NER-lovag lett: ezért függesztették fel a csepeli MSZP tagját

Csepel.info, Hír TV

A csapatból kidobták a NER-lovagokat

Párttörténeti jelentőségű szavazással kezdett tisztogatásba az MSZP. Etikai bizottsága ugyanis Home Office-ban, vagyis online szavazáson függesztette fel Dobák Istvánt, a csepeli szervezet elnökségi tagját valamint a párt Pest megyei elnökét. Mindez abból a belső dokumentumból derül ki, amely a Hír TV birtokába jutott.

Az MSZP vezetése szerint Dobák István a NER-lovagok közé keveredett azzal, hogy a közösségi oldalán demokratikus vitát kezdeményezett a párt belső viszonyairól, Szenteczky János és Bangóné Borbély Ildikó betonba öntött pozícióiról. A sokáig képviselőként tevékenykedő politikus a cikkét vitaindítónak szánta, ám párttagság-záró lett belőle. Az elnökség a felfüggesztést a NER-rel vívott háború egyik csatájaként írja le. Ugyanakkor – egyelőre – az MSZP vezetése nem függesztette fel Tóth Mihály korábbi csepeli szocialista polgármestert, aki csatlakozott Dobák István követeléséhez, Szenteczky és Bangóné lemondatásához.

A NER-rel vívott küzdelemben felfüggesztettek nevei az MSZP beszámolójában

 

Dobák István cikke után elsőként Erdősi Éva, az MSZP 2019-es csepeli polgármester-jelöltje szállt bele a politikusba. Erdősi kijelentette: a demokratikus vita csak a Fidesznek kedvez. Dobák (és Tóth)

„egy célt biztosan elért, a Fidesz ezerrel szajkózza az ellenzék inkompetenciáját, és abban is biztos vagyok, hogy ezt az írást még sokszor fel fogják használni”

– fogalmazott.

Bangóné és Erdősi

Bangóné Borbély Ildikó már csak Dobák felfüggesztése után szólalt meg:

“Párttársunk csalódását megértem, elvégre nem könnyű belátni, hogy az eddigi, ciklusokon átívelő politikai gyakorlat is része volt az ellenzék átmeneti hanyatlásának úgy országosan, amint Csepelen egyaránt. Megértem a csalódást annak fényében is, hogy a változásra törekvő igényünket nehéz elfogadni, nehéz belátni, hogy a szélesebb állampolgári érdek sikere reményében pokoli nehéz egy politikai pálya alkonyán a személyes érdeket feláldozni a közjóért. Mindezt megértem, de el nem fogadom és nem a személyemet érintő nemtelen támadások miatt, hanem azért, mert az őszi választás bebizonyította – csak a közös összefogás adhat bármilyen reményt a Fidesz legyőzésére. Ennek érdekében áldozatokat kell hoznunk itt, Csepelen is. Aki ezt nem látja be, az nem a NER-nek akar véget vetni, hanem az élethosszig tartó pozíciók rég leköszönt elvárásának álomvilágában él”

nyilatkozta az MSZP internetes lapjában a történtekkel kapcsolatban a csepeli MSZP elnöke.

“Aki az ellenzéki egységet bomlasztja, ki kell azonnal zárni – de nemcsak az mszp problémája az ilyesmi. az összes ellenzéki pártban ideje lenne végre a saját pecsenye sütögetésének véget vetni. ebben a műfajban messze nem az mszp a hunyó – egyelőre tőle szipkázzák el a káderket – főleg persze a mi ferink.”

– lette hozzá a cikkben leírtakhoz az egyik hozzászóló.

 

Az MSZP szövetségesei miatt veszített az összefogás

“A 2019-es választáskor az összefogás kompromisszumaként három-három körzetet kapott az MSZP, a DK, a Momentum, kettőt a Jobbik és egyet az LMP – a szocialisták a háromból hármat meg is nyertek úgy, hogy a kampány alatt, lényegében végig őket ütötte az ellenfél” – emeli ki az őszi választásokról az MSZP lapja.

Vagyis amíg az MSZP 100 százalékos teljesítményt nyújtott, a szövetségesei miatt elmaradt a csepeli visszarendeződés, Szenteczky János hatalomhoz juttatása, ami az összefogás célja volt.

“Hogy a magát mellőzöttnek vélő Dobák István miért most érezte úgy, hogy személyeskedő támadást intéz a harcostársai ellen, annak a legkézenfekvőbb oka az lehet, hogy tisztújítás közeledik a pártban, s a szeptemberi kongresszusra vissza szeretne simulni rég megszokott, komfortos pozíciójába. Ehhez – a jelek szerint – egy belső konkurenciaharcban tervezhetett előremenekülni, egyúttal egy finoman szólva sem túl bajtársias gesztussal, a nyilvánosság elé lökve a „családi” vitát.” – húzta alá az MSZP lapja.

Érdemi vita nélkül

A Hír TV birtokába került újabb dokumentumból derült ki, hogy a döntéseket érdemi vita nélkül az elnökség ajánlása alapján online szavazás keretében hozta meg a párt vezetősége és az etikai biztosság.

A Hír TV szerette volna megkérdezni a döntésekről a párt országgyűlési képviselőjét, de Kunhalmi Ágnes nem kívánt nyilatkozni. Az ügyben hívták a szocialisták budapesti elnökét, aki a dokumentumok szerint személyesen továbbította a javaslatokat az etikai bizottsághoz, de Molnár Zsolt véleménye szerint, neki nincs érdemi köze a történtekhez.

A Hír TV szerint az MSZP vezetése közben háttértárgyalásokat folytat Gyurcsány Ferencékkel annak érdekében, hogy vezető politikusaik befutó helyekre kerülhessenek a 2022-es választásokon egy esetleges közös listán. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a szocialista párton belüli harc hozzájárult ahhoz, hogy történelmi mélypontra jutott az MSZP népszerűsége. A legfrissebb közvélemény kutatások szerint az MSZP jelenleg nem érné el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-os küszöböt.

Hír TV, Csepel.info

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Bangóné mondjon le! – Borítja a bilit MSZP-s párttársa

Az MSZP korábbi csepeli polgármestere is Bangóné lemondását követeli

Bangóné és Szenteczky lemondását követelik

Bosszút áll az MSZP a Szenteczky és Bangóné lemondását követelőkön

NER-lovag lett: ezért függesztették fel a csepeli MSZP tagját

 

5 hozzászólás “NER-lovag lett: ezért függesztették fel a csepeli MSZP tagját” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Kíváncsi vagyok, hogy az MSZP mikor rúgja ki egyetlen értelmes emberét, Hillert?
    A többiek kaparnak, hogy bejutó helyre kerüljenek. Nagy verseny lesz!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Majori manyi szerint:

    Az egész ellenzék feloszlathatná magát végre. Márcsak azért is, mert semmit nem tesznek, egymást marják. Akik vannak köztük értelmesek, kiválhattak volna és alakítani egy új pártot, kicsit kifésült irányvonallal, de nem…. 🤬😖

  3. kormánypárti szerint:

    Heil Hiller! 😀

  4. ta-dam szerint:

    Igen. Hiller volt az egyetlen kultúrminiszter, aki nem nyírt ki mindent. Vagyis: legalább nem ártott.

Itt lehet hozzászólni !