Vádat emeltek a csepeli MSZP-s képviselő ellen

csepel.hu

A Csepel.info értesülései szerint ittas vezetés miatt emelt vádat a Szigetszentmiklósi Járásbíróság Csaba Péter ellen. Az MSZP politikusa – lapzártánkig ‒ nyilvánosan sem írásban, sem szóban nem kért elnézést a történtek miatt.

Csaba Péternek nem ez az első botrányos ügye: a választási kampányban birkaként jellemezte a fideszes szavazókat, és azzal viccelődött a legnagyobb közösségi oldalon, hogy arab migránsok erőszakolják meg őket.

A csepeli szocialistáknál az ittas vezetés ugyanakkor még az enyhébb kihágások közé tartozik. Az elmúlt bő tíz évben kettős gyilkosság, sikkasztás, pedofília, aljas indokból elkövetett rágalmazás, magánokirat-hamisítás miatt ítélték el jogerősen a politikusaikat. Szenteczky János, a párt meghatározó embere októberben áll ismét bíróság elé: akkor a csepeli lakásmutyibotrányként elhíresült bűncselekmény-sorozatban hirdetnek elsőfokú ítéletet.

Hiába kerültek azonban többször is a csepeli MSZP politikusai az országos lapok címoldalára a botrányos ügyeikkel, a párt szeptemberi tisztújításán megerősítették a vezetőiket. Így ismét a Kabán élő Bangóné Borbély Ildikót választották az MSZP helyi elnökének. Szenteczky János kongresszusi és választmányi küldöttként képviseli tovább a csepeli MSZP-t. Dobák István, aki tiltakozott Bangóné és Szenteczky vezetési módszerei ellen, már nem került be a vezetésbe, párttagságát pedig felfüggesztették.

TK

csepel.hu

7 hozzászólás “Vádat emeltek a csepeli MSZP-s képviselő ellen” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Várom “független” hozzászólásaikat!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. kismiska szerint:

    Rendben!:)
    Ha ugyanolyan bünti vár rá mint amit Lénárd kapott ugyanilyenért akkor nincs miért aggódnia…

  3. George szerint:

    Fidesznél mi van? Ártatlan bárányok?

  4. Xy szerint:

    Ahogy mondod kismiska.

  5. kerdes szerint:

    Nagyapó: “”-nélküli függetlenként mélységesen elítélem azt, aki alkoholos befolyásoltság alatt vezetett és soha nem szavaznék rá. És maga?

  6. Nagyapó szerint:

    Rendben eetásak. No de mit szólnak a “független” hozzászólók a kispesti szocialista maffia működéséhez?😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. kerdes szerint:

    1. Nem válaszolt, vagyis szavazna ilyen emberre? (vagyis kettős mércét alkalmaz, miért?)
    2. rájuk sem szavaznék, sőt….
    3. Kikéri a tegezést, én kikérem az eetásakat.

    Nincs kire szavazni, az a legnagyobb baj. Talán az utolsó ember Hudák lett volna. Ki is csinálta ki?

Itt lehet hozzászólni !