Összevissza indul újra a fizetős parkolás

Index, Mr. Gabee, Csepel.info

Nagy bizonytalanságot okozott az önkormányzatoknál az a jogszabály, ami visszaállítja a fizetős parkolást. A szöveg szerint ugyanis 2020. július 1-jéig nem kell várakozási díjat fizetni, ez pedig jelentheti azon a napon a 0 órát és a 24 órát is.

Ezért lesz olyan önkormányzat, ahol már 1-jén újra fizetős a parkolás, és olyan is, ahol csak 2-án.

Mi is elsejével akartuk indítani a fizetős parkolást Zuglóban, és több baloldali kerület is, de mivel kétféleképpen is értelmezhető a jogszabály, úgy döntöttünk: a 2-i indulás a biztos.

– mondta lapunknak Horváth Csaba, Zugló polgármestere. Hozzátette, nem akartak abba a helyzetbe kerülni, hogy a kormány utólag azt mondja, hogy jogtalanul szedtek pénzt elsején. Horváth Csaba tudomása szerint a kerületek zöme így döntött

Ezt megerősítette Kiss László óbudai polgármester is, aki elmondta, hogy a bizonytalan jogértelmezés (más érthető nyelvtanilag, más jogilag) miatt a kerületben is 2-án indul a fizetős parkolás.

A fővárosi önkormányzat is 2-ától szedi csak a parkolási díjat, tájékoztatott a sajtóosztály.

A fideszes vezetésű XII. kerületben azonban úgy döntöttek, hogy 1-jétől már fizetni kell a parkolásért, mondta lapunknak Arató Zsolt, a kerület sajtóreferense. Hozzátette, hogy büntetni azonban nem fognak, ha valaki nem fizet, csak figyelmeztetik az autósokat.

A 2020. évi LVIII. törvény 69. § (1) (A humánjárvány terjedésének csökkentése érdekében) pontosan így rendelkezik:

a) a helyi közutak, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületek, valamint

b) az országos közutak, valamint az állam tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületek várakozási területeinek a járművel történő, várakozási célú használatáért 2020. július 1-jéig várakozási díjat nem kell fizetni.

A dátum meghatározása azonban nem egyértelmű, mert eszerint tarthat július 1. 00.00 óráig is az ingyenes időszak, és tarthat 24.00-ig is. Biztos jogértelmezésért a miniszterelnöki sajtóirodához fordultunk, várjuk válaszukat.

Frissítés: Hivatalosan éjfélig van ingyenparkolás

Megkeresésünkre a Miniszterelnökségi Sajtóiroda ezt válaszolta: A törvény alapján 2020. július 1. éjfélig nem kell fizetni a közterületi parkolásért.

Mint arról beszámoltunk, a kormány április 6-tól eltörölte a magyarországi közterületeken a fizetős parkolást annak érdekében, hogy ha valaki a járvány alatt a tömegközlekedés helyett a fertőzésbiztosabb autójával akart utazni, azt ne akadályozza a parkolási díj kifizetése.

Az ingyenes parkolás a budapesti belső kerületek kis utcáiban telítette a parkolókat, és volt, ahol a parkolóhelyeket kereső, cirkáló személyautók miatt négyszeresére nőtt a forgalom, ezért a lakók több kerületben is hetek óta követelték a fizetős parkolás visszaállítását.

10 hozzászólás “Összevissza indul újra a fizetős parkolás” bejegyzésre

  1. Happy szerint:

    Azért van abban valami báj, hogy a fidesznyikek által gyűlölt Index cikket átvegyétek!

    😀

    Sokkal jobban mutat ezen az oldalon a szokásos hazugsággyár origo, 888, ripost, lokál és a többi közpénzből kitartott szennymédia hazug uszító cikke.

  2. Nagyapó szerint:

    Amíg nem kellett fizetni a parkolásért, ugyanúgy nem volt hely, mint a fizetős időben. Kiderült, hogy a parkolási díj nem oldja meg zsúfoltságot, mivel a helyek száma, nem növekszik, csak az autók száma. Így a parkolási díj nem megoldás, hanem autósok további adóztatása!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Bali szerint:

    Nagyapót emlékeztetném Tarlós idejében is volt parkolási díj!

  4. Nagyapó szerint:

    Bali! És???

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Qqriq szerint:

    Happy! Téged a fröcsögés boldogít? Tény, hogy megszűnt a baloldali médiafölény, kiegyensúlyozottá vált a médiapiac, de továbbra is az olvasók döntik el, mely sajtótermékek tartalmaira kíváncsiak.

  6. Happy szerint:

    kukurikú szokás szerint egy kukkot nem fogott fel abból amit leírtam de mindegy is.

  7. Tóth kati szerint:

    Kedves csepeli balosok!Mindenért rinyáló!Csepelen nem kell parkolási díjat fizetni.Ha valakinek nem tetszik költözzön be a Terézvárosba és ott hőbörögjön.Ha most Csepelen valamelyik dk-s szemét lenne a polgármester nekünk is fizetős lenne minden parkolás.Örüljünk annak,hogy a csepelieknek volt esze és nem kértek a libsi összefogásból.

  8. Happy szerint:

    Te akkor se fizettél Csepelen a parkolásért te nagyokos amikor MSZP-s volt a polgármester.

  9. pitypang szerint:

    Én meg emlékszem hogy a Szt.Imre teren kellett fizetni és a piacnál.

  10. pitypang szerint:

    És 2008-bán egy nagy területen akartak bevezetni.

Itt lehet hozzászólni !