Elhunyt Kegye Tibor úszó, triatlon-mesteredző

Csepel.hu

Kegye Tibor az elmúlt több mint 40 évben Csepelen végezte elhivatottan a munkáját. Kezei alatt fejlődtek az úszás és triatlon sportág legerősebb és legelhivatottabb sportolói, valamint nemzedékeket tanított meg úszni a Posztógyár utcai tanuszodában.

Az évtizedek alatt nemcsak Európa-bajnokokat és Ironman-győzteseket nevelt ki, hanem a sport szeretetét és annak fontosságát is közvetítette.

A Testnevelési Egyetemen 1975-ben tanári, 1980-ban úszóedzői diplomát szerzett. Úszóoktatóként több mint negyvenezer gyermekkel ismertette meg az úszás alapjait. A kerületben húsz évig foglalkozott úszóedzőként az öttusa-utánpótlás nevelésével is, a triatlonversenyzőkkel együtt több mint háromszáz sportoló karrierjét indította el. Kegye Tibor 2018-ban Csepel Szolgálatáért díjat kapott az önkormányzattól.

 

Csepel.hu

4 hozzászólás “Elhunyt Kegye Tibor úszó, triatlon-mesteredző” bejegyzésre

  1. Lennox szerint:

    Nyugodjon békében, nagyon sajnálom! Amikor én úszni jártam hozzá kisiskolásként, csupán huszonéves fiatal ember volt. Aztán a családunkban még két generációt tanított az úszás alapjaira. Tibi bácsi neve fogalom Csepelen, sokat tett le az asztalra és nagyon jó ember volt. Őszintén sajnálom 😪🖤

  2. Lili Züllig szerint:

    Nyugodjon békében! 🙏 Köszönök mindent Tibi bácsi! a kis Sárgarigó

  3. Sali Attila szerint:

    Nem csak úszást tanított, hanem emberséget, alázatot kitartást és nem csak a gyerekeknek.
    Sali apu és Halásztelki anyu

  4. Lennox szerint:

    Lili Züllig: igen, a szigorúságát (ami érthető és jogos volt a sok pancsoló gyerekre nézve) kedves és humoros megszólításokkal ellensúlyozta. Fürdősapka és úszódressz színéről is elnevezte a lurkókat, feltételezem (illetve biztos vagyok benne) hogy a “Sárgarigó” is innen ered.

Itt lehet hozzászólni !