“Életem árán is megvédem!”

Felajánlom Fekete-Győr Andrásnak, hogy sok-sok magyar fiatal nyomdokába lépve, vállalja ő is a haza fegyveres szolgálatát, tegye le a katonai esküt. Legyen a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonája.
Mi mindent megteszünk és biztosítunk ahhoz, hogy “a magyar hazának önfeláldozó, feltétlenül kötelességtudó, minden körülmények között egyenes, szerény életmódhoz szokott, jövendő hivatásáért rajongó, lova­gias gondolkodású, ízig-vérig magyar tiszt” lehessen belőle.

Hazai és külhoni katonai kiképzése után végre olyan férfivá válhatna, aki nem füstbombákat hajigál a rendőrökre, aki nem az árva gyerekek karácsonyi ajándékainak felgyújtására sarkall, aki nem a románok szekerét tolja Erdélyben, aki a pandémiás veszélyhelyzetben nem hazudozik össze-vissza, aki képes a többi magyarral összefogva együttműködni a koronavírus leküzdése érdekében.

Forrás: Németh Szilárd Facebook oldala

26 hozzászólás ““Életem árán is megvédem!”” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    Tartok tőle, hogy FeGyőrt már tornából is felmentették a suliban, így nem menne át az alkalmassági vizsgán…

  2. Horváth János szerint:

    Ekkora baromságot!

  3. zsák krumpli szerint:

    A sandhursti katonai akadémia a világ egyik leghíresebb intézménye! A világ minden tájáról oda küldik a hercegeket tanulni! Közte Vilmos és Harry herceget, meg a miénket is! Csak nem sajnálják a magyar adófizetők azt a fránya 40 millió forintot! Hogy a nagypapának lett volna rá pénze a milliárdokból? Minden unoka a mi lábunkon áll! 😉

  4. Attila szerint:

    És akik arról a katonai akadémiáról kikerülnek mind hadseregparancsnokok lesznek a saját hazájukban. Vajon milyen szerep jut a gáspár gyereknek?

  5. kismiska szerint:

    Hitelesebb lenne egy olyan ember szájából hallani ezt a cinkelést aki bizonyíthatóan volt katona-még ha az Kádár János néphadseregében is történt…
    Bármelyik Németh Szilárd életrajzot is nézem egyikben sem látom az 1982-es gimnáziumi végzése után azt 1.5-2 év kihagyást a képesítés nélküli napközis tanári karrierjében ami a katonai szolgálatát jelentené.

  6. Horváth János szerint:

    Olyan tulajdonságokat akar elvárni, amelyek még nyomokban sincsenek meg saját magában.
    Az 1980-s években voltak egyes hivatások, melyeknél közérdekre hivatkozva nem hívták be
    az illetőt katonának. Ilyen volt a pedagógus is, még ha képesítése nem is volt. A többit gon-
    dold hozzá!

  7. kormánypárti szerint:

    „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
    Hagyd örökűl, ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.”
    Kölcsey Ferenc, Emléklapra (1833)

    FeGyőr Bandi ha nem füstbombát hajigál, így küzd a Hazáért, vagy legalábbis a számára fontos nemes, lélekemelő célokért:
    https://mandiner.hu/attachment/0287/286935_fegyor_1.png

    Részlet az Alaptörvényből:
    “Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére.”
    Megjegyzem régen volt olyan iskolai tantárgy, hogy honvédelmi ismeretek. Tekintve, hogy egy ideje már nem létezik sorkötelezettség, érdemes lenne ezt ismét az alaptanterv részévé tenni a diákokat befolyásolni akaró balos és libsi agymosó propagandák ellensúlyozása végett.

  8. Horváth János szerint:

    Valahol qrvára el vagy tévedve! Aki itt kijátszotta a törvényt az nem én vagyok.
    Ne más farkával akard verni a csalánt!

  9. fussmalafuss szerint:

    Sziluka elfogadja Fekete Győr kihívását? Remélem élőben közvetítik, végre megmutathatja a nagy honvédőnk a kígyóvállú libsiknek, ja és futni kell gurulni nem ér. 🙂

  10. Bebrj szerint:

    És te Szilárd el tudnál végezni egy katonai alapkiképzést? Azzal a csodás elhízott disznó testeddel? 10 métert se tudsz futni mert infarktust kapsz, de azért tömjed a hideg pacalt reggelire… 🐷🐷🐷

  11. Oldtimer szerint:

    Bebrj: Amíg Németh Szilárd elvégezte a katonai alapkiképzést, ez a fickó azt sem tudja, mi a katonaság. Te elvégezted amúgy az alapkiképzést?

  12. Horváth János szerint:

    Mitől vagy biztos abban, hogy Németh elvégezte?

  13. Hozzászóló szerint:

    A katonai alapkiképzést nem ötven év fölött kapta az ember, hanem 18-20 éves korában. Ezt mindenki tudja, aki minimális intelligenciával bír. Fekete-Győr pedig ne futóversenyre hívja ki Szilárdot, mert szaladni és menekülni nála biztosan jobban tud, hanem egy kétperces menetre a birkózószőnyegen. Ha megteszi, övé a szavazatom.

  14. kismiska szerint:

    Hozzászóló#Már miért ne,onnan indult a diskurzus hogy F.GY.A meg tudna-e felelni a katonai alkalmassági feltételeknek-ami azzal indul hogy 3500méter futás,fekvőtámaszok és felülések.
    A szigetkör több mint 5km,ha F.GY.A. le tudja futni akkor fizikailag alkalmas,de akkor fusson mellette a Szilárd és a másik nagyarcú hogy ellenőrizzék és ne csak a pálya széléről kiabáljanak-és más ötvenes férfiak is szoktak kocogni,nem lenne ördögtől való ötlet…
    Amúgy pedig szerinted az fair lenne hogy egy állítólagosan kiképzett ~100+kilós exbirkózó bunyózna egy olyan személlyel aki nem kapott ugyanolyan oktatást?

  15. Hozzászóló szerint:

    Kismiska: 1. Szilárd már volt katona, miért veselkedne neki még egyszer? Hiszen minden volt sorkatona bizonyított, hogy egyszer már kiállta a próbákat. A szülő sem ugrik neki újra az érettséginek csak azért, hogy a nyegle kamasznak bizonyítson.
    2. FeGyőr futóteljesítménye szép dolog, de ezzel még nem teljesítette az alapkiképzést.
    3. Én a délszláv háború idején voltam sorkatona a határhoz közel, az alapkiképzés része volt akkor a közelharc is. Miért volna ördögtől való, ha birkóznának egyet?
    4. Szeretném ha tudnád, kész vagyok a kompromisszumra: fussanak és birkózzanak.

  16. Bebrj szerint:

    Oldtimer, szerződéses katona voltam. Mondjuk ennek ki köze a kérdéshez?
    A dagadt szilárd nem tudná teljesíteni a felvételi követelményeket. Látszik az egész emberen, hogy igénytelen, magára nem adó disznó.

    Mi a francot véditek? Ez az alak szégyent hoz a kerületre…

  17. Bebrj szerint:

    “kétperces menetre a birkózószőnyegen”

    Kizárt, hogy a röfi kibírjon 2 perce bármilyen mozgást 🐽🐽🐽

  18. Bebrj szerint:

    Csak a ferrség kedvéért a fekete Győr meg egy pojáca…

  19. Horváth János szerint:

    Hozzászóló!
    Te komolyan biztos vagy abban, hogy Németh volt katona?

  20. Hozzászóló szerint:

    János, biztos csak a magam dolgaiban lehetek, ellenben úgy vélem, a nyolcvanas években egy sportoló nehezen tudta elkerülni a sorkötelezettséget. Feltételezem, hogy te is voltál katona, János. Így nem értem, miért olyan hihetetlen, hogy egy huszonéves annak idején bevonult.

  21. kismiska szerint:

    Hozzászóló#Biztos nehéz lehetett igazolást kér és kapni (némi zsebpénz ellenében)az egyesületi sportorvostól hogy milyen pl.gerinic sérülést szerzett sport közben amiért alkalmatlan katonának…
    Mert az egyikük ki tudja hány évet sportoló birkózó,a másik meg nem.
    Ha nem számít egy bizonyos sportban szerzett tapasztalat akkor rögtön ezen meccs után a Szilárd álljon ki leggyengébb visszavonult 50+körüli ex-K1-es harcossal és meglátjuk hogy meddig bírja.Az eredmény alapján pedig eldönthető hogy politikusnak mennyire alkalmas.

  22. Horváth János szerint:

    Hozzászóló!
    Ha mindazt amit leírtál el is hiszed, rögtön hanyatt vágom magam! A sorkatonai szolgálat alól
    szinte mindenki ki akart bújni. Ennek sokféle módja volt, sima lefizetés, kapcsolatok, nemzet-
    gazdaságilag fontosnak tartott beosztások, hiány szakmák, sportolók. A sportolókkal kifejezet-
    te kesztyűs kézzel bánta, mert 1.5 év kihagyás a karrierjükbe kerülhetett. De csak az élspor-
    tolóknak. Németh tudomásom szerint a 80-s években már nem sportolt, valszeg nem volt si-
    kerélménye. De ha megnézed naz életrajzát, abban nincs 1,5 év üres lyuk.

  23. Hozzászóló szerint:

    Nem kismiska amit írsz, kismiska. Ilyen jellegű vitáim utoljára az óvodában voltak.

  24. Hozzászóló szerint:

    Jól van, János. Én nem tudom, hogy Szilárd meddig sportolt, nem olvasgatom az életrajzát mint egy hozzád hasonló rajongó.
    Az első mondatodban amit írtál, tényleg megtennéd, értem, Csepelért, a hazádért?

  25. Horváth János szerint:

    Ezek szerint mindenféle információ nélkül osztod az észt!

Itt lehet hozzászólni !