Olvasói észrevétel: új forgalmi rend a Szent László utcában

Szent László utca és a Festő utca kereszteződése

 

 


Bíró Gyula egyik nagyon kedves olvasó-riporterünk hívta fel Mr. Gabee figyelmét egy újonnan bevezetett forgalmi rendre, mely a Szent László utca és a Festő utca kereszteződésében található.

Ez elmúlt napig az volt a rend, hogy a Festő utca felől érkezőknek elsőbbséget kellett adni a Szent László úton haladóknak (ezt bizonyítja a Google térképe is)

Most ez ellenkezőjére változott: a Szent László utcán közlekedőknek meg kell állni, és elsőbbséget kell adni a Festő utcán érkezőnek – még akkor is, ha egy hozzávetőlegesen 10 percenként közlekedő 159-es autóbusz is jár az útszakaszon.

Köszönjük a felvételeket és a figyelemfelkeltést olvasónknak. Ne megszokásból vezessünk.

6 hozzászólás “Olvasói észrevétel: új forgalmi rend a Szent László utcában” bejegyzésre

  1. lakos szerint:

    Hol lát a szerző itt stop táblát ami miatt meg kéne állni? Ideje lenne megtanulni, hogy az elsőbbségadás NEM egyenlő azzal, hogy minden látótávolságon belül közeledő porszem miatt a mackósajt mögött ácsorgok perceken keresztül.

  2. LK szerint:

    Igaza van lakosnak.

    Nagyon rossz ötlet volt megváltoztatni a forgalmi rendet, sok nehézséget okoztak ezzel sok embernek, többek között a 159-es busz járművezetőinek és utasainak.
    Nem tudom miért kellett az amúgy sem könnyű irányítású buszt hátrányos helyzetbe hozni itt is, amikor az autósok többsége is nem hogy elősegíteni a busz közlekedést, hanem nagyon sok esetben még inkább hátráltatja.

  3. Nagy Domonkos szerint:

    Ez egetverően nagy butaság volt! Reméljük senki nem sérül meg, de néhány kocsi kárát fogja látni!

  4. YT szerint:

    A busz befordulása eddig is problémás volt, ha jöttek a festőn az erdősor felől, és egyszerre értek oda. Ha már megvariálták a stop tábla jobb lett volna, mert nem lehet belátni a kereszteződést…

  5. apostolos szerint:

    Ellenkezőleg! Azért, mert busz közlekedik egy úton, nem jelenti azt, hogy az lenne a főútvonal. A kerületből az egyik legforgalmasabb észak-dél irányú kijutási lehetőség a Martinász-Festő-Erdősor-Szabadság-Plutó útvonal a nullás felé, tehát a Festő utca a fő útvonal. Eddig sem volt normális, hogy a de facto fő úton kellett nézelődni. Az viszont igaz, hogy jó lenne valami figyelemfelhívó jelzés (villogó sárga lámpa pl.), mert a Szent László úton rutinból közlekedők nem fogják megadni az elsőbbséget eleinte.

  6. Nondroid szerint:

    Aki nem veszi észre a kitett táblákat és az új burkolati jeleket, az ne ülljön kocsiba.

Itt lehet hozzászólni !