Zúgjanak a harangok Trianon évfordulóján!

Pesti Srácok

Alulról induló kezdeményezésként bukkant fel, ám mostanra egyre szélesebb körben kap nyilvánosságot, hogy harangszóval emlékezzünk a trianoni évforduló századik évfordulójára. A békediktátumot 1920. június 4-én, 16.30 órakor írták alá a Nagy-Trianon palotában, ezért szól úgy a kezdeményezés, hogy június 4-én, fél ötkor minél több helyen szóljanak a harangok szerte a Kárpát-medencében.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) tette közzé azt a felhívást, amelyhez bármilyen egyházközség, illetve gyülekezet csatlakozhat. Ez úgy szól, hogy

június 4-én, 16.30-kor szólaljon meg minél több harang és fohász a Kárpát-medencében.

A történelmi országterületen, de akár azon túl is így fejezhetik ki a magyarság összetartozását a különböző vallási közösségek. A harangzúgás a száz évvel ezelőtti események hatására merült fel, hiszen a szerződés aláírásának percében is megállt az ország, zúgtak a harangok. Ezt akarja tehát az évfordulón feléleszteni, megismételni a KÉSZ által kihirdetett kezdeményezés. A csatlakozás nagyon egyszerű, csupán egy anonim elektronikus űrlap kitöltését kérik (ITT), nemzeti összetartozásunk kifejezésére és erősítésére.

Forrás: Pesti Srácok

24 hozzászólás “Zúgjanak a harangok Trianon évfordulóján!” bejegyzésre

  1. Választó szerint:

    Valami fejlődés azért történt 1990. június 4-e óta, amikor a Fidesz képviselőcsoportja kivonult a parlamenti ülésteremből a Trianonra történő egy perces néma felállásnál!

  2. bagoly szerint:

    Választó !

    Igazo balos sz…r szaga van hozzá böfögésednek, tehát “00” vagy !

  3. Qqriq szerint:

    Nem igaz, hogy a teljes frakció kivonult, főként a liberális szárny (pl. későbbi SZDSZ-es politikusok). A többiek bent maradtak és felálltak.

  4. Horváth János szerint:

    Orbán kivonult.

  5. pl szerint:

    Aranyhalaknak

  6. csak úgy szerint:

    https://www.parlament.hu/naplo34/010/0100003.htm

    ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselõtársaim! Mindenekelõtt jelenlétellenõrzést tartunk. Kérem képviselõtársaimat, nyomják meg az “igen” gombot (308). A tábla 308 jelenlevõ képviselõt mutat. A bejelentetten távollevõ képviselõ száma 13. ÁIlamtitkáraink közül többen feltartották kezüket. Kérem, ismételjék meg (6). Azokról az államtitkárokról van szó, akiknek jelenlegi ülõhelyén a képviselõi gomb megnyomására nincs lehetõségük. Ezek szerint a jelenlevõk száma 314-re módosul. Köszönöm. Tisztelt Képviselõtársaim?

    Több oldalról fordultak hozzám képviselõtársaim, hogy a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással.

    Kérem képviselõtársaimat, álljunk fel! (Egyperces néma felállás, a FIDESZ képviselõi kivonulnak.)

    Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyûlés! Engedjék meg, hogy ismertessem a mai és a holnapi ülésnap várható programját! Ma a már tárgysorozatba vett, de még nem tárgyalt napirendi pontok vitájára kerül sor. Így folytatni fogjuk Zsiros Géza képviselõtársunk törvényjavaslatának a vitáját, majd soron következik a volt egyházi ingatlanok elidegenítésének átmeneti tilalmáról szóló törvényjavaslat, továbbá a Nemzeti Gyermek -és Ifjúsági Alapítvány felülvizsgálatáról szóló országgyûlési határozati javaslat. Bejelentem a tisztelt Országgyûlésnek, hogy jelenlegi ülésünk megnyitása, tehát május 24-e óta több mint egy tucat indítványt nyújtottak be a bizottságok, a kormány és tisztelt képviselõtársaim. Többek között ezért is az Országgyûlés tisztelt fõtitkára egy tájékoztatót állított össze, amely valamennyi képviselõtársunk rendelkezésére áll. Úgy gondolom, hogy így mindenkinek módja van áttekinteni az elõbbiek nyomán ránk váró feladatokat. Mivel a korábban elfogadott napirendi pontjaink megtárgyalásával sem végeztünk, újabb indítványok napirendre tûzésére – a Házszabályban elõírt határidõkre is figyelemmel – csak a következõ ülésünkön fogok javaslatot elõterjeszteni. Kétnapos ülésünk tárgysorozatát azonban két elõterjesztés megtárgyalásával kiegészíteni javaslom, ahogyan ezt az elõzetesen kiosztott napirend is jelzi az Önök számára. Javaslom a törvényjavaslatot benyújtó képviselõk indítványára a tisztelt Országgyûlésnek, hogy a folyamatban lévõ ülés tárgysorozatát egészítse ki az alkotmánymódosításról szóló törvényjavaslat megtárgyalásával. S most kérdem a tisztelt Országgyûlést, hogy egyetért-e ezzel a javaslattal, amivel a házbizottság utolsó ülése egyetértett? Kérem, szavazzunk tehát arról, hogy ülésünk tárgysorozatát az Alkotmány módosításával foglalkozó törvényjavaslat megtárgyalásával kiegészítsük! Határozathozatal következik. Kérem a tisztelt Házat, szavazzon arról, hogy egyetért-e ülésünk tárgysorozatának ilyen kiegészítésével! (Mozgolódás a bal oldalon.) Kérem, szavazzunk! (Közbeszólások: Már többen szót kértek ügyrendi kérdésben! Elnök úr, adja meg a szót!) Kérem, a jegyzõ értesít, hogy szavazás elõtt ügyrendi kérdésben Tölgyessy Péter szót kért. Akkor félretesszük a határozathozatali indítványt és meghallgatjuk Tölgyessy Péter ügyrendi javaslatát.

  7. ta-dam szerint:

    Karácsony Gergely az FB oldalán (posts/3266467003386123) négy napja, május 24-én, váratlan bejelentést tett:

    a trianoni döntés századik évfordulóján, június 4-én, 16 óra 30 perckor egy percre meg fog állni a budapesti közösségi közlekedés, leállnak a metrók, a buszok, a villamosok. És a főpolgármester arra kér mindenkit, hogy „egy rövidke percre álljunk meg mi is, mindannyian, a budapesti polgárok közössége. Álljon meg egy percre a közúti autós, biciklis és gyalogos közlekedés!”

    Talán idén az egyházak se fogják betiltani az országos harangozást (mint 2012-ben)…
    (Vö.: magyarhirlap.hu/ velemeny/ 20200522-a-harangok-itthon-maradnak)

  8. SamFüles szerint:

    bagoly: Mi az, fáj az igazság? 😀 Főleg úgy, hogy még jegyzőkönyv is készült arról a bizonyos jelenetről? 😀

  9. Választó szerint:

    Mit nem bír el a csepelinfó kényes ízlése Trianonnal kapcsolatban? Vagy csak az ti általatok kreált álbaloldali kommentelőket hagyjátok szóhoz jutni? Vagy már kérdezni sem szabad?

  10. ta-dam szerint:

    Ez a téma most nagyon nem smakkol a kurzusnak…

  11. Qqriq szerint:

    Nem titok: “1992 szeptemberében a Liberális Internacionálé alelnökévé választotta mainzi kongresszusán.”
    https://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/eletrajz
    Tény: a 386-ból 21 képviselője volt a Fidesznek és nem vonult ki mindenki (Orbán igen), nem volt egységes a frakció a kérdésben.
    1-2 évvel előtte gyurcsányit választották a KISZ elnökévé, aki a vagyont és a hatalmat igyekezett átmenteni. A Fidesz a liberális fellegvárnak számító ELTE-ből nőtt ki a KISZ ellensúlyaként, nem volt elnöki poszt, egységes arculat.

  12. Horváth János szerint:

    Qqriq!
    Ne feledd, a Fidesz vezérkara gyakorlatilag egytől-egyig KISZ illetve MSZMP funkci volt.
    Nekik sokkal inkább az volt a bajuk, hogy egyeneságon nem jutottak volna hatalomhoz.

  13. pl szerint:

    Ezek az emberek mind 90-ben születtek… (újjá). Később még újjá születtek párszor, ahogy a helyzet megkívánta… Zavarhatna listában azért pár gazember, akik, hiába születnek újjá és újjá bárhányszor, gazemberek maradnak…

  14. Horváth János szerint:

    Qqriq!
    Mi nem igaz? Ne csak a Wikiben keress, üsd, hogy fideszes KISZ tagok, és kapsz egy
    szórakoztató adathalmazt!

  15. Qqriq szerint:

    Te meg üssed be, hogy gyurcsányi homokos és biztos találsz erről szóló anyagot. Ha valamit igazolni szeretnél, jelölj meg konkrét forrást. Anélkül nem hiteles a mondanivalód.

  16. csak úgy szerint:

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor

    “Politikai pályafutását Székesfehérvárott, gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárként kezdte.”

  17. Qqriq szerint:

    Mikor volt ez, a ’70-es évek végén? A legtöbb embert ebben az életkorban hidegen hagyja a politika. Na de a kicsivel idősebb gyurcsányi a ’80-as évek elején már együttműködött az állambiztonsági szervekkel, pedig sejtenie kellett, hogy állomásoznak szovjet atomfegyverek Magyarország területén és ő a rossz oldalon áll.

  18. Horváth János szerint:

    Ha homokba dugod a fejed, ilyen leszel mint most.

  19. Választó szerint:

    Ezek csak pofázni tudnak, meg lopni! Egyetlen négyzetcentimétert sem szereztek vissza, míg a nagy példaképük megkétszerezte Magyarország területét! Nincs mit ünnepelni Trianon századik évfordulóján! Ezek még azt is ellopják, ami Trianon után megmaradt!

  20. ta-dam szerint:

    A Trianon-téma elsuvasztva a harmadik oldalra – csak nehogy szem elé kerüljön.

    Címlapon Karácsony, Szabó, gázbojlerszerelők marakodása: Csepel és az emberiség legaktuálisabb kérdései.

    Pünkösd még épphogycsak benn maradt az első oldal alján (máshonnan átvett szöveg, totál érdektelenségben).

    Gálvölgyi meg körözött bűnözök – ez itt a Lélek ünnepe.

    Undorító.
    Kinyitni sem lehet többé a Csepelinfót.

  21. Horváth János szerint:

    ta-dam!
    Senki sem akadályoz abban, hogy a Trianon témát feszegesd.

  22. ta-dam szerint:

    Horváth János!

    Semmi kedvem itt feszegeti semmit.

    Csak azt észrevételeztem, hogy ha az ember megnyitja az infót és belenéz a kommentekba, akkor rosszul lesz az undortól. Ha van pitiáner, rosszindulatú, stupidan áskálódó, minden értéket összeöklendező alpári “nyilvánosság”, amiből menekülve az ember sikítva rohan a fürdőszobába dezinficiálni magát, akkor ez az.
    Egy ideig azt hittem, hogy ez egy infó, és Csepellel foglalkozik egy magát európainak valló országban, mindennapi gondjai, ritka kis erdményei – és még nemzeti és egyházi ünnepek idején is. Súlyosan tévedtem. Elnézést. Már itt se vagyok. Oldal blokkolva.

  23. Horváth János szerint:

    Pedig már reménykedtem, hogy végre értelmes dologról is lehet eszmét cserélni.

Itt lehet hozzászólni !