Karácsony Gergely ki mellett áll?

Vélemény – Ábel Attila

Budapest történelmében először alakult ki olyan különleges helyzet, hogy a parkolás ingyenessé tételével vagy könnyítésével emberek életét lehet megmenteni.

Az elmúlt évtizedben a családi autó általánossá vált Magyarországon. Sokaknál két kocsi is áll a ház előtt, függetlenül attól, hogy tehetős vagy kevésbé tehetős családokról van szó.

Tudjuk, hogy a koronavírus fertőzésveszélye a közösségi közlekedést igénybe vevőknél sokkal magasabb, mint az autóval vagy kerékpárral közlekedők esetében. Vagyis érdemes most ösztönözni, támogatni a két utóbbi közlekedési eszközt. Emellett Budapesten tíz éve most először lehet könnyen üres parkolót találni: azaz volna értelme a parkolás ingyenessé vagy könnyítetté tételére.

Tekintettel a kialakult helyzetre, azok, akik most dolgoznak, sokkal többet dolgoznak mint eddig – különösen a szociális és egészségügyi ágazatban. Az sem elhanyagolható szempont, hogy sok kereső most családfenntartó lett, hiszen a másik szülő otthon van a gyerekekkel. Ezt tetézi sokszor a nagyszülő ellátása például élelmiszerrel. Már csak ezért sem kellene vámot szedni tőlük.

Mit tesz ekkor Karácsony Gergely? Semmit.

Forrás: Ábel Attila, Facebook

6 hozzászólás “Karácsony Gergely ki mellett áll?” bejegyzésre

  1. Tóth kati szerint:

    Egy rakás takony szar ez a karácsony.

  2. Horváth János szerint:

    Bravó!

  3. Nagyapó szerint:

    A parkolási díj bevezetése eredetileg a parkolóhelyek gyorsabb forgatását szolgálta. Ez mára átfordult egyszerű pénzbeszedésre. Ezt védi Vigyori nem törődve az emberek szükségletével.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Qqriq szerint:

    A cikk arra utal – tévesen – hogy a biciklivel (esetleg robogóval) várakozóknak is parkolási díjat kell fizetniük. Ezzel szemben a valóság az, hogy a közbringák használati díja továbbra is drága, de a parkolás kerékpárral ingyenes. Szerintem nem kéne teljesen ingyenessé tenni sem a parkolást, sem a kerékpárkölcsönzést, csak méltányosságból mondjuk az egyharmadára csökkenteni a díjakat.

  5. pl szerint:

    gazemberek

  6. Horváth János szerint:

    pl!
    Nyugi, ezek ilyenek!

Itt lehet hozzászólni !