Gyász: meghalt László Béláné tanárnő

Mr.Gabee, Csepel.info

Az alábbiakban olvasónk kérésének teszünk eleget, egy gyászjelentés megjelentetésével:

Értesítünk Mindenkit, aki ismerte, szerette, tisztelte, László Béláné: Ildi néni –tragikus hirtelenséggel elhunyt-tanárnőt, hogy búcsúztatása 2020. november 07-én (szombaton) 11.00 órai kezdettel lesz, a Budapest-Csepel- Központi Református templomban (Károli Gáspár u. 13.).

Kérésem az alábbiakban szeretném szeretném megindokolni:

– László Béláné született: Tóth Ildikó több generációs csepeli család gyermeke. Általános iskoláját az akkor Kalamár József 170. számú iskolában végezte, majd a Pécsi Tanárképző Főiskola elvégzése után (kiváló tanulmányai révén aranydiplomásként végzett) .Gyakorlati évét, 1971-ben,majd pályáját régi általános iskolájában kezdete,-és folytatta majd két évtizedig. 1994-ben az iskola bezárása után a Szárcsa Általános iskolában folytatta pedagógusi pályafutását, ahol magyar nyelvet,-és irodalmat tanított.

Nyugdíjba vonulása után sem szakadt el a pedagógusi pályájától haláláig oktatott, foglalkozott a rászoruló gyermekekkel..

Munkájára hivatásként tekintett, számára soha nem volt reménytelen eset, gyermek. Mindig törekedett arra, hogy nem csak megértsék, de megszeressék a magyar nyelv,-és irodalom szépségeit.

2020. tavaszán a járványhelyzet bezártságát enyhítendően megalakította, életre hívta “Ildi néni anyanyelvi-irodalmi kuckóját” ma már több száz “kuckó” tag osztja meg Facebookon egymással a magyar,-és világirodalom gyöngyszemeit, igazi közösség alakult ezzel a kezdeményezéssel.(remélhetően ez tovább él a tagok életben tarják a jövőben is ezt a kezdeményezést tovább víve Nővérem irodalom szeretetét, az irodalom szépsége iránti vágyat.

Ildikó mindig megmaradt szürke eminenciálisnak, soha nem helyezte magát előtérbe, mindig a háttérbe vonult, Neki mindig a gyerekek, a gyerek által elért eredmények voltak fontosak.

A fenti sorokat csak azért tartottam szükségesnek elmondani, mert azok az értékek amit képviselet, amire életét tette fel pedagógusként, ma már egyre ritkább sajnos.

Aranyosi Ervin: Gyújts egy gyertyát

Gyújts egy gyertyát, s légy lélekben véle.
Kérdezd meg, hogy más létsíkon él-e?
Emlékezz rá, tisztán szeretettel,
Ő már lélek, Földet megjárt ember.
Neki könnyű, már mindent megértett,
mért bántotta, miért fájt az élet.
Mindenkinek régen megbocsátott,
megértően nézi a világot.
Álmaidban vissza-visszatéved,
figyelmeztet és tanítgat téged.
Ha szavára oda is figyelnél,
lelked mélyén megnyugvásra lelnél.
Gyújts hát gyertyát, s merülj el magadba,
fényt láss, mintha felnéznél a Napba,
ha a lelked végre tisztán látod,
megértheted Te is a világot…

Egy hozzászólás “Gyász: meghalt László Béláné tanárnő” bejegyzésre

  1. ANYÁD szerint:

    EZ EGY KAMU SZAR! SSL TANUSÍTVÁNYT VESZEK MAJD!

Itt lehet hozzászólni !