Németh Szilárd: Magyarország érdeke az, hogy fejlesszük a honvédségünket

Megduplázódott a katonai szolgálatra jelentkezők száma, egy hét alatt 2500-an adták be jelentkezésüket a toborzóirodákban.
A stúdióban Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára számolt be a fejleményekről.

 A járvány gazdasági hatásai miatt megduplázódott a katonai szolgálatra jelentkezők száma Magyarországon. A Honvédelmi Minisztérium adataiból kiderül: csak a múlt héten 2500-an adták be jelentkezésüket a toborzóirodákban. A jelentkezők száma elsősorban azért ugrott meg, mert a Honvédség stabil foglalkoztatást ajánl mindazoknak, akik a Covid-krízis ideje alatt elvesztették a munkájukat. A katonai szolgálatra jelentkezőknek bruttó havi 161 ezer forint illetmény jár, ezen felül étkezési, egészségügyi és ruházati ellátásban, valamint utazási költségtérítésben is részesülnek. A fél éves kiképzés elteltével az önkéntes tartalékosok minden kötelezettség nélkül visszatérhetnek a polgári életbe, de dönthetnek úgy is, hogy folytatják karrierjüket, mint szerződéses katona.

„Azokat a területeket, amely Magyarország szuverenitását, az emberek biztonságát, békéjét, szabadságát érinti, aminek a legfőbb letéteményese a Magyar Honvédség, azokat a továbbiakban is fejleszteni kívánjuk. Nem csak amiatt, mert a NATO felé van egy ilyen elköteleződésünk, hogy valamikor majd elérjük azt a GDP 2%-os arány, ugye ez 2024-et jelent, hanem egész egyszerűen a magyar érdek az, hogy fejlesszük a honvédségünket”

– mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. Hozzátette, a járványügyi küzdelemben a honvédség megkerülhetetlen és nagyon kimagasló szerepet játszott.

Forrás: Hír TV

5 hozzászólás “Németh Szilárd: Magyarország érdeke az, hogy fejlesszük a honvédségünket” bejegyzésre

  1. Csányi László szerint:

    Tulajdonképen ki ellen készülünk? Mit szeretnénk elérni a BÉKÉN kivül?

  2. Qqriq szerint:

    Egyrészt a NATO elvárja a részvételt külföldi missziókban, békefenntartó tevékenységben. Másrészt Magyarországnak ütközőzóna szerepe van, ezért a NATO elvárja, hogy külső támadás esetén a nemzeti hadseregnek legalább annyi ellenálló ereje legyen, hogy feltartóztassa az ellenséget az erősítés megérkezéséig. Azért kell fejlesztenünk a honvédséget, mert mások is fejlesztik a sajátjukat.

  3. Horváth János szerint:

    Csak nem azt állítod, hogy ezekből a szegénység elöl menekülő 30-40 éves emberekből
    ütőképes hadsereg lesz?

  4. Qqriq szerint:

    Nem. Csak azt állítom, hogy annyi honvéd folyamatosan rendelkezésre fog állni, akik a külföldi kiküldetésekben részt vállalnak és erre alkalmasak is, vagyis e célokra nem kell magyarul nem beszélő zsoldosokat szerződtetni, akik magyar zászló alatt szolgálnak. Másrészt papíron meg fogunk felelni a NATO növekvő védelmi elvárásainak. A magyar érdek pedig az, hogy rendkívüli helyzetekben (pl. árvíz, tűzvész, hóhelyzet, járvány, természeti vagy ipari katasztrófa, migrációs krízis, stb.) mindig legyen azonnal bevethető erő polgári védelmi célokra.

  5. Horváth János szerint:

    Hát ebből a kiképzésből ezt nem lehet levezetni! Itt 6 hónapig csinálják azt, amit mi 1 hónap
    alatt elvégeztünk. Egyébként nettó 120 ezerért ezt hosszútávon senki sem vállalja.

Itt lehet hozzászólni !