Új hajléktalanpolitikát kezdett a főváros a járvány árnyékában

Csepel.info

Karácsony Gergely fegyverként használja a fedél nélkülieket: leginkább ez derül ki az átmenetinek mondott, ám állandónak tervezett csepeli hajléktalanszálló történetéből. Ennek ellenére lapunk úgy értesült, hogy Karácsony csepeli tervének megfúrásában néhány helyi ellenzéki politikus is vastagon benne volt. A Csepel.info igyekezett utánajárni, mi történt a színfalak mögött, a háttérben.

Bár Karácsony Gergely közleményei látszólag csöpögnek az emberiesség és a jószándék hangsúlyozásától, valójában politikai eszközként használja a hajléktalanokat. Ahogy a tatárok dobálták át a pestisben elhunytak tetemeit az ellenséges várakba, úgy dobálja a fővárosi vezetés a fedél nélkülieket a számára ellenségnek tekintett fideszes vezetésű önkormányzatokba. Aztán várja a hatást.

Amikor a kudarc is siker

Ha sikerül a járvány árnyékában, titokban folytatott hadművelet, máris több száz baloldali szavazóval bővülnek billegő kerületek. (Nyugat-Európában bevándorlókkal teszik ugyanezt az ottani baloldali kormányok.) Ha pedig nem jön össze – ahogy most Csepelen -, jöhet a kritika:

“A bajban ellökni azokat, akik a legnehezebb helyzetben vannak, szégyenteljes dolog.”

Így fogalmazott Karácsony Gergely, amikor bejelentette, hogy a fideszes vezetésű Csepel helyett a fideszes vezetésű V. kerületbe viszi a belvárosi, főként VIII. kerületi szállók lakóit. Azt persze elfelejtette megemlíteni, hogy Csepelen tíz éve megoldott a hajléktalanellátás, és mindig van üres ágy a szállókon – vagyis semmilyen valós indoka nincs új szállót építeni.

Itt kell ugyanis megjegyeznünk: az a korábbi iskolaépület, amit – információink szerint – a Soros György által is támogatott, Iványi Gábor féle Oltalom Karitatív Egyesület kapott volna meg 200 fős és állandó működésű hajléktalanszállónak, egy jelenleg fideszes egyéni önkormányzati körzethez tartozik. Csepelen pedig 2019-ben elég lett volna egyetlen fideszes önkormányzati körzetet megszereznie még az ellenzéknek, hogy most ellenzéki többség legyen. Nem is titkolta Karácsony stábja: ez az iskola volt számukra a legmegfelelőbb a szálló kialakítására.

A főpolgármester azonban a kudarcot is politikai marketingre használja. Ahogy Gyurcsány vitte magához az illegális bevándorlókat – igaz csak pár napra – úgy veszi magához Karácsony Gergely is a hajléktalanokat a városházára. Látszólag persze. Valójában ugyanis egy nem használt, különálló épületbe kerülnek, nem vele egy légtérbe. Azt se felejtsük el közben, hogy a főpolgármester megválasztása óta a Pesti úti idősek otthonát szintén messzire kerüli, pedig ha volt olyan hely, ahová emberiességi okból el kellett volna mennie, az pont az idősek otthona volt.

Ám Gyurcsány tanácsadóinak politikai marketingje így is jól felismerhető, látványos és megismételhető.

Valójában ellenzékiek is besegítettek

A balliberális média úgy kezeli a csepeli hajléktalanszálló ügyét, mintha kizárólag a fideszes Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő és Borbély Lénárd polgármester akadályozták volna meg azt.

Ezzel szemben pártokon átívelő összefogás valósult meg a háttérben.

Közel ötezer ember tiltakozott petícióban alig pár nap alatt. A tiltakozók pártszimpátiája az önkormányzat felé adott reakciók, megkeresések alapján teljesen vegyes volt. Sőt. A 18 fős csepeli képviselő testületből is 12 fő támogatta a változtatási tilalmat a hajléktalanszállónak kiszemelt épületre. Vagyis a fideszesek mellett három ellenzéki is.

Bár a Momentum és az MSZP közleményben álltak Karácsony Gergely hajléktalanszállós terve mellé,

még az MSZP-s, DK-s és momentumos ellenzékiek közül sem mert senki a változtatási tilalom ellen szavazni, inkább nem szavaztak sehogy.

A Csepel.info ugyanakkor úgy értesült, hogy a már említett, igennel szavazó három ellenzéki mellett még ketten ügyködtek a háttérben azért – méghozzá igen magas szinten, Karácsony Gergely közvetlen környezetében -, hogy meghiúsuljon a főpolgármester terve.

A polgármester közleménye

Borbély Lénárd csepeli polgármester kedden délelőtt tette ki közleményét, “Valós tények a Csepelre tervezett hajléktalanszálló ügyében” címmel:

1. Kiderült, hogy Karácsony Gergely egyszemélyes döntéshozóként, Csepel belvárosában hajléktalanszállót akar nyitni. Abban a volt iskolaépületben, amelyet szellemi elődje, Demszky Gábor záratott be. Az épület iskolák, óvoda, gyermek és felnőtt orvosi rendelők, valamint a piac közvetlen szomszédságában van.

2. Mindezt teljesen antidemokratikus módon, titokban, a csepeli önkormányzat megkerülésével és a csepeli emberek véleményének figyelmen kívül hagyásával akarta véghezvinni. Semmiféle tájékoztatás, előzetes egyeztetés, megkeresés nem érkezett. Csak annyi történt, hogy elkezdték az épületet átalakítani. A munkálatokat leginkább éjszaka végezték, hogy ne keltsenek vele feltűnést.

3. A cél az volt, hogy Budapest belvárosából több száz hajléktalant költöztessenek át Csepelre. A veszélyhelyzetben kapott felhatalmazását a főpolgármester erre akarta felhasználni.

4. Amikor ez kiderült, online petíciót indítottunk és széles körű, a politikán átívelő összefogás alakult ki. Néhány nap alatt közel 5000 tiltakozó aláírás gyűlt össze. Eközben pedig változtatási tilalmat is elrendeltem az érintett ingatlanon. Ezt több párt részéről is támogatták.

5. Karácsony Gergely azt állította, hogy több kerületben terveznek létrehozni új hajléktalan szállókat. Végül kiderült, hogy semmilyen más helyszín nem volt. Miután meghátrált az eredeti tervétől, úgy döntött, hogy egy helyen, a Városházán alakít ki hajléktalanszállót. Karácsony Gergely tehát nem mondott igazat.

6. Fontos tudni, hogy kerületünkben elegendő férőhely van a hajléktalan emberek számára, sőt, üres ágyak is vannak. Az is tényszerű, hogy Önkormányzatunk saját erőből és mellette több segélyszervezettel együttműködve folyamatosan gondoskodik a rászorulókról, a hajléktalan embertársainkról. Erre ott vannak a meglévő szállóink, valamint a téli hónapokban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen fenntartott nappali melegedő. A hajléktalanok és a rászoruló emberek ellátása közös ügyünk. Nem csak a veszélyhelyzetben, de békeidőben is egyaránt.

Végezetül pedig megengedhetetlennek tartom, hogy Budapest főpolgármestere, aki magát európainak és egy igazi hős demokratának hirdeti, ilyen eljárást alkalmazzon egy 80 ezer fős kerülettel szemben. A csepeli emberek nem ezt érdemlik!

– fogalmazott Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a történtekről.

Csepel.info

4 hozzászólás “Új hajléktalanpolitikát kezdett a főváros a járvány árnyékában” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Vigyori lesre futott. Szagértelmük megcsalta őket. gondolták, hogy a “szemetet” a kormánypárti kerületbe seprik. Csakhogy itt is laknak ellenzékiek. Nem sikerült eljátszani a Demszky trükköt, amikor az összes párt É-Csepelre tervezte a szennyvíztisztítót.
    Miért lenne baj, hogy “….kizárólag a fideszes Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő és Borbély Lénárd polgármester akadályozták volna meg azt.”, hogy a hajléktalanszálló Csepel központjába kerüljön? Igaz a 18 fős csepeli képviselő testületből is 12 fő támogatta a tilalmat, 6 képviselő szeretné más kerületek hajléktalanjait ide hozni ( a tartózkodás = nem).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Tóth kati szerint:

    Vigye őket Zuglóba.

  3. csak úgy ... szerint:

    Na végre együtt Csepel tökéletes párja.

    Bár…

    Nagyapó, még bottal sem piszkálná meg a hölgyet, bár majdnem azonos véleményen vannak.

    De van egy komoly ütközési pontjuk, a Gerincút. Csak hát Királyerdő csendes útjai, és a Gyártelep kamionjai …

    Várom a “igénytelen, mocskos, proli, …” hozzászólásokat.

  4. […] hosszabb cikkünkben foglalkoztunk már vele: a Csepelen kiszemelt épület egy olyan önkormányzati körzethez tartozik, ahol kis […]

Itt lehet hozzászólni !