja a beoltottak száma, így minden veszélyeztetett és regisztrált idős ember megkaphatja a védőoltást.

Nem politikai kérdés a vakcina ügye

Orbán Viktor kitért arra, hogy a vakcinának nem szabadna politikai kérdéssé válnia. – Nem a vakcina területén kell bizonygatni az amerikaiak és a brüsszeliek iránti elkötelezettséget – fogalmazott. A kormányfő beszélt arról is: csak olyan korlátozásokat van értelme bevezetni, amit a többség elfogad, és érvényt lehet szerezni annak, a kormány így újabb, hétpontos konzultációt indít az újraindításról.

A miniszterelnök a gazdasági helyzetről azt mondta: a járvány előtt a magyar gazdaság az egyik legstabilabbnak számított, növekedtek a bérek, rekordmagas volt a foglalkoztatottság, ám a járvány nagyot ütött mindezen. Hangsúlyozta: a válságkezelés lényege a munkahelyek megvédése volt, ennek érdekében többek között hitelmoratóriumot vezettek be, bértámogatással, olcsó hitelekkel segítették a vállalkozásokat. – A gazdaságvédelmi akcióterv sikeres volt, ugyanis decemberben ugyanannyian dolgoztak, mint a válság előtt – összegzett.

A munka a legfontosabb

A miniszterelnök szerint a legfontosabb statisztika, hogy mennyi embernek van munkája. 2020 decemberében ugyanannyian dolgoztak, mint a járvány előtt. 4,5 millió a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliség valamivel magasabb, mint a járvány előtt, 3,4 százalék, de ez a harmadik legjobb adat az unióban. A miniszterelnök kifejtette, amint lesz elég vakcina, hozzákezdenek a korlátozások fokozatos enyhítéséhez.

NEMCSAK VISSZATÉRÜNK ODA, AHOL 2019-BEN VOLTUNK, HANEM AKCIÓTERVET INDÍTUNK A GAZDASÁG FEJLESZTÉSÉRE – mondta a miniszterelnök. Ez a Gazdaság-újraindítási Akcióterv. Munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel és a beruházások támogatásával indítaná újra a gazdaságot a kormány, és kitartanak a segély helyett munka elve mellett, mert az elmúlt 10 évben ez volt a siker alapja.

Az akcióterv 7 lépésből áll:

-öt százalékra csökkent a lakásépítés áfája

-hárommillió forintot kapnak a családok lakásfelújításra

-bértámogatást kapnak a bajbajutott vállalkozások

-az orvosok bére jelentősen emelkedik

-négy hullámban visszaépítik a 13. havi nyugdíjat

-a 25 év alatti fiataloknak jövedelemadó-mentességet adnak

-és kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt kapnak tízmillió forintig a vállalkozások

Hatalmas megújulások az egyetemeken

Ezt követően sok ezer milliárd forintért vállalkozástámogatásai program indul, amit az unióval közösen finanszíroz a kormány. Ennek legnagyobb nyertese a felsőoktatás lesz. A következő években 1500-2000 milliárd forintot fektetünk a hazai egyetemekbe. Orbán Viktor emlékeztetett: pénteken megkezdődött a 13. havi nyugdíj első részletének utalása. Ez mutatja, hogy a mai válságkezelés logikája más, mint ami 2010 előtt volt. A mostani válságkezelés nemzeti jellegű, nem a magyar emberekkel fizettetik meg a válság árát. 2010-ben véget ért az a világ, amikor a válságot a nyugdíjasokkal fizették meg. Ekkor a kormány úgy határozott, garantálja a nyugdíjak értékállóságát. Ezután azt is vállalták, hogy amit a baloldal elvett, azt lépésről lépésre visszaadják.

A miniszterelnök kifejtette, Magyarország egy erős ország, ezért álltuk jól a sarat a vírus idején, meg tudtuk nyerni a csatákat is Brüsszelben. Remélem, hogy az akcióterv minden pontját meg tudjuk valósítani, és Magyarország erősebb lesz a járvány után, mint előtte volt – zárta szavait a miniszterelnök.

Gyurcsány beismerte, ő a baloldal ura

A baloldali felszólalók közül Gyurcsány Ferencet érdemes felidézni, mert a bukott kormányfő egyértelműen bejelentette, hogy ő a baloldal ura.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője elmondta, a baloldali frakcióvezetőket végig hallgatva arra jutott, hogy a baloldal eddig egyetlen válságot sem oldott meg sikeresen, ezért is nehéz elfogadni a kritikákat. Természetesen lehet itt hangosan beszélni, de a hitelesség kérdésében nem állnak jól – tette hozzá.

Kocsis: Önnek semmilyen erkölcsi alapja nincsen erre

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy egyszerű hazugság a baloldali frakcióvezetőktől, hogy a kormány nem tesz semmit a mostani helyzetben. Szólt arról, hogy a hitelmoratóriumon át az orvosi béremelésekig egészen a 13. havi nyugdíjak visszaépítéséig nagyon sok lépés történt. Kocsis Máté szerint nagyon rosszul sikerültek a baloldali felszólalások. Furcsa, hogy a jobbikosok korábban uniós zászlót égettek, most pedig brüsszeli ódákat zengenek. Gyurcsány Ferencnek azt mondta, hogy az a helyzet, hogy bárki kioktathatja erkölcsből Balla képviselőt, de Ön az egyetlen, akinek erkölcsből semmilyen mondandója nem lehet. Odáig pedig végképp ne menjen, hogy fenyegetőzik.

Mi nem kitalálunk vádakat Gyurcsány Úr, Ön hazudott és rátámadt a népére – tette hozzá. Önnek takarodnia kellene a közéletből – tette hozzá. Legalább attól tartózkodjon, hogy morális fölényről beszél Ön – mondta Kocsis Máté.

Kocsis Máté elmondta, hogy A BALOLDAL POLITIKAI KULTÚRÁJA A HAZUGSÁGRA ÉS A GYŰLÖLETRE ÉPÜL. Egy kétszínű koalíció állt össze. Kocsis felsorolta az elmúlt hónapok egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatait. A Fidesz frakcióvezetője elmondta, a rendkívüli jogrendet bár bírálja a baloldal, de a rendkívüli jogrendet kihasználva gond nélkül szerződnek le Czeglédy Csabával. Önök eljutottak oda, hogy akár emberéletek árán térdre kényszerítsék a kormányt – zárta szavait Kocsis Máté.

Orbán Viktor: Az Önök vörösbárói és tőkés csoportjai is kapnak beruházási támogatást

Orbán Viktor miniszterelnök a frakcióvezetőknek válaszolva azt mondta, hiba, ha a Jobbik frakcióvezetője oltásellenes hangulatot kelt. Hagyják abba az oltásellenes agitációt – tette hozzá. Sértőnek érzem, hogy a nemzeti konzultációt bohóckodásnak minősíti a Jobbik.

Vannak, akik azt gondolják, hogy ami tőlünk nyugatra van, az jó, és a magyar hatóságok nem alkalmasak a munkájuk elvégzésére, de az, hogy a magyar orvosok és kutatók véleményét a brüsszeli mögé sorolják, az egyszerűen elfogadhatatlan – mondta a kormányfő. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az Önök vörösbárói és tőkés csoportjai is kapnak beruházási támogatást, ha gazdaságilag értékes programokkal állnak elő. Gazdaságpolitikát nem lehet pártpolitikai alapon csinálni – tette hozzá. Nincs másfél milliós részmunkaidős állású ember – mondta a kormányfő Tóth Bertalannak.

Nem ízléses a halálozások kapcsán megszólalni, és valóban a halálozás a legfontosabb – mondta a kormányfő. Az Eurostat adatai alapján 9 százalékos többlethalálozás volt tavaly, de több európai országban bőven 10 százalék felett volt ez az adat – ismertette Orbán Viktor. A GAZDASÁGVÉDELEM EREDMÉNYESSÉGE ABBAN MÉRHETŐ LE, HOGY 5,2 SZÁZALÉKOS VISSZAESÉS VOLT TAVALY, MÍG SOK EURÓPAI ORSZÁGBAN ENNÉL LÉNYEGESEN ROSSZABB ADAT VOLT – tette hozzá.

“Ez egy fantasztikus eredmény”

Csökken a GDP, miközben a munkában álló emberek száma nem csökkent, ez egy fantasztikus teljesítmény a vállalkozók és a munkaadók részéről – mondta a kormányfő. A baloldal segélyt, míg mi munkát akarunk adni – hangsúlyozta Orbán Viktor. A munkahelyek támogatását kell előtérbe helyezni, és a számok alapján jól látszik, hogy jól tesszük ezt – tette hozzá. Nemzetközi szinten nézve a hazai munkanélküliségi adatok alacsonyabbak, mint a francia és az osztrák.

Orbán Viktor az államadósságról azt mondta, hogy a COVID miatt 18 százalékponttal nőtt az államadósság. Nálunk 82 százaléka az államadósság, míg az uniós átlag 95 százalék – ismertette a kormányfő. A 2021-es és 2022-es évet a magas beruházási rátával lehet megnyerni, a GDP-arányos beruházási rátánk 27 százalék – tette hozzá. 80 ezer ember nem fizet tb-járulékot, és piros lámpát kaptak. Ennek a 80 ezer embernek a fele külföldön dolgozik, és 11 százaléka semmilyen aktivitást nem mutatott. Orbán Viktor elmondta, hogy 13 százalék megítélésében van vita, és 7 százalék esetében súlyos szociális helyzetről van információ. Ők kedvezményt kapnak – tette hozzá.

Ez lenne a kivéreztetés?

122 milliárd forint volt 2020. december 31-én a főváros számláján – ismertette Orbán Viktor. Nagyon sokan cserélnének Budapesttel. Az összes állami támogatás 44 százaléka került Budapestre. Ez a kivéreztetés? – tette fel a kérdést Orbán Viktor. Erős Magyarországhoz, erős fővárosra van szükség – mondta a kormányfő. Ha Budapest támogatási aránya a jövőben csökken, az inkább az igazságosság felé viszi el majd az országot – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor felidézte, hogy a Jobbik korábban nagyon élesen támadta Gyurcsány Ferencet. Jakab Péter korábban ki akarta tiltatni Gyurcsányt Miskolcról – idézte fel a kormányfő. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a Jobbik alapító nyilatkozata egyértelműen az uniós tagság ellen volt. A miniszterelnök felidézte Gyurcsány őszödi beszédét. Azt látjuk, hogy van tovább, de lejjebb az már nincsen! – mondta Orbán Viktor a baloldalnak.

 

Origo.hu

7 hozzászólás “Orbán Viktor: Május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani az országban, mint egy hasonló méretű EU-s államban” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Azt mondja a Vezér, hogy a szakemberek véleménye legyen a döntő, és erre bevásárol
    Kínában. Normális?

  2. Tóth kati szerint:

    Mindenesetre normálisabb,mint professzor,virológus Horvát János elvti.De megnyugtatom Horvát elvti képzett virológust,hogy neki tilos beoltatnia magát a kínai vakcinával.Ugyanis hülyéknek teljesen hatástalan a kínai vakcina.Olvastam a Népszavában.

  3. Horváth János szerint:

    Megnyugtattál, érted meg nem kár!

  4. Tóth kati szerint:

    Legyenszives bunkó módon ne tegezzen le.Nagyon kevés maga ahhoz elvtárska!

  5. Horváth János szerint:

    Csak nem te is egy senkiházi haszonleső vagy?

  6. pl szerint:

    Szerintem jobban hangzik, h “te hülye”, mint az “ön egy ökör”, de az egyik túl irodalmias, nem érdemled…

  7. Nagyapó szerint:

    Nem tudom, az eetásak miért nyivákolnak, amikor a Kedves Vezető kiadta, hogy a dk-s kerületekben a háziorvosok ne oltsanak kínai vakcinával. Az eetásak várják meg amíg az EU szállít!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !