Csepel.hu
A belvárosi eseményekhez sok csepeli csatlakozott, majd másnap a kerületben is eldördültek a fegyverek. A felkelők először a rendőrségnél, utána pedig a Tanácsház tér másik oldalán lévő Katonai Kiegészítő Parancsnokságnál követelték a bent lévő fegyverek átadását: nem jártak sikerrel. A bent tartózkodó karhatalmistákat a gyár védelmére érkező szovjet harckocsik segítségével tudták csak kimenteni.
26-án – fegyveres összecsapás nélkül – került a felkelők kezére a csepeli kapitányság, az irányítást Buri Istvánra bízták. A Sorn Károly vezette királyerdei felkelőcsoport a Szent István úti, 170-es iskola légópincéjében rátalált Kalamár Józsefre, a kerület közutálatnak örvendő tanácselnökére. Elindultak vele a rendőrségre, azonban útközben az egyikőjük hátulról agyonlőtte. Másnap a Csepel Műveket akarták fennhatóságuk alá vonni, de a gyári őrség megerősítésére kiérkező harckocsizó egységek, a kiskunhalasi 2. zászlóalj és az ávósok elűzték a felkelőket, visszavették tőlük a már elfoglalt középületeket.
Győzött a forradalom
Október 28-a fordulatot hozott az eseményekben. Nagy Imre ellenforradalom helyett „nemzeti demokratikus mozgalomnak” nevezte az elmúlt napok történéseit, a szovjet csapatok megkezdték a kivonulást Budapestről. Csepelen is hozzáfogtak a közigazgatás újjászervezéséhez. 30-án, a sportpályán, hatalmas tömeg jelenlétében megválasztották a település irányítására a Csepeli Nemzeti Bizottságot.
Szovjet beavatkozás
Közben a Szovjetunió újabb katonai alakulatokat vezényelt az országba, november 4-én hajnalban lánctalpak dübörgése, ágyúdörej törte meg Budapest és több vidéki város nyugalmát. Csepelen komoly ellenállás bontakozott ki. A szovjetek elfoglalták a fővárost övező katonai létesítményeket, egyet azonban elmulasztottak: a Szigetszentmiklós északkeleti részén, Királyerdő határában lévő légvédelmi üteget. A felkelők a miklósi támaszpontról több ágyút bevontattak a kerületbe. A harcálláspontról – a tisztek közül egyetlenként csatlakozó – Kőrösi Sándor tüzérfőhadnagy irányította a lövegek tűzállásba helyezését. De ez csak a kezdet volt, véres napok következtek. Mindennapos volt a szovjet páncélosok betörése. Bár a nemzetőrök több támadást is, 10-én északról és délről egyaránt megindult az offenzíva; Csepelt is elfoglalták.
Az országban az utolsó rendszerellenes, véráldozattal járó tüntetésre Csepelen került sor. 1957. január 8-án a gyár központi munkástanácsának vezetői (Nagy Elek elnök, Bácsi József és Kégler István elnökhelyettesek, majd az egész tanács) lemondtak tisztségükről, mert kilátástalan helyzet alakult ki az MSZMP egyre növekvő ereje miatt. Ennek hírére a dolgozók még jobban elkeseredtek, 11-én többezres tömeg gyűlt össze a gyárban: az emberekre a kiérkezett karhatalmisták tüzet nyitottak.
Forrás: Egy szelet Csepel 111-115. oldal
