Karácsony hagyja tönkremenni Budapest útjait

Lokál

Csepeli úttest Szent László utca (Fotó: Máté Krisztián)

Karácsony Gergely főpolgármester a veszélyhelyzetet kihasználva sorra akadályozta meg a jobboldali vezetésű kerületek útfelújításait. A Lokál munkatársa Csepelen járt, ahol a lakosok úgy érzik, a főpolgármester keresztbe tett nekik. A helyiek szerint a Szent László út burkolata a szürke ötven árnyalatára hasonlít, annyira kátyús és toldozott-foldozott.  

Karácsony Gergely főpolgármester megfúrta a jobboldali vezetésű kerületek útfelújításait – miközben felújítják például azt az utcát a XII. kerületben, ahol a volt MSZP-s miniszterelnök, Bajnai Gordon lakik. A Lokál munkatársa a XXI. kerületben, Csepelen járt, ahol személyesen tapasztalta, milyen áldatlan állapotok uralkodnak a kerület egyik, az önkormányzat által felújításra szánt utcájában. Láthatóan ráférne a „ráncfelvarrás” a kertes övezetben lévő Szent László útra, ahol a toldozott-foldozott aszfalton temérdek repedés akadályozza az autók és a BKK-buszok (az úton három csuklós járat is közlekedik) közlekedését. Az út lassan kezd bezöldülni a repedésekben burjánzó gaz miatt. Úgy látszik, a főpolgármester így tervezte Budapest zöldítését.

A csepeliek igen rosszul járnak Karácsony döntésével, hiszen a Szent László úton kívül a Szállítók útja, a Védgát és a Táncsis Mihály utca felújítási munkálatainak is megálljt parancsolt a főpolgármester.

Borbély Lénárd, Csepel kormánypárti polgármestere korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a főpolgármester politikai alapon fújta le a jobboldali kerületek útfelújításait, miközben a baloldali vezetésű városrészek tízszer annyi pénzt kapnak ilyen célra.

Csepeli úttest Szent László utca (Fotó: Máté Krisztián)

 

Csepeli úttest Szent László utca (Fotó: Máté Krisztián)

A buszok is zötykölődnek a rossz úton

„Nagyon rossz az út állapota. A szürke ötven árnyalata című film jut eszembe, ha ránézek. Csak foltozgatták az évek során, de ez csak felszíni kezelés. Ez egy forgalmas út, ahol mellesleg csuklós busz jár, fontos lenne, hogy megcsinálják” – mondta az utcában lakó Éva a Lokálnak.

Csepeli úttest Szent László utca. Éva. (Fotó: Máté Krisztián)

„Hallottam, hogy fel lesz újítva az út, amire a pénz is megvolt, viszont a főpolgármester egy tollvonással lehúzta nemcsak Csepelt, hanem más kerületeket is. Sajnálatos, hogy ilyen megtörténhet” – bosszankodott József, aki autóval jár az édesanyjához, és rendszeresen kerülgetnie kell a kátyúkat. Ezen a hosszú úton busz jár, és iskola is található, szóval esedékes lenne már a helyrehozatala” – mondta.

Fotó: Máté Krisztián

„Borzalmas az állapota a Szent László útnak, tiszta kátyú. Olyan rossz állapotban van, hogy a buszon utazókat szétrázza. Mellesleg ezeknek az új buszoknak sem tesz jót, hogy ilyen úton közlekednek” – mondta Tamás.

Forrás: Lokál

40 hozzászólás “Karácsony hagyja tönkremenni Budapest útjait” bejegyzésre

  1. Happy szerint:

    “Karácsony hagyja tönkremenni Budapest útjait”

    Erre átveszitek a Lokál nevű közpénzből kitartott szennymédia azon képeit amin látszik, hogy már (most kapaszkodj meg) már tönkrement! Tehát az elmúlt tíz év fidesz és Tarlós alatt NEM volt felújítva!

    Amúgy számolja valaki, hogy hányadik ilyen cikket teszitek be? Elárulom nektek, hogy ha naponta hatszor beteszitek ugyanazt a szart attól még nem lesz igaz! Hazugságok és csúsztatások tömkelege.
    Szerintetek miért lett Tarlós leváltva? Gondolkozzatok egy csöppet!
    (Megfejtés: Mert orrba-szájba próbálta és próbálja most is a fidesz bűneit Karácsonyra tolni.)
    A fővárosi szavazókat nem tudta megvenni a fityisz egy zsák krumplival. Marad a kicsinyes bosszúállás. Ennyik vagytok. Szokjatok hozzá, a fidesznek leáldozik és csak ennél rosszabb lesz.

  2. Várkonyi András szerint:

    Újítsátok fel a megnevezett utak azon részeit, melyek nem tartoznak fővárosi hatáskörbe! Utána el is fogadom a felháborodó cikkeket.
    Sőt, veletek szavazok majd, ha minden földutat addig is leaszfaltoztok! Addig viszont ne Karácsonnyal foglalkozzatok, hanem dolgozzatok – értünk !

  3. Qqriq szerint:

    Micsoda szerencse, hogy Horváth János éppen mélyépítő mérnök! Remélem megmondja nekünk, szakértő véleménye szerint tönkre van e menve ez az út és általánosságban véve milyen okok vezetnek az utak tönkremeneteléhez.

  4. Valdemar szerint:

    Bravó Csepelinfó! Most karakánul bebizonyítottátok a közölt fényképekkel, hogy Tarlós az előző kilenc évben, illetve Németh Szilárd és Borbély Lénárd az elmúlt tíz évben nem újította fel a Szent László utat! Persze hogy nem, hiszen azelőtt Rákosi Endre útnak hívták!

  5. Qqriq szerint:

    1 éve készültek gúgli utcaképek a Szt. Lászlón, szabad megnézni. Látható, hogy akkor még nem volt indokolt a felújítás. Azóta elmúlt egy tél és több építkezés is történt az utcában illetve a környékén. Egyre több társasházat építenek, az építőanyagot és a sittet nehéz tehergépjárművek szállítják (általában a behajtási súlykorlátozást meghaladó össztömegű merev tengelyes teherautók, feltehetően külön engedéllyel). Az időjárás, a sózás valamint a tehergépjármű-forgalom fokozták a Szent László út úttestének állagromlását, elhasználódását.

  6. Horváth János szerint:

    Ha ilyen szakértő vagy, akkor minek kérdezel tőlem?

  7. Horváth János szerint:

    De, ha már útépítés!
    Megtudja mondani valaki, hogy az újonnan elkészült Tiborc utcában a víz miért nem oda folyik
    ahova kell? Miért kellett felbontani a 2 hetes burkolatot a Sáfár Péter utcánál? Gondoltak-e arra,
    hogy kiemelt szegély híján úgy parkolnak, nemhogy babakocsi, de gyalogos sem fér el a járdán?
    Folytassam?

  8. Qqriq szerint:

    Úgy látom, nálad ennél a Tiborcz utcánál megakadt a lemez…

  9. Horváth János szerint:

    Nem én terveztem, nem én építettem, nem én ellenőriztem, nem én vettem át. Fizetni viszont
    én fizetek. Ha már eleve szart csináltok akkor mit vársz?

  10. Qqriq szerint:

    Tiborcz panasza 😉

  11. Nagyapó szerint:

    Happy, Valdemar! Ha annyira buták, hogy nem tudják mennyi idő kell egy felújítás elkészítéséhez, kérdezzék meg Horváth Jánost – hátha elárulja. 😀
    Az előkészítést a Tarlós mérnök főpolgármester vezette Főv. Önkorm. elvégezte, a pénzügyi forrásokat biztosította!!! Vigyori ezt törölte. Jó, hogy rá szavaztak.😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Nagyapó szerint:

    Várkonyi András! Köszöntöm a kormánypárti szavazók körében!😀
    Tarlós főpolgármester meghirdette a bp.-i földutak pormentesítését. Csepelen így csak olyan földutak maradtak, ahol a telekhatárok, tulajdonok rendezetlenek.
    Várkonyi András! Beszéljék meg Horváth Jánossal. hogy a le nem aszfaltozott Tiborc utcában miért vannak problémák?😀 Valamint érdeklődjön, hogy hány önkormányzati utcát aszfaltoztak Csepelen!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. robi szerint:

    Sepregessen mindenki a saját háza táján.

    Aki a kerületben autózik, katasztrofális állapotú utcákkal találkozhat, melyek csepeli hatáskörben pusztultak le.
    Ma az Erdősor utca végén és a Mátra utcában kerülgettem a szakadékokat, a Tihanyi utca vége se’ piskóta.

    Aki nem hiszi, járjon (de csak lassan) utána.

  14. Horváth János szerint:

    Qqriq!
    Érdemi válasz? Ha olyan kurva jó ez az önkormányzat, akkor hogy lehet ennyi hiba?
    Esetleg ezért is a Soros a hibás?

  15. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    A Tibörc utca le van aszfaltozva, csak olyan fideszesen csinálták, mondhatni szarul.

  16. Qqriq szerint:

    János! A hiba a te készülékedben van, nem másban. 😉
    Érdemi válaszom: hülye vagy! 😀

  17. Horváth János szerint:

    Tőled ez dicséret!

  18. pl szerint:

    Trollt nem etetünk! Földbutát pláne!

  19. Tündér Ilona szerint:

    A Tihanyi utca egy ótvar, folt-folt hátán, ami elkeserítő az, hogy a Szentmiklósi is kezd szétesni.
    Az egyik a főváros sara, a másik kerületé.

  20. csak úgy szerint:

    Na, akkor most meglátjuk, hogy mennyi jut Csepelnek, és főleg az, hogy hogyan gazdálkodnak majd vele. Lehet reménykedni, hogy a kormánypárti kerületeknek jut a java!

    “Csütörtökön került fel a parlament honlapjára az a költségvetést módosító, ami alapján a Miniszterelnökséget vezető miniszter, azaz Gulyás Gergely ötmilliárd forintot oszthatna szét a budapesti kerületek útfejlesztésére. A G7 megjegyezte, hogy a 23 fővárosi kerület kiadásaihoz képest ez is jelentős tételnek számít.

    Hozzáteszik, hogy az összeg közel azonos a kormány által a települési önkormányzatoktól elvont gépjárműadó összegével, mivel ebből a 2018-as pénzügyi évben a kerületek bevétele 5,9 milliárd forint volt. Így tulajdonképpen az elvonások egy részét visszaosztják a kerületeknek.

    A javaslat szövege szerint a miniszter a budapesti kerületi önkormányzatok részére útfejlesztések és utak aszfaltozása céljából kérelem nélkül támogatást nyújt, vagyis Gulyás Gergely annak ad az 5 milliárd forintból, akinek csak akar.

    Ezeket a forrásokat december 31-ig el kell költeni, ezért a lap szerint a pénzt 2021-ben az tudja ezt elkölteni, aki tulajdonképpen már most a közbeszerzési kiírását készíti elő, hogy tavasszal indulhasson az építkezés, és őszre befejeződhessen.”

    Forrás: négynegyvennégy

  21. Nagyapó szerint:

    Remélem Gulyás miniszter úr visszavonja a Lánchídra szánt 6 milliárdot és elosztja Bp. kerületei között, igazságosan, mint ahogy Vigyoriék teszik. Ezt a DK is támogatná, mert azonos a Gyurcsányné által Brüsszelben előterjesztett tervével, miszerint Bp. külön kapjon támogatást, amit a Mo. támogatásából levonnának. Igazi demokratikus megoldás.😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. Qqriq szerint:

    Karácsony olyan magas parkolási díjakat akar beszedni, mint ami Bécsben van. Ebből kívánja megvalósítani a közlekedési alapjövedelem elképzelését?

  23. Qqriq szerint:

    Úgy tűnik, robbantak az első hajléktalanbombák! Vajon gyurcsányiék végleg letettek arról a szándékukról, hogy százával telepítsenek be utcalakókat Csepelre?

    “Mi folyik Budapesten? Ahogy vége a veszélyhelyzetnek, a hajléktalanok visszatértek a főváros aluljáróiba, utcáira és tömegközlekedési eszközeire. A legtöbbjük rossz állapotban van, és maszkot sem hord. Fotóink egyetlen délelőtt készültek, és jelzik, hogy egyre durvább a helyzet. A Fővárosi Önkormányzat semmit sem tesz – az egyetlen ötletük, hogy 30 fős hajléktalanszállót csinálnak a Városháza műemléki épületéből… Tényleg nincs más megoldás?”
    (Ripost)

  24. bhu szerint:

    Pedig ha valamit, a Tiborcz utcát rendesen megcsinálhatták volna.
    Kedves Vezetőnek üzenjük, hogy sajnos Budapesten nem annyira hülyék az emberek, hogy beveszik a retkes propagandátokat.

  25. worm szerint:

    A sok proli kiköltözött Szigetszentmiklósra a rózsák közé, aztán a benga nagy autóikkal a csepeli utcákat rongálják. Karácsony óta a Tihanyi és Erdősor utca is katasztofális állapotba került. Csepeli útra csepeli autót!

  26. worm szerint:

    Jól értelmezem a képet, hogy onnan készült a szürke 50 árnyalata, ahol nem is jár busz? Egyébként csepeli viszonylatban az még nem is annyira rossz szakasz. Foltosnak foltos, de legalább a miénk.

  27. Nagyapó szerint:

    Ezért fontos a csepeli gerincút, hogy kényelmesebb legyen a Csepelre való bejutás!😀😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  28. ptypang szerint:

    worm: Csak szeretnél olyan “proli” lenni, mint a rózsa utcákban lakók.
    Az meg már milyen hülye szöveg, hogy csepeli útra csepeli autót. Mi lenne, ha minden településen így gondolkodnának. Soha nem jutnál el még a Balatonra sem.

  29. Tündér Ilona szerint:

    worm

    ,,Karácsony óta a Tihanyi és Erdősor utca is katasztofális állapotba került. Csepeli útra csepeli autót!”

    Amennyiben vicc akkor jó, ha komoly akkor vedd be a gyógyszered!

  30. mutyi szerint:

    Nagyon zokon vettétek úgy látom 🙂

    Azóta itt a csepel infon minden nap Karácsony van 😀

  31. mutyi szerint:

    Pár hónap alatt mennyi rossz burkolatú út lett Csepelen. Eddig annyira tökéletes volt, hogy senki sem foglalkozott velük. Most hirtelen minden utat fel kellene újítani.

  32. mutyi szerint:

    Még a 2010-es önkormányzati választások előtt Németh Szilárd, akkori polgármester és a helyi Fidesz szervezet szeptember 17-én megjelent programjában volt olvasható „a Gerincút teljes hosszának megépítése nem tűr halasztást, ezek a legfontosabb fejlesztési célok Csepelen”.

    A gerinc szó ismeretlen fogalom egyeseknek. Nem tudtak megbirkózni vele 10 év alatt. 😀

  33. Nagyapó szerint:

    mutyi! Csepelen a Fidesz vezetés alatt tervszerűen és folyamatosan folytak/folynak az útfelújítások. Vigyori a Fővárosra tartozó utak felújítását törölte (mutyi erre szavazott?).
    A gerincút Csepel központját elkerülő része elkészült. A további rész kinek kell?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  34. Nagyapó szerint:

    Talán ide tartozik, nem út, hanem metró. Eetásak ugye emlékeznek, amikor Vigyori hőmérővel állt a metróban az elviselhetetlen hőséget mérve és klímát követelt (igaz előtte a szoclib vezetés alatt hűvös volt😀😀). Most Vigyoriék, mint szakemberek megoldották. Nem lesz klíma, viszont van néhány “higiénikus” ivókút!😀
    Eetásak gratulálok, jól szavaztak!😀😀😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  35. concept szerint:

    Nagyapó,és arra emlékszik hogy nem olyan egyszerű hogy fogunk egy klímakészüléket,feldobjuk a szerelvény tetejére,bekötjük az áramba és jön a hideg?
    Meg kell erősíteni a kasznit hogy elbírja mert a kormányon lévő elvtársak olyan sz*rt rendeltek hogy jó hogy saját magát elbírja a szerelvény.
    Néhol még saját magát sem mert leszakad róla az elektromos rendszerek doboza…
    A ruszkik meg láthatóan nem igazán törik magukat a légkondi miatti átépítéssel.

  36. pl szerint:

    Concept hagyd demens Noé-t, ő már nem emlékszik semmire… Belehülyült a csepel.infoba, meg abba h meghálálja gazdáinak a juttatásokat… Kommunistázik a marhája össze vissza, miközben csorog a nyála, és nem emlékszik az 1970, 1980-as csodás éveire, mint a többi gazember… Ritka, h a rövidtávú és a hosszútávú memória egyszerre hagyjon cserben egy beteg embert…

  37. Happy szerint:

    A vén komcsi szóvá teszi, hogy Karácsony NEM tesz klímát a metrókocsikba. Vastag a bőr a p…ján.

  38. balabalalajka szerint:

    Azért elég nevetséges, hogy előbb megcsonkítják az önkormányzati bevételeket/hatásköröket, aztán, ha nem teljesítenek valamit a kevesebb pénzből, rájuk mutogatnak.

    Amúgy a rendszerváltás óta soha nem volt olyan vezető politikusunk, aki az ígéreteinek akár csak felét teljesítette. Ráadásul minden párt teljesen mást mond ellenzékiként, mint amit aztán csinál kormányon. A fidesz is ellenzékben még a gyenge forint ellen volt, 2010 óta ennek van bármi jele? Évről-évre módszeresen gyengül a forint.

    Ennek a bal-jobb felosztásnak sincs sok értelme nálunk: ellenzékben minden párt sokkal baloldalibb, kormányon mindenki sokkal jobboldalibb. A gazdaságpolitika, társadalompolitika, szociálpolitika jórészt ugyanaz a neoliberális szarság (valószínáleg azért, mert ezt várják tőlünk a német elvtársak), csak a külső körítés más.

  39. Qqriq szerint:

    A klímaberendezések a hőcserélés elvén működnek. Nem a metrókocsikat kellene hűteni, mert annak az lenne az eredménye, hogy a szerelvények utasteréből elvont hő az algutat és az állomásokat terhelné. Az állomások külső levegőbetáplálási pontjainál hűvös levegőt kéne benyomatni, ami a légtechnikai rendszer átalakítását igényli. Az a helyzet, hogy gyurcsányiék semmit nem vizsgáltak a megvalósíthatósággal kapcsolatban, csak vagdalkoztak.

  40. pl szerint:

    Ó te Csepel Polihisztora, te Istenek Barma…
    Ó te SÖTÉT Lovag!
    A klíma nem hőcserélő, hanem hőszivattyú…
    “a szerelvények utasteréből elvont hő az alagutat és az állomásokat”… fűti, az igaz. De fel kell hívnom a figyelmedet némi aránytalanságra. Hányszorosa lehet az alagutak, állomások stb. légköbmétere és a metrókocsik légköbmétere között a különbség? Tízezerszeres? Százezerszeres? Több? És a szellőzés? Szerinted mennyit fűtene rajta a kocsikból kivont hő?
    “Az állomások külső levegőbetáplálási pontjainál hűvös levegőt kéne benyomatni”… ja, a nyári 40 fokosból kéne hűvöset nyomatni?
    “légtechnikai rendszer átalakítását igényli”… nem igényel az semmit. A szellőző rendszer meg van, együtt épült a metróval, és nagyon komoly, több okból is, például a légo funkció, a nyomás kiegyenlítés is szerepe.
    “Az a helyzet, hogy gyurcsányiék”… az a helyzet, h hülye vagy, csak nem hiszed el. Nem kéne neked senki EMBERFIÁT a szádra venned, nem való az neked!
    Írnám, h ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna… De te sosem hallgatsz, sosem leszel bölcs, te egy szerencsétlen hülye vagy, aki úgy tűnhet h mindenhez ért, ezért ebből következően semmihez nem ért. Egyszerűbben: egy okoskodó hülye, aki egy normális rendszerben szégyellne megszólalni!

Itt lehet hozzászólni !