Bosszút áll az MSZP a Szenteczky és Bangóné lemondását követelőkön

Magyar Nemzet, Csepel.info

Az MSZP elnöksége bizalomvesztésre hivatkozva felfüggesztette Dobák István csepeli elnökségi tag, illetve Fekete Zoltán Pest megyei elnök párttagságát, egyúttal kezdeményezték a kizárásukat is – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumból.

Az irat szerint az elnökség döntött a marcali helyi szervezet feloszlatásáról és újjászervezéséről, továbbá arról is, hogy a karcagi időközi választáson az MSZP a saját jelöltje helyett egy független indulót támogat, aki használhatja a párt logóját.

Akinek nem tetszik a korrupció, az fideszes áruló lesz

Miközben az MSZP vezetése titkos háttértárgyalásokat kezdett Gyurcsány Ferencékkel arról, hogy egy lehetséges közös listán biztos helyeket szerezzenek a párt szűk elitjének, a Tóth Bertalan által irányított elnökség megkezdte a párton belüli kritikus hangok elhallgattatását, kiszorítását.

„Eseménydús, sorsfordító időszak előtt állunk. A NER-rel vívott küzdelemben elengedhetetlenül fontos lesz, hogy a Magyar Szocialista Párt egy szoros egységet alkotó közösségként nézzen szembe a rá nehezedő kihívásokkal. Össze kell zárnunk, hiszen az MSZP nemcsak egy párt, hanem egy közösség is, ahol a bizalom kiemelten fontos. Bizalom nélkül nem lehetünk sikeresek a következő hónapok csatáiban, hiszen minden figyelmünket az orbáni rendszer megdöntésére kell fordítanunk, ami csak egységben sikerülhet”

– írja az MSZP elnöke a Magyar Nemzet birtokába jutott levélben.

Mindezek alapján Tóth közli, hogy az országos elnökség felfüggesztette Dobák István csepeli elnökségi tag, illetve Fekete Zoltán Pest megyei elnök párttagságát. Dobák azért jutott erre a sorsra, mert Egy elmaradt vita helyett. Hogyan vesztette el az önkormányzati választást a csepeli demokratikus baloldal címmel Facebook-bejegyzést írt.

„Ezt a nyilvánosságnak szánt véleményt több jobboldali portál is átvette. A Csepel.info internetes oldal például a következő címmel jelentette meg Dobák István írását: »Bangóné mondjon le! Borítja a bilit az MSZP-s párttárs.«”

– méltatlankodik Tóth Bertalan a levelében.

Fekete Zoltán tagságát pedig azért függesztették fel, mert egy párton belüli egyeztető megbeszélésről, az érintettek tudta és beleegyezése nélkül, titkos hangfelvételt készített. Állítólag ezt később ő maga is elismerte.

„Fekete Zoltán ezzel a tettével egyrészt megsértette a beszélgetésben részt vevők személyiségi jogait, másrészt megismerhetővé tette mások számára a tiltott módon készített felvételt.”

– írja Tóth Bertalan, hozzátéve, hogy Dobák és Fekete ellen az elnökség kezdeményezte az országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsánál az etikai vagy fegyelmi eljárás lefolytatását, fegyelmi büntetésként pedig a pártból történő kizárásukat. Ismert: Fekete Zoltán tavaly februárban az MSZP választmányi tagjaihoz címzett, ám

nyilvánosságra került levelében gazdasági visszaélések eltussolásával vádolta meg a párt mostani és korábbi vezetőjét.

Az MSZP elnöksége döntött a párt marcali szervezetének feloszlatásáról is, mert az az országos etikai és egyeztető bizottság szerint

„tartósan alapszabály-ellenesen működik”.

A helyi szervezet újjászervezésével az MSZP Somogy Megyei Szövetségének alelnökét, Árok Kornélt bízta meg a pártvezetés. Tóth Bertalan leveléből kiderül az is, hogy a karcagi önkormányzati választáson az MSZP a saját jelöltje helyett egy független indulót támogat, aki használhatja a párt logóját.

„Azért, hogy Karcag 5-ös számú önkormányzati körzetében egy összellenzéki támogatással induló jelölt álljon szembe a Fidesz jelöltjével, az MSZP elnöksége hozzájárulását adta ahhoz, hogy Bodnár Csaba – független jelölt – felhasználhassa és megjeleníthesse a Magyar Szocialista Párt logóját, amellyel kifejezi azt, hogy jelöltségét és indulását a Magyar Szocialista Párt is támogatja”

– írta Tóth Bertalan. Azt is hangoztatta:

„A 2022-es választáson az ellenzéki összefogásnak köszönhetően megdöntjük a Fidesz egyeduralmát.”

A „sikeres csaták” érdekében

elkezdődött tisztogatás Tóth Bertalan részéről meglehetősen álságos

és hiteltelen, hiszen az MSZP támogatottsága éppen az ő vezetése alatt érte el eddigi mélypontját: a legutóbbi felmérés szerint a szocialisták nem biztos, hogy bejutnának az Országgyűlésbe. Tóth leglátványosabb teljesítménye leginkább abban áll, hogy gőzerővel ad tízmilliós megbízásokat a párthoz ezer szállal kötődő Sapienza Kft.-nek.

Forrás: Magyar Nemzet

12 hozzászólás “Bosszút áll az MSZP a Szenteczky és Bangóné lemondását követelőkön” bejegyzésre

  1. ta-dam szerint:

    És mi ebben az újság?

  2. worm szerint:

    Messze még a lejtő alja…

  3. Tóth kati szerint:

    Kér valaki egy kávét?
    Aki korpa közé keveredik,felfalják a disznók.

  4. Betke szerint:

    Uborkaszezon……. Valamit elő kell halászni!

  5. Werthan szerint:

    Uncsi

  6. Tonyó szerint:

    Szenteczky és Bangóné az Isten! 😚

  7. Nagyapó szerint:

    Werthan! Lehet, hogy uncsi, de repetitio est mater studiorum, azaz az ismétlés a tudás anyja!
    De szóljon hozzá a kispesti, a Joó Márton (SZEVIÉP), Czeglédi ügyekhez??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. robi szerint:

    Nagyapó!
    Előfordulhat,hogy a pali köhögni fog, ezért visszafogott az ügyet ismerők véleménye:

    https://orszagszerte.atlatszo.hu/csaladi-hazat-es-a-ceget-is-zar-ala-vette-a-nav-a-szegedi-kepviselonek/

    Arról nem is szólva, hogy az említett gyülekezetben is füstölhetnek a telefonok.
    Lehetnek még meglepetések Szeged környékén.

  9. kormánypárti szerint:

  10. Valdemar szerint:

    Alea iacta est. A kocka el van vetve!
    Tóth Bertalan és Bangóné Borbély Ildikó Csepelt elvesztette!
    Csepel a csepelieké! Bangóné, A NEMZET DADUSA, parancsolgasson Kabán!

  11. Nagyapó szerint:

    “Egyedül vagyunk Tibor. Egyedül, Te meg én”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !